Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

III. évfolyam. Nyíregyháza, 43. szám. Vasárnap, 1882. októberhó 22. (SZABOLCSI HIRLAF.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik heten le in 1; egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre 4 frt. Féle Negyedévre 1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások lPiriiigfer Jáuos és Jóba, Elelí kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debroczeni-utczii 1551. szám) intézendök. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő ezime alatt kéretnek bekiildetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egye. hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseusteiu és Yogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamiut Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. Egyleti élet Nyíregyházán. Mióta emberek lakják e földtekét, mindig megvolt a társulás, az egyletekké alakulás szükséges volta. E szükségből kifolyólag alakultak az államok is. A történelem azt bizonyítja, hogy mióta az' ember a vadság gumójából kibontakozott, azóta mindig ugy jelenik meg a földgömb egyik-másik pontján: mint valamely társaságnak, családi, nemzetségi, községi s állami egyesületnek tagja. A minden napi élet igazolja, hogy minél magasabb fokára emelkedik a műveltségnek az emberiség: annál rendezettebbek és szilárdabbak azok a társaságok is, amelyekhez az ember tartozik. Ugy van. Az ember természeti ösztönénél, de rendeltetésénél fogva is, társas együttélésre van utalva. Csak a hozzá hasonlók társaságában, az azokkal való folytonos érülközés és kölcsönős összeműködés által valósithatja meg az ember az élet czéljait; csak igy fejtheti ki szellemi tehetségeit; igy vetheti meg anyagi jólétének alapját, s teremtheti meg erkölcsi világát. Társulás, egyesülés nélkül nincs czélja az életnek, csak napról napra való tengődés, minden irány, vágy, törekvés és nemesebb ambiczió nélkül. A társulás, az egyesülés szelleme az, ami, a Gondviselés után, összetartja az emberiség nagy családját. E szellem ragyog a haza határainál őrt álló honvéd szuronyainak hegyén; e szellem törli le az árvák, a nyomorultak, a szerencsétlenek könynyeit; e szellem koszorúzza meg a hőst, a költőt a művészt s emel nekik századokra, ezredekre szóló emlékoszlopot; e szellem aczélozza meg a tudományok, a hasznos ismeretek forrásait kutató ifjú izmait és lelkét; e szellem paradicsommá változtatja A^NYím Kiadó lakás. — Angolból fordította K. S. — — Ugyan mi az oka, hogy mi egy idő óta nem értjük egymást ? — Jaj beh kiálhatatlan ön Bili! Miért nem tud ön oly szellemdús lenni, mint Charles Limb, vagy Olarane Crook? — Talán bizony azok különbek nálamnál? — Minden tekintetben. És ha nem lennénk oly rég és oly jő ismeretségben, bármelyiket szívesebben elfogadnám, mint önt. — Nagyon helyes. Ha kevés vagyok kegyednek, szívesen visszavonulok, tért engedve kedves madarainak. Igen, visszavonulok. Nekem is akad még valaki, aki szívesen lát körében. Lehet, hogy szebbet és jobbat találok, mint . . . — Mint én, nemde ? Hála Istennek 1 csak rajta ! Én is régen vágytam szakítani; de nem akartam az első lenni. Nem bánom, ha többé nem is látom önt. Tudja! Csak menjen világgá. Nekem nem kell többé soha. — Soha! Hát a holnapi találkozónk a Gilmore Gardenben ? — Önnel többé soha és sehol sem akarok találkozni. Érti? — Értem. És nem fáj szive, midőn igy beszél velem ?! — Szivemben többé nincs önnek helye. — Valóban? — Valóban ! — Legyen hát ugy, mint kegyed akarja. Mi többé nem látjuk egymást. De ne feledje, miként bánt velem. Én uem fogom feledni. — Mehet, amerre akar. Elég széles az ut és nagy a világ. a sivatag pusztaságot; e szellem őrzi és védi meg a templomok oltár-tüzét; e szellem emeli ki az embert az állatvilágból és teszi urává a földnek. Minél több társulás jő létre, minél több egylet létesül és áll fenn valamely államban, vagy társadalomban: annál műveltebb és boldogabb az az állam, annál nemesebb és jobb az a társadalom. Az egyesület eszméje sehol sem mutatott fel máig oly nagyszerű eredményeket, mint Angliában. Nem csuda. Ott vert ez eszme legelőbb gyökeret. De ha oly áldásteljes; ha oly üdvadó a társulás, az egyesülés ugy egyes nemzetekre, mint egyes társadalmakra nézve: miért nem karolják fel annak eszméjét melegebben az államok és az államokban levő egyes társadalmi osztályok? Különösen, miért idegenkednek attól a Magyar városok? Azért, mert nem birnak azon fogékonysággal, amely az egyesületek, a társulatok megalakításához szükségeltetik. / zért továbbá, mert nincs meg köztünk a szükséges egyetértés, az általános érdekközösség; mert a kulturális társuláshoz szükséges pénzerővel, legnagyobb mérvben rendelkező elem, osztály, hogy ugy mondjam faj: még mindig távol tartja magát a nemzet többségétől; még mindig elzárkózik az általános állami czélok valósításától. Ez az, ami megakadályozta eddig nálunk a humanitárius és a közművelődési egyletek szaporodását, és meg fogja akadályozni azt mindaddig, amig amaz elem hagyományos tendencziájával nem szakit, s megértve a kor követeléseit, be nem iratkozik az egységes magyar állam polgári egyesületébe. íme itt van a nyíregyházai egyleti élet. Nézzük, hogyan állunk e tekintetben? — Isten kegyeddel Nellil Ismétlem, hogy engem többé soha sem lát. Megyek meszsze, messze nyugatra. Nelli mitsem felelt a távozó ifjú utolsó szavaira. Straw Bili, igy hívták az ifjút, mig a parkból kifelé haladt, többször visszatekintett az előtte még mindig kedves Nellire ; de ez gondolni sem látszott vele, hanem makacsul és daezosan tartott a lakház felé. Straw Bili, uem épen aggály nélkül a népes avenunak vette útját. Épen Szent Bálint napja volt. Szent Bálint napján szokás A , . . ban, hogy a jó, vagy kevésbé ismerősök, tréfás képeket küldenek egymásnak. Ily képek e napon nagy választásban kaphatók a könyv- és papirkereskedénekben. Hősünk, a csalódott Straw, kényszer-sétája közben, megpillant az egyik kirakatban egy Szent Bálint napi köszöntőt, amely az ő lelki töprengéseivel igen nagy öszhangzatban látszott lenni. A kép egy nagy és igen pirosra kifestett szivet ábrázolt, a szivén e felirattal »To let« (kiadó). Straw gyorsan határozott, bement a könyvkereskedésbe és megvette a képet; borítékba tette, megezimezte, s az ajtó előtti lámpa-oszlopon levő postaládácskába dobta. A Houston Street 119-edik számú ház második emeleti lakosztályának parlourjában gondolatokba merülve pihen a szép Nelli egy hinta-Bzékben. Az ablaknál atyja ül és olvassa a »Ledger« halálozási rovatát, czipője talpával nézve ki az ablakon angolosan. Néha-néha egyet mordul, azután lanyhán leejti a hírlapot kezéből a szőnyegre s hatalmasakat ásít, angolosan ; mutogatva ritka fogait. — Nos Nelli!? — szólalt meg végre. — Igen papa! — felelt Nelli, hogy figyelmét jelezze papájának. — Szavamra mondom! ... Az ördögbe is . . . — Oh ne beszélj papa! Kérlek én az egészről mitsem akarok tudni. A 3 pénzintézetet kivéve, a többi egylet, társulat csaknem teljesen pangásnak indult néhány év óta. Első helyen említem, mint Nyíregyháza városában a legelső közművelődési társulatot, a harminczas években már virágzott „Műkedvelő társulat"-ot. A függöny már csak nagy ritkán gördül fel; akkor is oly kínnal, hogy a közönség alig várja a sugó utolsó csöngetését. Szervezkedésről, az erők fejlesztéséről, egységes működésről szó sincs. Ott van a „Dalárda", amely a társadalomra nézve ma nincs. Jurányi Hugó halála óta elnémult, hallgat az. A „Felső tiszavidéki gazdasági egylet" még ad ugyan néha-néha életjelt magáról; de mert a tagsági dijak még végrehajtás utján sem folynak be: nem igen van miben gazdálkodni. Legközelebb is a helyett, hogy működési körének kiterjesztése érdekében tett volna változást alapszabályain; a.tagsági dijak beperesitése tekintetében kellett változtatni rajta, s fölterjeszteni megerősítés végett. A „ Terménycsarnok" is igen sokat vesztett régi jó hírnevéből. Ma már csak szük zsákban mozog. Egy „Mezőgazdasági egylet" is volt keletkezőben Nyíregyházán; de még zsenge korában elverte a közöny jégzápora s a nyíregyházai mezőgazdáknak a magyarnyelvtől való idegenkedése. Igen természetes, hogy Magyarországban csak magyar nyelvű egyletetek és társulatok virágozhatnak; mert Magyarországban csak magyar szaklapot és könyvek jelennek meg. A hazai egyletek pedig csak nem fognak idegen irodalmat pártolni, mint teszik még ma is, a magyar vezetékneveket rohamosan adoptáló izraeliták. Lehetetlen, hogy ne hivatkozzam e helyütt Azt hiszed, hogy Bili csakugyan elhagyott bennönket ? — Azt papa, — válaszolt Nelli siró hangon, zokogásba törve ki, szemeit kendőjével törölgetve. — Hát ez már micsoda ? — förmedt az atya leányára. — Tudod, hogy mindent eltűrök inkább, csak sírást nem. Azt nem szenvedhetem. Apám építész volt. Nem egyszer törte össze csontjait a gyakori esések következtében. Olyau volt az egész ember, mint az ezer darabból összerakott cremónai hegedű. Hányszor hozták haza félholtan, még sem volt szabad felette sirni. Én is ugy vagyok a sírással. Apámtól örököltem Nem szenvedhetem a könyeket. Képesnek érzem magamat egy vérfolyamon keresztül úszni. Vész, vihar, menydörgés, tűzvész, árviz, tengeri vihar: nem képesek engem megfélemlíteni. Retteuthetlen vagyok, mint apám volt. Láttam, mikor a »Thunderev« felrobbant. Harminczkét tengerész közül csak 3 embernyi emberi roncsot tudtak összeszedni. A nagy Pitt ugy vágódott a falhoz, hogy puddingnak sem lehetett volna összeszedni, de én nem rettentem meg. Miért? mert . . . nem sírt. S itt roppant elragadtatásában még annyit tett elbeszéléséhez, mégpedig egászén vidám hangulattal: En még rá kiáltottam, holla Pitt! De ő nem felelt. Az öreg cz alatt egészen tűzbe jött. — Az én jelszavam, — folytatá hévvel, — bizni és nem félni; de legkivált nem sirni. Különben is a sírás nem emberi dolog; ha pedig az, akkor a laggyarlóbo. Washington Mártha asszony volt és soha sem sírt. Azért ünneplik meg emlékét, most is minden évben. Mivel pedig ez érvek Nelli kétkedését igen nagy mérvben fokozták: félbeszakította atyját és kérte, bogy inkább mással igyekezzék őt szórakoztatni. — Jól van ! — mormogá a vén angol — ha megígéred, hogy nem sirsz, abban hagyom beszédemet és másra gyújtok. Nelli megígérte. (Vége következik )