Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-03-10 / 10. szám

II. évfolyam. Nyíregyháza, 10. szám. Csütörtök, 1881. márcziushó 10.

MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.

Főmnnkatárs: VITÉZ MIHÁLY.

Előfizetési föltételek:

postán vagy helyben házhoz hordva:

Egész évre..........................................................4 frt.

Félévre................................................................2 „

Negyedévre

.......................................................1 „

A községi jegyző és tun;tó uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer «János és «Tóba Elek

kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- czeni-utczu 1551. szám) intézendök.

A lap szellemi részét képező küldemények, a I

i szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni.

Bérmentetlen levelek csak ismertt kezektől fogadtatnak el.

A kéziratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek viszsza.

Hirdetési dijak:

Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer

közlése ö kr ; többszöri közlés esetében 4 kr.

Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr fizettetik.

A nyílttéri közlemények fiija soronkint Ifi

krajczár.

Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére kiadóhivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. Y. által Budapesten. Haaseusteiu és Vogler

irodájábau Bécsbeu, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is.

Pusztulunk, veszünk . . .

ii.

A pusztító életviszonyok közé sorozhatjuk nálunk a gyermekhalandóságot is, még pedig annyival inkább, mivel hasonló körülmények közt talán seliol nem uralkodik az annyira, mint hazánkban. A népesedésnek születések által történő gyarapodása nem hiányzik ugyan a magyar földön, de mit ér, ha az igy létesült szaporodást felemészti a még nagyobb arányokat öltő halandóság, ha mint néhány év óta mostanában, a helyzet nemhogy javulást mutatna fel, de egyre rosszabulásról tanus- kodik ? És vájjon mi lehet oka e természetellenes aránynak? Mi az oka, hogy midőn „hazánkban a születési arány igen kedvező, úgy, hogy a nemzet pár évtized alatt saját szülötteiből megkétszereződhetnék, mind az által különösen a pusztító gyermekhalandóság miatt, a népesség szaporodása igen lassan halad előre, sőt egyes években — a mi Európa más művelt részeiben hallatlan dolog, fogyás is mutatkozik?“ Megvalljuk e kérdés sokkal erősebb, semmint arra teljes biztossággal válaszolhatnánk s talán alig is válaszolhatnak egyesek, kik ez, vagy amaz vidék lakosságát és életviszonyait ismerhetik ugyan, de az egész haza népességének körülményeire nézve magukat még csak nem is tájékozhatják. Részünkről teliát nyílt kérdésül hagyva, mennyiben van igazuk azoknak, kik a tetemes gyermek halandóságot éghajlati viszonyokkal és a szülék társadalmi helyzetével hozzák kapcsolatba, — koezkáztatjuk s talán nem alaptalanul azon állítást, hogy a pálinka túlságos használatában rejlik nálunk főoka, legalább egyik főoka ama halandóságnak, — bár azt is készséggel elismerjük, hogy a rósz táplálkozás, egészségtelen hajlékok s általában a kisdedek gondozásának elhanyagolása szinte hatályosan közreműködtek ama sajnos körülmény előidézésében. Mindenesetre óhajtandó volna, ha a valódi tényállás kiderítése szempontjából országos intézkedések tétetnének s a nagy csapás, mely naponként fenyegetőbb alakban kezd mutatkozni, legalább részben enyhittetnék és elhá- rittatuék. Azokat a milliókat és milliókat, melyek most sine cura hivatalokra, szükségtelen szükségekre szavaztatnak meg az országgyűlés többsége által, czélszerűbb és áldásosabb lenne ilyen nagy szabású és nemzeti létünket oly közelről érintő czélok létesítésére fordítani. Még a magas kormány is hasznot látna belőle, — legalább több lenne az „emberanyag“ és a személyes kereseti adó?

Azonban ha a gyermekhalandóság már csak általában is oly szomorú jelenség hazánkban, hogy aggódva kell e miatt a jövőre gondolnunk, — mit mondjunk ama másik sötét kórtünetéről társadalmunknak, a törvénytelen gyermekek még nagyobb halandóságáról.

Valóban alig lehet a társadalom e fájó, mély sebére komoly megilletődés nélkül gondolnunk.

E szánandó kisdedek közül alig nehány százalék marad életben. Egyfelől a szegénység, mely anyjuk osztályrésze, nem engedi meg gondozásukat; másrészről a könnyelműség és kénytelen szeretet, mely az anyát saját szülötte eltaszitásával (ilyen

is csak az ember által történhetik meg); dajkaságra vezérli, a lassú embergyilkosságnak adja e szerencsétleneket nyomorult áldozatul. És ha történetesen a sors kiváló kegye folytán felnevelkednek is, a gyermekkor folytonos szenvedései elbénitják rendesen életszervezetöket, lesznek nem munkás tagjai, hanem többnyire élőhalottal a társadalomnak, vagy ha a sors még különösebb kegyéből épségben érik el az emberkort, lesznek ellenségei a társadalomnak, és minden fenálló intézménynek, — nem csoda! az apa elfeledte, az anya eltaszitotta őket, kitől tanulták volna meg a nagy elvet, a szent kötelességet: „a haza minden előtt!?“

Valóban pusztulunk, veszünk.

—t.—

Vidéki levelezés.

N.-Kálló 1881. márcx. elején.

(A visitátió. Mit mondanak a tiszturak, meg a doktorok? Hát Lykurgus ? . . Akik nem tágítanak. Falusi jómódu parasztház — »képben«. A kopogós.)

Varosunk utczáin mostanában, kora hajnaltól késő esthajnalig (ami be-benyulik az éjféli órákig is,) alig hall az ember egyebet, mint ezt a régi nótát :

»Visznek engem visitátióra . . .

»Mig engemet a fercsel visitál »Kis angyalom odakinn sirdogál.«

Ebben pedig csak annyi a való, bogy az a »kis angyal« szomorkodik ugyan egy kicsit; de nem igen öli magát a sírással. Minek is! Tudja már ő, hogy ez a mostani katonásdi, csak gyerekjáték a régi világéhoz képest, mikor még azt dalolták (és ez igaz is volt):

»Ha kitöltőm azt a nyoloz esztendőt,

»Ktllömb legény leszek, mint az előtt.«

A „NYIRVIDÉK“ TÁRCZÁJA.

Harminozbárom esztendeje . . . egy fél ember élet; de azért még mindig melegít, lelkesít, ragyogása szemkápráztató és mi mindnyájan porba omlunk fél isteneink előtt, akik kivezettek bennünket a szolgaság honából, a szabadság édes földjére.

E napon kelt fel szabadságunk derült hajnala, megmozdult lábunk alatt a föld, szemeink felnyíltak, lélekzetünk szabad lett, kezünk-lábankon széttört a rabbilincs, egyik ország széléről a másikig hangzott: »Szabad lett a magyar« ez Isteni ige echója nem sok idő múlva íme ez vala:

»Talpra magyar I hi a haza.«

Szabad lett a sajtó, megmondhattuk mindenkinek az igazat.

Kaptunk felelős magyar kormányt, aki védelmezte jogainkat fölfelé.

Kaptunk alkotmányt.

Az urak, nemesek kezet fogtak a jobbágygyal, lett belőlük: magyar polgár.

Elkezdett adót fizetni ur és szolga egyaránt.

Ezt mind márczius 15-éu kaptak, jó, hogy mindjárt össze nem roskadtunk alatta.

A dicső, nagy nap, csakhamar borongóssá lett, vészes fellegek tornyosodtak mindenfelől egünkre, ellenségeink szaporodtak, német, tót, rácz. oláh mind ne- künkestek, martak, haraptak, gyilkoltak, alattomban zsiványmódra, mert szembe szállui velünk sem erejök, sem bátorságuk nem volt. Százfelé harczoltak félisteneink és mindenütt győztek, futott elöltük az ármány, mint a megszalajtott eb, hátrafelé sem nézett, J csak futott és meg sem állott Szentpétervárig.

Megismert bennüuket Európa.

8zent ügyünk azonban elesett, félisteneink elvérzettek, vagy földön-futókká lettek.

Talán már nem is igaz, hogy oly nagyok valánk 1

De igaz! és mig csak európai történelemről lesz j szó, a negyvennyolez negyvenkilenczediki eseményeket onnan kiszorítani nem lehet.

Harminczhárom esztendeje épen úgy bámultak, j bennünket mint ma, vitézségünket akkor, hanyatlásunkat most, — bizony nagyon sietünk hátrafelé, csak a j jó Isten a megmondhatója mi fog reánk virradni ezredéves nemzeti életünk hajualán? Az idő pedig nem messze van már, csak hét esztendő, — vájjon hogyan fogjuk megkezdeni a második milienumot?

Nem akarok jós lenni, de a körülmények és az emberek, kevés reményre jogosítanak.

Vajba az ellenkezőt mondhatnék. Oh segítsetek rajtunk ti félistenek, ébreszszetek fel alkotmányos mély alvásunkból, vigyázzunk mi is magunkra, nehogy megöljön a szabadság ! Bolyongó.

Budapest, császárfürdlf, márcz. 3. 1881.

Igen tisztelt szerkesztő ur!

Ezen császár-fürdő iránti báladatosságomnuk; az által kivánuék kifejezést adni; ha annak emlékét t. netalán szenvedő polgártársaim előtt felelevenítem ! mondám felelevenítem; mert hiszen annyiszor, és sokak által eléggé, és tudományosan van és volt már ez tárgyalva, hogy nem szükségei! az ilyen kontár falusi celebri- tás?? pártfogását; vagy éppeu talán tudományosnak tetsző köpködéseit; de a zsidó közmondás szerint: >ne kérdezd az orvost, de kérdezd a beteget«, mint ilyen beszélem el önnek szenvedéseimet, és meggyógyulásomat, lett légyen eredete, meghülési, vagy rándnlási csúz, abban mind otthoni barátaim és orvos társaim Dr. Jósa és dr. Flegmann, mind az itteDÍ barátim Korányi és Lum- uiczer tanárok egy véleményben voltak; hogy lobos termény az ideg hüvelybe befolyásolja, nyomja az ideget és ez okozta annyi féleségű, és külön belyiségü fájdalmait a lábom különféle részein; úgy, hogy 6 hétig feküdtem, első szuszra felhasználván óriási mennyiségét a szunyái-