Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-09-09 / 24. szám
JVyÍR VIDÉK. r TÁRSADALMI HETI LAP. ' MEGJELENIK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztő: ÁBRÁNYI LAJOS. I. évfolyam. Nyíregyháza. 24. szám. Csütörtök, 1880. szeptember 9. Előfizetési árak: Az előfizetési pénzek, megrendelések, vnlaA lap szellemi részét illető minden közHirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petitsor egypostán vagy helyben házhoz hordva: mint a lap szétküldése tárgyában teendő főilemények a szerkesztő czime alatt (szarvas-uteza szeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. Egész évre ......................................................................4 frt. F élévre.............................................................................2 ,, s zólamláaok PIRINGEK JÁNOS és JÓBA ELEK 102. szám, Ulmer ház) küldendők. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. Negyedévre...............................................................1 „ E gy szám 10 kr. kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvas- utcza 119. szám) intézendők. Csak bél-mentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. A nyílttéri közlemények dija soronkintlö kr. A kishirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. Hja, ha tanítónak csupán a gyermekekkel — magával volna dolga. De ezen szülők, ezen anyák, kik gyermeküket az iskolaidejéig roszulnevelték, ezek persze káros befolyásukat gyakorolják akkor is a gyermekekre, midőn az az iskolába is jár. Íme ott az a hat éves Laczi, most jött haza az iskolából, azaz a „pesztonka“ hozta haza. Ma először volt fel az iskolában. Az anya epedve várta már, csókjaival és többféle csemegékkel árasztja el a kis diákot. „Aranyos kedves Laczim te, mit csináltál az iskolába ugy-e megfáztál ? megéheztél ? meg- szomjuztál? nem bántott-e valaki? nem vert meg a tanító ? no, hát miért nem szólsz, kedves Laczikám, ugy-e megvertek! no hisz majd adok ón annak a tanítónak! Délután nem mész az iskolába!‘‘ És az anya erőszakkal elhiteti a szegény gyermekkel, hogy megverték! Az első percztől ellenszenvet kezd csepegtetni a gyermek szivébe a tanító és iskola iránt. Azon elkónyesztetett kis „szeleburdival“ aztán hiába bajlódik az ember, száz praecep- tor sem segít rajta, hacsak az idő nem. De bűnhődik az anya is túlzsengeségéért. A „La- cziból“ iskolakerülő „László“ lesz és van aztán a hadd el hadd! Fenyegetés, verés és a fegyelmezésnek minden neme foganatosittatik (néha) siker nélkül. 10—20 ily ferde neveltetésben részesült gyermek közt, alig 2-tő tér önmagától észre. Sokkal nagyobb azonban a baj és égbekiáltó-azon vétek a mit némely anya — tisztelet a kivételnek — felserdültebb 11 —12 éves gyermekeikkel tesznek. Erőszakkal rántják ki a szegény ártatlan gyermekeket gyer- metegségükből és bevezetik a felnőttek világába. Piknik, bál, soirée csak úgy hemzseg 10—11 és 12 éves gyermekektől. Az ily társaságnak, ha a legintelligensebb osztályból is áll, nagyon káros befolyása van — kivált a leánygyermekre. A fiatal emberek az ily leánykákkal ily alkalommal úgy szoktak társalogni mint 18—20 éves leányokkal. Kezdetben szép magatartását, karcsú termetét dicsérik. Némelyek csupa kötelességből udvarolni kezdenek, tánczra hívják ugyanoly modorral, mint valamely érett kisasszonyt s nevetséges fecsegéssel mulattatják a szegény gyermeket; reggel azután a leányka feje tele van az elmúlt estély mámorával és a fiatal emberek szép bókjaival. Ásitozva tekint a könyvre a „leckét átnézi,“ de bizony a betűk és sorok „mazurpolkát játszanak“ előtte. így azután a leányka persze csak délután érkezik az iskolába. No szegény tanító, ha Comenius didaktikájával és Cicero ókesszólási képzettségével is bírnál, akkor sem lennél képes azon tanulónak figyelmét lekötni. Deezmógnem minden! A mulatságon volt növendék most figyelmetlen, folytonos sugdo- lózásaival háborgatja a többieket. Hisz oly sok elbeszélni valója van tanulótársainak a tegnapi bálról! Nem használ itt kórós, könyörgés, intés, fenyegetés és a fegyelmezésnek mind a 10 skálája sem! Az ily nyomorult, szerencsétlen házi neveltetésben részesült tanuló, mint a beteg juh a nyájat megmételyezi az iskola növendékek felerószét. És mi ennek a következménye? Sok anya megsiratta és megbünhödte már ezen könnyelműséget; tiz-husz az efféle neveltetésben részesült leányka közt alig van egy vagy kettő, kinek zsenge szivében a hiúság, szeszélyesség, kaczérság, de még azoknál is rosz- szabb tulajdonság — nem verte fel tanyáját. Az ily figyermekből pedig rendesen lesz iskolakerülő, tékozló, pazarló, erkölcstelen ember, proletár és végtére a társadalomnak fekélye. Vajha azon anyák, kik gondatlanságból gyermekeikkel a fentérintett tévúton haladnak, szivükre vennék szavaimat és még idejekorán a helyes útra térnének át! Tanügyi levél. — Az 1880/81-diki tanév. A t. szülők, különösen a t. anyák szives figyelmébe ajánlja Schönbrunn Zsigmond, igazgató tanító. — Egy uj tanévnek a küszöbén állunk. A nóptanodák szükebb és tágosabb termei las- sadán megtelnek a kisded és felserdültebb leendő honatyák- és honanyákkal. Mily lélekemelő is az, midőn a tanító ezen ártatlan gyermekek seregébe lép! Ő itt az atya, anya, tanító és nevelő. Egy nemzedék jövője, jó neveltetése, reá van bízva. Gyermekeik ott ülnek a lóczákon a szülők legdrágább kincsei. Egyiknek szemében köny, másiknak öröm és ismét egy másiknak szemében komorság van. Itt van előttünk az empirikus lélektan könyve és nekünk csak tanítva kell tanulnunk. Eáradalmas egy munka az a rao- notom mindennapi foglalkozás. Mert a szegény tanítónak a hány a gyermek, annyiféle természettel, szellemi képzettséggel és tehetséggel meg kell ismerkednie. „A természet mindent jó és romlatlan állapotban ád. Az emberek csak emberek által lesznek roszakká“ mondja Rousseau. Ez olyan tapasztalt igazság, mely ellen általában nincs mit szólanunk. Nem mondhatjuk, hogy a gyermek már születésénél szivében hozza a roszaságnak csiráját. Tehát honnan van az, hogy némely gyermek valódi isteni csapás a tanítóra nézve, fekélye az iskolának ? Ezt a hat éves gyermeket tán csak nem ronthatták meg az emberek, pedig emberek rontották meg, ragadták ki természetességéből, még pedig saját szülői! A gyermekek legtöbb hibáinak: szeszélyesség-, makacsság-, szófogadatlanság-, paj- kosság-, önfejűség stb-nek, majdnem mindig a szülők magok az oka. „ A néptanító egyszersmind nevelő is, neki tehát kötelessége a szülői háznál elsajátított és föntebb elsorolt hibákat a gyermekből kiirtani.“ Ezt fogja mondani a t. közönség. A „NYlBVIDÉK“ TÁKCZÁJA. A FEHÉR lyjHÁS HÖLGY. — A Cornhill Magazine után angolból fordítva — (Vege.) Nagybátyám meglepetésében poharát az asztalon majd feldöntötte. »Hogy tudta ön meg azt, hogy én ilyen páholy birtokában vagyok? 1 — Micsoda páholy ?» — A 16-ik »Guinea» páholy, a mint nevezik. Sajnálatomra, voltam benne több mint egyszer», s mindent elmondtam a történtekről. — Különös, de nem éppen megmagyarázhatlan Bizonyára a színpadi előadás idegeire nagy hatással bírt. Részemről, más okok miatt, nem ösmerem ezen hatást. — Bizonyos vagyok benne, nagybátyám, hogy a mit láttam, az úgy történt és senki ennek ellenkezőjével meg nem győzhet. — Akkor ne tárgyaljuk a dolgot Frank — volt a nyugott felelet. — Van-e elég bor? Nagyon jól van. Nehány levelet fogok most megirni, s önt pedig itt hagyom szivarjai mellett mert a mint sajnálattal tapasztalom, a dohányzás igen nélkülözhetetlen szükségévé vált önnek már ilyen ifjúkorában is. Ralph nagybátyámmal nem lehetett valamely dologról mélyebben beszélgetésbe bocsátkozni, különösen ha a tárgy előtte visszatetsző volt s igy részemről oktalanság lett volna folytatni a kérdéses ügyet, anuél- kül, hogy meg ne sértsem, tehát többé nem beszéltem a páholyról sem. Reggeli után, másnap, nagybátyám meglepetésemre képtárába vezetett. »Mint már mondám, önnek nehány őse (családi arczképcsarnokből) tisztítást igényel, véleményét óhajtanám kikérdezni, vájjon érdemes-e már ezen munkálat.» Részemről, mint gondolám magamban, a képek egyszerű megmosása is elégséges volna, de csupán tiszteletből nem mertem igy kifejezni véleményemet. Midőn kiválasztottuk a javítandó képeket a tisztitó számára, nagybátyám egy kis cabinet ajtót nyitott ki, hol négy más családi kép hevert egymás felébe rakva. »Sohasem tudtam ezek számára helyet találni,» — moudá egyiket a másik után a fal mellé támasztva — ha ön meg fog házasodni, bizonyára egy újabb képcsarnokot kell majd építtetnünk, mert — Mi az? Miért mereszti úgy szemeit nagynénje arczképére?» — Ez azon hölgy — ez azon hölgy, kit a páholyban láttam. — Hogyisne! mert fehér satin ruhában van lefestve ? — Nem; de ugyanazon arcz; nyugodtabb tekintete van ezen képen, — nincs az a fájdalmas kifejezése, mint a színházban volt, — de mégis ugyanazon hölgy. — Ez itt Barnard asszouy, az ön nagynénje. Nem akartam felőle beszélni, daczára hogy a színházi történettel bizonyos összefüggő eseményt mesélnek róla. Ön sohsem hallott erről semmit? — Soha — felelém én, mialatt szemeim folytonosan a képre meredtek — mit cselekedett ő? — Férjétől szökött meg Colville gárda kapi- táunyal. A ezudar ugyauezen 16-os páholyban találkozott vele, honnan még azon éjjel Brüsselbe szöktek. A férj követte őket s párbajra hívta a csábitót. Mindketten pisztoly golyó által elestek. Az asszonyt azóta senki sem látta, s mint mondják saját kezével vetett véget életének.
