Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-07-29 / 18. szám
I. évfolyam. Nyíregyháza, 18. szám. Csütörtök, 1880. julius 29. VIDÉK. í HETI LAP. EN CSÜTÖRTÖKÖN. Felelős szerkesztős ÁBRÁNYI LAJOS. Előfizetési árak: Az előfizetési pénzek, megrendelések, valaA lap szellemi részét illető mindeu közHirdetési dijak : Minden háromszor liasábzott petitsor egypostán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ..................................................4 frt. F élévre.......................................................2 „ mint a lap szétküldése tárgyában teendő tollernéuyek a szerkesztő czime alatt (szarvas-uteza szeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. szólamlások PIUINGER JÁNOS és JÓBA ELEK 102. szám, Ulmer ház) küldendők. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes Negyedévre.............................................1 „ Egy szám 10 kr. kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvas- utcza 119. szám) intézendők. Csak bérinentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. A nyilttéri közlemények dija soronkint 15 kr. A kisliirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. Szabolcsmegye kir. tanfelügyelőjéről. Lapunk 16-ik számában a f. hó 8-án tartott közigazgatási bizottság üléséről részletes és hű jelentést irtunk, s csak is Vel- key Pál szabolcsmegyei kir. tanfelügyelőnek — az ülés folyamában történt egyes tájékozatlan és téves felszólalásai ellen tettünk jóakaró megjegyzéseket s tettük pedig azért is, mert arra illetékes és értelmes egyénektől felszóllittattunk és pedig nem első alkalommal, s hogy eddig elnéztük, csakis azon körülménynek tudható be: nehogy a nevezett tanfelügyelő részéről talán személyeskedés vagy önzésről vádoltassunk, a mint ez megtörtént; megtettük megjegyzéseinket, mert más részről pedig vádoltattunk ismét egyes intézmények avagy személyek iránti barátságos részrehajlással akkor, amidőn a sajtó feladatához képest nehány nyilvános, közérdekű eseményekről nem eléggé szabadon nyilatkoztunk, s némelykor hallgatunk — a midőn ostoroznunk kell. Tehát ezentúl mi sem hallgatunk, s bár most is némileg elnézéssel, de miután még hónapokon át történr. hiányokról is csak a fenntebbi okok miatt mellőztük a tárgyat, még pedig azon reményben, hogy egy tanfelügyelő a felsőbb utasítások értelmében és hivatásának kötelességszerűen meg fog tudni felelni ?! Nem tette, s nem is felelt meg kötelességeinek, sőt a legutóbbi két hónapon át tartott közigazgatási üléseken is, állítólagos szakértelme és jártasságának gyenge bizonyítványait mutatta be. Mi tehát lapunkban a közig, bizotts. üléseinek tárgyalási folyamában történt, — s a tanfelügyelő részéről általános derültséget okozott felszólalásokat közzé tettük, s meglehetős gyendóden figyelmeztettük arra, hogy a nyilvánosság terén gyakori botlásokat a sajtó sem nézhet el. A történtekről tanúskodnak a közigazgatási bizottság üléseiben részt vett összes tagok, s mi ezen valódi tényállást feladatunkhoz képest híven elősoroltuk, s ha netalán nem szorítkoznánk mindig a valódi tényálladék elsorolására, — bizonnyára, illetékes helyről, számtalan kellemetlen megtámadásoknak lennénk kitéve épen úgy, amint jelenleg oly annyira illetéktelenül és pusztán személyeskedésből ellenünk ez megtörtént, — mert tetszett a tanfelügyelőnek álnév (Paedagogus) alatt a „Sz. Közlönyében a valódi'tényállás ellen polémiába bocsátkozni s a mellett saját eljárását, nagy szakképzettségét s ügybuz- góságát szépen felmagasztalni, — a tényállást elferdíteni, s mindezek végeztéül lapunkat, daczára hogy a mívelt közönség részéről, mint a helyi érdekek egyik elismert hivatott orgánumát, — mint „nem illetékest megróni! A támadás kissé vakmerő! . . . szebb kifejezést ez bsetre legalább most nem használhatunk ; különösen pedig csodálkozunk azon, hogy a czikk egyenesen lapunk szerkesztőjének van czimezve, pedig a közlött tudósításnak nem volt névaláírása sem, s bár ilyen esetben a szerkesztő minden felelősséget elvállal, de az erőszakos s egyenes czimezést éppen a szerkesztőhöz, — felette ildomtalannak találjuk, bár a gyengeségében elárult tanfelügyelő igen jól tudta, hogy a nagyközönség részéről a nyilvános ülésen csak is lapunk szerkesztője volt jelen, s igy a czélt mint gondolá, el nem téveszti. Jól van! De tegyük fel azonban, hogy a támadó czikket a „Sz. Közlönyében nem a tanfelügyelő irta (talán csak sugalmazta) s a Paedagogus név alatt más rejtőzik! — Ez esetben, irodalmi nyelven nem bírunk eléggé erős kifejezést találni egy felfogadott bérencz ellen, aki daczára, hogy a mondott közigazgatási üléseken sem volt jelen, és mégis képes a valódi tényállást vak merően elferdítve, ugyan ezzel vádolni bennünket! s miután nem értesittetett jól a tárgyalás folyama alatt történtekről, a megirt előadói jelentésből igyekszik kimutatni, hogy mind ez meg nem történt, a mire mi hivatkozunk, s elég vakmerő, a midőn az összes jelenlévőket óhajtja meghazudtolni, — első sorban lapunkról azt Írni, hogy nem képviseljük hiven a közvéleményt akkor, a midőn elvitázhatlan tényállást soroltunk elő, s a mely eset a közig, bizottságban általános derültséget okozott; mert való az, hogy a közig, bizottság a tanítói fizetések felemeléséről hozott javaslatot magáévá tette; — az ügyet a szabolcsmegyei népnevelési választmányhoz utasitá, s ezen választmányban hozott határozat idővel ismét a közig, bizottsághoz beterjesztetett, mely j szerint a tanfelügyelőtől a népnevelésibe, különösen a tanítói fizetések csekélységére vonatkozó részletes adatokat bekérvén, ezen munkálatot a népnevelési választmány elé beterjessze. Tehát a közigazgatási bizottság átadta az ügyet a tanfelügyelőnek, hogy az ide vonatkozó adatokat a községektől beszerezze, s annak idejében jelentését terjessze be. Mit tett a tanfelügyelő? Nagy gyorsasággal elszavalta; „ügy tudom, hogy a közig, bizottság ez ügyet magáévá tette, tehát nekem semmi közöm hozzá! (derültség.)“ Természetesen ezen egyszerű gondolkozás módja nagy derültséget okozott; mert hiszen ha az ügyet a közigazgatási bizottság magáévé teszi, s miután a kir. tanfelügyelő is csak úgy tagja ezen bizottságnak, tehát épen úgy magáévá kell tennie az ügyet, s mint szakreferensnek, első sorban csak is neki van „köze hozzá“. Kérdjük, kit illet ezen ügy, ki adhat arról illetékesebb véleményt, ha nem a szak- referens tanfelügyelő? hiszen ha tetszett a kir. tanfelügyelőnek — csupán szórakozottságból — a még február hó 9-én kiadott miniszteri utasítást mellőzni, úgy kérjük, vegye figyelembe, hogy a vallás- és közoktatási magy. kir. miniszter 781. szám alatt a közigazgatási bizottsági utasítás 9. §-ának kiegészítéséül értesité a közig, bizottságot, hogy az államilag segélyezendő népiskolai rendes, — és segédtanítók, tanítónők részére kiállítandó dijlevelekben csak azon esetben biztosítható a népoktatási törv. 142 §-ban meghatározottnál magasabb illetmény, ha arra nézve a közig, bizottság esetről esetre a miniszter beleegyezését előzetesen kieszközlendette. — Már pedig a kir tanfelügyelő a közigazgatási bizottságnak rendes tagja, s ha a közig, bizottság a • fennevezett ügyet magáévá tette: magától értetődik, hogy a kir. tanfelügyelő is, mint bizotts. rendes tag, épen úgy magáévá teheti; azt pedig sehogy sem fogja bi- zon kiokoskodhatni a kir. tanfelügyelő mint bízott, rendes tag, hogy ezen közoktatásügyi miniszteri utasításhoz „nincs semmi köze“. Ez volt az egyik ügy, a másik kérdés pedig, mely szintén nem a megirt jelentésben olvasható, hanem a tárgyalás folyama alatt történt, az az: a kir. tanfelügyelő egész hivatalos komolysággal a főügyészhez fordult, hogy ez az iskolai mulasztások megakadályoztatása végett intézkedjék! újólag „derültség“, mert hiszen ez az eset a bizottságban csakis azal- ispáni hivatalhoz tartozik, s mindenki, — csak Szabolcsmegye kir. tanfelügyelője nem tud róla semmit; pedig ha a lelkiismeretes (!) kir. tanfelügyelő a népiskolai 1868. XXXVIII. és 1876. XXVIII. törv. czikkeket és az „utasításokban“ előírtakat pontosan megtartaná, mindenesetre annyi gyakorlatot már szerezhetett volna a kir. tanfelügyelő, hogy az iskolai mulasztások szorgalmaztatása végett — egyenes utón nem a főügyészhez kell fordulnia. Mindezen valódi tények jóakaró megem- litése után, bizonnyára felesleges volt ellenünk támadni akkor, midőn ez csak gyengéd figyelmeztetés volt. Nem vitatjuk azt, hogy valaki véletlen tévedésben csekély hibákat elkövet, mint az említett két esetben, de ha akad bírálója, egy kir. tanfelügyelőnek, a sajtó illetékes megjegyzéseit s annak képviselőit kár elhamarkodva megtámadni, mert azzal nem mentheti elkövetett hibáit, de úgy személyét, mint állását is nevetségessé teszi. Hanem épen oly jogosan felszólalhat a sajtó nyílt hasábjain, ha igaztalanul támadtatnék meg.
