Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-02-12 / 7. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza, 7. szám. Vasárnap, 1882. februárhó 12. (SZABOLCSI HÍRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAPON. Előfizetési föltételek : postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 irt. Félévre 2 „ Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendé felszólamlások Piriuger János és Jóba üllek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő ezime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajczár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. A párbajról. Mai nap a párbaj divat lett, s vívnak is annyit, hogy az egyik érdekes ügy utóhangjait a másik izgalma teljesen elfeledteti, le is lesz írva legtöbbje részletesen, s noha mind egyforma, mégis külön-külön mind érdekes. Kapnak rajta, várják türelmetlenül részleteit, s kik még a homályba burkolt eset körvonalait is alig ismerik, kétségtelen elismerésre tarthatnak számot akkor is, ha társaságuk nemes tudvágyát valótlan s ügyetlenül kigondolt mozzanatok előadásával törekednek kielégíteni. A párbajok lajstroma több napi lapban állandó kezd lenni, s mert a t. cz. közönség szívesen olvassa, szolgálnak naponta ujjal, ha még uj nincs, felmelegítik a régit, s feltálalják kétszer, háromszor ... a mig csak lehet. A kereslet mondom nagy, a kínálat nem hiányzik, s nem dicséretére mondom sajtónknak, hogy a termelés minősége által a közönség meg lett hódítva, s most már kívánja és követeli, s ha csak kis időn nincs is e nemű újdonság. hiányát érzi. Jöttek leleplezések, és vártuk a párbajt; jöttek sértegetések, és vártuk a párbajt, jött egy hírlapi czikk, egy nyilatkozat, félreértés, apró cseprőség, és ismét vártuk, sőt legtöbb esetben meg is éltük a párbajt. S midőn, körülbelül egy éve nyilvános és sértő nyilatkozatot az országházban vont vissza egy roszul értesült honatya: az egész világ felsült. De nem csak felsült, de meg is csalatott, legszebb reményeitől, két országos ember párbajának idegfeszítő borzalmaitól fosztatott meg, s a mint a lapok hozták, hogy az ügy kellőleg el lett intézve, pillanatra magam is megütődve kérdeztem önmagamat: vájjon csakugyan elintézhető volt-e a kérdéses ügy párbaj nélkül? A „NY1RVIDBK" TÁRCZÁJA. A kék selyem harisnya-kötő. — Beszély. — Irta: Jóba. József*. (Folytatás.) Nem nézett, nem látott mást csak Jolánt, kiért mindent feledett. Pedig maga a szoba is — melyben voltak — az úgynevezett »kék terem« megfigyelésre méltó. Nagyúri comforttal volt berendezve. A padozatot keleti drága szőnyegek az ablakokat nyugotí csipke függönyök takarják. A föleprő! aranyozott csillár csüngött alá. Az »etagere«-n khinai parczellán virágvázák (illatozó virágcsokrokkal) s más női csecsebecsék álltak. A falak szépen festettek (hol a kék szin volt a túlnyomó) s a bútorok is (pamlagok és székek) ily színű selyemmel voltak bevonva. Általában minden finom ízlésre vallott. Jolán hanyagul dőlt a pamlagra. Egyik keze ölé ben csüngött, mig a másikra fejét támasztotta. De karcsú termete igy még ingerlőbben domborult ki; rózsás vállai a csipkék közill elő-elővillantak s hullámzó keble szinte csábítóan kandikált ki a franczia modorban kivágott ruha könynyü fodrai alól. A mousselin ruha alatt a néző szobrot sejtett és a szoborban lelket érzett. A lenge, könynyü csalánszövet átlátszóságával és indiscretiójával mindent eltakart és mégis mindent látni engedett. Csábítóbb, ingerlőbb alakot képzelni sem lehet. A franczia forradalom teremtette s Páris piaczán felállított »uö-izobor< csak hideg kő volt hozzá képest. A pongyola leplei alatt teljes körvonalakban lehetett látni a kerek vállakat, a merészen domborodó gyönyörű melleket, melyeket látva ,a klassikus költő eme slép verse jut a szemlélő elébe: »0h mi szépen dagadoznak hattyú kebled halmai !« Továbbá a könynyü szövetű ruha. (a lenge lepel) láttatni engedi a legfestőibb Vívott is mindenki, és sok volt a hősök száma, kiknek, mint a franczia katonának, volt alkalma magát kitüntetni és a naphősének lenni — 24 óráig. Vívott is a született és nem született törvényhozó, művész, író, hivatalnok és prókátor, tanár és tanuló, vívott még a zsidó is — Istóczy bocsássa meg nekik, csak egyet nem jelez a krónika, hogy valaha vívott volna, s ez: a czigány. De hát mi is az a párbaj? Hobbes szeriut: „A bátorság és erő legelső bizonyítéka." Günther államügyész szerint: „Egy germán ősfogalom. hogy a becsület becsesebb az életnél." Wagerer szerint: „Az utolsó maradéka a felelősségnek isten és ember előtt, melynek meg kell maradni, hogy a világ ne sillyedjen el az anyagi érdekekbe, a gyávaság és elvtelenségbe." Tagliabne szerint: „Az erdők és vadaktól eltanult brutális szokás." Páter Ventura szerint: „Veszedelmet hozó előítélet, a sötétség nemtőjétől istápoltatva. az emberiség szégyenére." Rousseau szerint: „Bolond gondolat, bolond ötlet, mely a becsületet védeni akarja és reá akasztja a fegyencz zubbonyt." II. József császár szerint: „Bosszú és nem becsületbeli kérdés, mely a vívókat nem helyezi magasabbra a gladiátornál." E szellemes, de túlzott és ma tarthatlan meghatározásokat felemlithetőnek azért gondoltam, mert érdekes képét adja, mint foglalkoztak a párbajjal, s annak kérdésével bölcsészek, papok, költők, jogászok és fejedelmek különböző időkben, és minő nézeteketköltöttek bennük koruk társadalmi erkölcsei? Legelterjedtebb és magyar jogászaink által is elfogadott meghatározás szerint a párbaj: két egyénnek, megelőző megegyezés folytán meghatácsipőket és azokat a vérlázító idomú lábakat, melyeket hanyagul egymásra vetett. Tibor szemei megigézve tapadtak a könynyü mouselinra, mintha szét akarnák tépni az irigy lepelt, amit a szép asszony észre is vett, mert több izben felcserélte lábait, — és most .... egyik lábát hanyagul feltette (hogy ne mondjam feldobta) egy közel álló székre. A legutolsó (értsd a legújabb) párisi divat szerinti finom, fehér, lyukgatott harisnya, (mely a pókok hálójára emlékeztet) s ezüsttel áttört kék selyem papucs csókolták a festői idomú parányi lábakat, melyeknél apróbbakat Tibor még nem látott soha! az ingerkedő bokák bátran kandikáltak ki alóla. Tiboron kívül még senki sem látta e máskor rejtett bájakat, ki rendkívül felizgatva: szótlanul, némán, megbűvölve bámulta azokat. A mint Jolán egyik lábát hanyagul felvetette a közeli székre: a finom mousselin pongyola föllebbent s fenn is akadt az asztal egyik szögletében; mit a szép asszony nem vett észre, vagy nem akart észrevenni. Ingerdús lábikra tüut elő melyen a finom átlátszó selyem harisnya mindig jobban feszült, mennél föllebb simult hozzá, s a rózsaszín testrészt láttatni engedé. S a legigézőbb ponton — ez igéző termetet — ezüst csatu kék selyem harisnyakötő ölelte körül. Talán kissé hosszasan is időztem e ponton (Jolán »boudoir«-jában a szép asszony szemlélése, illetve leírásánál) ; de Halmay Tibor, — ki látta e nőt — még tovább időzött ott felizgatott lelki állapotban gyönyörködve s elmerengve e festői s mégis észbontó látványon. Szó nem jött ajkára. Szive hevesen zakatolt domború kebelében. Idegei feszültek. Agya lázas izgatottságban égett, s majd leszédült a nagy karos székről. Alig tudott magához jönni bámulatából. Elvégre még is felocsúdott. Ekkor meg ép oly merész, mint furcsa gondolata támadt (a felizgatott s^iv és ész lázas gondolata), mit ha kimond : mindent megnyerni, vagy mindent veszítni hitt. rozott szabályok szerint veszélyes és öldöklő fegyverekkel vívott harcza. Igaz ugyan, hogy alig lehet intelligens ember, ki teljesen elvontan gondolkodva, tisztánfjmagát a tényt tekintve, ne kárhoztatná, s a mai humánus elvekkel összeegyeztethetőnek vélné, hogy a két vívó valósággal lemosott minden szennyet magáról, le a kétes ügyről, s hogy X. miután ellenfelét agyonlőtte, nem rágalmazó többé, valamint, hogy Y. kinek nejét megsértették, ellenfelétől kapott elégtételt az által, hogy félkarját is levágták ráadásul : mégis ugyanazon intelligens ember bizonyos körülmények közepette sem nem próbálná, sem nem vonná magát ki a lovagias elégtétel adása vagy vevése mellől; valamint nem tudna elzárkózni a közvélemény Ítélete elől, hogy a felmerült ügy rendezve lett. Vannak személyes sértések, melyeket nem torol meg a büntető-törvény kellően, sok esetben a sértés nyilvánvaló tétele által szaporodnék a baj; de meg lehetetlen a bizonyítás, mert egy mosoly, egy szemhunyoritásban fekszik a sérelem, gyakran egy nemleges tényben, mely a mily jelentéktelennek tűnnék is fel bármely bünfenyitő tanács előtt: annyira megtámadta a becsületet, fájón, érzékenyen sújtotta, megsemmisítette a társadalomban működő egyén életét. Ily esetekben van a párbajnak helye, és ily sértések megtorlását a társadalmi szabályok kívánják is, követelik, s jaj lenne annak, ki e társadalmi törvénynek nem tenne eleget; az ki lenne taszítva barátai köréből, a férfiak kerülnék, a nők megvetnék, családjára szégyent hozna, meghalna erkölcsileg. Ezen bűnt a társadalom el nem feledi, de ha ölt, annak rokonszenve kiséri a fogházba^ is. És igy nem is csoda, ha azok is, kik elvileg ellenMerész gondolatának ezen szavakban adott kifejezést. — Kedves Jolán ! imádott angyal, lelkemnek fele! emlékül kérek tőled valamit, ha meg nem haragszol reám ? — Már miért haragudnám? Nem adtam-e a múltkor is piros rózsa bimbót szerelmem zálogául ? — Szivemen őrzöm azt s azzal feltárta keblén ruháit s kivette a múltkor Jolántól »nyertc rózsabimbót — mit szive felett viselt — s csókjaival elhalmazva mutatta fel Jolánnak. Majd szépen megkérte őt: adja neki emlékül azt a szép égszín kék selyem harisnya-kötőt, mely oly kaczéran ingerkedik ott a bájos habfodrok között. Jolánnak nagyon megtetszett e bolondos gondolat, s igy szólott: — Ám legyen! Nem rontom el kedvedet. Tibor ösztönszerűleg — de meggondolatlanul is — egyszerre lábaihoz borult, megragadta azokat, hogy lekapcsolja a kért és megígért kék selyem harisnyakötőket ; de Jolán, mint a kigyó, kisiklott kezei közül s eltűnt a mellék szobába. Tibor egy perczig nagy álmélkodással térdelt a drága szőnyegen — az üres pamlag előtt. Jolán még térdelve találta midőn visszajött s átnyújtotta neki a kék selyem harisnyakötőket, amelyeket a legfinomabb hártyapapirba göngyölve nyújtott át neki. Tibor megragadta a kis, puha, kacsókat — melyek a kívánt tárgyat átnyújtották — csókjaival halmozta el. — Azután menni készült. Midőn már pálczáját, kalapját és keztyüit kezében tartotta: Jolán oda nyújtotta csókra bíbor ajakát. Hát meg sem csókolna rosz ember ? . . Oly bájosan mondta ezeket Jolán, hogy Tibor alig tudott hová lenni örömében. Ajkaik egy rövid pillanatra összeforrtak. Tibor hazafelé, — Jolán pedig férje szobájába — távozott. (Folytatása követkexik )