Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-12-30 / 52. szám

IV, évfolyam. 43. szám. Nyíregyháza, 1884. október 26. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZAB0LCSMEGYE1 KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIYATALOS KÖZLÖNYE. W Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "W Előfizetési feltételek : postán vagy helyben háahoz hordva: Egész évre........................................................4 írt. Félévre.............................................................2 > Negyedétre .......................................................1 > A k özségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba, Eleit kiadótulajdonos könyvnyom. dójához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak bmertt kezüktől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hin!otósi dijuk : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdlj fejében, minden egyes hirde­tés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Undapesten. Haaseusteln és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Svelcz fővárosaiban is. Born & Comp által Hamburgban. Halandóságunk néhány oka. Szabolcsmegye törvényhatóságának múlt hó 16-odikán tartott évnegyedes közgyűlésében több bizottsági tag szólott az alispáni jelentés azon pontjához, mely nagymérvű halandóságunkról saj­nálatosan emlékezett meg. Szólók beszédeit érintet­lenül hagyom, hanem azokból kifolyólag, saját né­zetemet mondom el nagymérvű halandóságunk né­mely okait illetőleg. Az isteni bölcseség úgy alkotta az em­bert, legyen bár az a csodálatra méltó terem- tettség büszke koronája ; lelkének tehetsége vallja bár őt Istennel rokonnak, mennyei eredetűnek, hogy később a jövő élet édes reményével kimúlja­nak; helyet adván azon ivadéknak, mely idők múl­tán az elhunyt ősök sorsára jut szintén. A halál hideg lehellete lehervasztja az itju feslő üde rózsáit.; majd nyugtató siri ágyat készit az élet derétől belepett liajfürtíí agastyánnak, a lét fáradalmaitól híven óvó csöndes koporsóban. A nemzet jeleseinek áldásos életéért esdjen bár á nép milliója; mitsein ér az a halál törhetlen hatalmával szemben. Egye­dül ő az, kit nem vesztegethet meg a dúsnak e földön mindent uraló kincse; ő nem ismer, nem ad kiváltságot az élethez senkinek, semmi áron. Meg­mutatja, hogy a ragyogó koronát viselő király és a Lázár rongyaiba öltözött koldus találkoznak a sírnál; hol hulla és hulla között nincs semmi különb­ség; a föld mindkettőt anyai keblére öleli, egyen­lővé teszi!! Tudjuk azt, hogy „Halál ellen nincs orvosság“; mert mióta ember él, és a meddig ember fog élni, teljesül amaz isteni szó: „Por vagy, porrá kell lenned.“ Mégis minden felvilágosodott ember sze­A „NYlRVIDfiK“ TÁRCZÁJA. Jobb igyI (Beszélyke.) — Vörös Kálmántól. — — Asszonykám, — szólitá meg Burai Dénes a kitiinő vacsora vége felé, mellette ülő fiatal szép nejét, — az a Darthy Pista előttem gyanús kezd lenni! A fiatal asszony elmosolyodott. — Miért Danikám? — kérdé. — Nekem úgy tetszik — felelt a férj, — hogy az neked udvarol. — Csak most veszed észre? — kérdé viszont a menyecske s jó izüen felkaczagott. — Én — kezdé ismét Burai nem szeretem a dol­got, s nagyon szeretném neki kiadui az utat. — Ne haragudjál reá édes uram — szólt a fele­ség — nem olyan veszedelmes. Az után meg jó fiú is. — Ab! Tehát védedőt?! Asszonykám asszonykám! — csoválá fejét Burai — nekem nem tetszik a dolog. — Talán féltékeny vagy ? — kérdé neje inger­kedve. — S ha az volnék? ............ — A kkor — szólt a menyecske s felkelt, oda ment férjéhez s megcsókolta — meg puszillak érette, mert ez is azt mutatná, hogy szeretsz. — Igen ám; de azt is mutatná, hogy bizalmam nem valami óriási. Azt a fogást pedig asszonykám, hogy a férjet csókkal hallgattassuk el, már régen ismerjük. — No most mindjárt éu haragszom meg. —szólt a fiatal nő s karját férje nyakáról levéve, viszsza akart ülni helyére. Burai azonban meg fogta neje kezét s nem eresztő. Átkarolta karcsú derekát s boldogan nézett annak szép szemeibe. Ivettének kórágya felett leghelyesebben vél csele­kedni, ha annak fájdalmait orvosi segélylyel igyek­szik szüntetni. Igaz, hogy az orvos is ember és tudománya némelyiknek nagyon is zsenge; de ha jelesebb orvosaink csodával határos eredményeket képesek felmutatni: nincs szó, melylyel eléggé lehetne kárhoztatni és megróni azon esztelen bölcselkedőt, ki betegének sorsát a természetre bízza s midőn már a baj gyógyithatlanul veszélyes, akkor mutat­ja doktoi'nak, ki ha azzal nem fogadja betegét: „Vedd fel a te nyoszolyádat és járj.“ be lármázza a világot, hogy a doktorozás mitsem ér. Nagymérvű halandóságunk első oka az, hogy népünk annyira tudatlan, miszerént az orvosi se­gélyt teljességgel nem, vagy;csak kevésszer veszi igénybe; akkor is az orvos j’endeleteit már a kü­szöbnél elfeledi; az orvosságot, hogy soká tartson, vagy kis adagban, vagy hogy mielőbb használjon, oly nagy adagban adja be, mely nemhogy használna, hanem halállal .végződik "fedők■ esetet, hogy egy bizonyos süket ember orvoshoz folyamodott, ki a ren­delt orvosságból annyit vett be, hogy szörnyű kínok miatt majd meghalt; aminek következtében ma oly süket, hogy vele alig lehet beszélni. Vagy p. u. János gazdát tiz évvel ez előtt hideg lelte, még azon időből maradt egy fél üveg kanalas orvossága; most abból adott kis unokájának, kit a szemfájás kínoz, egy jó fa kanállal. Szegény gyermek majd örökre meggyógyult a nagyapa tiz éves orvosságá­tól. És ennek, de csak szeréutök, az orvos az oka. Halandóságunknak nem kicsinyelhető oka a szegénység is. Láttam már beteget, egy szegény özvegy bőt, ki düledezett viskóban nyomorgott át egy hosszú hideg telet, tiz éves leánya társasá­— Csak arra kérlek Muczuskám, — szólt komo lyan, de meleg hangon, — hogy vigyázz; mert a világ könyen és gyorsan Ítél. Neje lehajolt hozzá s még egyszer meg csókolta ajkát s azután felelt: — Darthy nem oly vakmerő, hogy velem szemben is fel merjen lépni. A fiatal asszony azonban most az egyszer tévedett. Darthy Pista eleven s a világban jártas fiatal ember volt, s komolyan fel tette magában, hogy meg hódítja a szép asszonyt. Járt a házhoz szorgalmasan s gyakran megtör­tént előtte ismert véletlenből, hogy a férj nem volt otthon. Burainó pedig nem utasította őt viszsza hatá­rozottan. Férjét megcsalni legtávolabbról sem akará; de mulattatta őt a fiatal ember érdeklődése, és bár igent uem sejtetett, de a tagadó magaviseletét egyelőre el napolta. Ily körülmények között érkezett meg Burainé nővé­re a tizennyolcz éves, és Burainén&l is szebb Etelka. Darthy akadályt látott benne az első pillanatok­ban, mert mindig nénje mellett volt. Burainé pedig még jobban mulatott Darthy felett, s az annak arczán látható boszuság sokszor kaczajra ingerlő. Darthy most csak a bucsuzásnál szorithatá meg kezét melegen, amit Buráin! azonban rendesen elfeledett viszonozni. A látogatások azonban nem ritkultak, s hogy Buraiué Darthyt bosszautsa, sokszor egyedül hagyta Etelkával; mialatt ő a szomszéd szobában nevetett magában. Később azonban az egyik bucsuz&suál a meleg kéz- szoritás elmaradt. t — Haragszik rám, — gondolá a menyecske, s mosolyogva eresztő az ifjút útjára. gában. A rozzant házikó falának tág repedésein a zugó fergeteg besodrá a havat, mely hidegség dol­gában felillmulá az eszkimók jég kunyhóit; vagy zá­por ömlött nyakába, hogy a kiéhezett, elsanyaro- dott beteget tetszhalottá tegye. Mig a gazdagok betegeik számára minden kényelmet megteremtenek ; addig az ilyen szenvedő megelégednék egy pohár vízzel, vagy egy falat kenyérrel. Az ilyenek növe­lik a halottak számát, akikről azt mondja a példa­beszéd: „Hamarább meghalnak, mint Isten ren­delte.“ Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy a köz­nép teljességgel nem gyógyittatja magát betegség esetén. Az is tudja, hogy egészség nélkül semmit sem ér az élet; hogy ez a legnagyobb áldás, amit csak Isten adhat e földön. Már foglalkozása, meg­élhetése oda utalja, hogy megromlott egészségét állítsa helyre. De mikép történik ez? Rendesen kuruzslás által. Csodálkozni fog minden tudományos ember, akik szeretik hinni, hogy a tizenkilenczedik szá­zadban, mely teljes joggal nevezhető a haladás s az általános művelődés századának, a művelődés elhat a kunyhók legszegényebb lakosáig; midőn kényte­lenek vagyunk bevallani, miszerint népünk ma is hódol azon babonának, melyet csaknem 900 évvel ezelőtt törvényileg kárhoztatott a derék Kálmán király. Alig van oly község, melyben ne találkoznék a „tudós asszony“ hírében álló anyóka, ki felhasz­nálva a nép tudatlan hiszékenységét, csoda füveivel ördöngős hókusz-pókuszaival végzi eredménytelen kuruzslásait; sőt a felsőbb néposztályban is van oly áldott lelkű vén asszony, akinek a „ír“-készi­— Ugy-e mulatságos fiú?! — kérdé nővérét egy alkalommal. Darthy ?! — kérdé Etelka kissé zavartan. — Igen, én jól töltöm el vele az időt. — Gyakran jár ide, — folytatá Burainé, — s szegény feje alighanem szerelmes, mert nagyon udvarol. Etuska elpirult. — Nekem ? — rebegé­— Dehogy neked, — nevetett nénje, — Nekem. A leányka ez utólsó szó hallattára halott hal­vány lett. Burainé csodálkozva tekintett nővérére, — Etelka! Mi lelt ? — Semmi, — felelt a leányka, de arcza megha- zudtolá szavait. Burainé nem lett volna nö, ha ki nem találja Etelka baját. — Dehiszen I — gondolá — Most már csakugyan ki adom neki az utat ; mert engem ugyan nem tudott meghódítani, de Etus már úgy látom ostrom nélkül is meghódol. Darthy legközelebbi látogatásakor általános hideg fogadtatásra talált. Most meg az történt meg, ami ed­dig még soha, hogy Etelka ment ki a szobából s hagyta őket egyedül. Burainénak azonban nem volt alkalma kikelni, mert Darthy az egyedüllét daczára sem udvarolt; sőt gyakran tekintgetett az ajtó felé, hol Etelka távozott. Végre meg is kérdé. — Hova ment Etelka nagysám ? — Talán a kertbe, — felelt Burainé, s kezdett tisztába jönni a helyzettel. Darthy azonban nem soká hagyta magát vizsgálni, hanem felugrott s kalapját vette. — Utána megyek, — szólt úgy látom haragszik, meg akarom kérdeni miért. Nem is várta be Burainé feleletét, szaladt a kertbe. (Vége következik.)

Next

/
Thumbnails
Contents