Nyírvidék, 1882 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1882-09-10 / 37. szám

PMHH •w III. évfolyam. Nyiregyháza. 37. szám. Vasárnap, 1882. szeptemberhó 10. (SZABOLCSI HIRLAP.) TÁRSADALMI HETILAP. A SZABOLCSMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. JK" Megjelenik; hetenkint egyszer vasárnapon. Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre 4 frt. Félévre 2 B Negyedévre i A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások l'iring-er János és Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 kraj czár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (uagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseustein és Vogler írodajaban Kécsheii, 1 rágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. Dorn & Comp által Hamburgban. A munka-szünet. Egy szép, valóban tiszteletreméltó eszme utazza be napjainkban a hírlapok hasábjait; leginkább pedig a vidéki hírlapokét. E szép eszme, a vasárnapok és ünnepnapok kötelességszerű megtartása. Ideje, nagyon ideje volt, e fontos dologról végre komolyan gondolkozni. Ha jól emlékszem, ez eszme közelebb először a szathmári kereskedők tisztán gondolkozó agyukban és nemesen érző szivükben fogamzott meg. Ők társultak először e hazában oly szent elhatározással, hogy ezentúl vasárnapokon nem tartják nyitva üzleti helyiségeiket. Igen helyesen cselekedtek. A példa már is vonzott. Nemcsak egyes városok, testületek fogadták el a nemes indítványt és kezdeményezést, hanem eljutott az a miniszteri kabinetekig is. Ugy is kell. A kormánynak, a törvényhozásnak kötelessége az állam fennállását biztosító intézmények tiszteletbentartása és megvédése; bárhonnan jöjjön a veszély. De kötelessége föllépni, a betegségre rámutatni, s a gyógyszert megmutatni a sajtónak is. A vasárnap meg nem tartása ma betegség, járvány, amelyen ha gyorsan nem segitiiuk, igen veszélyessé válhatik az a magyar társadalomra nézve. Nem vagyok ellensége a liberalizmusnak, de ki merem mondani, hogy a liberalizmus, a túlhajtott szabad szellemű rajongások tették egyenlővé a vasárnapot a hétköznappal. A^ Este. Nem vagyok egy gusztuson Arany Jánossal. (Képzelem, mennyire sajnálja ezt koszorús költőnk.) 0 ugyanis igy énekel egyik költeményében: »Szeretem a reggelt, mikor a jegenyék sudarára, legelébb esik a születő napnak arany8Ugára.« Nohát én ezt nem bálványozom, »a születő napnak arany sugarát* ritkán jut látnom, többnyire olyankor, mikor már nem látok. A reggelben egyedül tiszteletreméltónak a kávét találnám — ha volna. — Doktorok ugyan váltig erősitik, hogy mód nélkül egészséges a friss reggel (köztudomásu, hogy minden doktor 10 órakor kel fel); én el is hinném, hanem a vánkosom éktelenül Tamás e dologban. Sőt megengedve azt, hogy egészséges az éjjeli természet nagy tekenőjében megmosdatott levegő; de ugyan micsoda költői van a reggelben? Hát hangolhat az poétái hevülésre valakit, bogy a verebek fölébrednek s elkezdik dicsérni az asztagokat, s hogy a verebek fölébresztik a gazdasszonyokat, a gazdasszonyok a cselédeket s a gazdákat fölébreszti a szomjúság?! Bizonyára nem. Ah az est, mily egészen más! másfél font rostélyos elköltése után—locsolva illő mennyiségű borokkal— mily boldogító gondolatok ébrednek a sárból gyúrt földi ember égbe törő koponyájában. Sőt ettől eltekintve is, mily költői az est! Mig nappal csak a libák gágognak: este megzendül a csalogány ; édesdeden, szerelmesen rezg át hangja azon a jól eső szenderedésen, mely megfekszi ilyenkor a tájat. Midőn szemérmesen húzódik meg a harmat a virág szivében, az égen ragyogó csillag járkél; midőn sötétebb a levél zöldje, mélyebb árnya van a viz kékjének és vizmorajban, szelíd szellőben valami neszelő, csábos hangú dal üti meg a fülét s ébredni kezd a szerelem, a kéj, a fényes hold sugáraitól ... Én legalább nem ismertem még embert, ki a határtalan józanaágu reggelen szerelmessé lett volna, de este hébe-korba egy-egy ablak alatt magam is sóhajtottam már akkorát, mint egy cseléd kenyér. Oh te nappali küzdelmek barua szárnyú eltakarója, fáradt lelkek, testek, nyugtatója, A socziálizmus harczra kelt a liberalizmussal és a vasárnapot vissza akarja helyezni régi jogaiba. A liberalizmus azt mondja, hogy a természet nem tesz különbséget egyik és másik nap közt. Mindegyiknek meg van a maga terhe. Dolgozik szüntelen és nem fárad el soha. Erre a socziálizmus azt mondja: az ember nem gép ! A gépek hozták be a vasárnapi munkát. A tőke fűti a kazányokat s a gépek (ezek közzé számítom a munkás-osztályt is) mozognak, izzadnak reggeltől estig, a hét első napjától az utolsó óráig. De nemcsak a gyárak, nemcsak a boltok és műhelyek maradtak és vannak nyitva ma is vasárnapon; hanem a hivatalok is. És ez a legnagyobb baj. Ha az államhatalom, azok főközegei sem találnak a vasárnap és ünnepnap megtörésében bűnt, vagy legalább is hibát: kitől várjunk nemesebb gondolkozást? Talán att.il a kézművestől, aki a mai dicső iparszabadság mellett inasává, munkásává, napszámosává alacsonyodik a tőkepénzeseknek? Ezt kivánni sem lehet. Minden fejétől ... így volt ez mindig és ugy is lesz mindaddig, amig a kormányok, az államok közegeit és alanyait gépnek és eszköznek tekintik. Állítsátok vissza a vasárnapot; hozzátok be a munkaszünetet; adjátok vissza az embert magának, emberi méltóságának; ha ezt megtettétek: oltárt emeltetek az erénynek, a becsületnek s megmentettétek az embert a teljes rabszolgaság nyűgétől; adván testüknek pihenőt és időt leiköknek a nemesebb dolgokkal való foglalkozhatáshoz. föld elringatója, világ altatója, szerelmesek titkos pártfogója ! Imádlak Este 11 Ha a türelmes olvasó még eddig nem szunyókál, hát jöjjön velem gyönyörködni, megosztom az élvezetet. A nap letántorgott már a nyugoti látóhatáron még pedig olyan vörös arccal, mintha valahol Badacsony körül vagy hat üveg bort bevágott volna. Az alkony pirja is lehamvadt az égről, langy esti szél röpkéd pillangó-szárnyakon az illatozó mezők felett. Máskülönben olyan csendesség van, mint midőn a caszinóbau a tagsági dij fölemelésének kérdése kerül szőnyegre. Ke leten a hold föltolta már kíváncsi leskelődő képét, oda-oda kandikálva az u. n. »Kis ajtók« környékére, hol ezen időben idylli jelenetek szoktak lejátszódni, mert amelyiknél elnapoltatik az előadás: annak tulajdonosa boszusan adja magát álomnak; méltó megbotránkozással tudatván; Nem győztem a galambomat várni, Be kellett a kis ajtómat zárni,< A Tisza habjai csendes suttogással sietnek tova, majd mindenik egy egy hold sugarat lop el s nyargalva viszi azt a hátán magával; partján szunyadozó fűzfák bóbiskolnak. Néha-néha nagyot locscsan itt vagy amott a viz, bizonyosan valami kedélyes harcsa játszik ott, de hátha Solymosi Eszter, aki a 19-ik században változott vizi tündérré. A tiszteletre méltó csend azonban nem tart soká, ember és állat összeesküszik annak megbontására. Nézd például, vagy inkább halld türelmes kísérőm ott az erek hosszában, mintha valamely Wagneri operában volnál. Fölhangzik a vizek dalnokainak zenéje vegyes karban s animóval. Csodálatos, hogy ezek soha bort nem isznak, mégis milyen lelkiismeretesen és kedvvel énekelnek. Követésre méltó példa dalárdistáknak. Azonban mi zengi tul »e békakőrust ott a partoldalban ?< Ha nem látnók az alakokat, nem mérnők ráfogni, hogy emberek. Három fertály óra óta jönnek s mégsem haladtak 50 métert. Roppant fontos végezni valójuk van, minden féllépésnél megálluak s rohmos bizalommal öntik ki panaszaikat »Elverte a jég a kölest komám* — »E1 ám a szőlőt is«. — »Hej a dicsőséges Kövessétek Nagy-Várad, Nagy-Kanizsa, SzékesFejérvár, Makó, Szathmár városokat, illetőleg ezek emelkedett lelkű kereskedőit; akik már kitűzték a zászlót, az ünnepek megtartására kötelező önkéntes zászlót. Az uj eszme a budapesti kereskedő-világ előtt sem téveszté el hatását Nagyváradnak azon nemes példája, mely szerint, 23 keresztyén és 45 izrelita, tehát 64 üzlet szövetkezett önkéntes lekötelezéssel saját keblökből választott bíróság sanctiójával ama nagy törvény érvényre emelése mellett: „hat napokon munkálkodjál és tegyed minden dolgaidat; a hetedik napot pedig: megünnepeljed." E törvénynek hódolt Makó város közgyűlése; többb pontú resolutióban adván ki az isteni alaptörvény iránt való tiszteletének szép manifestátióját. Oh ez eszmék bizonynyal nemesek és szükségesek. Nagy fontosságúak azok különösen vallási, társadalmi, emberiségi és közművelődési szempontból. Ugyan, hol hall az a hétszámra dolgozó napszámos egy erkölcsi, vallási, társadalmi, közművelődési és emberies igazságot, elvet, szabályt és élettanácsot? A hozzá hasonló elfásult keblüek közt uem. A munkavezetőktől annyit sem. Csak a templom, a vallás szava volna az, amely a szegény munkásosztályt jobbá, nemessé tehetné; de bizonynyal nem a korcsmák pálinka bűze, nem a kétes hírben álló ácsorgó nőcselédek és népsöpredék? Tisztítsátok meg a korcsmákat és a bűnbarlangokat: megnépesitettétek a templomokat; könynyebbé tettétek a nép terhét, hűségesebbé a nőt, munkásabbá a férfiút, erősebbé az ifjút és szebbé az életet. (K—y.) feltámadását is a hajnalának, mit iszunk jövőre komára ? Ic S nagy lelki keserűségnek miatta, rákezdik afféle gulyaszalasztó hangon, hogy >Házam alatt fecske fészek Nem is esküdt hanem r....< Ezt látva a holdvilág is szemérmesen elbuvik. Szerencséjére, amint néma fenséghen úszna át az ég stukatorján, egy portyázó fellegtábor került eléje,azon szűri keresztül világát. De azért nincs olyan sötét, hogy a szegfű-utcán meg ne látnók azt a bandukoló halaváuy fiatal embert, aki olyan szomorúan lépdegél ott, hogy majd a saját szájába hág. Olykor-olykor sóvár pillantást vet az áteleni két ablakra, mint a róka a magasan levő szőlőre. Lerí arczárói a régi epedő dal »Jer az ablakodra édes! minden alszik már.c — Az ablakon belül némi kétes világ meg-meg jelen s ismét eltűnik. Az ifjú keblében bősz indulatok csatáznak. Hej! ha tudná az a kis lány, hogy mikor a lámpát »el-eloltja, meg-meg gyújtja, csak a szivét szomorítja« a szegény éji vándornak. Meg is fogadja a boldogtalan, hogy ha még most sem jön ki »az ö izenetére* : akkor soha többé rá sem néz. —Azonban ne tessék neki hinni, holnap este megint itt lesz és bámulni fog arra az érzéketlen ablakra. Ahun ni! — Ezek nem szomorkodnak ám. Dalolva jönnek. Tán a táncziskolából, vagy a mezőről. Mind jókedvű parasztlányok, földön járó, csillagok, eleven bőrbe kötött verses könyvek, akikből egy tiszteletpéldány bizonyára többet érne az egész kaszinói könyvtárnál Édesen cseng ajkukon valami alkalmi dal: >Este este este akar lenni, Barna kis lány haza akar menni. Haza menne, de nincs kiséróje... Katona lett az ószeretóje« Még a csalogány is elhallgat a zizegő bokorban, tán hogy eltanulja tőlök ; nevetkérezve, tréfálkozva haladnak, csevegve csacsogva, mint a folyam habjai. Ártatlan tudatlanságuk, nem eugedi őket gonosz sejtelmektől gyötörtetni.