Nyírvidék, 1880 (1. évfolyam, 1-40. szám)
1880-06-10 / 11. szám
11, szám. I. évfolyam. Nyíregyháza. Csütörtök, 1880. junius 10. Felelős szerkesztő; ÁBRÁNYI LAJOS. Előfizetési árak: postán vagy helyben házhoz hordva: Egész évre ......................................................4 írt. F élévre............................................................2 „ Negyedévre..................................................1 „ Egy szám 10 kr. Az előfizetési pénzek, megreiidelések, valamint a lap szétküldése tárgyában teendő felszólamlások PIRINGER JÁNOS és JÓBA ELEK kiadó-tulajdonosok könyvnyomdájához (szarvae- utcza 119. szám) intézendők. a a la i" ■ • ■ i1)■ i i.n i. i in i. B A lap szellemi részét illető minden közlemények aszerkesztő czime alatt (szarvas-utcza 102. szám, Ulmer ház) küldendők. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok viszsza nem küldetnek. Hirdetési dijak: Minden háromszor hasábzott petitsor egyszeri közlésénél 5 kr ; többszöri közlésnél 4 kr. számittatik. Kincstári bélyegdij fejében minden egyes hirdetés után 30 kr fizetendő. A nyílttéri közlemények dija soronkintlö kr. A kishirdetö rovata alatt, a tiz sort meg nem haladó közleményért csak 30 kr vétetik. A mi legnagyobb bajunkMottó: Szegénységet avagy Gazdagságot ne adj nekem. Biblia. Sok bajaink között, talán legnagyobb bajunk, hogy mindnyájan még pedig mohó sietség és lehető könnyű szerrel nagy urak akarunk lenni. Már a gyermeknek azt veri fejébe az apa, — „fiam tanulj hogy úr legyen belőled. Fiam, alkalmazkodjál a világhoz, hizelegj gyengéiknek, alázd meg magadat, ha kell a föld poráig a hatalmasok előtt, ha egyik oldalról arczul üt a gőgös nép, fordítsd uekiek a másik arczodat is, tűrj, szenvedj, hideget, meleget, csakhogy birtokába juss a pénznek, hogy aztán korlátlan úr legyél a test mint a szellem felett, mert hiszen a pénz a kor Istene!! A helyett, hogy ezt mondaná: „Fiam dolgozzál, hogy a szegénységtől megszabadulj, hogy mérsékelt anyagi jólétre tévén szert, már a feleslegest add a szülcölködőknek, sőt ha a szerencse felemel, eláraszt köteles kegyeiddel a jótékony intézményeket, — nehogy a tulbőség megrontson, megfenésedjen a te erkölosöd, s elvesszél idő nap előtt testileg, lelkileg — mint hogy kirodhad a növény, a túl kövér televény alatt!! Valóban ha valaha igaz volt, hogy „Geld regiert die Welt.“ most igaz a?. A régmúlt időkben mint osztály, csakis a klérus tudta értékét a pénznek, illetve a meggazdagodás horderejét a társadalom felett. Századoknak kellett elmúlni mig a világi rend, a felvilágosodás folytán rá jött, hogy utoljára is nem olyan haszontalan portéka az a pénz, az anyagi jólét, mint a minőnek azt a klérus hirdető. Annyival is inkább kezdtek becset tulajdonítani annak, mert látták, hogy maga az egyház, ha mindjárt „ad majoréin glóriám dei“ is, kiválló gondot fordított annak birtokba vételére. A minthogy bizonyos anyagi jólét n él k ü J, migemberek leszünk sem szellemesem erkölcsi nagyság nem is képzelhető. A mit a klérus rég megtanult, hogy „a pénz roppant hatalom,“ e tudományt kezdi még pedig ijesztő mérvben érvényesíteni, napjainkban a világi hatalom. Alkotmányos és nem alkotmányos. Egyesek, mint testületek. Gondoljunk vissza alkotmányos életünk derengő hajnalára, midőn a hazafiak kezdtek sorakozni. Midőn a dolgok élén egy Vay, egy Deák egy Eötvös állottak. Nemde akkor igy szóllottak az intéző körökből a haza kormányképes gyermekeihez. Álljatok fel és emeljétek vállaitokra és hordozzátok rendületlenül a hazafiui kötelességek terhét, és kaptok érte jutalmul közbecsületet. Most kivált egyidő óta hogy más szél kezd fújni, napjainkban nem értenék meg ama nyelvet. Most valljuk be az igazat, a közpályán nem annyira a közbecsület, hanem sokkal inkább az anyagi jólét, a tekintély-, a hatalom-vágy a mozgató erő. Az üres fény, a bűvölő bolygó tűz, mely az érzékiség kilábolha- tatlan mocsárjába viszi bele a gyarló halandót. Érünk, érünk lassankint meg fele. Még nem rég volt, midőn társas-életüukben az úgynevezett tiszteletbeli állások vágytárgyai voltak az embereknek. Most alig akad reá ember. Korunkban még az erényt is anyagi haszonlesésből gyakorolja a világ. Az eszményi szép, s jó, igaz, üres ábránd kor gyermekei előtt. Egy vágy, csak egy vágy dagasztja keblüket. A nagyság, az emelkedés utánni vágy. De e vágy gyökere nem az ideálismus, hanem egészen az anyagelvűség földjében találnak tápot magoknak. Feledik szegények, hogy a felemelkedési vágy, ha a szellemi s erkölcsi érdekek által nem mérsékeltetik — ádáz szenvedéllyé fajul, mely mint ágyába mélyedő sebes folyam, hullám sírjába temeti a partjain nyíló virágokat! Feledik, nagyon feledik, hogy egyedül a szellemi s erkölcsi nagyság eszmény-képe utánni törekvés tarthat jogos igényt, hogy szüntelen izgalomban tartsa szivünk húrjait, mely ahelyett, hogy lankasz- tana, erősít, ahelyett, hogy sülyesztene, felemel, ahelyet hogy barommá tenne meg istenít! Szokott lenni időszak az emberiség történetében midőn a tökéletesedés folyamának útját állja egy- időre valami akadály, mely aztán rendesen erőszakosan távolittatik el. Egy ilyen időszakban élünk ma. Mi lesz mindennek a vége ? Az általános pauper izmus. Egyik tulságból a másik! Tönkre mennek az államok, mert utóljára sem fogják kiállani a polgárok a telhetetlen állami igények danaidák hordója kielégítését. Az állam-tönk természetesen koldusbotra juttatja a nagy igényekhez szoktatott s könnyelmű beamter hadat. De átalában tönkre mennek az egyesek is, kik a hiú fény, pompa, a tetszelgési vágy fényétől megvakittatva, nem látják a lábok alatt tátongó őrvényt. Az átalános paupe- rismus egyik eredménye lesz, az egyetemes elégedetlenség. A köz-elégedetlenség pedig felszínre fogja vetni aztán a sociális kérdéseket, melyeknek megfejtése eladózhatlanul előtérbe lép, s ijesztő átalakulásoknak fogja megvetni az alapját. Jó lenne talán, mindenkinek a közép úton haladni, mig nem késő! ? Félni a szegénységtől s nem kívánni szerfelett a gazdagságot, az anyagi emelkedést. Általában redukálni az igényeket. Szoktatni magunkat a kevéssel való megelégedéshez. — Utoljára is nem kell sok az anyagiakból a boldogságra. — Élni, de hagyni másokat is élni. S megszabadulna a materiálistikus világnézettől, mely A „M1BVIDBK“ TÁRCZÁJA. Fazekas Sándor emlékezete.*) (1823. deoz. 2. — 1880. jun. 2.) »Elvégezteti !<-.... s milyen hamar! .........mily v áratlanul végeztetett el! ..... . Olyan jól esett látni közöttünk ezt a jobb időkre, szebb napokra, erőteljesebb ivadékra emlékeztető férfiasán szép, erőteljes, eredeti, daliás, typikus magyar alakat! . . . Oly jól esett jellemző, tős-gyökeres magyaros izü köszöntések között kezet szorítani vele! . . Ha szemben voltunk vele s elmélyedtünk kifejezésteljes alakjának szemléletében, önkénytelenül is két gondolat tolóit lelkünk elé az ember teremtetése isten képére s hasonlatosságára és az 1848-ki magyar honvéd di- csőssége. rr S ha őt látva, arra gondoltunk, hogy isten az embert valóban a maga képére és hasonlatosságára teremtette, azt kelle mondanunk a megboldogultra Pál apostol szavaival: »ezen már rajta van isten .személyének kimetszett bélyege,« (Zsid. I., 3. vers.) Ha eszünkbe jutott a nagy költő feddőzése, keserű lemondása, hogy: „C»ak a magyar biiar.keséget, Csak apt ne emlegessetek,“ *) Tisztelt bitrátánk, Qörijmbey Péter ref. lelkész, hatásos oratióját felszóllitásunkra szíveskedett lapunk számára közlés végett átengedni. Szerte. és ránéztünk a megboldogultra, azt mondtuk magunkban, hogy a költőnek nincs igaza; mert ime: itt az önérzetes magyar, tetőtől-talpig magyar büszkeségnek kima- gosló példányképe ! Valóban! a megboldogult jellemző magyar alak volt, még pedig olyan értelemben, a mint a »legnagyobb magyar« s nemzetgazda a magyart jellemzőleg magát kifejezte : »lóra termett magyar« ! a milyet az isten jókedvében teremt! .... Véralkata, öltözete, életmódja szokásai, szenvedélyei, mind, mind jobb időkre, szebb napokra, kaczagányos, párduczos őseinkre emlékeztetett! 3 e részben ritka példány volt e mi időnkben, melyről elmondhatjuk a költő szavaival: „Mi a magyar most ? ! rút, szibarita váz ! Letépte fényes nemzeti öltönyét. S hazája feldúlt védfalából Rak palotát heverő helyének.“ (Berzsenyi) A mit Petőfi 1846-ban óhajtott, hogy: »Csak szólna már a harczok harsány trombitája!« az a trombita 1848-ban csakugyan megharsant és hítta, lelkesülten hitta mindazt, a ki magyar; és csakugyan zengésére talpra ált az egész nemzet, mint egy ember! Az idvezült is meghallotta ekkor a hangot s úgy, mint a költő »álmodta«, énekelte magáról, ő is: »Örömmel vágta fel magát paripájára, a nyeregbe és a bajnokok sorába szilaj jó kedvvel nyargalt be ;» igy lett »honvédhuszár», s ezen minőségben huszárfőhadnagyságig emelkedve, harczolta végig a »névtelen félistenek« között azt az önvédelmi karczot, mely nemzetünkre a nagyvilág előttörök- re elhomályosithatlan fényt vetett. A harcz lefolyásakor elfogatván, szenvedett mesés üldöztetéseket, bántal- makat és zaklatásokat .... a mint szenvedtek akkor oly sokan megyénk fiai közül is, .... ki bujdosva ............álruhában...............sanyarogva, réteken, pásztorkunyhókban ; ki meg nehéz lánczban, penészes börtön fenekén .... de az üdvözölt mindezt békén tűrte, mondván: »én ezt hazámért szenvedem! s ez rajtam drága folt!« (Vörösmarty).... Szenvedte; mert a magyar hazáért küzdeni is, szenvedni is, életczélnak, dicsőségének tartotta, — íme! elismerésünket, hálánkat vegye jutalmul érte — legalább ravatalára! A zonban a tett nem mindenki előtt jellemzi eléggé az embert! vagy ha jellemzi is, az emberek mindig készen vannak elmagyarázni, elferdíteni, hamis színben feltűntél ni; képesek is, készek is mindig önző, aljas érdekeket adui a tett indokául. Ez oldalról az üdvö- zültet is érhette, érte is, amint ér mindnyájunkat bán- talom éB sértés elég! De az tény marad életéből, hogy: lakás, viselet, érzelem, vonzalom egy fő dolgot, hazaszeretetet jelezett nála félremagyarázhatlanul! Lakását azon földre, azon helyre tette, melyet Kálié a magyar történelemben, három (a XV., XVI. és XVII.) századokon át tkuracz magyarok fészké- neki nevez, a hazánk, megyénk s e város történél-
