Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-08-05 / 19. szám
I. évfolyam, Nyíregyháza. 19. szám. Csütörtök, 1880. augusztus 5. Felelős szerkesztő: ÁBRÁNYI LAJOS. Előfizetési árak: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ......................................................4 írt. F élévre............................................................2 „ Negyedérre..................................................1 „ ■ Egy szára 10 kr. Az előfizetési pénzek, megrendelések, valamint a lap szétküldése tárgyában teendő íol- szólamlások PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvas- utcza 119. szára) intézendők. A lap szellemi részét illető minden közlemények a szerkesztő czime alatt (szarvas-utcza 102. szára, Ulmer ház) küldendők. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. Hirdetési dijak: Minden háromszor liasábzott petitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. száraittatik. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. A nyílttéri közlemények dija soronkintlö kr. A kishirdető rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. A művészetről. A magyar, mint mondják, földmivelő nemzet; hajdanról azt mondják, hogy har- czias nemzet volt; most ez az elnevezés talán csak bizonyos viszonyok, körülmények fejlődésében volna alkalmazható, s miután pedig oly korszakban élünk, melyben az anyagi viszonyok fokozatos fejlődését tartjuk folytonosan szem előtt, mikor minden törekvés, czél az örökös létezés küzdelmeinek van alávetve, más nemzetek példájára nemzetünk is bizonyos utón törekszik a culturalis küzdelmekben előrehaladni, tehát a magyarnak is kijutott, részesült egy újabb elnevezésben, s ez a „földmivelő nemzet“ czime. Iparunk nincs és igen sajnos primitív állapotban, a művészet pedig annál is nagyobb háttérbe szorítva s igy minden törekvés az ekevas körül összpontosul, — az időjárás határoz, — s ha jó vagy rőszül sikerül a termés, mindegy, marad minden a régiben, s kezdődik a munka ott, a hol elmaradt, de haladás még ezen az egy ponton, a mezei gazdaság terén sincs. A pénz forgalma teng, mert csak ezen egy irányban, van produktió, s ha ez nem jól sikerül, a körülmények még szomoruabbak, mert nincs szellemi erő, nincs törekvés egy uj útra is áttérni, mely által nemzetünk is, más nemzetek példájára, mívelődéssel, sokoldalú ismeretek bírásával a vagyonosodásnak egy újabb lüktető erőt szerezhessen. Mit szóljunk tehát ily körülmények között a művészetről, mert csak is nálunk tapasztalhatjuk még azon ferde nézetet, hogy a művészet csak luxus, mig más polgáro- sult nagy nemzeteknél a művészet fejlődése, ismerete, azon nemzet vagyonosodásá- nak szellemi előmozditója, s a kor haladásával az anyagi mozgalmakkal azonos. Más nemzeteknél a művészet jogosultsággal bir, s bár moly viszonyok között, mint előharczos szerepel, — s még az üzlet, rovataiban is mint főtényező szerepel. Nálunk még a valódi művészetet is alig ismerik, — s annál kevésbbé tudják megérteni annak czélját s befolyását, mely épen az európai nagy nemzeteket oly nagy- gyá tette. Ha visszatekintünk az emberiség történelmére, nem mellőzhetjük el már a kezdetleges művészet felismerését; az őskori maradványok is elvitázhatlan bizonyítékai az emberi szellem legmagasztosabb produc- tióiban, — művészi előállításban, melyeknek nyomait a fennmaradt régi faragvá- nyokban s kőbe metszett tárgyakban láthatjuk és csodálhatjuk. Az ókori szobrászat magasztos tökélyei, a középkori festészet bámulatos alkotásai, a legújabb kor csodálatos zenészeti vívmányai jelen századunk materiális küzdelmei között is nemcsak maradandó emlékek gyanánt tündökölnek, de egyszersmind a művészi fejlődés folytonos haladásának ösztönzéséül szolgálnak. Csodálatos erő! korunk anyagi elvei, nemzetekés népek existencziális küzdelmei mellett, a művelődésnek egy oly felsőbb kinyomata bir érvényesülni, a mi által az emberiségnek egy kissebbsége egy igénytelen csoportja igyekszik fölényt szerezni a barbár tömegen, s a napi, anyagi küzdelmek mellett pedig lelki, szellemi gyönyört, s megnyugvást találni az emberi ész oly alkotásaiban, melyet, kincsarany-, birodalmakkal, minden áldozat, tanulmány, szorgalom s igyekezet mellett sem lehet megszerezni, ha az a bizonyos hajlam önmagától nem mutatkozik, s ha az a tehetség önmagától fel nem tüntetné az emberi szellem legmagasztosabb szikráját, — a művészet nyilvánulását. Ennek tudatával pedig csak a legmí- veltebb nemzetek dicsekedhetnek, mert ha a művészi előállítást, az alkotást nem lehet megszerezni, megtanulni mindenkinek, de a magasztos szépet, a művészi érzéket lehet kifejleszteni úgy, hogy annak ismeretében nemcsak gyönyörködni, de bizonyos határig foglalkozni is lehet. Művészi hajlammal kevesen bírnak, de akik annak ismeretére tö- rekesznek, azokban legalább kifejlődik a művészi ösztön, a mű-izlés, érzék, s hol ez megvan, ott a művészet is hatalmasan fejlődik, — meghonosul s kedvelt lesz mindenki előtt, legalább a mívelt osztály annak ismeretét nem csak megszerezni óhajtja, de azután büszkévé lesz, hogy a szellemi adományok legfelsőbbikén iS képes saját Ítélete szerint bírálatot mondani. Hol van ez a viszony nálunk? hol van a műismeretek ezen kifejlődése? sajnos, hogy alig akadhatunk egyesekre, akik ezen a téren csak néhány szót is tudnának kocz- káztatni; igaz ugyan, hogy a zenészét már annyi tért foglalt el, s oly ismeretessé lön a fővárosban, mint bármely más országokban, de ez is csak a fővárosban öszpontosul, mig ellenben a vidéken egy műélvezetet Ígérő hangversenynek alig akad közönsége, vagy végkép elmarad, avagy a classikus programmot is rögtönözve meg kell változtatni s felcserélni magyar dalokkal, mint erre már példa volt Nyíregyházán is. A festészetről pedig alig lehet nehány szót koczkáztatni; általános pangásban van még a fővárosban is, vidéken pedig nemcsak megkülönböztetést, — de még párhuzamot sem képesek vonni egy eredeti olajfestA .NY1RYIDEK“ TARCZÁJA. A szabolcsi nemes insurgens lovas-ezred történetének naplókönyve 1809-ik évben. (A megyei levéltár eredeti kézirata után.) Közli: Ujlaky György főlevéltárnok. (Vége.) 23-án. Tokalyon keresztül megérkezett a T. N. Vármegye szélire, Rakamaz határára, Tokalyban a’ Város kiállott, az Ezred nézésére. Ott az Ezred lement a’ töltésről a’ gyepre, és karélyba állott. A’ T. N. Vármegyének színes Deputatiója meg jelent ott. Az egész Vármegye szinéből állott az, volt azonkívül temérdek Uraság, és sok atyák, anyák feleségek, kik a Nemes Ezred jövetelét üdvözölték. A’ Deputatióba legelöl állott T. Osváth Lajos másod Alispán Ur, és mint a Magyar ékesen szóllás fel szentelt Mestere, különös szépségű beszéddel köszöntötte Ezredes Kapitány Ő Nságát, kit minden Tisztjei környékeztek, és az egész Nemes Ezredet, Oly kiválogatott szép gondolatokkal, hasonlításokkal, mint a’ milyenek ezen beszédben voltak, csak az egyetlen egy Osváth szerencsés elméje élhet. Ezredes Kapitány Ő Nsága katonai rövidséggel, de szép elmességgel felelte hogy ez a’ különös szépségű beszéd elragadván, annak válaszolására szavakat nem talál, hanem keszöni maga és az Ezred nevében a’ T. N. Vármegye kegyességét, mely az Ezredet ily díszes Deputátióval tisztelte meg, ’s egyszersmind a’ T. Depu- tatió maga meg alázását is, és jó kívánságait ragasztotta utánna. Ezek alatt a töltésre ki szegezett ágyuk durrogták azon tiszta örömet, melyet a’ T. N. Vármegye az Ezred haza jövetelén érzett. Azt el lehet ezen jelenésről mondani, hogy az országban nehezen volt párja azon megtiszteltetésnek, melyei T. N. Szabolcs Vármegye a’ maga Nemes Ezredét fogadta. T. Osváth Alispán ur azt mondotta fellebb dicsérő beszédében, hogy olyan volt ezen Ezred, mintegy hegy, a’ mely csak azért szedé öszsze maga felett, az ő annyának a’ földnek kebeléből felmenő gőzöket, hogy azokat felleggé formálván, az abból származó vizeket, patak módjára bocsássa vissza az ő Annyára a’ földre. De el lehet azt is mondani, bogy T. N. Szabolcs Vármegye olyan volt, mint az a’ föld, a’ mely csak azért fogadja el az ő közepén felemelkedett begyről le patakzó vizet, hogy a nap melegére legyen mit az ő hegyére felpárázui. Igaz az, hogy az Ezred törekedett azon, hogy a’ T. N. Vármegye oly sok képen tapasztaltatok kegyességét, minden igyekezettel meghálálhassa. De a T. N. Vármegye mindenkor megelőzte ebben az N. Ezredet, ’s magának örökös adósává tette. Vége lévén a’ köszöntéseknek, a’ N. Ezred muzsikaszó alatt masírozott Rakamazra. Ebédre az egész Tiszttséget várta T. Pő Szolga biróné Déssy Mihályné Asszonyság, az ebéd pompás volt, és oly bőséges, melyhez hasonlót, az Ezred egész útjában nem látott, nem csak a’ Tiszttség, hanem a> közvitézek közzül is, a’ kik ezen háznál meg jelentek, készen találtak mindent. — T. Pő Szolgabiróné Asszonyt az Ezred rakamazi Gazda Asszonynak nevezte; mint elmenetelkor T. Gencsy Pő Szbirónét Szóváti Gazda Asz- szonynak. 24- én Rakamazról Nyíregyházára érkezett az Ezred a’ Városon kívül várta már a’ sok nép. Ebédet T. Pribék Pál ur gazdasága alatt a’ Város házánál talált a Tiszttség. 25- én Nyíregyházán mulatott. ' 26-án Nyíregyházáról Kálló városa felé megindult,
