Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-02-24 / 8. szám

egyébre nézve a tanítót egész böloseségével az iskolára utalja és befolyását három lépésnyire tartja magától.

Egész másként áll a dolog a falusi tanitóuál. A külsőségre nem kell sokat adnia; szokásaiban, ruházatában és egész lényegében egyszerű lehet; de van neki állása községében, keresik őt; a családi körök megnyílnak előtte, hallani és tanulni akarnak tőle. A városban a tanító működése csak a gyermekekre terjed, holott faluhelyen ebbeli része jóval nagyobb ; ott kívántatik, hogy még a felnőttek képzője is legyen. És ez utóbbi — mily nehézségekkel van összekötve! Akarják tanítását, oktatását ; de ha oktatásijszándokát észrevéteti, akkor el van veszve, kinevetik és kaczagnak felette, az együgyű felett, ki másokat okossá akar tenni.

Sőt kerülik társaságát s örülnek ha távozik. De ha tanítói tekintélyét feladja, oktondi képet ölt, és a pórnép tanait elfogadja, akkor igaz, —jó ördögnek mondják, de sajnos! Kevés tudománnyal és bölcsességgel.

Mindkét esetben tanulóinak tudomására jut a fölötte hozott Ítélet, mi bizonnyára nem növeli irányába- ni tiszteletüket. Ha azon falvakban, hol a tanítóknak rósz állása van, a viszonyoknak fenekére láthatnánk, kevés kivétellel, vagy ezt, vagy amazt találnánk a diskar- mőnia okának.

A. falusiak akarják, hogy tanítójuk szellemileg fölöttük álljon; ezt be akarják ismerni, de nem akarják, hogy ő azt észrevegye, és még kevésbbé, hogy azt velük éreztesse. Ez aztán mesterséges állapot, mely feladatát sokkal nehezebbé teszi, mint városi kartársainak. — Ha azt, amit tőle akarnak el tudja találni, és azt mintegy észrevétlenül, akaratlanul emberére alkalmazni tudja, igen — akkor községében kedélyes és pátriárkái állást fog elfoglalni; szeretik majd és tanítói feladatában támogatni fogják, úgy, hogy tanulóinál nyitott szemek- és fülekre, kész szivek- és szorgalmas kezekre talál; de ha azt nem érti, akkor az ő órája is elütött. Faluhelyen a családok többnyire egy zárt egészet képeznek maguk közt, s nehigyje, hogy az egyik házban jobban fogadják mint a másikban, mert a taktika felett, mely irányában követendő, csakhamar megegyeznek.

Némely tanító csak akkor válik igazi mesterré, ha különböző községekben a nyomor iskoláját kitanulta, és a nyert tapasztalatok összegében további viseletének csalhatatlan vezércsillagát feltalálta. De némelyiknek e feladat megoldása nem sikerül, mert vagy oly elveknek hódol, melyek őt a reális viszonyok méltatásától, melyek közt működnie kell, visszatartják, vagy pedig, mivel veleszületett természeténél fogva a szükséges talentummal — tehetséggel nincsen megajándékozva, hogy az iskolamesteri tapintatot magának eltulajdonítsa. Legke- vésbbé sikerül a fiatal tanítóknak faluhelyeken maguknak jó állást kivivői: nekik az említett nehézségeken kívül fiatal koruk is utjokban áll. Hogy azoknak képzőjük legyenek, kik években és tapasztalatokban gazdagabbak, kettőztetett elővigyázattal kell lenniök, nehogy a kívánt tisztelet és szeretet helyett, gúnyt és megvetést arassanak.

És mily gyakran történik, hogy helyzetük rósz megítélésében ezen elővigyázatot szem elől tévesztik, sőt hiszik, léha beszédjük és társalgásuk által azok tetszését megnyerni, kik a műveltség alsóbb fokán állanak!

Több mint egy tanítót ismertünk, ki alkalmilag kisebb körökben községe tagjait aljas beszédekkel mulattatta, hízelkedvén magának ez által a nép emberévé lenni, mert adomáit és élczeit nevetve meghallgatták ; de nem voltunk tanúja még soha annak, hogy komoly dolgoknál valaki felszólalt volna mellette. Megemlékezhetünk itt ama tudós szavairól: »az igazi, nemes népszerűség, nehezen vívható ki: de nem az, mely piszokra van építve.«

Más nap már hajnalon talpon voltam. Meg tudakoltam : meg került-e a Micske. Nem! — volt a kurta izenet. No hát dologra emberek! És újra hozzá fogtunk a tegnapi munkához. Annyira bele merültem a Micske keresésébe, hogy minden egyébről megfeledkeztem. Atkozott Micske!

Három tárgyalásom volt a járásbíróságnál, egyiken sem jelentem meg s mind a három perben elmakacsol- tak. A Timkelesz contra Schmirkász perben elleniratot, a Strbik contra Sptrik ügyben semmiségi panaszt kellett volna beadni, a Burnyák-ügyben igazolással élni: mindegyik készen volt, egyiket sem adtam be: pervesztessé lettem. A bankokban s a takarékpénztárban több reud- beli lejárt váltókat kellet volna rendeznem, a pénz is készen volt, csak ki kellett volna fizetnem: nem fizettem s megóvatoltak. Átkozott Micske! Egész fiskálisi pályám nem rontott aunyit reputátiómon, hitelemen, mint ez az egyetlen egy nap.

Csak legalább aztán lett volna eredménye e fárasztó futkározásnak, találhattam volna meg a Micskét. De tájdalom hiába fáradtam, költekeztem. A Micske nem akart meg kerülni.

Harmad nap múlva reményvesztetten nyitottam be Iréuékhez.

— Meg van ? kérdezőm rebegő nyelvvel.

— Nincs ! -— volt a szomorú válasz.

Es újra láttam elborulni azt a kedves szelíd arezot, mely legkedvesebb, legdrágább vala szivemnek; és újra láttam alá gyöngyözni azokat a drága könnyeket, melyeknek mindegyikéért örömest áldoztam volna fel életemet.

,,1N Y í lí V I I) í: K."

Ki minden naplopóval egy palaczkból iszik, ki a korcsmában a kártya és boros pohár mellett barátságokat köt, vagy lakmározások fölött élezek és tréfákkal a szív helyett a dobhártyát indítja meg, az is népszerű lesz, és elején sokan dicsérik is, mert nem inkomodálja őket és hasonló hozzájuk. De ezen népszerűség piszokra van építve, s csak egyszerre elsüljed a nép embere, s azok, kik őt dicsérték a legnagyobb kövek után néznek és sietnek az elsülyedt után az elsőt dobni.

Vidéki levelezés.

Kis-Vcírda február elején.

(A dohány ereje. — Egy kis mentegetés. — Ami a cáputban áll. — Stanleyról. — Pénzhalászat a levegőben. — Egy galambból három. — Huszonegygyei három millió. — Egy kis szórakozás. — Magyarosodunk névben. — Felhívás és ismét felhívás. — Helyre igazítások. — Tehát még is csak lesz bál. — A haja- dónolc is sürögnek. — Folytatása következik.)

Talán helytelennek tetszik némelyek előtt, ha az efajta levelek Írói a tartalomnak mintegy rövid kivonatait a fejezetre teszik ki, gondolván, hogy ha az ott van, akkor a levelet elolvasniok szükségtelen; de minthogy léteznek ismét olyanok, akik az üres czimmel be nem érik, de kiváncsiak a még üresebb tartalmat is átfutni; az első sorban érintett fej ezetrekitevést én mégis csak használom s minthogy ott első sorban a dohány erejéről van szó, aunálfogva itt én is arról szólok először.

Ne ijedj azonban meg t. férfi s még tiszteltebb szivarozó nőolvasó ! nem abbeli erejéről akarok ezúttal írni a dohánynak, hogy mennyi abban a uicotin tartalom s hogy mikor és mily mérvben árt, avagy használ az és hogyan ? de egészen másról, mit talán nem is gondolsz; mert én, kis-várdai levélíró, mit is Írhatnék, ami világra szóló lenne? hisz e lapokban csakis megyei életre kell szorítkoznunk, nem pedig a nagyvilágot érdeklő dolgok közlésére.

Tebát ezúttal én igy teszek.

Előbb azonban tudomásra hozom ha ugyan még az nem tudatnék, hogy dohánybeváltó hivatalunk számára a vasúti állomás tőszomszédságában két hatalmas épület emeltetett, a hol a beváltott dohánymennyiség helyeztetik el addig a meddig. . . . Ha eddig mentem, megemlíthetem aztán azt, ami a cáputban (és nem: a kapuiban) Írva vagyon.

Hát biz az úgy történt, hogy a dohány magazin, akarom mondani: raktárban, mely szó még nálunk nem nagyon ismeretes a dohány felrakása közben egyik dohánymáglya leomlott s egy ott dolgozó munkás leányt oda nyomott: ^szerencsére azonban elég jókor észrevették, hogy épen kivegyék a súly alól, ennek következtében azonban pár hétig feküdt. Ez az eset mutatja tehát a dohány erejét.

Hanem most legyen szabad kijelentenem, hogy ezután következő tárgyaimról rövidebben Írok.

Tehát: Stanley ! . .

No, gondolod ezt meg már egyáltalában nem értem! miért ir ez a levelező Kis Várdáról angol lord, kanczellár, vagy plane: diplomatáról ? hiszen nem is ös- meri, legfittebb, ha festve látta!

Hát erre kijelentem, hogy ez ismét csak üres aggódás ; mert Stanley a kiről én beszélek teljességgel nem angol lord, nem kanczellár, se nem diplomata, de egyszerűen akarom mondani: hanem bűvész, és pedig Kratky Baschik tanítványa, mint a plakát hirdette.

Érdemesnek tartottam pedig róla írni azért, mert megtanította nekünk, hogy miképeu kell pénzt halászni a levegőben s hogy egy galambból mért csinálódig három. Már szinte vártuk a sült galambnak is szánkba rüpülését, ami azonban fájdalom, most sem történt.

Bizony gondoltuk ez a Stanley, ha ily olcsón tud pénzt szerezni, jó volna nálunk fiuánezminiszternek !

Ily kis bűvész-látás nekünk oly jól esik, mint szárazföldre csendes eső, epedő ajkra az édes csók; mert hát csakis ily helyen és alkalommal vau nálunk ez időszerint összejövetel; az idén nem mozgunk; sem ka- sinó, sem tűzoltó-egylet, mely pedig hajdanta mindig elől járt, nem készül Carnevalnak áldozatot hozni s igy

Megindultan tekintek a bájos könnyes arezra. Szivem elszorult; mardosó fájdalom tépte lelkemet. Fájt tehetetlenségem; fájt, hogy nem törölhettem le könnyeit, hogy nem vigasztalhattam meg.

Mig igy töprengtem, búslakodtam, felnyílt az ajtó, s Lentey Kálmán barátom lépett be, nyugodt mosolyta- lan arczczal.

Megállóit, sötét szemeivel fürkészőleg tekintett re- ám és Irénre; s ajkain a már ismert szomorú mosoly játszadozott.

— Ne sirjon Irén — szólt csendes érzékteljes hangon. —Nincs többé oka reá. Itt vau a Micske.

Szólott és óh szörnyűség — kabátja alól csakugyan elővette a Micskét, s az rugdalózva, hánykolódva, mindenképeu szabadulni iparkodott kezeiből.

— Micske ! — sikoltá Irén s oda futott barátomhoz, szenvedélyeseu ragadta magához a rég látott Micskét,

Az erre következett jelenetet csak látni lehetett de leírni nem, annálfogva nem is szólok erről semmit. Csak annyit mondok hogy: boldog Micske! Csak any- nyit mondok, hogy Irén magához szoritá, keblére ölelte, felemelte a levegőbe, rámosolygott s újra keblére szoritá ; csak aunyit mondok, hogy meg is csókolgatta, hogy oly temérdek és oly kedves szavakat sugdosott ahhoz az átkozott bestiához, hogy azon szavak egyetlenegyével is a világ legboldogabb emberévé tehetett volna engem.

Majd letette kedvenezét s Kálmán felé fordult. Ránézett és elpirult. Istenemre! így még százszorta szebb vala.

az ily említett módot ragadjuk meg, hogy kissé mégis csak szórakozzunk.

Ebből láthatólag ez idő szerint nálunk a bál alszik. Nem úgy ám a névmagyarosítás kérdése. Itt már gyülésozuek, vitatkoznak, akarnak a fővárosiakkal haladni. Hej, csak aztán a névvel együtt szívvel, lélekkel megraagyarosoduáuk: mily boldog lehetne szegény elhagyatott nemzetünk !

Na, de lehet, hogy ami késik, nem múlik..

A névmagyarosítás kérdése a kaszinó-egyletből indult ki, mint azt előbbi levelemben emlitém; inneu utóbb egy hét tagból álló bizottság küldetett ki két rendbeli felhívás szerkesztésére, amelynek egyike az idegen nevüek, másika pedig a kereskedő urakhoz intéz- tetnék.

E felhívás ma már széjjel küldetett, hogy azonban minő sikere lesz: még most megmondanunk nem lehbt; megtörténhetik, hogy szalma tüzként lobog el, de megeshet az is, hogy erős gyökere leend. . . .

Ugy-e bár furcsa dolög, ha az ember ugyanazon levélben foglaltakat nehány sorral alább helyreigazítja, a helyett, hogy azt egy későbbi levél számára tartaná fenn ? !

így teszek most én épen. Mondám ugyanis nehány sorral eíőbb, hogy a bál nálunk ez idő szerint alszik.

Pedig hát nem úgy áll a bál! Épen most veszem a meghívót, mely szerint a kis-várdai rof. hitközség »iskolájának felszerelésére« febr. 20-án »tánczvigalmat« rendez stb. s igy a helyre igazításnak van értelme.

De nem csak ez még az újdonság, hanem hogy a »m. k. dohánybeváltó raktárban alkalmazott- hajadon leányok« is mozognak, rendezni akarván, mint meghívójuk mutatja, zártkörű tánczvigalmat? Tehát kiteszünk Amerikán, hol csak agg-legények vállalkoznak ily bálok rendezésére, a hajadonok, kivált pedig a zsengébbek szépen pihennek.

Miudezek eredménye s a még ezután történtekről most már nem Írhatván, azzal zárom levelemet, hogy folytatása következik ! Julius.

Megyei és városi újdonságok.

— A közigazgatási bizottság f. hó 10-én tartott ülésében Böhm adófelügyelő azon jelentése folytán, miszerint az 1880-ról fennmaradt adó-hátrány a folyó évi elsőnegyed esedékessé vált adótartozásaival együtt több mint 700 ezer forintra rúg, — elhatároztatott, hogy Nyíregyháza város polgármestere, az összes szol- gabirák, és ezek közvetítésével minden község előjá- rói, utasittassanak hogy a tetemes hátrányt a fizetni képes egyénektől a legnagyobb eréllyel és szigorral minél elébb behajtsák.

— A közelebbi közigazgatási bizottsági ülésben az is megbagyatott a szolgabirákuak, hogy a járási orvosok közbejöttével az egészségügy körül teendő intézkedéseket figyelemmel kisérjék. É határozatra azon körülmény adott okot, hogy Gál Elek bizottsági tag előadásaiként Balkányban a himlő erősen uralkodik, s a járási orvos hónapok óta sem jelent meg a nevezett községben. —- De hát az ilyen orvos ellen miért nem határozott a tisztelt bizottság?

A folyó évi februárhó 21-én megtartott évnegye des megyei gyűlésre nagy számmal jelentek meg a bizottsági tagok, hogy a törvény adta, legszentebb jogaikat a szabad választást gyakorolhassák. A tárgysorozatnak második pontjául az árvaszéki ülnök választás esetleg előléptetés utján való betöltése jeleztetett s az előléptetés esetében netalán üresedésben jövő tiszti állomásnak betöltése. Az árvaszéki ülnökségre Böszörményi Kornél és Erdőhegyi Lajos kandidáltattak s az előb- beni meg is választatott 155 szóval Erdőhegyi Lajos 78 szavazata ellenében. Az árvaszéki jegyzőségre kandidáltattak: Novák Gyula, kapott 75 szavazatot; Mikecz Gyula kapott 55 szavazatot, Vidovieh László kapott 34 szavazatot, Sipos Endre kapott 28 szavazatot; tehát árvaszéki aljegyzőül Novák Gyula választatott meg 75 szavazattal.

* Tanügy. A nyíregyházai ág. ev, VI. osztályú városi, elemiiskolák félévi vizsgái február 28-tól márczius 5-ig az alább következő sorrendben tartatnak meg: febr. 28. d. e. 8 — 12 ór. V—VI. fiosztály vizsgája oszt. tanító Pazár István. Febr. 28. d. u. 2 — 5 ór. I— II. felvégi vegyesosztály vizsgája oszt. tanító Stoffan Lajos. Márcz.

— Köszönöm! — köszönöm! — szólt csendes ! reszkető hangon. Lesüté szép szemeit, s Kálmán felé

uyujtá piczi kacsóját.

És ... A Micske pedig oda jött én hozzám dorombolni.

És . . eddig volt, nincs tovább.

Irén csakugyan a Kálmán barátom boldog neje lett; a Micskét pedig nekem adták — kárpótlásul.

Szegény Micske! Elmúltak a régi szép napok; de elmúltak a csüggedés a buslakodás nehéz órái is. Te meghíztál, én megőszültem, kopaszodtam: mind a ketten megöregedtünk. Te már elérve a legmagasabb kort, melyet egy hozzád hasonló lény elérhet, — sze- ] rencsésen bevégezted pályádat; nekem még vau egypár kihűlni való bajszálora, márcsak megvárom mig ezek is elhagynak Ismertelek! Tudom, hogy ha te rajtad áll: sok minden nem igy történik: épen azért el is felejtem gyengeségeidet, gonosz tréfáidat, de azt az egyet soha sem tudom megbocsáani, hogy nem én találtalak meg! Hejh ! ha akkor én talállak meg, én viszlek haza.

— Jutka! Jutka! hol az ördögbe bujkál ily soká? Hozza-e már azt a lábvizet.

— Hozom! viszem! csak egy kis szódát teszek : még bele.

— Hát egy kis tüzes istennyilát nem tenne még bele! Mi! . . különben tegye, azt amit akar.

Hejii Micske! Miért is nem én találtalak meg akkor!

« -----------------