Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1881-05-05 / 18. szám
II. évfolyam. Nyíregyháza. _______________18. szám._________ Csütörtök, 1881. májushó 5. M EGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Pömunkatárs: VITÉZ MIHÁLY. Előfizetési föltételek: poBtán vagy helyben házhoz hordva: Kgéiz érre.................................................................................4 frt. Félévre.........................................................................................2 ^ Negyedévre.............................................................................1 „ A községi jegyző és tanitó uraknak egész évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Pirtnger János és «Jóba Elek kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utcza 1551. szám) intézendók. A lap szellemi részét képező küldemények, a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni. Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el. A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza. Hirdetési dijak: Mindon négyszer hasábzott petit-sor egyszer közlése ő kr ; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik. A nyílttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1651. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Yogler irodájában Bécsbeu, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is. A társadalom árvái ... ii. Nehogy hűtlenekké váljunk az igazsághoz, elhallgatván a valódi tényállást, meg kell említenünk, hogy az állam az által is akart segíteni a néptanítók helyzetén, hogy számukra az úgynevezett nyugdíjalapot létesítette, megszavaztatván e czél- ból a képviselőház által százezer forintot, s elrendelvén, hogy ezen alap nevelésére az iskolákat fentartó közegek évenként tizenkét, a nyugdijképes azaz okleveles tanitók pedig öt forintot kötelesek fizetni. Valóban olcsó nagylelkűség az állam részéről leghasznosabb munkásai irányában! Aztán, hát a néptanítók azon roppant száma, melynek alig jut elég a mindennapi kenyérből, — miként szakíthatja el önmagától és családjától az évi dijakat, kivált ha, mint a felső-szabolcsi ref. egyházmegyében, saját özvegyárvai pénztáruk részére is kell befizetniük jövedelmük bizonyos százalékát? És e nyugdíjalap mikor fogja elérni azon pontot, hogy hivatása szerint, csak némileg is méltányos járadékot adhasson az elaggott tanítóknak, vagy árvaságra jutott családjaiknak? Sőt, ha már ez idő szerint is e ponton állana, megenyhiti-e a néptanító sanyarú sorsát a messze- távol délibábjában felcsillámló remény, hogy majd valamikor jobb napok virradnak családjára, vagyis tulajdonképen számukra is jut egy darabka kegyelemkenyér? Ne csodálkozzunk uraim! ha ily körülmények köztta nevelésügy tényezői közöl sokan nem fejtenek ki annyi erélyt és buzgalmat, nem mutatnak fel annyi eredményt, mennyit lehetne és kellene, mennyit tólök a haza és egyház méltán vár, sőt jogosan követel. A nyomor rósz tanácsadó, s a nélkülözés elbénitja a lelkesedés magasba törő szárnyait. De hát csakugyan örökre érvényesnek kell lennie, még pedig a megélhetés szempontjából is, a régi hirliedett közmondásnak: „quem dii odere, paedagogum fecere?“ Nem tudjuk, ha a hazai népnevelési egyletek, gondolkoztak-e kellőleg e kérdésről, keresték-e annak érdemleges megoldását, vagy talán tudomásuk sincs a nevelésügy e mély és fájdalmas sebéről. Ha netalán ismeretlen volna előttük e szomorú helyzet, minden bizonnyal hazafiui kötelességük: tanulmányozni azt tüzetesen, behatólag, és ha azt megorvo- solniok, vagy legalább enyliitniök sikerül, nagyobb lendületet adnak a nevelés ügyének, mint eddigi összes müködésökkel, mely a nevelésügy tényezőinek figyelmen kivfll hagyta. A tanfelügyelői intézmény hasonlóul adja jelét e téren életrevalóságának és szükségességének, melyet sokan — jogosan-e, nem-e? jelenleg nem fejtegetjük — vitás kérdéssé tesznek, vagy épen mereven tagadnak. Jelezze az intéző körök előtt a néptanítók nagy részének mostoha helyzetét, mutassa ki a szoros és benső összefüggést e helyzet és a tanügy lassú fejlődése között, kérjen, zörgessen, buzdítson, s a chablouszerfl idő és erőtékozló munka mellett, melyet tőle ott fent megkívánnak, árasszon életet és élénkebb vérkerengést a nevelésügy szervezetébe, a tanitók sorsának könnyítése, a hivatásuknak megfelelők jutalmazása által, rendezvén e végett segélygyüjtéseket, sorsjátékokat, tánczvigalmakat stb. stb. Nekünk pedig az jut eszünkbe, hogy a „sza- bolcsmegyei takarékpénztár-egylet“ már több Ízben hozott szép áldozatokat a tanügy oltárára, segélyezvén a nagy-kállói reáliskolát, s ha jól emlékezünk, egyes néptanítók buzgó működését is jutalmazván. Eszmerokonságnál fogva aztán kérdésbe tesszük, ha nem lehetne-e, nem volna-e hazafias eljárás, e dicséretes példát a többi pénzintézeteknek is követniük megyénk területén? Az osztalékok alig csonkulnának ez által, mig a népnevelés ügye tetemesen nyerne, s a jelezett intézetek is beigazolnák, hogy nem pusztán nyeremény-vállalatok, hanem humanitárius egyesületek is egyszersmind. Azt hisszük meg is teszik, a mit tehetnek, a tanfelügyelőség felhívására. Végül egy szavunk volna a közoktatásügyi miniszterhez is, ha ugyan szóba áll ő méltósága a mi igénytelenségünkkel. Olvassuk a lapokban, hogy a „Magyar hírlapírók nyugdíjintézete“ számára több hazai részvénytársulat igen jelentékeny összegeket szavazott meg, jelesül a „Magyar átalános biztosító-társulat“ tiz ezer, az „Athenaeum társaság“ öt ezer, a „Fonciére pesti biztosító-intézet“ két ezer ötszáz, az „Első magyar biztositó-társulat,“ a „Lloyd társaság,“ az „Első hazai takarékpénztár“ egyenként két-két ezer, sőt még az „Assecurazioni generali“ trieszti biztosító-társaság is két ezer forintot, őt év alatt egyenlő részletekben törlesztvén a felajánlott ösz- szegeket. — Ha a miniszter ezen és más hasonló társulatokat megkeresi vala, kétségkívül már eddig tekintélyes alapot teremthetett volna a néptanítók segélyezésére. És miután eddig nem tette, tegye meg jövőben a teendőket, s az általunk jelezett társadalmi utón törekedjék megvigasztalni, megmenteni a társadalom ama rettenetesen elhanyagolt árváit! Et érit magnus Apollo! Csatár. Szabolcsmegye közóptanodai oktatásügyéhez, Nyíregyháza, 1881. líprilhó. Az utóbbi időben felszínre került és több Ízben szellőztetett Szabolcsmegye közóptanodai oktatás Ugye úgy vidéki, mint a fővárosi sajtóban. E nagy és népes megye ezen ügyének kérdése elég foutos arra, hogy vele az érdekeltek és hivatottak fontosságához mért tüzetességgel foglalkozzanak. Ha az említett oktatás ügygyei foglalkozunk, vol- taképen a nyíregyházi és nagy-kállói középiskolákról van szó. Nyíregyháza mint jó szomszéd Káliónak sóba ártani nem akart sem tettel, sem szóval, szavát csak akkor hallatá, midón határos szomszédai azt színlelték, bogy nem ismerik, midőn létét agyonhallgatták, tehát midőn proximus arduit ucalegon. A hasonszellemü szatmári levélre már nem ref lectalok, mellőzöm felemlitését azon szívós, osztatlan elismerésre méltó törekvésnek, melylyel N.-Kálló kö zönsége minden irányban létérdekeiért küzd; azt sem tartom szükségesnek bizonyitgatni. hogy a 4917 Q kim. nagyságú és mintegy 221,000 jó érzelmű lakossal bíró Szabolcsmegyének teljes középiskolára lehet igénye: csak az alább kővetkező tények constatálá- sára szorítkozom. 1. Szabolosmegyének inkább van szüksége gym- nasiumra, mint reáliskolára. Ha e kétnemű középiskola látogatottságát, igény- bevételét 6zemügyre vesszük, azon meggyőződésre jutunk, hogy országszerte általában nagyobb a rokon- szenv a gymnasium, mint a reáliskola iránt. És ez főleg onnan van, mert a gymnasiumot végzett tanuló előtt azon egyes szakpályák is nyitva állanak, melyekre a reáliskola előkészít, s ezen felül képesít a tudomány egyetemre is, melybe reáliskolai készültséggel lépni nem lehet. A reáliskolába lépő tanuló hajlamai és valamely szakpálya iránti vonzalmával tisztában még nem lehet, gyakran megesik tehát, hogy később, néhány reál- osztály elvégeztévol oly pályára ébred benne kedv, melyet csak a tudomány-egyetemen végezhet és melyre gymnasiumi előkészültségre volna szüksége. — Miután ily esetben sok baja lehet a tanulónak, a hiányzó ismeretek pótlásával, a közönség a reáliskolát mindinkább mellőzi és a gymnasiumnak ad előnyt. A reáliskola feladata az alakitó tehetség kiké- pezése az exact tudományok terjedelmesebb tárgyalása által a gyakorlati élet magasabb szakmáira, modern nyelvi alapon. Szükség tehát reáliskolákra oly vidékeken és városokban van, hol a lakosság túlnyomóan kereskedelem, tengerészet, kézmü- és gyáripar, erdészet, bányászat stb-vel foglalkozik. Szabolcsmegye majdnem kizárólag földmivelő megye lévén, ilynemű foglalkozások ágait benne hiába keressük, minélfogva hiányoznak a föltételek és közvetlen befolyások is arra, hogy a tanulók a gyakorlati élet ilynemű szakmáira határozhatnák el magokat. — Ugyanezt bizonyítják a statisztikai adatok, melyek szerint az 1879/80-ik évben sza- bolcsmegyei illetőségű tanuló reáliskolába járt az országban összesen 96, gymnasiumba pedig 413. — Sza- bolcsmegyében tehát inkább gymnasium kell, mint reáliskola, melynél jobban pótolna szükséget akar egy gazdasági szakosztálylyal bíró nép, — vagy polgári iskola, akar talán felsőbb gazdasági tanintézet. 2. Szabolcsmegy ében bármilyen középiskolának nem N.-Káliéban van helye, hanem Nyíregyházán, mert az ma már nem fővárosa a megyének, nem székhelye a közigazgatásnak és törvényszéknek, mint volt azon időben, mikor ott a reáliskola alapittatott. Ezen változás nagy és végzetteljas, de természetes tényezőjévé vált a nagy-kállói társadalmi viszonyok hanyatlásának, azon hatás, befolyás és tekintély csökkenésének, melylyel azelőtt a megyében birt. A székhely focus a megyében, melyben a közélet minden fénysugarai egyesülnek; szive a megyé- I nek, melyben anyagi és szellemi életerei öszponto- sulnak. Nagy-Kálló iutelligentiáj&nak és hegemóniájának megfogyatkozásával a reáliskola is elvesztette működési talaját és terét, mert mindamellett, hogy osztályai számban ezen időtől majd mindon évben szaporodtak, tanulóinak száma mégis folyvást fogyott. Az 1874/6-ik tanévben 4 osztályban mig 94 tanulója volt, az 1879/80-ik- évben pedig 7 otztdlyban már ctak 75. Nagy-Kálló tauulóinak legnagyobb contingensét a S megyebeli és nagyobbrészt még oly rósz népiskolák szolgáltatják, melyekből akadályok nélkül ritkán vehetők fel tauulók a középiskolába. Szabolcs lakosai nagyrészt helvét hitvallásnak, kiknek fiai közel lévő, saját felekezet- I jökbeli számos iskoláikat keresik fel. hol hitbeli igényeiknek is inkább elég van téve nem nagyobb terhek árán, | mint a káliéi bárminemű állami középiskolában. E bajon a káliói érdekeltség, fóleg pedig a szabolcsmegye takarékpénztár úgy igyekezett segíteni, hogy ösztöndíj és másnemű segélyezés által vélte a tanulókai oda édesgetni, azonban — sajnos — a tapasztalat szerint a czél el i lett tévesztve, mert az eredmény nem felelt meg sem a megye népességének, sem azon áldozatoknak, melyek e I czéiból hozattak. Nyíregyháza a megye székhelye, fontos vasúti pont és mindazon előnyökkel rendelkezik, melyektől Kálló elesett. Mintegy 25,000 lakosa, virágzó kereskedelme és ipara van (mégis csak négy tanulót adott a reáliskolának Mai számunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva.
