Nyírvidék, 1881 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-28 / 30. szám

II. évfolyam. Nyíregyháza.

_________________30. szám._____________Csütörtök, 1881. juliushó 28.

M

EGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési föltételek:

postán vagy helyben házhoz hordva :

KgŐ8Z évre.......................................................4 frt.

Félévre............................................................2 r

N

egyedévre............................................................1

A községi jegyző és tanító uraknak egész évre csak két forint.

Az előfizetési pénzek, megrendelések s a lap szétküldése tárgyában teendő fölszólamlások Piringer János és «Tóim Elek

| kiadótulajdonosok könyvnyomdájához (nagy-debre- I ezeni-utczft 1551. szám) intézendók.

A lap szellemi részét képező küldemények, a

szerkesztő czinie alatt keretnek bekiildetni.

Bérmentetlen levelek csuk ismertt kezektől fogadtatnak el.

A kéziratok csak világos kivánatra s az illető költségére küldetnek viszsza.

Hirdetési dijak:

Minden négyszer hasábzott petit-sor egyszeri

közlése 5 kr ; többszöri közlés esetében l kr.

Kincstári bélyegdij fejében, minden egyes hirdetés után 80 kr fizettetik.

A nyilttéri közlemények dija soronkint 15 krajezár.

Hirdetések elfogadtatnak lapuuk részére kiadó hivatalunkban (nagy-debreczeni-utcza 1551. szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten. Hnnsonsteiu és Vogler

irodájában Pécsben, Prágában és Budapesten; valamint Németország és Sveicz fővárosaiban is.

Nyilatkozat.

Alulírott, különböző elfoglaltatásai miatt, e lap főmunkatársa megszűnvén lenni: szívélyes köszönetét nyilvánítja mindazon tisztelt barátainak és iró társainak, kik a „Nyir- vidéket“ becses dolgozataikkal megtisztelték.

Komecse, 1881. julius 21.

VITÉZ MIHÁLY.

Mind életpályára képezzük fiainkat?

ni.

(Folytatás.)

Kell-e mondanom, hogy a megelőző czikk részben érintett egyedüli helyi szükségszerű művelődési eszköz, amelytől a nyíregyházai ágostai hitvallást követők, annyi évtizeden át, el voltak zárva, nem más, mint: a magyar nyelv.

Úgy van. Ennek, a magyar nyelvnek elhanyagolása; az egyház kebelében és a tanodákban csak igen lassn lépésekben és jelentéktelen mérvben való kultiválása, volt oka a múltban annak, amiért az előttünk fekvő gimnáziumi „Értesítő“ feljajdult.

Hála a gondviselésnek, a kor szellemének és az újabb vezérférfiak hazafias és emberbaráti felfogásuknak és jóakaratuknak, akik jelenleg is az ágost. evang. Egyház élén állanak: e tekintetben a nyíregyházai tótajku közönségre szebb napok következnek.

íme ama néhány szóban, a magyar nyelv elhanyagolásában s ennek áldásaitól való elzárkózásban rejlik a felelet, az „Értesítő“ panaszos kérdésére; hogy tudni illik, miért épen a helybeli ág. evang hitvallású szülék azok, akik „legkevésbé veszik igénybe a helybeli gimnázium jótékonyságát?“

Alihoz, hogy valaki a tanulás, az ismeretek, a műveltség fontosságát; s azoknak nem csak az értelmi fejlettségre, hanem az anyagi jólétre is eme- I löleg és boldogitólag ható befolyását átláthassa, í felfoghassa és eltanulja: szükségszerűen kell, hogy j bizonyos mérvben ő maga, az a valaki is valameuy- j nyíre tanult, némi ismeretekkel biró s a műveltségnek legalább is az alsó fokán álló legyen.

Ugyan kérdem, honnan meríthetett volna a nyíregyházai ágost. evang. hitvallású közönség nagyobb zöme csak ily ismereteket, tanulmányt és műveltséget is?!

Hiszen a tótnyelvü biblián, imakönyvön, zsoltáron, dicséreteken és katekizmuson kívül, alig fordult meg valamire való könyv kezén! Hírlap-olvasásról pedig, még álmodni sem lehetett csak 10 évvel is ezelőtt.

Tagadhatatlan, hogy ama vallás-erkölcsi irányú könyvekből megtanulhatta: miként kell jó ke- reszténnek, emberbarátnak, gondos családapának, szerető házastársnak, engedelmes fiúnak, hasznos polgárnak és munkás, szorgalmas embernek lenni; amik mindenesetre nélkülözhette» kellékek minden állampolgárnál és igen szép lelki vonások. De nem volt forrása, ahonnan szaporíthatta volna nagyon is Bzűkkörü élettapasztalatait; csekély, kezdetleges megélhetési ismereteit. Nem kísérhette figyelemmel a világ folyását. Nem sajátíthatta el az élet terheit oly igen megkönnyítő mezőgazdasági, iparűzési és háztartási fölfedezéseket és útbaigazításokat. Igen természetesen; mert ily tótnyelvü könyvek, hírlapok nem állottak rendelkezésére. A magyar nyelvet pedig nem ismerte, nem birta, tehát nem is szerethette annyira: hogy az említett irányú és tartalmú magyar könyveket megszerezte, olvasgatta és tanulgatta volna. Ézért maradt hideg és közönyös, mondhatni idegen, az értelmi dolgok, a tanulás, és mivelődés iránt.

„Ignoti nulla eiipido.“ Mondja a latin igen találóan. Aki mit nem ismer, nem is érzi annak hiányát s nem törekszik annak bírása után.

így volt a nyíregyházai ágost. ov. egyházközönség földmivelő-birtokos osztálya, a korszerű eliihaladás kérdésével. Nem ismerte azt; tehát, nem is törekedett előre. Idegen volt, sót még ma is idegen a tanulástól, a hasznos ismeretek elsajátításától, gyermekeinek alapos és felsőbb fokú iskoláztatásától s az iparos és tudományos pályára való neveltetésétől.

íme, az országos, a magyar nyelvtőli elzárkózással egyszersmind bevágták e munkás, szorgalmas és a magyar hazát leikéből szerető nép előtt, a szebb és könnyebb megélhetés eszközeinek megszerzéséhez vezető utat. Kötve tartották szemeit s nem gyönyörködhetett, a felvilágosodás, a művelődés és az értelmi élvezetek átérzésében. Kizárták és kizárva tartják ma is a magyar színházból, a művelődésnek e vonzó, játszva tanító és legsikeresebb iskolájából. Rideggé, köznapivá tették életét. Bilincsekre verték értelmét és szellemét, egy irodalmi- lag nem létező, tehát a szív, a lélek és az értelem fejlesztésére nézve tehetetlen nyelvhez való merev ragaszkodás által.

De nemcsak ezeket tették a magyar nyelvtől való elzárkózás által; hanem gazdag gyarmattá alakították, az idegen invázió számára, az oly nagy áldozatba került szabad várost. Bekényszeritették mintegy az idegen értelmiséget és elemeket.

Oh! bizonynyal más alakja lenne Nyíregyházának, a nép társadalmi életének, a közhelyeknek : ha nem zárják vala el oly sokáig e népet a magyar nyelvtől, a hazai művelődés ez egyetlen eszközétől! Ha megismertetik vele a magyar nyelv szépségét, szükségességét és jogosultságát: ma Nyíregyháza minden tekintetben példányvárosként ragyogna az országban. így is sok tős-gyökeres várost túlszárnyalt már nemes lelküségével, életrevalóságával, szorgalmával és hazafias érzelmeivel.

Adjanak számot mindezekről azok, akik eme említett mulasztásokat elkövették e nép művelőA_„NYtRVIDRK“ TÁRCZÁJA.

Meg volt Írva.

— Honzcly. —

Dr. Pápuy Imrétől.

(Folyta UU.)

Azután egy pár köhintéssel megköszörülve torkát, száraz, rideg hangon folytató:

— A meggyilkoltnak van egy leánya. E leány szerelmi viszonyt köt egy ifjúval. Ebben nincs semmi különös, ez teljesen érthető, ez természetes. Hanem az anya mitsem akar tudni ezen természetes viszonyról. Hiába sir a lány, hiába könyörög az ifjú, hasztalan es- dokel mind a kettő: az anya hajthatatlan, leányának kezét másnak ígérte, s ez elhatározása mogiugathntat- Ihu. A szerelmesek kétségbeesnek. A kétségbeesés pedig rósz tanácsadó, nem sokat habozik az eszközök válogatásában. Ez nz előzmény.

A kis emberke újra szünetet tartott. Bizonyos kedvteléssel tekiutott hallgatóinak bámuló ábrázatára.

— A kétségbeesés mint mondám, — folytató — rósz tanácsadó. A kedvese szenvedése s önszeuvedélye által maggyötört ifjú, a végletekre ongedé magát ragadtatni. Elveszett az, ki az örvény szélén szédül s bátra nem tekintve, nem siet onnan el. így teljesült e szerencsétlen ifjú végzete. A kétségbeesés tanácsát a kétségbeesés erélyével végezé.

A kövérképü cbirurgus és Kósza Márton ur úgy tűitek, mint a kik hallaunk ugyan hangot és szavakat; de teljességgel nem értik azokat. Pál nr magas homlokán nehéz hideg verejték cseppek gyöngyöztek. Mereven bámult maga elé; csak néha vétó lel tekintetét a menyez.etre, vagy Márton űr bámuló arczára. Ilyenkor azután mindig könybe lábbadtak szemei, s újra lesüté azokat.

— Önök uraim még most sem értenek? — kérdé a kis rendőrkapitány jobb kezébe véve a talált szalmakalapot. — Se baj! Mindjárt megértenek. Mindjárt világos leend önök előtt is ez éjszaka. Oh énm értek ahhoz! Ez az én hivatásom, ez az én fakkom. Ön, — fordult a jeles csendőrhöz, — azt mondá az imént, hogy ismeri ezt a kalapot.

— Most is azt mondom. Hogy ne ismerném, mikor a fiamé, a Jánosé.

— Helyes 1 Ha jól emlékszem, — pedig ez szokásom, — azt omlité öu, hogy fia ma reggel ment haza, még pedig a mint megjegyzé dúlt arczcza), hajadon fővel. Miért vala arcza oly dúlt? Hol hagyta kalapját? Saját kezemmel vetlem fel a meggyilkolt özvegy kerítése mellől. Hogyan került oda? Hihetőleg, azaz bizonyosan úgy töriént, hogy midőn gonosz teltét, özvegy Kis Mibályné meggyilkolását végezve, a kerítésen kiugrott, akkor esett le a fejéröl. Akkor hagyta el. Mert én meg vagyok győződve, és ettől el nem állok, hogy a gyilkos Kósza János Ez igen természetes és vil&gos. Ar. előzmények logikai következménye, mint szintén az is, hogy a gyilkost azonnal befogatom.

Csengetett, s a belépő csendőrnek kiadó a rendeletet Kósza János azonnali befogatására.

De már ezeket Kósra Márton ur nem halhatta. Egyet fordult vele a világ; úgy tetszet neki, mintha minden táuczra, örült vad tánezra kerekedett volna körülötte, 8 azután végképen elvesztő eszméletét. Mikor tért magához? hogy jutott haza? Mindezekről talán csak Bús Pál ur adhatna bővebb felvilágosítást, aki mindenesetre tevékeny részt vett kebolbarátja hazaszállításában ; hanem hát fájdalom a barmok kitüoö orvosától nem lehetett o napon okos szót hallani, mindig csak azt dünuyögé:

— Horendum dicta! E nap valóságos archimedesi csavar, a szörnyű meglepetések archimedesi cssvara I Horrendnm dictu.

Ezt dünnyögé egész nap, ezt irá c napon kell re cepteire is, ha ugyan hitelt adhatunk a poczakos gyógy szerész őszinte vallomásainak, s az általa örült emléke zet okáért, hűségesen mind e mai napig megőrzőt receptoknek.

IV.

A közvélemény elítéltjei.

Kis Mibályné meggyilkoltatása, ebből kifolyólag Kósza Márton uram fiának befogatása, hatalmas hullámzásba hozta a kedélyeket Uj tárgy került a pletyka örökké éhes szájába, s az ugyancsak rágódott a nyert konezon. Állandóan napi rendre került, mindenki csak erről beszélt. Az imádó őzzel mulattató imádottját, a koma asszonyok ezzel köszöntgotték egymást, s a malmok alatt úgy ostenden össze gyűlt kupnktanácsokbau erről tanácskoztak azok a ti-ztességcs jó kinézésű emberek; a »csillagosban« pedig általánosan kitűnő >bor- korcsolyának« ismertetett el.

Mindenki gyilkosságról beszélt, egynéhányon még álmodoztak is, még egynebányabban pedig még gondolkoztak is felöle.

Még folytak a törvényszéki lassú vizsgálatok és János már elítéltetett. Elitéltetetett a legnagyobb biró, a közvélemény által. Bűnösségét ba mentette is, de kétségbe nem vonta senki.

A látszat rabja a nép, épen mint a gyermek. Lát, ítél, csak azután sokszor késön gondolkozik. Ezért oly sokszor igaztalan ítéletében ; ezért feszíti meg legtöbbször megváltóit.

Most sem tagadta meg magát. Természetéhez híven elítélte Jánost. Egyébiránt nem is menthette fel Az ismert szerencsétlen szenvedélye, a gyilkosság Bzinhelyén megtalált kalap, az elfogott vádlott kétségbeesése: minden, de minden körülmény megerősíteni látszott a közvélemény ítéletének igazságosságát.

De nem csak öt a bűnöst ítélte el.