Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-05-05 / 18. szám

s azt is az első években) 23 nagyobbrészt rendezett elemi népiskolája (9 tanyait ide nem számítva) évenkint átlag mintegy 2000 gyermeket nevel, mely tény már magában biztos forrása egy teljes középiskola virágzásának is.

Hogy ily forrással Kálié helyzeténél fogva nem bir azt kitüntetik a következő adatok:

Az 1875/6 tanévtől 5 év alatt tohát, 1879/80-ig Nagy-Kállóban volt 31 osztályban 383 tanuló, ugyanez idő alatt a nyíregyházi gymnasiumba járt 30 osztályban 859 tanuló, miből egy osztályra átlag ott 12- 13, Nyíregyházán 28—29 tanuló esik. Az utolsó 1879/80-ik egy tanévben ott bét osztályban 75, itt hatban 185 tanuló látogatta az iskolát.

Az ezen adatokból folyó tapasztalat okszerű következményeként tekinthető, — mint a szatmári levél is jelzi, — hogy szóba jött ezen reáliskolának beszüntetése és áthelyezése, sőt Nyíregyházára áttétele is, mely eszme a reáliskola tanáraira is kedvező benyomást tett. Ez természetes is, mert a néptelen iskola tanára olyan, mint a fiskális pör nélkül, vagy a pap hívek hiányában és az üres iskola a jeles, ügybuzgó tanerők munkakedvére is bénitólag hathat.

Szabolcsmegye középiskolájának tehát Nyíregyházán van jövője, de nem azért, mintha törtéueti nevezetességű város volna — mivel a »Pesti Napló« 104-ik számában valaki Kálló mellett érvel — mert hisz ilyen oknál fogva a budapesti tudomány-egyetemnek is méltóbb helye akadna a hazában ; — de Nyíregyházán van helye azért, mert történeti nevezetességűvé lenni hivatva van, mert reményteljes jövőre számíthat, Iskolára nem a múltért és holtakért, hanem a jövőnek az élők miatt van szükség.

3. Hogy Szabolcsmegye középiskoláját a kormány Nagy-Kállóban helyezte el, azon csodálkozni nem lehet, mert akkor még ott volt a megy.e székhelye. De hogy ezen megyének reáliskolát adott, abból az következik, hogy ezen intézet czéljáról és Szabolcsmegye tanügyi igényeiről világos tudattal nem bírt. A m. kormány ezen ténye is azon időbe esik, midőn a középoktatás terén a realisticus irány és az ezt szolgáló reáliskola — mint újság divatba jött; kormány, paeda- gogusok és közönség azon hitben voltak, hogy azokból az ifjak, mint kész mesterek, gépészek, építészek, művészek és több effélék fognak kikerülni.

Azonban, hogy a kormány a n.-kállói reáliskolát ma is fentartja, mindamellett, hogy majdnem keletkezése óta tanulói számban évről évre megfogyatkoztak, sőt az osztályok szaporításával is arányosan fogynak; az egy feltűnő adat azon okok illustrálásá- hoz, melyek állami pénzügyi viszonyaink szomorú és kétségbe ejtő állapotát szülték és szülik.

^ Ha feltesszük, hogy ezen 10 rendos tanárral ellá- ott hét osztályú reáliskola évi budgetje csak 15,000 frt, (e. feltevés — azt hiszem — nem túlzott), akkor az 1879/80-ik tanévben az év végén megmaradt 66 tanulót véve, az államnak mindegyik mintegy 200 írtjába kerül. Ezeknek tehát fényesen dotálja neveltetését, de az meg igazságtalanság, hogy a nyíregyházi gymnasium 185 növendékének neveltetésére a közösen fizetett államjövedelemből egy krajczárt sem áldoz. Ha azon kétszáz forintból az állam minden káliéi tanulónak 100 frt készpénzt adna stipeudiumképen, hogy azzal más iskolába menjen, még akkor is bőkezűen segélyezné azokat, — de csak 6—7000 irtot költené rájok, ugyanannyit pedig meg takarítana, azon aránylag úgy is csekély összegből, melyet közművelődésünkre fordít; vagy azzal, mint maradékkal, a nyíregyházi gymnásiumot is főgymnásiumává tehetné Szabolcsmegyéuek.

Hogy továbbá középoktatás ügyünk hajója folyvást ingadozik az experimentálás hullámain, abból látható, hogy kezdetben gymnásiuiüok változtattak reáliskolákká, vagy uj reáliskolák állíttattak fel, melyeknek főelőnyét abban helyezte az állam, hogy a classica hpilologiát azok tananyagából kiküszöbölte, most pedig a reáliskolák használhatóságát ismét a latin nyelvnek behozatala által véli előmozdítani. Sőt a u.-káliéi reáliskola existentiájá- nak meg éppen egyetlen föltétele most azon nyelvnek behozatala, melynek mellőzése előbb azon iskola előnyeinek főtényezője volt, Úgy tűnik ez fel; mintha valaki uj ruhájából, mielőtt viselné, kivágna egy darabot, hogy azt a származott lyukra majd folt gyanánt használhassa.

Jelen középoktatási politikánkban tehát bízni nem lehet. És ha e középoktatás ügyi budget minden irányban a fentihez hasonló módon gyiímölcsöztetik, azt sem mondhatjuk, hogy közoktatás ügyünk — és ezáltal a nemzet felvirágzása a íőrugó kormányunk cselekvéseiben, hanem helyt ad magánérdekeket szolgáló befolyásoknak, vagy téves infor- mátióknak is.

Ne jósoljak igazat, de úgy hiszem, hogy N.-Kál- lóban, Nyíregyháza tőszomszédságában a reáliskolát sem a latin nyelv, sem a nyolez osztály, sem gynmasi- ummá átalakítása, sem a görög püspökség méltó virágzásba nem hozhatja, ha tehát a kormány Szabolcsban, a megye jogos igényeinek megfelőleg teljes középiskolát akar fentartani, azt eredménynyel csak Nyíregyházán teheti.

Szlaboczky Imre.

Audiatur et altera pars.

Mig a »Szabolcsmegyei Közlöny« f. évi. 19-ik számának mellékletében, »M felső szabolcsi ártéri társulat tagjaihoz« czim alatt közlött czikk Írójával teljesen egyetértek abban, hogy az ápril havi catastrófa, kellő elővigyázat mellett elkerülhető lett volna, s hogy felelőségre vonandók azok, kik ez irányban felelőséggel tartoznak ; — addig, az ugyanazon számú lapnak, hason- tárgyú vezérczikkében, elmondottakra volna egy nehány észrevételem, — audiatur et altera pars.

Hogy mily módon szerezte Lónyai Menyhért birtokát, — 8 holdanként hány forintjával? — ez kiváló- lag az ő magán ügye lévén, reám nem tartozik.

De az ő 11,749 holdnyi birtokán kivül, van itt még 4349 földbirtokos 90,243 holddal; — már pedig, ezen területet holdanként húsz, sőt pláne egy forintra értékelni, — s 4349 birtokost házaik »padjára« szám„IS Y f R V I r> É K*‘

űzni, — »udvaraikat potykauevelő halastavakká« változtatni, — magukat és családjaikat »súlyom« diétára kárhoztatni akarni, — ez, hogy gyeuge kifejezéssel éljek, — kissé még is nagyon erős kívánság.

Mert hát mindezen, — Mezőssy László ur által mondott dolgok bekövetkeznének, ha czikkének irányából kimagyarázható óhaja teljesülne ; ugyanis:

Amit M. L. ur a szabályozásokról, s azok czélsze- rütlen keresztülviteléről általánosságban mond, az lehet hogy mind igaz, — én azonban nem érzem magamat hivatottnak, ily nagy mérvű szakmívelet"k felett pro vagy contra bírálatba bocsájtkozui.

Lehet, — hogy mert a Tisza kiöntött, tehát szabályozó mérnökei Béréi szerint »szamarak« (sic) — s cousequenti szamarak a magyar Duna, a bécsi Duna,

— az olasz Po, — s az Isten tudja mely és hány franczia, s egyébb országbeli folyók szabályozó mérnökei is, mert hát azon folyók a maguk idejében szinte elárasztották völgyeiket; de a Tisza-szabályozásról általánosságban nyilvánított nézetei, czikkének csak keretét képezvén s annak tulajdönképeni lényege a »Nyír, contra rétköz« féle ügy lévén, — mert maga is mondja: hogy «a nyirviz-szabályozási ügygyei, melyről Írni akarok« Bat. -— nekem is ez irányban van egy pár észrevételem.

Bármily szép idylt festett is M. L. ur a kis-pataki ember akkori életéről, mikor még az »gondtalanul pádon lakva potykát fogott udvarán, s azt megsütni átment Nagy-Patakra, —. mert nem volt hely tüzet rakui a faluban,« — kötve hiszem hogy például: »Ugocsa, Bereg, Zemplén és (alsó) Szabolcsmegyék az idyl, no meg a rétköz, vagy akár a nyírség kedvéért belé egyeztek volna abba, hogy az ezernyi ezer hold földet a »esik, nád, és gyikény« féle cülturának hozzák áldozatul, s hogy Magyarország legtermőbb részének létesítését az elpárolgásra bízták volna, — bizony nem.

Mi lett volna a következés ? az, — hogy a Tisza, az említett megyék slapályosabb téréi, s több százezer holdakra menő mélyedéseiből« kirekesztve s alól »az útjában magához ölelt Sajó, Heruád, Bodrog, Kőrös, Berettyó, Zagyva« folyók által felduzzasztva, tehát a felső Tisza gyors lefolyását akadályozva, — neki fordult volna hatványozott tömeg és erővel a rétköznek, — akkor aztán igaz, hogy mi nemcsak »udvaruukou,« de kéményeink tetején is foghattunk volna potykát, — de viszont az is igaz, hogy azon a »hét természetes nyíri völgyeleten,« mint most, nem a »nyírvíz Nro 2.« folyt volna lefelé vizfogó medenezéjébe (értsd szántó földjeinkre), de ment volna háta mögött a Tiszával felfelé, mert hát az a vén Tisza megmutatta azt is, — hogy tud ő folyni felfelé is.

Tohát felső Szabolcsnak szabályozni kellett, ha csak azt nem akarta, hogy falvaival ogyetemben az »úszó lápok« alá kerüljön. Szabályozott nem pusztán magának, de nagyrészt a nyírségnek, mert, — mig »düs« kaszálóiról elzárta a termékenyítő, s az addig a nyírvizeket is visszatoló Tiszát; egyúttal helyet csinált a földsová- nyitó, kilúgozó, székes nyírvizeknek.'

Szegényedett, pusztait a nagy ártéri fizetés alatt anélkül, hogy a pusztító ártól megszabadult volna. Nagyon óhajtom, hogy rándult volna le tavaszonként — nyaranta, M. L. ur látni, mit jelent a nyírvíz idelent, akkor aztán módjában lett volna egy 3-ik nyirvizosztályt is ielállitni, —■ »pusztító« elnevezés alatt.

Ha felső Szabolcs oda volt kényszerítve, hogy szabályozzon egy oldalról, nem jogos kivánság volt-e, hogy az ellenkező oldalról el ne öntessék ?

Én úgy hiszem, hogy az ily műnek méltányos alapon, atyafiságosan, s a minden oldalról érdekelt felek által egyidejűleg kell létesittetni. Egy haza gyermekei, szomszédok vagyunk, nát oly elkerülhetleníil szükséges az ami szomszédéinkuak, hogy elpusztuljunk mi lapály lakók? hát azért, mert a nyírvizek részére »temetkezési helyül« drágulják a «pesti kerepesi temetőt,« mi szolgáltassuk, igaz, hogy sokkal olcsóbb, de nekünk drága földjeinket, udvarainkat, temetkezési helyül — ingyen ?

Az a csatornagát nagy részben csak helyettesitője, képviselője a Tiszának, mert a Tiszaszabályozás előtt azok a nyírvizek bizony uem folytak el felette, vagy akár alatta, mielőtt a Tisza vissza nem apadt. Mért nem folyhatnának azok a Tisza apadásával egyidejűleg egy csatornán, anélkül bogy »temetővé« változtassanak 102,000 hold földet?

Még egyet, — M. L. Ur azt mondja: Ne szabályozzátok addig a Tiszát és több oldal folyóit oda funt,

— mig ide alant a víztömegek elhelyezéséről gondoskodva nincs, más helyen pedig ezt: »néhány (nyíri)

földbirtokos, kinek tagos birtoka a hét nyíri völgyelet bármelyikével közvetlen érintkezésbe jött, több álló tavak ezen völgyekbe csapoltattak let úgy hiszem, ehez nem kell commentár.

Hogy szabályozásunk kezdetében el volt hibázva, illetve hogy töltésünk a viz állásához mértten »Gellért hegynyi« dimensiókban építve uem lévén csak pfusser, fluspapir munka, azt egy kis módosítással elhiszem; — dehát akkor a szegedi töltések is fluszpapirból vaunak épitvei mert azok sem bírtak ellentallani a viharoknak.

Mint mondám, a »Felső szabolcsi ártéri társulat tagjaihoz« czimü czikk Írójával én is azt moitdom: hogy »legyen vizsgálat könyörtelen szigorú vizsgálat« tehát a Tisza szabályozás modus operaudi javára elfogult nem vagyok, de hogy a rétköz szántó földjei, a kevéssé igazított hét természetetes völgyeleten lefolyó, s azokba »lecsapolt« nyíri tavak víztartó medenezéjévé decredáltas- sanak abban nem érthetek egyet M. L. úrral, még pedig azért nem ; mert maga mondja: hogy »ne szabályozzatok oda fent, — mig ide alant a víztömegek elhelyezéséről gondoskodva nincs.« Fiat justitia.

Dombrád, 1881. ápril 28.

Moravek Gusztáv.

Vidéki levelezés.

Vaja, 1881. ápril 24.

Jó előre bocsánatot kérek a szives olvasótól, hogy én e levelemnek titkait, helyesebben tartalmát, némely i t. levelező kollegámra is elragadt szokás szerint, zárjel között, apró belükkel, rövid mondatokban előlege- sen el nem árulom. Nem azért cselekszem igy, mintha én ezt a szokást, mely az ó- és ujtestameutomban is használatos, helyteleníteném; uem is iazért, mintha igy titkolődzva: több olvasóra számiihatnék, én szerény vidéki levelező; sőt ellenkezőleg áll a dolog, a mennyiben az apró czímek gyakran — hatást vadászva, — nem mindennapi kifejezésekből állitvák össze, s a czifra tartalom - jegyzék könyny en ébreszthet kíváncsiságot az olvasásra, én egyszerűen azért nem teszek igy, mert a »Nyirfalombok« apró czimeit nem akarom kiparodizálni.

Azonban, a mint veszem észre czélomat már elértem : hiszen levelemnek a bevezetése már készen van; szorítok még ki egy kis folytatást s aztán vége lesz.

Nem beszélhetek társadalmi életünk s egyébb dolgaink virágzásáról, mert nálunk minden a maga régi rósz valóságában áll vagy mozog. — A szegény nép küzd az Ínséggel, küzködik a mindennapi betevő falatjáért, mint egyebütt. És az inteliigeutia? (Mert Vaján ilyen kérdés is koczkáztatható.) No, igen hát az is küzd, küzködik — ;uem ugyan az Ínséggel, — hanem a mi még szomorúbb — egymással. Hát micsoda különös is van abban, hogy a nagyságos, tekintetes és t. ez. elemeutumok valami nagyon bizalmas közelségben nem férhetnek meg egymás mellett városunkban ; (igen, mert a vajai emi er szeriut: »Vaja városnak mondatik,«) hát még egy zsákban 1 . . .mint a példabeszéd a jó emberekről tartja, ez már aztán nálunk a legnagyobb paradoxon. A nagyságos és nem nagyságos ellenszenvnek természetes, hogy meg van a maga áldástalan hatása: intelligeutiánk semminemű

hajlandóságot sem mutat társadalmi eleiünknek »unius viribus« türhetőbbé tételére. Még a télen szóban forgott, hogy a szellemi élet élénkítésére teremteni .kellene egy szerény kis kaszinót; tervben ez nagyon szép jövőjű intézménynek Ígérkezett, olvasó helyiségül az ódon várkastély valamelyik terme igen alkalmas leendő , azonban a számított tagqk egyrészének hideg közönye dugába döutötte az életrevaló tervet. De azért ily sanyarú körülmény közepette is biztat bennünket a remény, hogy eljön az idő, mikor a vajai intelligentiá- nak minden rétege hamussá válik, melyben a kaszinó felállításának még most nagyon gyönge eszme-csirája uem csak megfogom, hanem majdan meg is érik, s a most még csak óhajtott olvasó-egylet, szépen fog virágozni.

Legyenek azonban közöttünk bármily mértékben eltérők a nézetek bizonyos dolgokban: körünk jobb

része a nyáron még is annyit ki fog vinni, hogy egy kuglizó-társulatot szervez; mire nézve a készületek már megkezdődtek.

Hogy végtére valami kis újdonság is legyen levelemben : elbeszélek két paraszt furfaugou alapuló históriát. — Most történt a baktai vásárkor, hogy egy, nem a legjobb kirbeu álló vajai ember lovát elvitte a vásárra áruba bocsátani. Vevője nemsokára akadt is egy, a vajai tanyán lakó dohányos személyében, ki a gebéért 22 pengő forintokat fizetett le egy sommában. A rédiát azonban, melyet eladó állítólag honn felejtett, uem kapta kezéhez, hanem megnyugodott azon Ígéretben, hogy majd Vaján baj nélkül megkapja. A dohányos becsületes utón szerzett jószágát elégedetten kötötte talyigájához, s minthogy ezen semmi -félteni valója nem volt: gyanútlanul ment egyéb dolga után a vásárba. Visszatértekor azonban tátva maradt szája, midőn a pejkóuak csak hült helyét találta. Lótott-fu- tott ezutáu a szegény ember a szélrózsa minden irányában, hogy lovát feltalálja, mi verejtékes fáradság után sikerült is neki, csakhogy már .ekkor inas ember vallotta azt sajátjának; s kétség eloszlatása szempontjából a hiteles rédiát is felmutatta.jKutatás, fürkészés után kiderült, hogy a vajai ember a lovat a dohányos talyigájától eloldva, ^másodszor is eladta; igy húzott ő egy rókáról két bőrt. A dohányos pénzbeli kárpótlást azért nem nyerhetett, mivel a csalónak semmije sincs. A mi van a házánál az mind a feleségéé.

A másik eset analóg az előbbivel. Még a múlt nyáron esett, hogy a b—i tisZteletestől elloptak egy kas méhet, s a két tettes neve csak most tudódott ki. A csín értelmi szerzője a tiszteletes legjámborabb híveinek egyike, a másik meg épen maga — a kurátor uram fia. A kárvallott a becsületes kurátort megmenteni akarván a szégyentől, mely házát éri, ha a dolog nyilvánosságra keiül, magához hivatta a főbűnös Csordás Mihályt, s egy kis keresztyén erkölcsi tanítás kíséretében tudtára adta, hogy a kurátor iránti jó indulatból nem kerül a..dolog törvényre, ha neki a kas méhet visszaviszi. Mi természetesebb minthogy az bűnbánó képpel Ígérte meg nem ugyan az ellopott, — hanem egy más méhkasnak következő reggel való visszavitelét. És állott is szavának. Pár nap múlva azonban megy a bír a tiszteletes fülébe, hogy egy hívének tegnapelőtt virradóra elveszett egy kas méhe. Erre aztán nagy lett a gyanúja, hogy hátha a neki adott méhkassal a most elveszett azonos; 8 csakugyan nem csalódott. Most már aztán Csordásnak is, a kurátor uram fiánuk is kóterbe vezet az útja.

Beh meg is romlott a világ! Sohase hall az ember jót ! . . nem hiába panaszkodnak a falu vénei

B—I.

T.-Lók, 1881. márczius 24.

Tekintetes Szerkesztő úr!

A Tisza folyam zugó habjai, melyek három hét óta folyvást ostromolták s minden perezben elnyeléssel fenyegették egész községünket, megelégelve mintegy kínos kimerültségünket, a rettegést, mely által szorongat- tattunk, már-már visszatérnek medreikbe, de mi, kik borzadással gondolunk vissza a leélt kínos napokra, kik előtt lehetetlennek látszott, hogy oly óriásira duzzadt, az északi szél által folyvást korbácsolt haboktól, — minden erőfeszítésünk daczára is, — tetemes veszély nélkül menekülhessünk, láthatjuk, hogy együgy iránt lelkesült, magát teljes odaadással annak szentelő emberbarát vezetése, buzdítása, lelkesítése s erélyes föllépése gyakran elhárithat- 1 lannak látszó vészt is képes elhárítani; mert hogy közsé-