Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-24 / 8. szám

IT, évfolyam. Nyíregyháza. 8. szám. Csütörtök, 1881. február hó 24

MEGJELENIK MINDÉ 1ST‘CSÜTÖRTÖKÖN.

Főmunkatárs: VITÉZ MIHÁLY.

Előfizetési föltételek: postán vagy helyben házhoz hordva:

Egész évre.........................................................4 írt.

Félévre

............................................................2 „

N

egyedévre.....................................................1 *

A küzsé^í jegyző és tun;tó uraknak egész évre csuk két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap A ,aP szellemi részét képező küldemények, a szétküldése tárgyában teendő felszólamlások Piringer János és Jól)a. Eleit

I gadtutnuk el.

kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-dcbre- A kéziratok C9ak vi|á(J08 kiyánatra „ „ üle{8 czoni-utcza 1551. szám) intdzcndók. költségére küldetnek viszsza.

szerkesztő czime alatt kéretnek beküldetni.

Bórmentetlen levelek csuk ismertt kezektől fo-1

Hirdetési dijak:

Minden háromszor hasábzott petit-sor egyszer

közlése ö kr ; többszöri közlés esetébon 4 kr.

Kincstári bélyogdlj fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr íizettetik.

A nyílttéri közlemények diju soronkint 15 krajczár.

Hirdetések elfogadtatrihk lapunk részére kiadó-hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Haaseusteiu és Vogler

irodájában Bécsbeii, Priigábau és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is.

Egymás után látjuk elhullani, leroskadni a magyar haza szellemvilágának nemes lelkű bajnokait, ama nagyokat és dicsőket, kiknek működése fényt és közbecsültetést áraszt a földre, mely őket szülte, a nemzetre, mely fiai közé számíthatja.

Még el sem hervadt a koszom, melyet Tóth Kálmán a költő sírjára helyeztünk, és már ismét gyászfüzért vár tőlünk a hant, mely alatt Révész Imre a tudós szendereg az enyészet álmaiban.

Teljesítsük — bár fájó szívvel — e szomorú kötelmünket, visszatekintve a pályára, melyet bejárt, a munkára, melyet végzett e valóban nagy és tisz- teletes férfi.

Révész Imre 1826. jan. 14. született megyénkben Uj-Fehértón, hol édesatyja jegyzői hivatalt viselt. Tanulmányait Hajdú-Böszörményben és Debre- czenben végezte. Mint 18 éves ifjú 1844-ben elnyerte a pályadijat, melyet a m. kir. egyetem tűzött ki e kérdés megfejtéséért. „Mi az oka, hogy Magyarország fennáll, és nem enyészett el, mint a hiuinok, gepidák, avarok és más népek által a Duna és Tisza mellett alapított birodalmak.“ Később két gymnasiumi osztályt tanított s akadémiai segédtanárságot is viselt. Az 1849—50 években főiskolai könyvtárnokul alkalmaztatott, s mint ilyen megmentette erélyes fellépésével a főiskola nagybecsű könyvtárát a romboló muszka katonáktól, kik már ugyancsak döngették a könyvtár vasajtaját. 1851-ben balmazújvárosi pappá választatott, de elébb

be utazta Hollandiát, Belgiumot, Schweiczot, az örökös tartományokat, búvárkodván mindenütt a könyvtárakban, s különösen a hazánkra és a protestau- tismusra vonatkozó adatokat tevén figyelme főtárgyává. — B.-Ujvárosról elébb Szentesre, majd Deb- reczenbe hivatott lelkészül, s folytatva nyelvészeti és történelmi tanulmányait; azon kívül, bogy a lapokban és folyóiratokban számos értekezést és tanulmányt bocsátott ki, több önálló művekkel is fellépett, melyek közül elég legyen „Kálvin János“ és „Dévay Biró Mátyás első magyar reformátor“ életrajzaikat felemlítenünk. 1859-ben a magyar tudományos akadémia tagjául választatott el. A protestáns egyházi téren szerzett érdemei méltánylásául a bécsi prot. theol. egyetemi fakultás által tu- dorsággal tiszteltetett meg s ezen kívül Németország és Anglia egyházi köreiben is ismert és ünnepelt egyén volt. Széles látkörben, tudományban kevesen közelitették meg, — mint egyik napi lapunk helyesen jegyezte meg. És e szellemi nagyság mellett szerény, igénytelen, minden közügy iránt érdeklődő, s elannyira puritán, hogy semmi egyházmegyei vagy kerületi hivatal elfogadására nem volt birható. Magyar Kálvin, annak árnyoldala nélkül.

Révész Imre az 1861-iki emlékezetes országgyűlésen mint Debreczen egyik képviselője szerepelt s az úgynevezett határozati pártnak egyik kiváló vezérférfia lón. „Deák Ferencz törvény tudományával — írja az E—s és közjogi ismereteivel csak ő mérkőzhetett. Deák felirati javaslata ellen tartott fényes beszéde a 61-iki országyülésnek egyik legfontosabb s felejthetlen mozzanatát képezi. A mily hatást és feltűnést keltett e nagyszabású beszéd, ép oly feltűnő volt a képviselőségről való hirtelen s váratlan lemondása. S e lemondással a politikai pályán nagy jövőt Ígérő szereplésének is vége szakadt.“ •

Szabad legyen e sorokhoz annyit adnunk, mit e sorok Írója a megboldogultnak saját szájából hallott, hogy ő azért mondott le a képviselőségről, mert látta, hogy a küzdelem eredményre nem vezetend, működését tehát inkább tanulmányainak szentelendő És még annyit jegyzőnk meg, hogy a fentebb említett hatásos beszéd utáni napon maga Deák felkereste lakásán ifjú ellenfelét, ki azonban maiakkor haza utazott Debreczenbe.

E rövid politikai szereplés után majd nem egészen elvonult a közéletből, s családja körében és a tiszántúli egyházkerület levéltárában töltötte napjait, hallatva azonban minden fontosabb egyházi kérdésben intő, figyelmeztető szózatát.

Vajba hallhattuk volna még évek bosszú során át e bölcseség és szeretet sugalmazta szózatot, — hallhattuk volna főleg a f. évi okt. 31-én megkezdendő protestáns zsinaton, hol minden bizonnyal sokan fogunk felsóhajtani: hol vagy oszlopemberűnk, hol vagy Révész Imre !

Azonban a végzet nem hallgat ránk a por gyermekeire, s kérlelhetlenül halad előre örök uta- in. Az élet erőteljében hivta el kitűnő tudósunkat is e földről. Legyen! De nem törölheti cl szép em- emlékót és áldásos munkásságát. Megörökitendi azokat a hálás utódok kegyelete. Az egymásután jövő nemzedékek mind-mind áldó fohásszal gondolnak reá s ujabb-ujabb koszorúval diszitendik szerény sírhalmát. — t.—

A falusi tanító.

(Közli: Viehs Lipót néptanító.)

Általánosan azon nézet uralkodik, hogy a városi tanítónak jobb és többoldalú képzettséggel kell bírnia, mint a falusi tanítónak. Ha a dolog fenekére nézünk, az ellenkezőt találjuk. Követel ugyan a város tanítóitól több külsőséget; akarja, bogy tanítói finom modorral ru- gékouysággal, ruházatukban jó Ízléssel és sok egyébbel bírjanak, — mit summásan világnak neveznek: minden

A „NYlRVIUÉK“ TÁRCZÁJA.

A Micske.

— Novella. —

Dr. Plipuy Imrétől.

(Vége.)

Szép tavaszi délután vala. Koráit elvégezve dolgaimat azon kezdtem töprengeni, hol és miként tölthetném el legjobban e kellemes tavaszi nap hátra levő részét. A kaszinóba menjek-e, vagy az uj sörcsarnokot látogassam meg, vagy pedig egyszerűen csak a vasúthoz sétáljak ki. E feletti vívó lásaim közepette toppant be hozzám Lentey Kálmán harátom.

— Barátom! — Szóllott. — Gyönyörű idő van oda künn. Vétek az ily szép időt szobában tölteni. Tudod mit? Jerünk ki a szabadba, a város alatti ligetbe. Felkérjük írónőket is ... . meglásd pompásan mulatunk.

Nekem igen természetesen semmi féle kifogásom sem lehetett ezen kirándulás ellen, sót úgy éreztem, miutka egyszerre rendkívüli vágy támadt volna bennem a »szabad« után.

Gyorsan vettem kalapomat s keztyümet s el men- tünd Irénékhez. Oda érve szokatlan csendességben találtuk az egész házat, udvart. Mintha senki sem volna itthon, mintha mindenki kihalt volua e helyről.

— Elkéstünk — dünnyögém kedvetlenül senki sincs itthon.

— Nézzük meg.

Bementünk. Az előszobában senkit sem találtunk. Benyitunk a másikba: ott sincs senki. A harmadik szobába végre me-találtuk Irént. Ott ült varró asztala mellett, halovány arcczal kisirt szemekkel; szomoruau ült ott mint a fájdalom istenasszonya; kis kezei tétlenül pihentek ölében.

— Az Istenért! nagysád sírt? kérdezém kétség- beesetten.

Irén bánatosan mosolygott, szép szemeiben uj köny- nyek ragyogtak.

— Nézzék már a bobó gyermeket! — válaszolt szavaimra az e közben belépő nagynéne. Tegnap óta egyebet sem csinál csak sír.

A nagynéne is levertuek látszott, és bizony nem nehéz volt észre venni az ő szemein is az elsírt könyek nyomait.

De hát mi történt? Ne hagyjanak tovább bizonytalanságban kérdeztem látható izgalommal.

— Semmi! semmi! csak a Micske veszett el.

— A Micske veszett el?

Most már értettem Irén könnyeit, felfogtam és át- éreztem búsulását.

Elveszett a Micske! Borzasztó! Kevés hiányzott hogy magnm is rá nem kezdtem a sírást; s csakis azért uem tettem azt, mert féltem, hogy nem tudok oly szépen, lassan és hangtalanul sírni, mint a hogy a nők szoktak.

— Már két napja hogy nem vala itthon, —

folytatá a nagynéne siránkozó hangon. Sóim sem szokott kimaradni. Ma reggel óta mindenfelé keresletem. Sehol semmi nyoma. Elfogták bizonyosan, elfogta valaki. Nem is csoda! Hiszen oly szép, oly okos volt.

Nem tartóztathatta tovább magát. Megeredtek köny- nyei. Irén is sírt.

Atkozott Micske 1 Megtudtam volna fojtani e köny- nyekért.

Hiába fogtunk a vigasztaláshoz. Irén és nagynénje mindkettő vigasztalhatatlannak látszott.

Búcsút vettem; azon kijelentéssel, hogy ha a pokolból kell elő teremtenem is, mégis előhozom a Micskét.

Lentey barátom egy szót sem szólott, csak arcza lett komolyabbá, csak ajkain vonaglott egy aatyrikusun szomorú mosoly.

Haza mentem. Még akkor nem fedezték fel, bire sem volt a kereső emberiség amaz áldásának, a tudakozóintézetnek.

Haza mentem, s mást nem tehetve, rögtön napszámosokat fogadtam, mesés összegeket ígértem a Micske feltalálójának Magam sem pihentem. Egy titkos hang azt sugá szivemben, hogy ha a Micskét megtalálom : Irén nem állhat ellent, nekem adja szivét, melyet már úgyis félig-meddig magaménak álmodék.

E sejtelem hova-tovább meggyőződéssé vált bennem. Nem hagyott nyugodni. Bebarangoltam a közeli utczákat. egészen átizzadtam a lelkiismcrites keresésben: de a Micskének még csak nyomára sem akadtam.

Szomorúan silány étvágygyal vacsoráltam, gyötrő i gondolatok közt feküdtem le, s irtózatosakat álmodtam.