Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
IV, évfolyam. 43. szám. Nyíregyháza, 1884. október 26. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZAB0LCSMEGYE1 KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIYATALOS KÖZLÖNYE. W Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. "W Előfizetési feltételek : postán vagy helyben háahoz hordva: Egész évre........................................................4 írt. Félévre.............................................................2 > Negyedétre .......................................................1 > A k özségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Jóba, Eleit kiadótulajdonos könyvnyom. dójához (nagy - debreczeni - utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak bmertt kezüktől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hin!otósi dijuk : Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdlj fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó hivatalban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Undapesten. Haaseusteln és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Svelcz fővárosaiban is. Born & Comp által Hamburgban. Halandóságunk néhány oka. Szabolcsmegye törvényhatóságának múlt hó 16-odikán tartott évnegyedes közgyűlésében több bizottsági tag szólott az alispáni jelentés azon pontjához, mely nagymérvű halandóságunkról sajnálatosan emlékezett meg. Szólók beszédeit érintetlenül hagyom, hanem azokból kifolyólag, saját nézetemet mondom el nagymérvű halandóságunk némely okait illetőleg. Az isteni bölcseség úgy alkotta az embert, legyen bár az a csodálatra méltó terem- tettség büszke koronája ; lelkének tehetsége vallja bár őt Istennel rokonnak, mennyei eredetűnek, hogy később a jövő élet édes reményével kimúljanak; helyet adván azon ivadéknak, mely idők múltán az elhunyt ősök sorsára jut szintén. A halál hideg lehellete lehervasztja az itju feslő üde rózsáit.; majd nyugtató siri ágyat készit az élet derétől belepett liajfürtíí agastyánnak, a lét fáradalmaitól híven óvó csöndes koporsóban. A nemzet jeleseinek áldásos életéért esdjen bár á nép milliója; mitsein ér az a halál törhetlen hatalmával szemben. Egyedül ő az, kit nem vesztegethet meg a dúsnak e földön mindent uraló kincse; ő nem ismer, nem ad kiváltságot az élethez senkinek, semmi áron. Megmutatja, hogy a ragyogó koronát viselő király és a Lázár rongyaiba öltözött koldus találkoznak a sírnál; hol hulla és hulla között nincs semmi különbség; a föld mindkettőt anyai keblére öleli, egyenlővé teszi!! Tudjuk azt, hogy „Halál ellen nincs orvosság“; mert mióta ember él, és a meddig ember fog élni, teljesül amaz isteni szó: „Por vagy, porrá kell lenned.“ Mégis minden felvilágosodott ember szeA „NYlRVIDfiK“ TÁRCZÁJA. Jobb igyI (Beszélyke.) — Vörös Kálmántól. — — Asszonykám, — szólitá meg Burai Dénes a kitiinő vacsora vége felé, mellette ülő fiatal szép nejét, — az a Darthy Pista előttem gyanús kezd lenni! A fiatal asszony elmosolyodott. — Miért Danikám? — kérdé. — Nekem úgy tetszik — felelt a férj, — hogy az neked udvarol. — Csak most veszed észre? — kérdé viszont a menyecske s jó izüen felkaczagott. — Én — kezdé ismét Burai nem szeretem a dolgot, s nagyon szeretném neki kiadui az utat. — Ne haragudjál reá édes uram — szólt a feleség — nem olyan veszedelmes. Az után meg jó fiú is. — Ab! Tehát védedőt?! Asszonykám asszonykám! — csoválá fejét Burai — nekem nem tetszik a dolog. — Talán féltékeny vagy ? — kérdé neje ingerkedve. — S ha az volnék? ............ — A kkor — szólt a menyecske s felkelt, oda ment férjéhez s megcsókolta — meg puszillak érette, mert ez is azt mutatná, hogy szeretsz. — Igen ám; de azt is mutatná, hogy bizalmam nem valami óriási. Azt a fogást pedig asszonykám, hogy a férjet csókkal hallgattassuk el, már régen ismerjük. — No most mindjárt éu haragszom meg. —szólt a fiatal nő s karját férje nyakáról levéve, viszsza akart ülni helyére. Burai azonban meg fogta neje kezét s nem eresztő. Átkarolta karcsú derekát s boldogan nézett annak szép szemeibe. Ivettének kórágya felett leghelyesebben vél cselekedni, ha annak fájdalmait orvosi segélylyel igyekszik szüntetni. Igaz, hogy az orvos is ember és tudománya némelyiknek nagyon is zsenge; de ha jelesebb orvosaink csodával határos eredményeket képesek felmutatni: nincs szó, melylyel eléggé lehetne kárhoztatni és megróni azon esztelen bölcselkedőt, ki betegének sorsát a természetre bízza s midőn már a baj gyógyithatlanul veszélyes, akkor mutatja doktoi'nak, ki ha azzal nem fogadja betegét: „Vedd fel a te nyoszolyádat és járj.“ be lármázza a világot, hogy a doktorozás mitsem ér. Nagymérvű halandóságunk első oka az, hogy népünk annyira tudatlan, miszerént az orvosi segélyt teljességgel nem, vagy;csak kevésszer veszi igénybe; akkor is az orvos j’endeleteit már a küszöbnél elfeledi; az orvosságot, hogy soká tartson, vagy kis adagban, vagy hogy mielőbb használjon, oly nagy adagban adja be, mely nemhogy használna, hanem halállal .végződik "fedők■ esetet, hogy egy bizonyos süket ember orvoshoz folyamodott, ki a rendelt orvosságból annyit vett be, hogy szörnyű kínok miatt majd meghalt; aminek következtében ma oly süket, hogy vele alig lehet beszélni. Vagy p. u. János gazdát tiz évvel ez előtt hideg lelte, még azon időből maradt egy fél üveg kanalas orvossága; most abból adott kis unokájának, kit a szemfájás kínoz, egy jó fa kanállal. Szegény gyermek majd örökre meggyógyult a nagyapa tiz éves orvosságától. És ennek, de csak szeréutök, az orvos az oka. Halandóságunknak nem kicsinyelhető oka a szegénység is. Láttam már beteget, egy szegény özvegy bőt, ki düledezett viskóban nyomorgott át egy hosszú hideg telet, tiz éves leánya társasá— Csak arra kérlek Muczuskám, — szólt komo lyan, de meleg hangon, — hogy vigyázz; mert a világ könyen és gyorsan Ítél. Neje lehajolt hozzá s még egyszer meg csókolta ajkát s azután felelt: — Darthy nem oly vakmerő, hogy velem szemben is fel merjen lépni. A fiatal asszony azonban most az egyszer tévedett. Darthy Pista eleven s a világban jártas fiatal ember volt, s komolyan fel tette magában, hogy meg hódítja a szép asszonyt. Járt a házhoz szorgalmasan s gyakran megtörtént előtte ismert véletlenből, hogy a férj nem volt otthon. Burainó pedig nem utasította őt viszsza határozottan. Férjét megcsalni legtávolabbról sem akará; de mulattatta őt a fiatal ember érdeklődése, és bár igent uem sejtetett, de a tagadó magaviseletét egyelőre el napolta. Ily körülmények között érkezett meg Burainé nővére a tizennyolcz éves, és Burainén&l is szebb Etelka. Darthy akadályt látott benne az első pillanatokban, mert mindig nénje mellett volt. Burainé pedig még jobban mulatott Darthy felett, s az annak arczán látható boszuság sokszor kaczajra ingerlő. Darthy most csak a bucsuzásnál szorithatá meg kezét melegen, amit Buráin! azonban rendesen elfeledett viszonozni. A látogatások azonban nem ritkultak, s hogy Buraiué Darthyt bosszautsa, sokszor egyedül hagyta Etelkával; mialatt ő a szomszéd szobában nevetett magában. Később azonban az egyik bucsuz&suál a meleg kéz- szoritás elmaradt. t — Haragszik rám, — gondolá a menyecske, s mosolyogva eresztő az ifjút útjára. gában. A rozzant házikó falának tág repedésein a zugó fergeteg besodrá a havat, mely hidegség dolgában felillmulá az eszkimók jég kunyhóit; vagy zápor ömlött nyakába, hogy a kiéhezett, elsanyaro- dott beteget tetszhalottá tegye. Mig a gazdagok betegeik számára minden kényelmet megteremtenek ; addig az ilyen szenvedő megelégednék egy pohár vízzel, vagy egy falat kenyérrel. Az ilyenek növelik a halottak számát, akikről azt mondja a példabeszéd: „Hamarább meghalnak, mint Isten rendelte.“ Nagyon téved az, aki azt hiszi, hogy a köznép teljességgel nem gyógyittatja magát betegség esetén. Az is tudja, hogy egészség nélkül semmit sem ér az élet; hogy ez a legnagyobb áldás, amit csak Isten adhat e földön. Már foglalkozása, megélhetése oda utalja, hogy megromlott egészségét állítsa helyre. De mikép történik ez? Rendesen kuruzslás által. Csodálkozni fog minden tudományos ember, akik szeretik hinni, hogy a tizenkilenczedik században, mely teljes joggal nevezhető a haladás s az általános művelődés századának, a művelődés elhat a kunyhók legszegényebb lakosáig; midőn kénytelenek vagyunk bevallani, miszerint népünk ma is hódol azon babonának, melyet csaknem 900 évvel ezelőtt törvényileg kárhoztatott a derék Kálmán király. Alig van oly község, melyben ne találkoznék a „tudós asszony“ hírében álló anyóka, ki felhasználva a nép tudatlan hiszékenységét, csoda füveivel ördöngős hókusz-pókuszaival végzi eredménytelen kuruzslásait; sőt a felsőbb néposztályban is van oly áldott lelkű vén asszony, akinek a „ír“-készi— Ugy-e mulatságos fiú?! — kérdé nővérét egy alkalommal. Darthy ?! — kérdé Etelka kissé zavartan. — Igen, én jól töltöm el vele az időt. — Gyakran jár ide, — folytatá Burainé, — s szegény feje alighanem szerelmes, mert nagyon udvarol. Etuska elpirult. — Nekem ? — rebegé— Dehogy neked, — nevetett nénje, — Nekem. A leányka ez utólsó szó hallattára halott halvány lett. Burainé csodálkozva tekintett nővérére, — Etelka! Mi lelt ? — Semmi, — felelt a leányka, de arcza megha- zudtolá szavait. Burainé nem lett volna nö, ha ki nem találja Etelka baját. — Dehiszen I — gondolá — Most már csakugyan ki adom neki az utat ; mert engem ugyan nem tudott meghódítani, de Etus már úgy látom ostrom nélkül is meghódol. Darthy legközelebbi látogatásakor általános hideg fogadtatásra talált. Most meg az történt meg, ami eddig még soha, hogy Etelka ment ki a szobából s hagyta őket egyedül. Burainénak azonban nem volt alkalma kikelni, mert Darthy az egyedüllét daczára sem udvarolt; sőt gyakran tekintgetett az ajtó felé, hol Etelka távozott. Végre meg is kérdé. — Hova ment Etelka nagysám ? — Talán a kertbe, — felelt Burainé, s kezdett tisztába jönni a helyzettel. Darthy azonban nem soká hagyta magát vizsgálni, hanem felugrott s kalapját vette. — Utána megyek, — szólt úgy látom haragszik, meg akarom kérdeni miért. Nem is várta be Burainé feleletét, szaladt a kertbe. (Vége következik.)
