Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-12-09 / 49. szám
IV, évfolyam. 49. szám. Nyíregyháza, 1888. deczember 9. TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. W Megjelenik hetenkint egyszer vasárnapon. -9E Előfizetési feltételek : postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre........................................................4 frt. Félévre.............................................................2 » Negyedévre........................................................1 » A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két lórint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában leendő fölszólamlások Piringer János és Jót)a Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájíüioz(nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségén* küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Mindon négyszer liasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 k raj ez ár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-uteza 1551. szám): továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten.;Haaseusteiu és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Doni & Comp által Hamburgban. Lapunk elfogadóihoz. Kiváló tisztelettel kérjük lapunk azon n. é pártolóit, — akik, daczára minden évnegyedben kijelentett a beli kérésünknek, melyszeréut ha a „Nyírvidékiét bármi okból is megtartani nem akarnák, szíveskedjenek azt, mibez-tartás végett, visszaküldeni, mégis elfogadták és megtartották azt; azonban annak dijával két, sőt három évnegyedről is hátralékban vaunak,— mikép szíveskedjenek már rég esedékessé vált tartozásaikat, posta fordultával, kezeinkliez juttatni annál is inkább, mivel a nem remélt ellenkező esetben, a postai behajtást leszünk kénytelenek igénybe venni. Tisztelettel: A „Nyirvidék“ kiadó-hivatala. A magyarosodás kérdéséhez.*) (Ötödik közlemény.) Nézzük továbbá, hogy a közművelődés terjesztése s ez által az általános magvarositás érdekében, mit tegyen az állam? Az államnak legelső teendője e tekintetben megfigyelni azon felsőbb tanintézetek szellemét, a melyekből a lelkészek, tanárok és tanítók kikerülnek. Itt, t. i. a vegyes nyelvű felsőbb iskolákban, a theológiai collégiumokban és praeparandiákban hintetnek és ápoltatnak azok a moszkovita-magvak és csirák, amelyeket az után kivisznek a szláv, rusz- nyák és román ajkú népek közzé hogy: becsempész- szék a magyar-ellenes moszkovita szellemet az együgyű, tudatlan nép leikébe és szivébe, és fejlesz- szék köztük a magyar állameszme iránti gyűlöletet. Ez intézeteket árguszi szemekkel kell kisérni az állam közegeinek s a legkisebb állam-ellenes kísérletet is a legszigorúbban sújtani; szem előtt tartva *) Lásd a 47-ik számot. amaz örök igazságu latin közhelyet: „Principiis obsta, sat.“ Különösen megfigyclendők a tanuló ifjúság közt részint már fenn álló, részint ez után alakulandó úgy nevezett „Önművelődést egyletek“, amelyek a legtöbb tanintézetben csak takaróul szolgálnak arra nézve, hogy azok czime alatt annál bátrabban ápolják és fejleszszék maguk közt az állam-ellenes hazafiatlan érzelmeket. Szigorú bírálat alá veendők továbbá a tanári vizsgáért kérelmezők politikai erkölcseik, vagyis hazafiui érzelmeik, s csak ha ezek kifogás nélkülieknek bizonyultak, bocsátaudók a vizsgára. És itt kívánatos volna, hogy az állam a felekezeti közép és felsőbb tanintézetek tanárainak megválasztásához, legalább a megerősítés által járulna, de csak kivételesen és csupán a felvidéki tanintézeteket kötelezőleg. Ez azonban a felekezeti autonómiába ütközvén, logczélirányosabb volna, az ily kétes hírben álló taidntézet.ekuek vagy egészben, vagy részben való államosítása. Az ennek kiviteléhez szükséges föltételek előterjesztése pedig, az államnak nemcsak módjában és hatalmában, de a körülményekhez képest kötelességében is áll. Csak bátorság kell hozzá. A tanintézeteknek az elmondottak szerénti ellenőrzése mellett, nem kevésbé fontos a pánszláv sajtó, egyletek és társulatok működésére való szigorú felügyelet. A pánszláv izgatás ma már nyílt titok, amely széliére garázdálkodik az országban. Ami legfőbb és a magyar államra nézve legszégyenletesebb az, hogy még maguk az illető izgatók sem csinálnak titkot aljas machináczióikból. Valóban alig illenék találóbban bármely titkos műveletre is Cicerónak Cati- lina ellen tartott nagyszerű beszédének bevezető sorai, a világhírű „Quo usque tandem abutere Ca- tilina, patientia nostra“ kezdettel; amelyben a többi közt a következő szavakban tör ki a láng-lelkű szónok:... „0 tempóra, o mores! senatus liaec intelligit, consul videt: hie tarnen vivit. Vivit? immo verő etiam in senatum veuit, fit publici consilii particeps, nótát et designat oculis ad caedem unum quemque nostrum. Nos autem viri fortes, satis fa- cere rei publicae videmur, si istius furorem ac tela vitemus“ . . ; mondom, alig illenék inkább másra, mint épen a magyarországi pánszláv- mozgalom élén álló haza-árulókra, akik egész kényelemmel és biztonságban szövik felforgató fondor- kodásaikat a haza, a korona és a törvényes király ellen. Ott ülnek ezek is, vagy legalább többen köz- zülök a tanári székekben, ott hirdetik az igét a templomok oltáránál, szavaznak a törvény zöld asztalánál, határoznak a megyei gyűlés-termekben, sőt még az országos törvényhozó testületnek is tagjai. És ezt az állam, vagyis az állam-kormány némán tűri. A miniszter-elnök látja, a képviselőház érti, és a pánszlávismus él, uralkodik és pusziit . . . . Avagy nem haza-árulás, nem felségsértés-e az, amidőn a tót naptárakban a czári koronázás s az orosz felségek arczképei széltére áruitatnak s ekkép a pánszlávismus a magyar királyi bélyeg alatt csempésztetik be a félre vezetett köunyenhivő tót nép kunyhóiba. Nem a legvérlázitóbb hazaárulás és felségsér- tés-e az, bogy a bécsi Pázmáneumban, a magyar primá- si javadalomból alapított intézetben kiképzett gör. katholikus papnövendékek, az ott magukba szívott muszka szellemet és érzületet, a legkiliivóbb arczát- lansággal terjesztik a szószékekből és terjesztetik az iskolákban a felföldön a nélkül, hogy ezért őket a kormány, vagy közvetlen papi főnökeik kérdőre vonnák?! *) Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus érti, a konzul látja 6 mégis él. El ? sőt eljő a szenátusba, hogy részt vegyen a tanácskozásban; megjegyez és kijelöl minden egyeat közülünk a halálra. Mi pedig gyávák, eleget vélünk tenni a köztársaság érdekeinek, ha dühét és fegyverének élét kikerüljük. A „NYÍRVIDÉK“ TÁROZÁJA, Az örökösök. BeBzély. Irta: Klug; Antal. (Vége.) Végre felébredt irtózatos álmából, mely rá nézve inkább kínlódás, mint álomnak volt nevezhető. György után csengetett, de az nem jelent meg. Újólag lármázott, dörömbölt, mire egy uő-eseléd jelent meg, ki a gróf kérdezősködésére azt váloszolá, hogy sem György, sem Bihari ur nem valának reggel óta láthatók. Képzelhetjük a gróf lelki kínjait. Kutattatott, kerestetett mindenfelé. Hasztalan. A keresettek ez idő alatt biztoB menhelyen voltak. Ekkor jutott a nyomorultnak eszébe öcscse. Összetört lélekkel sietett egy arra kiválasztott sötét éjjelen a boszorkányvárhoz. A kapu zárva, a kulcsnak sehol semmi nyoma. Iszonyú sejtelem kezdett erőt venni rajta : hátha öcscse megszabadult . . . Ájulás környezte őt. Kétségbeesetten tért haza, a hol félelmében hidegláz kezdé gyötörni annyira, hogy rögtön orvost kellett hivatni hozzá. Egy hét óta volt már fekvő beteg b miután ez idő alatt mi különös Bem adta elő magát, nyugodtabb lön, midőn a törvényszéktől idézést kapott, az ugyanazon hóban megtartandó bűnügyi tárgyaláson való megjelenés végett. A vádlók Révai, Margit, György és Ilajnalosi helyükön voltak már, várva a tárgyalás kezdetét. Nem akarjuk az olvasó türelmét koczkára tenni a kérdezgetések, tanúskodások, hosszú sorának leírásával. Gróf Halmosi vakmerőén tagadott. Ezt vélte utolsó mentő eszközül felhasználhatni. —Jöjjenek be a tanuk — szólt most ünepélyes hangon a királyi ügyész. A terem egyik oldalaltaja megnyílt s a gróf előtt állanak Bihari, Halmosy Károly, Ilonka és álmának rémképe öcscse Albert. — Kegyelem! — Ennyi volt, a mit mondhatott. . . És az athletai termetű férfi gyönge bábként rogyott le ülőhelyére. Vádlott vitessék börtönébe, hangzék ismét az ügyész szava. A vádlók kérelmére megengedtetett, hogy a grófot börtönében felkereshessék. Ágyban találták. — Bátyám! — szólt most ünepélyes hangon Albert, a gonosz elcsábított téged. Oly tettet követtél el, melyért a törvény és a közvélemény megfontolás nélkül elitéi. De én az ítéletet, magasabb itélőszékre, az Istenre bízom. Kegyelmezzen és bocsásson meg ő neked, miként én megbocsátok itt neked a földön. Menjen feledésbe ő nála is minden, ami megtörtént, miként én el akarom feledni azokat. Kelj fel bátyám és légy szabad! — Istenem, szólt a halotthalvány férfi, mit tettem én! Karim I Ilonkám 1 ugy-e ti megbocsátotok nekem?! Óh Albert, Albert! minő ember, nem, nem ember — angyal vagy tel „Kelj fel, légy szabad,« — ezt mondá — suttogá maga előtt a szerencsétlen. Nem, nem leszek szabad addig, mig a lélek meg nem tisztul undok porhüvelyétől. Oh ti oly jók vagytok, fordult ismét a könyezők felé — ti nem fogtok boszut állani gyermekeimen : oh Istenem, a méreg! . . . lélegzetem elakad . . . szivem lázasan ver . . . ugy-e nem fogjátok őket elüldözni, mint én titeket elüldöztelek ? Oh jertek hadd öleljelek meg benneteket . . . Még . . . egyszer bocsás . . . sa . . . tok meg . . . Isten vele ... és visszahanyatlott fekhelyére, ő nem volt többé. Gróf Halmosi önmaga hajtotta végre magán az ítéletet. Midőn a fogház börtönében magára hagyatott, a gyűrűje rejtőkében mindig készentartott méreggel vetett végett bűnös életének. Györgyöt, enyhítő körülményül tekintetvén nála az, hogy a gróf csábitá a gonosz tettre, 5 évi fogságra Ítélte a törvény. Gróf Halmosi egész családjával elhagyta ama lakhelyet, hová annyi kínos emlék kötötte s elköltözött Révai tartózkodási helyére. Ugyanoda vitte magával Gyula özvegyét és gyermekeit. Három év múlt el az elmondottak után. Egy gyönyörű verőfényes napon nagy közönség tódult a szentegyházba. Kettős, nagyszerű esketés volt készülő félben. A templom hajójában két egymást szerető pár várja a lelkész örökre egyesitő áldását. Az első párban azonnal felismerhetjük a bájos Ilonkát, boldog vőlegénye Révai László karján. További tekintetünk Károlyra és amit nem is gyauithatánk, az elhunyt Gyula gróf leányára, mint menyasszonyra esik
