Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-30 / 52. szám
IV. évfolyam. 52. szám. Nyíregyháza, 1883. deezember 30. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. d*~ iVIe”jel e ni Íz hetenlzint egyszer* vasárnapon. Előfizetési feltételek : Jpostán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre........................................................4 frt. Félévre.............................................................2 » Negyedévre .......................................................1 > A k özségi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer «János' és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosainan is. Dorn & Comp által Hamburgban. A n. é. olvasókhoz. Pár nap múlva lapunk fennállásának ötödik évfolyamát kezdi meg, illetőleg folytatja ez előtt 4 évvel megkezdett pályafutását, Akik figyelemmel kisérték lapunk csendes, de mindig a kitűzött czél felé törekvő működését; akik tudatával birnak a vidéki lapszerkesztéssel együtt járó nehézségeknek és kellemetlenségeknek; akik előtt nem ismeretlen a helyi sajtó föladata: lehetetlen, hogy az elismerésnek bizonyos nemével ne adózzanak kitartó áldozatkészségünknek és sokszor igen is próbára tett küzdelmünknek; lehetetlen át nem látniok, jóakaratu törekvésünket. Mi részűukről mindent elkövettünk, hogy a lapunk programmjában elmondottakhoz képest feladatunkat lehetőleg megoldhassuk. Czélunk és feladatunk volt, hogy városunkban és megyénkben, a kölcsönös eszmecsere folytán, a közszellemet feléb- reszszük s társadalmi és vallás-erkölcsi intézményeinket, a mérsékelt haladás utján tovább fejlesztve, az általános közjót előmunkáljuk. Gyenge erőnk és a rendelkezésünkre állott eszközök mellett, minden igyekezetünket oda fordítottuk, hogy a közönség rokonszenvét és támogatását kiérdemeljük. Mennyiben sikerült elérnünk eme czélokat: Ítéljék meg lapunk olvasói és barátai. Nekünk kellő erkölcsi elégtétel az, hogy lapunk olvasó közönsége, daczára a közelebb lefolyt izgalmas időkben tanúsított merev bár, de elmerjük mondani, hogy józan és tapintatos magunk tartásának, nem csökkent, habár nem is emelkedett. Nincs könnyebb valami, mint a felizgatott kedélyekre fokozólag hatni. De nincs nehezebb, mint a felforgató elemekkel való harezban sértetlenül megtartani az elfoglalt álláspontot. Rendületlenül megállani tudni a dühöngő vész közepette, éppen oly szép és nemes lelki erőre való dolog: mint a csábitó szépség paradicsomi élveket Ígérő széditő mosolyának, ellent állani. Mi, valamint eddig, úgy ezentúl sem lépünk le elfoglalt álláspontunkról. Lapunk jövőre is kizárólag helyi érdekű leeud. Magas politikát nem fogunk üzui; de nem is zárkózunk el a nagy világtól. Lapunk szeretne bár, de nem akar irodalmi műremek lenni; de a ponyvairodalom színvonalára sem kíván sülyedni. Mindenben a középutat fogjuk követni. Lapunk, tartalom és változatosság tekiutetében, nagy átalakulásnak néz eléje. Az uj beosztást azonban, csak az első újévi számmal mutatjuk be a n. é. olvasóknak. Az első tárczaczikket egy hindu történeti beszély fogja képezni, megyénk egyik kitűnő tudós Írójától. Hogy azonban lapunk feladatának továbbra is és pedig nagyobb sikerrel felelhessen meg: kívánatos, hogy Szabolcsmegye közönsége kellő anyagi és szellemi támogatásban részesítse vállalatunkat. Azon reményben, hogy eddigi működésünk, a u. é. közönség helyeslésével találkozott, s Ígéretünk komolyságában csak kissé is bízik: bizalommal hívjuk fei lapunk szives támogatására és pártolására. Az előfizetési föltételek a régiek maradnak. Nyíregyháza, 1883. decz. 30. A „Nylrvldék“ szerkesztősége és kiadói. Újévi hangok a vén világhoz. Nem kívánom, hogy meghallgass, hiszen te végtelen vagy nagyságodban, miként az én hangom kicsinységében, s bár milliók rivalgása sem ér trónodig el: azért szólok hozzád. Üdvözölni akarlak. Talán azért, mert szeretlek? Szeretni téged! Ismeretlen elfelejtett érzet. Szerettelek egykor; de még akkor nem tudtam, hogy alkotásod külső varázsa, hogy eszméid csillogó fénye, amelyek utáu futva, mint gyermek a pillangó ékes szárnya után, rajongva törtem ösvényeid felé, pusztulás és enyészet nemzői. Nem szeretlek, hálát sem követelhetsz tőlem; amit pedig kívánhatsz: a tiszteletet, azt megadom neked, földig borulok előtted, s ez neked elég. A zsaruok nem kíván szeretetet, mert nincs érzéke melegéhez. „Tisztelet az, amit követelek!“ Hangzik szerte rideg paraucs-szavad. Legyen! Még azt sem mondom rá, hogy fagyjon meg mellette szived úgyis rideg leple. De hát lássuk mi is vagy te! ? Hol kezdődik határod, hol véged? „Emberektől lakott föld ez a világ:“ Mondja a száraz geografikus. „Nem. Az ég és föld minden csillagával és porszemével, minden rajta mozgó és nem mozgó Ételemével és ezeknek minden lélektani, meg anyagelvi nyilvánulásaival egyetemben. Ez a világ !“ Mondja az ujabbkori bölcsész. „Még ennél is több!“ Mondja a régi kor bölcsésze. „A világ maga az Istenség!“ Ily nagynak láttak téged világ mindenütt és mindenkor! Tanúim vagytok rá stoikusok, eleatiku- sok, perepatetikusok és a többi iskolák elporlott nemes barátai. Jó Mann! nemde te is állitád, hogy a világ-egyetem a „legfőbb lélekben“ jut kifejezésre? s kit értettél volna mást a „legfőbb lélek“ alatt, mint magát az istenséget ? Azonban csalódtok, hogy ha azt hiszitek, hogy ezzel ki lenne meritve a világ fogalma: és hogy azt absolut érvénynyel determináltátok. Nézzétek a szerelmes leánykát, akire nézve más nem létezik, mint ártatlan szivének lángoló érzelme. Nézzétek a szenvedések, az élet- és viÉn szegény bolond! Mit félek, mit riadozom ? Hiszen csak a dévaj szomszéd üti egy bádog darabon a tizenkettőt s jelenti, hogy az éjfél elmúltával az uj év megérkezett. A tündér kép pillanat alatt elmosódott s az újév ébredésemmel nekem csak rideg valót hozott. Szegény vagyok, s midőn a Teremtő az ő nagy munkáját végzé, már megunta a szépet, s engem hanyag kezekkel alkotott. A sors is elfeledte biztosítani életemet; a küzdés kimerített, s arczom csak hideg fal gyanánt bámul a világba ... a semmibe. A szenvedés és csalódás eltompi ták érzelme i met; csak a sajgó fájdalmat hagyta meg emlékül, s most ez rágódik, ez évődik szivemen. Es most, midőn ágyamon ülve, a sötétbe meresztem szemeimet, oly végtelen keserűséggel érzem, hogy nekem nincsen senkim, nincsen semmim, hogy semmi vagyok. S ha az emberiség nyüzsgő rajára gondolok, oly végtelen csekély pontnak érzem magamat s öukénytele- nül kérdem magamtól: Ki vagy te ? Miért panaszkodol és mi jogon ? A feleletet nem adja meg reá semmi. Minek is? Hisz az oly szomorúan hangzanék '■ Semmi! Kezemet forró fejemre nyomom, s e pillanatban zümmögve száll egy megtévedt légy reá. És én, ő hozzá képest az óriás, észre vettem őt! Egy gondolat kapott meg: . , . A „NYÍR VIDÉK“ TÁRCZÁJA. Semmi és valami. Kezemből kiesik a toll. Nem bírom tovább ! Kis szobám vékony falán áthallik a dévaj kaczaj. Boldogok azok oda át. Vígan várják az újévet, nincs okuk rettegni tőle; kellemes múlt után, nincs mit félni a jövendőtől. De én? Miért gondoljak vissza a múltra? Azért talán, hogy jelenem helyett múltamat sirassam ? Vagy azért, hogy ismét átszenvedjem, azt a hosszú — hosszú évet, melyet rögről rögre váuzzorogtam át? . . . Egy év volt. El mult, mint a többi. Mindenkinek adott valami szépet, jót vagy kellemest, nekem csak gondot, bánatot s nyomort hagyott. Mit hoz a jövő, azzal nem törődöm. A múlt elvett már tőlem mindent; nincs mit várnom, remélnem. Másnak ünnep ez est, nekem csak az, ami a tegnap volt; az pedig már semmi. Most is görcsösen szorítom toliamat, hogy megkeressem azt, amit az uj évtől sem remélhetek ajándo- kul: kenyeret és nyughelyét. Át hallatszik, hogy cseng a pohár, s mig ott nemes nedvek hevítik a vért, az alatt az én ujjaim megdermednek, s fogam vaczog. Nem birom tovább 1 Kimerültén dűlök fekhelyemre; de szemem nem záródik le. Eltompultságomból felzavart a raáB boldogsága s midőn az áthangzó toasztokat hallom, azt hiszem, min denik fellettem mond halotti beszédet. Mily jó is lenne, ha az újév, nekem nyugalmat hozna ajándokul, s megszüntetné szenvedéseimet, elnyomná ajkamon a sóhajt. Feledtetné velem mindörökre, hogy én is voltam valami . . . hogy boldogság is van e világon. Nem nyomna irtóztató súlyával a tudat, hogy éu mily elhagyott vagyok, s ha egyszer testem letennék a föld alá, lelkem megszabadulna börtönétől, s feloszolva a végtelen semmiségben, talán lennék valami . . . Mig igy, durva burkolatba zárva, úgy feszíti keblemet valami s növeli bennem a semmit. Vágyik s tör az elérhetlen után; szenvedélyektől hállámzik, s csak akkor pihen, ha kimerült, vagy ha az ábrándok tengerébe mélyed. És ekkor elzsibbad a zaklatott test és lezáródik szemem. Lelkem elmereng s édes álomba ringatja képzetem. Gazdag és délezeg vagyok. Arczomba heves vér tolul, keblemet hő érzelmek dagasztják! Aztán megjelenik előttem egy kedves alak. Közeledik felém. Szivem feldobog, s egy ellenállhatatlan vonzerő hozzá röpít; átkarolom őt, szőke feje keblemen nyugszik; aztán reám emeli szelíd tekintetét; sötét szeméből epedő vágy sugárzik, és én ajkammal ajkához közeledve, boldogan suttogom: Te vagy az én mindenem a nagy semmiségben! De mi ez ? Álmomból felriadva, oly rémes Uongást hallok 1 Mi az ?
