Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)

1880-07-29 / 18. szám

I. évfolyam. Nyíregyháza, 18. szám. Csütörtök, 1880. julius 29. VIDÉK. í HETI LAP. EN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztős ÁBRÁNYI LAJOS. Előfizetési árak: Az előfizetési pénzek, megrendelések, vala­A lap szellemi részét illető mindeu köz­Hirdetési dijak : Minden háromszor liasábzott petitsor egy­postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ..................................................4 frt. F élévre.......................................................2 „ mint a lap szétküldése tárgyában teendő tol­lernéuyek a szerkesztő czime alatt (szarvas-uteza szeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. szólamlások PIUINGER JÁNOS és JÓBA ELEK 102. szám, Ulmer ház) küldendők. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes Negyedévre.............................................1 „ Egy szám 10 kr. kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvas- utcza 119. szám) intézendők. Csak bérinentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. A nyilttéri közlemények dija soronkint 15 kr. A kisliirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. Szabolcsmegye kir. tanfelügyelőjéről. Lapunk 16-ik számában a f. hó 8-án tartott közigazgatási bizottság üléséről rész­letes és hű jelentést irtunk, s csak is Vel- key Pál szabolcsmegyei kir. tanfelügyelőnek — az ülés folyamában történt egyes tájé­kozatlan és téves felszólalásai ellen tettünk jóakaró megjegyzéseket s tettük pedig azért is, mert arra illetékes és értelmes egyének­től felszóllittattunk és pedig nem első alka­lommal, s hogy eddig elnéztük, csakis azon körülménynek tudható be: nehogy a neve­zett tanfelügyelő részéről talán személyeske­dés vagy önzésről vádoltassunk, a mint ez megtörtént; megtettük megjegyzéseinket, mert más részről pedig vádoltattunk ismét egyes intézmények avagy személyek iránti ba­rátságos részrehajlással akkor, amidőn a sajtó feladatához képest nehány nyilvános, közér­dekű eseményekről nem eléggé szabadon nyi­latkoztunk, s némelykor hallgatunk — a mi­dőn ostoroznunk kell. Tehát ezentúl mi sem hallgatunk, s bár most is némileg elnézéssel, de miután még hónapokon át történr. hiányokról is csak a fenntebbi okok miatt mellőztük a tárgyat, még pedig azon reményben, hogy egy tanfelügyelő a felsőbb utasítások értelmében és hivatásá­nak kötelességszerűen meg fog tudni felelni ?! Nem tette, s nem is felelt meg kötelességei­nek, sőt a legutóbbi két hónapon át tartott közigazgatási üléseken is, állítólagos szakér­telme és jártasságának gyenge bizonyítványait mutatta be. Mi tehát lapunkban a közig, bizotts. ülé­seinek tárgyalási folyamában történt, — s a tanfelügyelő részéről általános de­rültséget okozott felszólalásokat közzé tet­tük, s meglehetős gyendóden figyelmeztettük arra, hogy a nyilvánosság terén gyakori botlásokat a sajtó sem nézhet el. A történ­tekről tanúskodnak a közigazgatási bizottság üléseiben részt vett összes tagok, s mi ezen valódi tényállást feladatunkhoz képest hí­ven elősoroltuk, s ha netalán nem szorít­koznánk mindig a valódi tényálladék elso­rolására, — bizonnyára, illetékes helyről, számtalan kellemetlen megtámadásoknak len­nénk kitéve épen úgy, amint jelenleg oly annyira illetéktelenül és pusztán személyes­kedésből ellenünk ez megtörtént, — mert tet­szett a tanfelügyelőnek álnév (Paedagogus) alatt a „Sz. Közlönyében a valódi'tényállás ellen polémiába bocsátkozni s a mellett sa­ját eljárását, nagy szakképzettségét s ügybuz- góságát szépen felmagasztalni, — a tény­állást elferdíteni, s mindezek végez­téül lapunkat, daczára hogy a mívelt közön­ség részéről, mint a helyi érdekek egyik el­ismert hivatott orgánumát, — mint „nem illetékest megróni! A támadás kissé vakmerő! . . . szebb kifejezést ez bsetre legalább most nem hasz­nálhatunk ; különösen pedig csodálkozunk azon, hogy a czikk egyenesen lapunk szerkesz­tőjének van czimezve, pedig a közlött tudó­sításnak nem volt névaláírása sem, s bár ilyen esetben a szerkesztő minden felelősséget el­vállal, de az erőszakos s egyenes czimezést éppen a szerkesztőhöz, — felette ildomta­lannak találjuk, bár a gyengeségében elárult tanfelügyelő igen jól tudta, hogy a nagykö­zönség részéről a nyilvános ülésen csak is lapunk szerkesztője volt jelen, s igy a czélt mint gondolá, el nem téveszti. Jól van! De tegyük fel azonban, hogy a támadó czikket a „Sz. Közlönyében nem a tanfel­ügyelő irta (talán csak sugalmazta) s a Pae­dagogus név alatt más rejtőzik! — Ez eset­ben, irodalmi nyelven nem bírunk eléggé erős kifejezést találni egy felfogadott bérencz el­len, aki daczára, hogy a mondott közigaz­gatási üléseken sem volt jelen, és mé­gis képes a valódi tényállást vak me­rően elferdítve, ugyan ezzel vádolni bennünket! s miután nem értesittetett jól a tárgyalás folyama alatt történtekről, a meg­irt előadói jelentésből igyekszik kimutatni, hogy mind ez meg nem történt, a mire mi hivatkozunk, s elég vakmerő, a midőn az összes jelenlévőket óhajtja meghazudtolni, — első sorban lapunkról azt Írni, hogy nem képviseljük hiven a közvéleményt akkor, a midőn elvitázhatlan tényállást soroltunk elő, s a mely eset a közig, bizottságban álta­lános derültséget okozott; mert való az, hogy a közig, bizottság a tanítói fi­zetések felemeléséről hozott javaslatot ma­gáévá tette; — az ügyet a szabolcsmegyei népnevelési választmányhoz utasitá, s ezen választmányban hozott határozat idővel ismét a közig, bizottsághoz beterjesztetett, mely j szerint a tanfelügyelőtől a népnevelésibe, kü­lönösen a tanítói fizetések csekélységére vo­natkozó részletes adatokat bekérvén, ezen mun­kálatot a népnevelési választmány elé be­terjessze. Tehát a közigazgatási bizottság átadta az ügyet a tanfelügyelőnek, hogy az ide vo­natkozó adatokat a községektől beszerezze, s annak idejében jelentését terjessze be. Mit tett a tanfelügyelő? Nagy gyorsasággal elszavalta; „ügy tu­dom, hogy a közig, bizottság ez ügyet magáévá tette, tehát nekem semmi kö­zöm hozzá! (derültség.)“ Természetesen ezen egyszerű gondolko­zás módja nagy derültséget okozott; mert hiszen ha az ügyet a közigazgatási bizot­tság magáévé teszi, s miután a kir. tanfelügyelő is csak úgy tagja ezen bizottság­nak, tehát épen úgy magáévá kell tennie az ügyet, s mint szakreferensnek, első sorban csak is neki van „köze hozzá“. Kérdjük, kit illet ezen ügy, ki adhat ar­ról illetékesebb véleményt, ha nem a szak- referens tanfelügyelő? hiszen ha tetszett a kir. tanfelügyelőnek — csupán szórakozott­ságból — a még február hó 9-én kiadott miniszteri utasítást mellőzni, úgy kérjük, vegye figyelembe, hogy a vallás- és közok­tatási magy. kir. miniszter 781. szám alatt a közigazgatási bizottsági utasítás 9. §-ának kiegészítéséül értesité a közig, bizottságot, hogy az államilag segélyezendő népiskolai ren­des, — és segédtanítók, tanítónők részére ki­állítandó dijlevelekben csak azon esetben biz­tosítható a népoktatási törv. 142 §-ban meg­határozottnál magasabb illetmény, ha arra néz­ve a közig, bizottság esetről esetre a minisz­ter beleegyezését előzetesen kieszközlendette. — Már pedig a kir tanfelügyelő a közigazga­tási bizottságnak rendes tagja, s ha a közig, bizottság a • fennevezett ügyet magáévá tette: magától értetődik, hogy a kir. tanfel­ügyelő is, mint bizotts. rendes tag, épen úgy magáévá teheti; azt pedig sehogy sem fogja bi- zon kiokoskodhatni a kir. tanfelügyelő mint bízott, rendes tag, hogy ezen közoktatásügyi miniszteri utasításhoz „nincs semmi köze“. Ez volt az egyik ügy, a másik kérdés pe­dig, mely szintén nem a megirt jelentésben ol­vasható, hanem a tárgyalás folyama alatt tör­tént, az az: a kir. tanfelügyelő egész hivatalos komolysággal a főügyészhez fordult, hogy ez az iskolai mulasztások megakadályoztatása vé­gett intézkedjék! újólag „derültség“, mert hi­szen ez az eset a bizottságban csakis azal- ispáni hivatalhoz tartozik, s mindenki, — csak Szabolcsmegye kir. tanfelügyelője nem tud róla semmit; pedig ha a lelkiismeretes (!) kir. tanfelügyelő a népiskolai 1868. XXXVIII. és 1876. XXVIII. törv. czikkeket és az „uta­sításokban“ előírtakat pontosan megtartaná, mindenesetre annyi gyakorlatot már szerezhe­tett volna a kir. tanfelügyelő, hogy az iskolai mulasztások szorgalmaztatása végett — egye­nes utón nem a főügyészhez kell fordulnia. Mindezen valódi tények jóakaró megem- litése után, bizonnyára felesleges volt ellenünk támadni akkor, midőn ez csak gyengéd figyel­meztetés volt. Nem vitatjuk azt, hogy va­laki véletlen tévedésben csekély hibákat elkövet, mint az említett két esetben, de ha akad bírálója, egy kir. tanfelügyelőnek, a sajtó illetékes megjegyzéseit s annak képviselőit kár elhamarkodva megtámadni, mert azzal nem mentheti elkövetett hibáit, de úgy sze­mélyét, mint állását is nevetségessé teszi. Hanem épen oly jogosan felszólalhat a sajtó nyílt hasábjain, ha igaztalanul támadtatnék meg.

Next

/
Thumbnails
Contents