Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-01-15 / 3. szám

(SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Félívre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Pirin gcr János ós Joba Klek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nngy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyilttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadóhivatalunkban (ua.;y-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haasenstein és Togler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten ; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Előfizetési árak a „NYIRVIDÉK" TÁRSADALMI HETILAPRA postán, vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ... 4 frt Fél évre . . -. . 2 frt Háromnegyedre 3 „ Negyedévre ... 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak, egész évre csak két forint. Nyíregyháza, 1882. január 1-én. A „Nyirridék" kiadóhivatala. Magyarország 1000 éves fenállásáuak ünnepe. A honalapítás ezredik évfordulójának eszméjét Borsodi Szilágyi Dezső vetette fel-először; felhiván a hazai sajtót s a nemzet figyelmét a honalapítás nagy munkájának országos megörökítésére. Szemére veti fölhívásában a nemzetnek azon szégyenletes hanyagságot és közönyt, amelylyel a nagy honalkotó emléke és neve iránt századok óta viselkedik. Egyszersmind kijelöli a helyet, ahol Árpád szobrának s a magyar Walhallának felállítását részéről legalkalmasabbnak találja. A felhívásnak a hazai lapok készséggel engednek s egyik igy, másik amúgy javasolta a honalapítás ezredik évfordulójának megünneplését. Egyik lap Pusztaszeren, a vérszerződés tetthelyén óhajtja az emlékszobrot felállíttatni oly formán, hogy sajátítson ki a nemzet ama pusztán néhány holdnyi területet, teremtsen oda egy tündérkertet és helyezze oda a nagy honalapító emlékszobrát; a másik a fővárosban, illetőleg Budán kívánja azt fölállittatni. Egy másik hírlap tovább is megy. Felhívja ugyanis a hazában lakó izraelitákat, akiknek őseik nem vérzettek e hazáért, tehát nem vettek részt sem a honszerzés A „NYIRVIDÉK" TÁRCZÁJA^ Honnan loptad ? . . . Honnan loptad szóké lányka, Azt a Eötét bogár szemet ? Melynek csodás ragyogását Feledni többé nem lehet I Az a kicsiny esti csillag, Odafenn a magasságban, Nem tündököl ily fénnyel, a Legsötétebb éjszakában 1 Néba-napján, hogyha lopva Bűbájosán rám mosolyog, Isten bizony azt gondolom : H6 lángjánál elolvadok! Páal Gyula. Szeréna. — Novella. — Dr. Pápay Imrétől. (Vége.) Ezen elhatározás után, következő levelet irtam hozzá: Édes idvezitőm ! » Hozzád leányka 1 egyedül te néked irom e sorokat, lángoló lelkem emez őszinte szavait. írom : hogy feltárjam előtted keblemet, az ellentétes vágyak, szenvedélyek eme vihar-járta színhelyét: hogy megismerj, mielőtt Ítélnél; s ha megismertél : azután nyugodtan ítélhetsz. Mondjam e hogy szeretlek, kérdjem-e hogy szeretsz ? dicső munkájában, sem annak fenntartásában; de azért csak ugy élvezik az alkotmány kedvezményeit, mint bármelyik Árpádvérbeli kitűnő ivadék, hogy mutassák meg, mikép méltók azon egyenjogositáshoz, amibe őket a magyar nemzet részesité akkor, araikor más országokban tűzzel, vassal pusztítják és üldözik őket, kirabolva vagyonukat s rongyosan kergetve Őket ki a nagyvilágba. Minden esetre méltányos kívánság A magyar sajtó e tekintetben megtette kötelességét. Fájdalom a társadalom alig tett valamit; kivéve azt a pár ezer forint összeadását, amely eddig Szent-István szobrára begyült. Most legközelebb Kaas Ivor elevenítette fel az eszmét, a Petőfi-társaságnak f. é. januárhó 7-ki közgyűlésén tartott felolvasásában. A nemes báró és kitűnő publiczista a bevezető sorokban azt bizonyítgatta, hogy e földterület, melyet Magyarországnak nevezünk, valóban a magyar nemzeté, és hogy ahhoz semmiféle más nemzet nem formálhat tulajdoni jogot. Nincsen e hazában hegy, tér, völgy, a mely tanúságot ne tenne arról, hogy e haza a miénk; mert mindegyikhez a nemzet törekvésének emléke van csatolva. Mielőtt a magyarok ide telepedtek, nem volt ez ország rendezett állam; csak azóta lett egységes osztatlan állam. Mi vagyunk az elsők, akik azzá tettük és senki sem táplálhat igényt arra nézve, hogy e haza földje jogosabban megillethetné, mint a magyarokat. A rómaiak műveltségét a félvadtörzsek dúlták fel, s e feldúlt birodalom romjai fölött, a magyarok építettek uj alkotmányt s ujabb czivilizácziót teremteni a magyaroknak jutott nemes feladatul. A magyarok e feladatot teljesítették is. E haza nekünk mindenünk. Most e nemzet hazája 1000 éves fenállásáuak évfordulóját készül megünnepelni. Dicsőséges mozzanat egy nemzet életében. Mi vagyunk Európában a legifjabb nemzedék; de alkotmányunk a legrégibb. Angyal! kell-e azt mondanom? Gyermek! kell-e azt kérdeznem? Kételkedhettél-e valaha abban? Kételkedtem-e én valaha abban ? De nem szerelemről, a szerelem nyelvén; az ész hideg szavaival, a komoly meggondolás őszinteségével, az észhez akarok én 37.óllani: hogy megismerj engem, hogy nyugodtan Ítélhess életem és életed felett. Angyal! képes leszek-e én arra? Gyermek! képes leszesz-e te erre ? Apám, anyám korán elhaltanak, bánat, s gondok között serdültem ifjúvá. Gyermek! emlékszel-e a tegnapi napra, ama szép virágos kertre, melynek még meg nem hervadtak virágai. melynek levelei közzül még egyet sem nordott el az irigy szél? Emlékszel-e a nyájas könnyező arezra, mely oly odaadó szeretettel virasztott beteg ágyad lázas álmainál ; oly boldogságos mosolylyal leste várta: ha messze-e még a tavasz? ha nyilik-e már a rózsabimbó? Emlékszel-e gyermekkorodra? emlékszele anyádra? Áld érette Istenedet. Őrizd hiven az emléket. Annak elfogyatkozni nem tudó féuye kisérjen minden lépteden a messze eső sirig. Boldogság a múltban, emlék a jelenben : kincs volt akkor, kincs az most is, s az marad mindenha. Lásd én nem emlékszem anyám mosolyára, nem emlékszem anyámra, nekem nem volt gyermekkorom. Egyedül állottam a világban, az örömtelen árvaság ez örömtelen vadonában. A gyermekkor örömeiből kizárva, Az anyai csók örömeitől megfosztva, durva közöny, hideg szerencsétlenség sivárságában nőttem fel és serdültem ifjúvá. Érzelmeim korán fejlődtek. Érző szivem ábrándos rajongással sovárgotta szeretet után. Oh én nagyon tudtam volna szeretni mindenkit, nagyon tudtam volna szeretni anyámat. Nem isme/tein. Eszményképet alkoték felőle. Ez lett mindensm, ezt imádtam. A magyar nemzetnek az alkotmány adott hazát. A magyarnak előbb volt alkotmánya, mint állandó hazája. E tekintetben csak mi képezünk kivételt a világtörténetben. Egyedül alkotmányos kormányzatunknak köszönhetjük, hogy a nálunknál sokkal műveltebb és hatalmasabb államok közt, közel ezer évig fenn tudtuk tartani fajunkat. És e régi alkotmány keretei közt szabadok voltunk mindig, azok akarunk maradni jövőre is. A bevezetés után az ezeréves ünnepély megtartásának idejét tárgyalja; idézvén a történészeknek a honfoglalás idejére vonatkozó különböző nézetét. Egyik történész ugyanis 885, a másik 889, a harmadik 890-re teszi a letelepedés idejét. Ezt különben az akadémia, mint legilletékesebb fórum, fogja megszabni, jegyzi meg Kaas Ivor. Majd az ünnepély megtartásának mikéntjére tér át felolvasó. Fölemlíti, hogy e kérdéssel legelőször Széchényi István foglalkozott. Széchényi azt indítványozta, hogy emeljenek egy nagy dísze? nokot s abban helyezzék szobrait mindazoknak, a kik e nemzet történetében jelesekként vannak fölemlítve. Azóta senki sem törődött e fontos kérdéssel, mely most újra szőnyegre került. Kaas Ivor azt indítványozza, hogy a millennárium alkalmával Szent-Istvánt kell ünnepelni, mint a magyar nemzet alkotmányának történelmében a királyság eszméjének e kimagasló képviselőjét; s óhajtja, hogy Szent-Istvánnak emeljen a nemzet akkorára diszes lovas szobrot, melynek talapzatán, a fontos és nagyjelentőségű eseményeket ábrázoló alakzatokat kellene elhelyezni. Magát a szobrot a budai várlak előtt, a Szt.-György téren szeretné felállíttatni, hogy minden nap lássák azt a habsburgok és hogy emlékeztesse őket arra, miként „ők is magyarok!" Felolvasó nem talál az egész történelemben magasztosabb és méltóbb alakot, akit a nemzet inkább megünnepelhetne. Azért Árpádról, a Korán megízleltem az életet, és csak keserüségf**ismertem meg. Megundorodtam tőle. Szeretetem közönyre talált, álmaimat durva valóság forrázta le. Fájt a közöny, bántott a szeretetlenség, a kiábrándulás pedig lelkemet tépte szét. Elfordultam a világtól, elzárkóztam az emberektől. Meggyülöltem mind a kettőt. Igy éltem akkor, midőn megszerettelek s azóta? . . . Megváltottál az életnek, a boldogságnak. Uj élet derült reám ! meg sem álmodott tavasznak rózsái nyílnak ott, hol az előtt durva gyűlölet, sivár közöny bénító csüggetegség tanyázott. Kibékültem az emberekkel, az élettel, megszerettem az embereket, az életet — te általad, te éretted. Emlékszel ama délutánra, midőn künn a pusztán utóiért bennőnket a vihar. Fenn dörgött az ég, suhogva láugolt a villám lilaszinü sörénye; s te édes remegéssel simultál hozzám. Bementünk a halász kunyhóba; a vihar nem csillapult, összefont karokkal állottam meg a kunyhó előtt, tekintetem a viharos éjbe mélyedt. Te hívogattál, édes esdő szavakkal hívogattál be édes magadhoz. Én pedig csak bámultam, merengtem künn a viharos éjbe. Oh hiszen testvérem szavát hallgattam én abban a vad üvöltésben, abban a szilaj ujjongatásban. Oh hiszen az én lelkem lángoló gyötrelme visszhangzott csak a felhői oroszlán menydörgő haragjában. Kérdezted: miért lett arezom olyan sáppadt ? Féltem ! De nem a vihartól: önnönmagamtól borzadtam én meg. Mi is az én lelkem ? Egy lázongó titán, melyet az első napsugár ragyogásából, a mélységes pokol ijesztő sötétségéből, haragos jókedvében alkotott a mindenható Isten. Egy világvérére szomjas vadállat, mely egy gyermeksirásra báránynyá változik. Forrongó vulkán, mely csak egy pillanatra