Nyírvidék, 1883 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1883-06-17 / 24. szám

ajánlom, hogy a lovak között előfordulhatható legcseké­lyebbnek látszó orrfolyást is különösen megfigyeljék. Min­den néven .nevezendő orr-fplyásban szenvedő ló az egész­ségesektől haladék nélkül elkülönittessék azért is, mert a lovaknak e betegségek felvételéhez kiváló hajlamuk van. E baj közönségesen a csikókat és a csikó lo­vakat szokta bántalmazni. E betegségnél többnyire mind a két órlukból ugyanegy időben szokott megindulni, tiszta fehér szinü, egyenlő sűrűségű szagtalan orrkifolyás és a leg­több esetben ezzel egy ideüleg az áll alatti mirigyek is fáj­dalmasan, jó mekkora nagyságra feldagadnak, melyek rövid idő múltával felpuhulván, vagy felvágatnak, vagy pedig maguktól felfakadnak, kitisztulnak úgy, hogy 14—21 nap eltelte alatt a mirigy-daganat is eloszlik és az orr-folyás is megszűnik. Ellenben pedig, ha azt tapasztalja t. tulajdonosi bogy a lónak csak az egyik orrlukára szorítkozott hosz- szabb időre az orrfolyás, és hogy a kifolyás nem egyen­lő ; majd megszűnik, azután megint újra kezdődik, és hogy az áll-mirigy dagadt ugyan, de kemény és nem fáj­dalmas : az ilyen állat mindig gyanús orr-folyásban szen­ved, és a nélkül, hogy az orrluk alsó részében fekély keletkezett volna, a betegség egész biztonsággal ragadós. Tapasztalatom folytán állítom, hogy többnyire a me­gyében lévő egyes istállókat, s az abban foglalt ló állo­mányt, mindig az ilyen állat fertőztette be. A tulajdonos ugyan látta, tudta és sokaknak mégis mutatta, hogy az ő lovának folyik az orra; de azon véleményben, hogy az állat még elég fiatal és a kehet hányja, tehát majd kitisztul: egyszer csak azt vette észre, hogy a többi lovának is hasonló orr-folyása van. Szíveskedjenek figyelembe venni, hogy a taknyo8 lónak csak akkor oly igon kiállhatatlan szagu az orra, mikor az állat a végső stádiumban él. Amit itten elősoroltam, az sokkal fontosabb kö­rülmény, minthogy azt minden lótartó gazda kü­lönös figyelme tárgyává ne tegye. Isten óvjon, tűz ve­szély ellen ahogy úgy, de mégis biztosíthatja az ember a hajlékát; de az állatokat takony kór ellen, első sorban a községi közigazgatások részéről, az állategészségügy­nek megfigyelése; ezekután pedig a t. gazdaközönségnek szorgalmas utánlátása biztosíthatja. Dombrád 1883. máj. 28-án. Deli József, m. állatorvos. Nyilt-tér*) MATTONI-fóle BUDAI KIRÁLY KESERÜFORRÁSOK Deák Ferencz-forrás, Hunyady Mátyás-forrás, Szt.-lsf ván-forrás, Gróf Széchenyi István forrás Mattoni ős Wille, Bndapest „N Y f Ä V I I> É K“ (lésben. Kapható minden gyógyszertárban és ásványvizkereske' _____ (61—15—15) Is kolai értesítés • A leány-nevelő-intézetünkben folyó évi junius 26-án délelőtt —a rendes tantárgyakból és 27-én délután — német és franczia nyelvből, szavalás és zongorázásból megtartandó évi vizsgára a tisztelt szülők és tanügy barátok ezennel tisztelettel meg- hivatnak. Ez alkalommal vau szerencsénk a n. é. kö­zönséget arról értesíteni; 1, hogy több szülő kívánatéra a gyermekek a szünidőben is nyernek oktatást nyelvekben, kézi munkákan és zongorában; 2, hogy a jövő tanévre való beiratás f. évi augusztus 25-én, a rendes tanítás pedig szept. 1-én kezdődik. 3, hogy főtörekvésünk ezentúl is oda irányu- land, miszerint az irántunk eddig tanúsított bizal­mat és elismerést minden tekintetben kiérdemeljük. Magunkat a n. é. közönség további pártfo­gásába ajánlva, maradunk mély tisztelettel Nyíregyházán, 1883. juniushóban. Löfkovics Ignácz és neje, 140_2 — 1) leány-ne velő-intézet-tulajdonosok. *) A z e rovat alatt közlőitekért nem felelős a szer ** Mélyen tisztelt vevőimhez! Miután üzletemben, az üzleteli felhagyás, esetleges átadás miatt,, már több hó óta kiárulást tartok, melyről e lapbau már hoszabb idő óta közlött s jelenben is alább olvasható Nyílttéri közleményem tanúskodik ; egész tisztelettel felkérem tehát ennek nyomán mindazon n. é. t. vevőimet, kik üzleti könyveimben mint adósok szere­pelnek, e tartozásaik minél előbbi szives kiegyenlítésére. Most, midőn az eddig irányomban tanúsított párt­fogásukat s jóakaratukat megköszönném, s a jeleu kiáru- lási idő alatt szives látogatásukat kikérném, maradok kitűnő tisztelettel U II g fi 1' L i p 6 t. VÉGELADÁS! Yan szerencsém a n. é. helybeli és vidéki közönség­gel tudatni, hogy részint a lanyha és mostoha üzlet, részint családi körülményeim miatt, itt a helybeli piaczon majdnem 30 év óta. fennálló, a legelsők közé tartozó, a legszolidabbnak ismert s épen ezért a nagyérdemű közönség becses bizalmát megnyert üzletem­mel végkép felhagyni szándékozván, végeladást kénytelenittettem eszközölni. Felhivom tehát eddigi becses vevőimet s mindazokat, akik a jóhoz és szolidhoz szokva vannak, miszerint becses látogatásaikkal engem megtisz­telni méltóztassanak, hogy meggyőződést szerezhessenek arról, miszerint ép úgy, mint ezelőtt a legjobb és leg­szolidabb árúkkal szolgálok ugyan; de az eddiginél sokkal olcsóbb árak mellett, azaz: egészen gyári áron, mely szerint a százalék, amelyre dolgozni szoktunk, a vevő javára esik. Figyelmeztetem végre üzletbarátaimat is, hogy a fentebb is említett jó hírnévnek örvendő üzletemet kedvező feltételek s biztosíték nyújtása mellett, át is adom. Nyíregyháza, 1883. juniushó. Kiváló tisztelettel (76-12-iQ) UNGAR LIPOT Felelős szerkesztő: JÓBA ELEK. Kiadótulajdonosok : PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK. frttól írtig frttól írtig frttól írtig frttól írtig frttól írtig frttól írtig frttól frtig frttól írtig bánsági búza 6 szilárd­tiszavidéki . » 10.55 10.60 10.65 10.76 10.80 10.90 10.95 10.­11.95 11.10' pestvidéki . » 10.50 10.55 10.60 10.70 10.75 10.85 10,90 10.95 11.— 11.05 —.— fehérmegyei > 10.50 10.55 10 60 10.70 10.75 10.85 10.90 10.95 11.­11 — m. északk. u » 10.20 10.26 1 '.30 10.36 10.40 10.45 10.55 10.60 10.75 10.70 A budapesti ám- ós értéktőzsde hivatalos árjegyzései junius 15. Faj Gabona rozs árpa zab . , tengeri ' köles . , káposzta repcze bánsági repcze Irányzat Mlnözégl sály heotolitereakiat 77 klgr. | 78 klgr. | 79 klgr. J80 klgr. | 81 klgr. | - klgr. | - klgr. | - klgr, ÍOO kilogrammnak Ara = ti Faj Irány­zat Minőségű sulyhekto­á literenk. uj szilárd 70—72 » takarmány > 60—62 » égetni való > 62-64 > Börfözdei » 64-66 > — » 37-40 (ő bánsági lanyha 75 (6 másnemű » 73 — > nélkül uj — » — > » 100klgr. ára ÉRTÉKPAPÍROK ÁLLAMADÓSSÁG. Magyar királyi aranyjáradék adómentes 6% Magyar királyi aranyjáradék adómentes 4» Magyar királyi papirjáradék adómentes 5» M. vas. kölcsön á 120 frt o. ért. (300 frk) 5» M. vas. kölcsön 120 frt egyes darabokb. 5» Gömöri államvasuti záloglevelek . . 5» M. 18*9. kel.vas. államkötv. (elsőbbs ) adóm. 5» M.1873.kel.vas ar. v. ezüstb. (eisőbbs.) adóm. 5» M. 1876. kel. vas. államkötv. aranyban 5» Magyar királyi nyéremény-kolcsön 100 frt Magyar királyi nyeremény-kölcsön 50 frt Tiszai és szegedi kölcsön . . .4» 1871-iki m. áll.-kölcs.-kötv. font sterlingb. 5» 1873-iki m. áll.-kölc8-kötv. font sterlingb. 5» Magyar földt^herm^ntMsitósi kötvények . 5» M. földteh^rnaent. kötv. 1867. záradékkal 5» Magy. földteherment. kötv. temesi . . 5» M. földteherment. kötv 1867. záradékkal 5» M földteherment. kötv. horvátorsAgi . 5» frt kr. frt kr.-tdl­ff 7 70 7 90 7 IC 7 30 7 40 7 80 8 10 9 — 6 40 6 80 6 70 6 75 6 60 6 65 8 — 8 60 — — — Utolsó árkelet 120.50 88.90 87 137.50 139.25 91.60 112.75 98.50 114.50 114 25 119.75 100.— 99.50 98.— 97.50 97.50 áru Gabona bnza . tengeri. . . zab •' t • • repcze káposzta Irány zat lanyha szilárd csendes Határidő tavaszra őszre július—augusztra május—júniusra tavaszra őszre aug.—szeptemb. julius—auguszt. ÉRTÉKPAPÍROK 120.76 89.15 87.25 138— 139.75 92! 118 50 99.50 115.- 114. ­110.75 100.75 99— 99.50 98— 198— M. földtehermentesitéBi kötv. erdélyi . 6% M. orsz. jelz. úrbéri váltság kötv. (100 frt) 6» Kir. korv. szláv. jelz. földv. kötv. (100 frt) Szőlődézsmaviltsági kötv. (100 frt) . 5» M. kir. kam. kincst. utalv. 6 hóra (100 frt) Egyesített államadósság papírban . . 6» Egyesített államad. ez, kam. jan,—julius 5» Egyesített államad. ez. kam. ápril—októb. 5» Osztrák aranyjáradék 4% kamat . . 4. Osztrák papirjáradék, adómentes . . 5» Osztr. államad., kisors. 1854-iki á 250 frt p.p.4» Osztr. államad., kisorB. 1860-iki á 600 frt o. é ö* Osztr. államad., kisors. 1860-iki á 100 frt o. é.5» Osztr. államad., kisors. 1864-iki á 100 frt o.é. Osztr. államad., kisors. 1864-iki á 50 frt o.é. Pest város kölcsöne 1870-ből. Pest város kölcsöne 1871-ból. Budapest fővárosa 1880-iki kölcsöne Szerbia jiyieremón^rölcsör^OlMrank^^^ih* 100 klgr. Ara pénz áru Utolsó árkelet pé nz 99— 93.25 97 50 78.35 78.80 78.80 98.75 93— 119.75 164.50 139.25 166.50 166.25 104.25 104.25 97— 82.­áru 99.56 93.76 98.­78.30 79— 79— 99.25 93.75 120.76 135.50 180.26 167.50 167.26 104 75 104 76 97.26 33— ÉRTÉKPAPÍROK. Utolaó árkelek RÉSZVÉNYEK, aj Bankok Ált. magy. municipális hitelint. Angol-osztrák bank . Budapesti bankegyes.-részv.-társ Franco-magy. bank felszámolása Horvát leszámítoló bank . Iparbank, budapesti . Központi ipartár8ulati hitelintézet Magyar Általános Hitelbank Magy. jelzálog hitelbank . Magy. jelzálog hitelb. II. kib. i( Magy. leszám. és pénzváltóbank Magy. omágos bank részv. társ Osztrák hitelintézet . Osztrák-magyar bank. I. magyar iparbank . Pesti magy. kereskedelmi bank Sziszeki hitelbank »Unió« bank b) Biztosító társulatok Bécsi biztosító társaság Bécsi élet- és járadék-biztos, társ. Első magy. ált biztos, társ. Fonciére pesti biztositó intézet . Magy.-franczia biztos, társaság . Pannónia viszontbiztosító társaság c) Gőzmalmok. Concordia gőzmalom . Első budapesti Erzsébet malom Hengermalom . Lujza Molnárok ós sütök . Pannónia Viktória . d) Közlekedési vállalatok. »Adria« m. tengeri hajóz, részv.-társ, Alföld-fiumei Báttaszék-dnmbovári Déli vasút ÉBzak-keleti vasút Erdélyi vasút Gyór-sopron-ebenfurti vasút KuBsa-oderbergi vasút . Magyar-galicziai vasút . M. nyug. v. (székesf.-győr-gráczi vasút) Osztrák államvasut Pécs-barcsi vasút Tiszavidéki vasút Osztrák dunagőzhajőzási társaság Pesti közúti vaspálya . JPestMiözuti^aspál^élv^jegj^^ befix. frt 200 120 100 200 200 100 80 200 200 100 100 100 160 300 150 100 100 100 200 200 lOuO 50 300 500 600 500 200 160 200 1000 800 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 200 500 100 205. 99.50 29^50 296^50 218— 105.— 89— 298.50 833— 162— 210— 100— 30.50 292.05 220— 106— 89.25 299— 838— 163— 565.— 567— 225. 256.— 3400— 77— 1000— 525— 1240— 248— 650— 271.60 374. 1220— 438— 210. 171 — 150]50 157— 164.50 14425 162. 166— 328.75 249— 690— 417.60 243— 228.­258.­8460.­78.­1020— 530— 1250. 256— 660— 272.50 380— 1285— 443— 215. 50 171.— 156.60; 151— 168.75 145— 163— 167— 329.25 260— 594— 418.50 248— e) Takarékpénztárak. Budapest III. kerületi . . , beflz.frt 50 62— 64— Czeglédi ..... 100--.—--.— Országos központi 300 478— 482— Pesti első hazai 1000 4530.­4550.— Egyesült Budapest fővárosi 200 475— 480 — Magy. ált. takarékpénztár részv.-társ. 100 96.— 98— Pakracz-daruvár-kutinjai 50 —.—---•--­f) K ülönféle vállalatok Alagút ..... 106 114— 116— Általános ipar-részvóny-társulat 100--.--­--.— Ál talános Waggon-kölcsönző társulat 80 91.50 92.50 Franklin-Társuíat könyvnyomda 150 150.— 152.— Ganz és társa vasöntöde s gépgyár 400 716— 720— Gschwindt-féle szeszgyár 200 410.— 415.— Gyapjumosó és bizt. első magyar . 200 —.— —.— Kereskedelmi testület épülete . 210 599— 595— Könyvnyomda »Athenaeum« 200 530— 536— Pesti könyvnyomda részvénytársaság . 500 840— 850— Kőszén- és téglagyár (Dräsche) 130 157.50 158— Pesti ópitő-társaság 85-­--.--­Rim a-murány salgó-tarjáni vasmű 100--.-­--.--­Sa lgó-tarjáni kőszénbánya 100 124.75 125.25 Schlick-féle vasöntöde s gépgyár 200 116.5 117— Schlick-fóle vasönt. s gépgyár II. kib. 235— 236— Serfőzde első magyar 400 625— 630— Sertóshizlaló .... 200 380 — 382— Sóskúti kőbánya 200 47— 50 ­Spodium és csontlisztgyár 200 263— 266— Szálloda részvény-társaság Tégla- és mészégető, újlaki 200 81 — 82— 200 108.— 109— Téglagyár, kőbányai 160 242.— 244— ZÁLOGLEVELEK Magy. földhitelintézet papirórtók . 5Ya% Magy. föKlhit-lintézet papirórtélc . 5«/0 Magy. földhitelintézet papjrórték . 472% Magy. földhitelintézet arany v. ezüst 5°/0 Magy. jelzálogbank . . . 51/2 Magy. jelzálogbank . . 5% Kisbirtokosok orsz. földhitelintézet . 572% Osztrák-magyar bank osztr. ért. . 5°/0 Osztrák-magyar bank osztr. ért. . 472% Osztrák-magyar bank osztr. ért. . 4°/0 Pesti magyar kereskedelmi bank . 6°/0 Pesti magyar kereskedelmi bank . 572% Pesti magyar kereskodelmi bank . 5°/0 »Albina« takarék ós hitelintézet . 6% ELSŐBBSÉGEK. b80z ,rl Alföld-fiumei vasút . . 200 6% Alföld-fiumei vasút 1874. kib. . 200 5« Báttaszék-dombovár-zákányi vasút 200 5« Dunagőzhajőzási társulat . . 300 5« Dunagőzhajőzási társulat . 100/200 6. Észak-keleti vaspálya . . 300 5« Észak-keleti vaspálya (aranyb.) . 300 5« Észak-keleti vaspálya (aranyb.) . 1000 6. Magyar galicziai vaspálya. . 200 5« Magy. galicziai vaspálya II. kib. . 200 5« Magy. nyugati vasút (székesfehérvár­gyór-gráczi vonal) . . 200 5« Magyar nyugati vasút 1874. kib. . 200 5« M. vas. elsőbbs. beruh, aranyban 200/1000 5« I. erdélyi vaspálya . . . 200 5. Győr-sopron-eSenfurti vasút . 200 6. Kassa-oderbergi vasút, ezüstben . 200 6« 102. 100.76 94— 119.60 101.20 98.25 100, 100 30 99 92— 102— 101.60 99— 99.80 98.25 94.6) 95. 91,50 115.50 126, 93 6C 92.16 95.26 95— 111.— 93.75 97.25 102.76 101.60 94 50 120— 101.45 98.75 101— 100.60 99.50 92 30 102 50 102— 99.50 100.30 98.75 95— 95.58 92. 116.50 126— 94. 93.25 95.75 De­111.50 94.86 97.75 befiz. frt Kassa-oderb. v. (eperjeB-tarn. v.) . 300 5»/, Kassa-oderb. v. (osztrák vonal) . 200 5« Kassa-oderb. v. (magyar vonal) . 100 4« Osztrák-magyar államvasut . 6. Tiszavidéki vasút . . . 5< Budapesti lánczhid . . .100 6« Kőszén- ós téglagyár kötvények . 100 6. Lloyd- és tőzsde-épület . . 100 5« MAGÁNSORSJEGYEK. Osztrák hitelintézet Budavár ősi sorsjegy Keglevich sorsjegy Magy. sz. koronaorsz. vörös kereszt egylet Osztrák vörös kereszt-egylet . Pálffy sorsjegy . PÉNZNEMEK. Császári királyi arany (vert) . Császári királyi arany (kör.) . Osztrák-magyar 8 frtos arany . 20 frankos arany Török aranylira Osztrák és magyar ezüst Váltók árfolyama (látra.) Német bankpiaczok 100 márk Amsterdam 100 hollandi írtért Brüssel 100 frankért Paris 100 frankért Marseille 100 frankért Svájczi pénzpiaczok 100 frankért Zürich 100 frankért London 10 font sterlingért Szentpétervár 100 rubelért Milano 100 lire nouve ital. BANK fc.-iíb 4»/. 5% 4>/zV. 4% 4»/. 4‘/z% 4'/2»/o 4»/. 6% 5°/. __ 93.7 6 119— 101— 103.25 97^26 169.50 41 — 17.50 6.50 12.20 36.76 6.65 5.66 9.52 9.52 58.45 98.89 47.40 47.45 47A5 47.45 120— 47*50 94.60 120— 101.75 103Í76 98— 170.50 42. 18.50 6.75 12.80 37.50 5.69 5.68 9.64 9.64 58.65 99 47.50 47.65 47Á5 47.55 120.20 47.60

Next

/
Thumbnails
Contents