Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-10-21 / 42. szám

IV. évfolyam 42. szám. Nyíregyháza, 1883. október. 21. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. g^~ Meg jelenik lieteirkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre .........................................................4 írt. Fé lévre..............................................................2 „ Negyedévre.....................................................1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő folszólamlások l?iriug»*er János és Jóba üllek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendők. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fo­gadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirde­tés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseustein és Yogler irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Doni & Comp által Hamburgban. A magyarosodás kérdéséhez. A magyarosodás kérdése, illetőleg a magya­rosodás érdekében az országban helylyel-közzel meg­indult mozgalom nem uj dolog. Evek óta foglalkoznak e kérdés megoldásával; de fájdalom, csak nagyon kevés eredménynyel. Nem csoda. A Magyarország területén lakó különféle nem­zetiségek megmagyarositása nem könnyű dolog ma már. Volt korszak, amidőn e czélt kevés erőfeszí­téssel elérhette volna az ország. Ám e kérdés még akkor teljesen ismeretlen volt. A. tulajdonképeni Magyarországot képviselő és tevő fő-és köznemesség akkor még nem birt az állam-politika azon ma­gaslatára emelkedni, hogy az államokat, nem a ki­váltságos osztályok, hanem a nép zöme képezi; és hogy az ország ereje, hatalma és műveltsége nem a jobbágyok számában, hanem az ország, a nemzet nyelvében fekszik. Akkor még a magyar törvénye­ket latin nyelven szerkesztették; az országgyűlése­ken és a megyei congregácziókou latinul tanács­koztak és dikczióztak; a főnemesség szalonjaiban franczia, angol és német nyelven társalogtak. Az iskolákban latin nyelven adták elő a tantárgyakat, köztük még a magyar nemzet történetét is. A magyar nyelvet csak a köz-nemesség és a jobbágy nép beszélte. Ily körülmények közt, nem csoda, ha a nem­zet nyelvével, a magyarnyelvvel senki sem törődött. L„NYmVIDBK“ TÁRCZÁJA, Az örökösök. Beszóly. Irta: Klug; Antal. (Folytatás.) Egy napon a bárom barát karöltve sétált a nőnö- velde felé vezető utón. Azon perczbeu, midőn a nagy- terjedelmü épület előtt elhaladtak, a tanulók esti sétáju­kat végzendők, páros sorban lépdeltek ki az utczára. A lelkész fia megpillantván köztük Ilonkát, kivel odahaza is nyájas baráti viszonyban élt, szívélyesen köszönte őt. — Derék ember vagy te papi utód, — szólitá őt meg az ügyvéd fia tréfás hangon, — még eddig soha sem vet­tem észre, hogy a serdülő leánykákat választottad ki szépet tevésed czéljául. Mondhatom nem rósz Ízlésed van ; igazán gyönyörű gyermek! — Oh korántse gondold, hogy oly nagy udvar­lási hajlamom volna! A leányka sziutéu falunkból való, egy öreg, jószivtt nő fogadott gyermeke. Gyermek ko­runk óta ismerjük egymást s most atyám közbenjárása folytán ez intézetben vétetett fel tanulóul. — Kiről beszéltek ti itt tulajdonképen ? kérdő Károly szórakozott hangon. — Téged semmi és senki nem érdekel — mondá nevetve a másik kettő, — arról a kis szőke gyermek­hölgyről, ki ott halad az utolsó második sorban. No látod már ? Állj ide ni, innen jól a szeme közé nézhetsz. Tudom el fog bűvölni téged is. — Az ifjaknak a látszat után ítélve majdnem igazuk volt; mert alig tekintett Károly Ilonka arczába, mint egy öntudatát veszített, elámulva állott, meg. Lá­bai a földhöz gyökereztek; ajkai mozogtak; de egyet­len hangot sem volt képes kiejteni. Arczát előbb halá­los sápadtság lepte el, majd ismét bibor pir futotta be. — Az Istenért Kari mi bajod ? kérdé rémülten mind a két ifjú egyszerre. — Istenem — sóhajtott végre, ez a hasonlatosság. De nem, ez lehetetlen ... ah Ilonkám te már olv rég Ez volt az első hiba, amit a magyarosodás, a magyarnyelv fejlesztése és terjesztése érdekében, a magyar nemzetet repraezentáló főnemesség és papság elkövetett. Köztudomású dolog ugyanis, hogy az említett korszakban az egyházakat és iskolákat a főuemes- ség és a főpapság tartotta fenn. Egyetlen „aka­rom“ szavába került volna e két gazdag és ha­talmas osztálynak, s a magyarnyelv be lett volna vive a templomokba és iskolákba s a magyar nyelv-kultusz életre lett volna láva. De a magyar főnemesség és főpapság ezt tenni elmulasztotta. Majd következett nem sokára a másik kedvező alkalom, tudni-illik a néptelen területek és puszták kolouizálása, betelepítése. Mit tett a magyar fő­nemesség és főpapság? A helyett, hogy vagy a felföldi tótságot a magyar alföldre, vagy az itt-ott elszaporodott magyar elemet a bánsági ráczság közzé ékelte volna: németeket és rutliéneket hozott be az országba s telepitette le őket minden felé. Ez volt a második és pedig még az elsőnél is nagyobb hiba, amit a magyar főnemesség és papság a magyar nemzet élete s a magyar nyelv­kultusz ellen elkövetett. De még ez sem volt oly nagy hiba, legalább nem oly végzetes, mint a harmadik, amelyet már nem a többszőr említett két országos status, ha­nem a bécsi kamarilla követett el a nemzeti nyelv és a magyar nemzet ellen. Ez volt az ország te­rületén lakó s a magyar elemmel évszázadokon a sírban vagy . . . s két nehéz könycsepp gördült vé­gig lázaspir-boritotta arczán. •— Nem értelek barátom — szólt részvétteljes han­gon a lelkész fia, — beszélj világosabban, mi okozta e hir- teleni kedély változásodat? — Rám se figyeljetek barátim, szólt Károly hang­ját vidámmá tenni igyekezve, egy kis visszaemlékezés sötét múltamra. Ejh utálom magamat gyengeségemért! Men­jünk innen pajtások! — Nem, nem Károly! — mondá fogadott fivére, mialattt az előbbi helyről lassan eltávoztak. Hasztalan rejtegeted előttünk bánatodat. Fájdalmadat e nő látása okozta, azt bizonyosan tudom. Ne titkolódzál tehát előt­tem ; tárd ki leghübb barátod előtt szivedet, talán segít­hetek rajtad ha egyébként nem, legalább fájdalmadban osz­tozni, vagy nem érdemesítesz arra, hogy titkaidba be­avass, tévé utána jóságos szemrehányó hangon. — Nem — mondá Károly szomorú hangon a vi­lágért 1 Előttetek legjobb barátaim előtt, titkolózhatnám ? De az egész dolog most már szinte nevetségessé lön előttem. Hanem azért elmondom kételyeimet, reményről úgy sem szólhatok. — Halljuk! mond a két ifjú izgatottan. — Igen sokszor emlitém előttetek, hogy a gróf házátóli eltávozásommal egyidejűleg vettem azon hirt, hogy egy kis leánytestvérem, kit a gróf pár nappal azelőtt küldött egy rokonához, hirtelen halállal múlt ki. Ma mi­dőn az előttünk elmenő leánykát megpillantottam, közte és megboldogult kis húgom közt oly rendkívüli hason­latosságot véltem felfedezni, hogy első pillanatban, hozzá akartam rohanni és megszóllitani. Hála az Égnek, hogy ezt nem cselekedtem. Hiszen akár hányszor előfordul az életben, hogy egyik ember a másikhoz annyira hason­lít, hogy szinte öszetéveszti őket az ember. — Várj csak Károly, szólt a lelkész fia, ha nem csalódom, Ilont említettél. — Igen, úgy hívták a szegény megboldogultat. — A dolog mintha világosodni kezdene előttem. A lánykát, kit ma láttál, szintén Ilonnak neveztük oda­haza. S ha arra gondolok, minő rejtélyes módon került át testvéri egyetértésben élő nemzetiségeknek, a magyar nemzet és nyelv ellen való felbujtása 1848-ban. Ekkor hintettek el azok a mérges sár­kány-fogak, amelyeknek átkos növedékével a ma­gyar állam-eszme és a magyarnyelv, évtizedek óta küzd kisebb-nagyobb szerencsével, de semmi esetre sem kedvező eredménynyel. A magyar nemzet Végzete még itt sem tar­tott pihenőt. Nemcsak, hogy nem engedett időt a megindult nemzetiségi mozgalmak békés és mél­tányos megoldásához a nemzetnek; de sőt egy újabb és pedig nem kevésbbé veszélyes akadályt gördített a nemzet jóakaratu törekvésének útjába, az emánczipált zsidóság túl-ponderácziójában. Távol van tőlem, hogy itt e pontnál a zsidóság anyagi boldogulását, vagy éppen a közügyekbe való tekin­télyes befolyását kívánjam értetni. Nem. Hanem igen is értem a zsidóságnak azon, — nem mondom szán­dékosadé mindenesetre hazafiatlau — viselkedé­sét, mely szerént a nagy ipart és kereskedelmet csaknem teljesen elnémetesitette az országban. Értem továbbá azokat az általuk importalt cosmopolitikus eszméket, amelyek naponkint nagyobb-nagyobb tért kezdenek hódítani a társadalomban. Tagadhatatlan, bogy a magyarosodás tekintetében, értem a köznapi érintkezési magyarosodást, a zsidósággal meglehe­tünk elégedve; vagy legalább éppen nincs okunk, szemben velük, oly értelmű aggodalmakat táplálni, mint akár a tót, akár az oláh vagy rácz nemzeti­ségekkel szemben. De nem lehetünk megelégedve a zsidóság intenzív magyarosodásával, amely még ama öreg nőhöz, akiről atyám többször beszélt előttem, úgy nyilatkozatodat a leányka azonosságával egyátalán nem képzelem összefüggéstelen ténynek; habár te halott­nak képzeled is őt. Ki tudja minő gazságokra adhatta fejét méltatlan nagybátyád? Tudod mit Károly? Miután atyám e tekintetben több felvilágosítást nyújthat, mint én, írni fogok neki, hogy haladéktalanul jöjjön hozzám. Ha van valami a dologban, amit egy bensőbb sugallat folytán reményleni merek, úgy ő bizonyosan nem fog kétségben hagyni. — Én e végett miután e tekintetben fantáziámnak csak pillanatnyi működését látom, nem tartom czélszerü- nek őt idezavarni. — Nem jél vélekedői barátom. Szerintem nagyon szükségesnek vélem az ő jelenlétét. Nekem különben előérzetem súgja, hogy ez ügynek mindnyájunkra nézve örvendetes kimenetele lesz. E párbeszéd után hazatértek lakásaikra. Nehány nap után ismét együtt találjuk a három jóbarátot. — Levelet kaptam atyámtól szólott a lelkész fia. Soraiban tudatja velem, hogy tulhalmozott teendői nem engedik őt hozzám jönni; de mivel tudja, hogy általános vizsgálatunk jövő héten kezdetét veszi, felkér úgy téged, mint gyámatyádat, hogy látogatástokkal okvetlenül megtiszteljétek annálinkább, miután a fenforgó ügy sokkal nagyobb hord-erővel bír, mint azt eleve képzel­tük. Remélem László, szólt az ügyvédnek fiához , — te is vendégünk lészsz? — Mindenesetre, — viszonzá amaz. Megjegyzem még, hogy az öreg ^nő, kinél a le­ányka tartózkodik, ez alkalomra szintén haza hozatja őt. Károlynak a föld égett lábai alatt. Minden nap, melyet még kétes bizonytalanságban kellett átélnie, egy öröklétnek tűnt fel előtte. Végre nyolcz nap eltel­tével, miután érettségi vizsgáját kitűnő sikerrel letette, gyám-atyja előkészületeket tőn az elutazásra. Károly agyában ezer gondolat űzte egymást, a kétség és re­mény izgatottságban tartották; repülni szeretett volna, hogy a kinos bizonytalanságon mielőbb túleshessók. (Folyt, kav.)

Next

/
Thumbnails
Contents