Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1883-11-04 / 44. szám
IV. évfolyam 44 szám, Nyíregyháza, 1883, november 4. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik: lie ten kint egyszer vasárnapon, <a^ Előfizetési föltételek: postán YRífy helyben házhoz hordva : Egéiz évre................................................... ... . 4 frt. Fé lévre..............................................................2 „ iV egyedévre.....................................................1 A községi jegyző és tűni tó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piringer János és «Jóba üllek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek bekiüdetni. Bórmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bólyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler _______________irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. A nyíregyházai alsó fokú ipariskola megnyitása. A nyíregyházai alsófoku ipariskola, ma délután nyittatik meg ünnepélyesen, valószínűleg alkalmi beszéd mellett. Mindenesetre fontos és nevezetes momentum e megnyitás. , A kormány jóakaratu kezdeményezése és áldozatkészsége folytán, a helybeli ipartársulatok hozzájárulásával, és néhány egyes ügybuzgó egyén fáradozásának sikerült elérni az oly igen szükséges ipariskola megnyitását. De ez még magában nem elég. Szükséges és megkivántatik még ehhez, hogy minden iparos teljes odaadással, ügybuzgalommal és minden utó- gondolat mellőzésével, az ipartanodái bizottság által meghatározott tanórákra, tanonczait rendesen elbocsássa; és minden iparos kötelességének ismerje atyai gondolkozással oda hatni, hogy tanonczaik az iskolát szorgalmasan látogassák; mert egyedül ők vannak hivatva arra, hogy a jövőnek müveit és tekintélyes polgárokat neveljenek. Nem is lehet, hogy ez máskép történjék. Hiszen a magyar nép mindig tudott józanul gondolkozni, a kor intő szavát mindig megértette. Most is bizonyuyal. mindent el fog követni, úgy erkölcsileg, mint anyagilag, hogy úgy a kereskedelem, mint az ipar terén az első helyet foglalhassa el. És ha ez csakugyan igy lesz, akkor bátran elmondhatjuk, hogy: „ Magyarország nem volt, hanem lesz.“ A „NYÍRVIDÉKI“ TÁRCZÁJA. Az örökösök. Beszály. Irta: Klug Autal, (FolytatáB.) Utazóink elérték czóljukat. Hajnalosi ur, a derék lelkész magyaros vendégszeretettel fogadé az érkezőket. Az általános bemutatások után az Ízletes uzsouna következett, melynek végeztével a két idősbb [férfi a lelkész dolgozó szobájába vonult vissza. — Tisztelt Révai ur! — kezdé meg Hajnalosi a társalgást, miután mindketten helyet foglaltak s szivarra gyújtottak, — én önt felkérettem fiam által, hogy becses személyével házukat megtisztelni szíveskedjék. Nagy örömre szolgál s szeremcsémnek tartom, hogy azt nem mellőzte el. Annálinkább örvendek pedig, mivel fiam nyilatkozata és önnek becses közreműködése folytán, egy bonyolódott ügynek, melynek azonban végszálai — úgy vélem — kettőnk birtokában van, juthatunk nyomára, melyet ha felfedeznünk sikerül, két szerető szívről emelhetjük le a megüdült bánat terhét. — Átértem tisztelendő ur szándékának nemességét — viszonzá Révai — s a mellett, hogy egy ily előttem nagyrabecsült család barátjává avattassam, vonzott még azon vágy is, hogy fogadott fiamnak, kit lelkem mélyéből szeretek s kinek jólétét szivemen hordom, lelki nyugalmát e találkozás által, hacsak lehet biztosíthassam, mert mióta önnek pártfogoltját, kit már egy Ízben volt szenencsém látni, a székvárosban megpillantotta, eltűnt minden nyugalma; sem éjjele, sem nappala szegénynek. A két nemes szivü férfi kimentő részletességgel beszélte el a két árvának általuk ismert történetét. Midőn már a két testvér azonosságán többé kételkedniük nem lehetett, igy szólt Hajnalosi. — Most már kedves barátom nincs egyéb tennivalónk, mint az öreg Margit asszonyt, fogadott leányáEngedjék meg e lap szives olvasói, hogy megragadjam a kedvező alkalmat s e mai nap, az ipariskola megnyitása alkalmából, néhány szót intézhessek az iparos tanuló ifjúsághoz. íme ifjú barátaim ! láthatjátok, hogy ez iskola felállítása által, nem csak jelenetekről, hanem jövőtökről is gondoskodva van. Most tehát rajtatok a sor bebizonyítani azt, hogy ez iskolára nem csak szükségtek van; de arra méltók és érdemesek is vagytok. Ezt pedig azzal fogjátok beigazolni,, ha nem csak pontosan eljártok az órákra, hanem oda fogtok törekedni, hogy minél több és hasznosabb ismereteket igyekeztek elsajátítani, desőt erkölcsi tekintetben is példásan viselitek magatokat. Felhívlak tehát bennő- töket atyai szeretettel, hogy hallgassátok figyelemmel és egész odaadással «, tanító urak oktatását s iparkodjatok azokat mind magatokévá tenni. Legyetek minden tekintetben szófogadók, mindenki iránt tisztelettel viseltessetek. Az Isten házát minden ünnep és vasárnapon meglátogassátok, s ott buzgóau imádkozzatok, kérjétek az Isten áldását magatokra és arra a társadalomra, amely a ti jövőtökró'l, épüléstökről ily nemesen gondoskodik. Ne feledjétek, hogy a tudomány a legnagyobb kincs ezen a világon. Azért ismételve figyelmeztetlek benneteket, hogy legyetek szorgalmasak, hiszen nem másnak, hanem magatoknak tanultok. Csak ti veszitek annak hasznát. De szólok most már a tanitó urakhoz is, és a legmelegebb részvéttel kérem őket, hogy az ipával együtt, ki pór nappal ez előtt jött haza — előhivatni ; a többit bizznk a magukat felismerendő testvérekre. * * * * * — Nem tudom kedves anyám, szólt Ilonka az öreg Margithoz azon délután, mikor a lelkész és Révai párbeszédének tanúi valánlr, ma rendkívül izgatott vagyok. Minden kihull kezemből. — Eredj már te kis bobé! — mond a jőszivü nő, a leányka arczát simogatva, — mi okod van a nyugtalanságra? Lehet, hogy a túlságos hőség izgatott fel. De nézd csak! im itt jő a tisztelendő ur szolgálója, vájjon mit akarhat? Isten hozott Borcsa! — szólt aztán a belépő pór- leányhoz, mi újságot hozasz! — Sokat nagyasszonyom, — szólt a leány a szokásos üdvözlet utáu. Egy rakás úri veudégüulc érkezett ma s a tisztelendő ur kéreti nagy asszonyomat, hogy lenne szives a kedves leányával elsétálni egy két szóra hozzá. — Megyek leányom, mondd, hogy azonnal ott leszünk, csak egy kissé átöltözködünk; oly sok ur elé nem mehetünk csak igy házi ruhában. A leány eltávozott s a két nő átöltözködéshez fogott, mivel csakhamar elkészülvén, sietve indultak a pap-lak felé. — Jöjjön jöjjön Margit asszony! — szólt a Révai társaságában eléjök siető lelkész. Ilonka búgom lesz szives nőm lakosztályába térni. — Ezzel karon fogta Ilonkát és neje szobájába vezette őt. Nehány perez múlva mindhárman betértek azon szobába, a hol kevéssel ezelőt a két uj barát társalgóit. — Mondja csak Margit asszony, nem emlékszik-e arra még, hogy micsoda néven nevezte Ilonka bátyját azon vallomása alkalmával, midőn önhöz került ? — De igen is jól emlékszem. Még ma is, már pedig annak 9 éve múlt, nem tudja elfeledni Károlyát. A két férfi egyetértő tekintetet cserélt. ros tanulókat fogadják szivük és lelkűk gondjaiba. Legyenek szívesek, bölcs és tapintatos oktatásuk által oda hatni, hogy ez ifjakból a hazának munkás és hasznos polgárai váljanak. Kívánom szivem mélyéből, hogy a mindenható Isten áldása kisérje úgy a tanitó urak, valamint a tanulók törekvését. Nem mulaszthatom el végre, hogy az ipariskolai bizottságnak, az ipariskola érdekében tett fáradozásaiért, Nyíregyháza város közönsége nevében, a legforobb köszönetét ne nyilvánítsak. Meg vagyok győződve, hogy az egész város összes polgárai érzelmeinek adok kifejezést, midőn szivem mélyéből azt kivánom, bogy az ipariskolai bizottságot, szeretett hazánknak és városunknak, de különösen az ipariskolának javára, Isten sokáig éltesse! Legyen az ég áldása ez iskola működésén mind az idők végeiglen. D. S. Jegyzőkönyv. Felvétetett Bakamaz községben 1883. évi October 21-én a dadai felső szolgabirói járás megyebizottmányi tagjai által, a közelgő megyei tisztviselő választások tárgyában tartott járási értekezletről. Jelen voltak Dobozi Ferencz, Miklós Ferencz, id. Szikszay Pál, Szentmariay Dénes, Recsky András, Alidé Sámuel, Kóhn Mátyás, Rácz Ferencz, Fábry Károly, Serfleck Frigyes, Héri Mihály, Veres János, Kömmerling János, Jármy Jenő, Virányi János megyebizottmányi tagok: Pothő Antal, Klein Lipót gávai-, Uray Béla ibrányi-, Somogyi Imre timári, Smid János, Venhter György vencsellői, Paraszkay — Tudja-e már a leányka, hogy ön csak gyámanyja, és mi módon jutott hozzá ? — Igen. Mihelyt tisztelendő ur azon tanácsot adta, hogy ezt előtte ne titkoljam, azonnal tudtul adtam azt neki. Ő különben mindenre jól emlékszik.; csak azt nem birja felfogni, hogy mi bírhatta nagybátyját arra, hogy őt házától eltávolítsa? —■ Mi már sejtjük ■— mondá Révai. — Látja asszonyom, ama gonosz lelkű férfi, aki elég kegyetlen volt egy kisded leánykát elsikkasztani, nem irtózott bűnt bűnnel tetézni s annak bátyját is undorító módon, ál ürügyek alattt elcsapni magától, miként még egy hu ebbel sem szoktunk bánni. — De az Isten — vévé át a lelkész a szót — nem engedte, hogy a bűn győzedelmeskedjék az igazság felett. A két árva gyámolót lelt benünk. Nem hiába mondottam önnek, hogy bizunk a Mindenhatóban, ő megmutatja nekünk a helyes ösvényt. Menjünk tehát és adjuk visza őket egymásnak. A három ifjú ez alatt, mig ezek történtek a kerti lugasban időzött. Hajnalosi kiszólitván nejét és Ilonkát, felkérte a kis társaságot, hogy a leányka kivételével, kivel pár szót óhajt váltani, térnének be a lugasba. •— Ilonka húgom! — kezdé a lelkész beszédét midőn egyedül maradtak, — emlékezik-e még Károly bátyjára? Szeretné őt látni? — Oh ha emlékezem-e! — viszonzá a leány egy mély sóhaj kíséretében. Oh! hisz minden gondolatom ő nála nyugszik meg. De őt látni! Istenem . . . s kö- nyek gyűltek bájós szemeibe. Ki tudja él-e még ? — Él. Kiragadtuk őt is az ármány karmai közzül. Nem engedte őt az Isten elveszni, miként húgomat sem engedte. — Oh Istenem, mit hallok! Ő él! — Kiáltá a kétség és remény hangján. — Hol van, oh messze van ? Istenem siessünk már! Károlyom, szeretett Károlyom, tehát ismét láthatlak oly sok évi elválás után! (Folyt ktw.)
