Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1871-02-12 / 7. szám
VII. évfolyam «Liadó hivatal ifj.CSÁTHT KÁROLY gazd. akad. könyvkereskedése debreczenben, hová az előfizetési pénzeket kérjük beküldeni. Minden a „Tiszavi- dék“-et érdeklő kéziratokat, a szerkesztőségi irodába Debre- czen, Czegléd-utsza 47-dik sz. < alá kérünk beküldeni. i] J 7. szám. Február 12.1871. / TISZA VIDÉK. Vegyes tartalmú hetilap. Megjelen rendesen Vasárnap. líagyobb terjedelmit, mint szinten több ízben megjelenő hirdetések, alku szerint a legjutányosabban közöltetnek. Nyilttér alatt minden három hasábos garmondsor 1.0 kr. és 30 kr hélycgdij. Előüzetésl dij: Postán küldve .... 6.— Félévre............................3.— Évnegyedre ......................1.50 Hirdetési dijak előre fizetendők : minden 5 hasábos petit sor egyszeri igtatásnál 5, többszörinél 4 kr. — Bélyeg- dij 30 kr. Előfizethetni Myircgyllázáll lilincz Gyula könyvkereskedésében főpiacz. fi&eforeczenben ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében,testen Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál és PetrikGézánál hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Egyébütt a postahivatalok utján, legczélszerübb öt krajezáros utalvány által. Báró EÖTVÖS JÓZSEF nin E szomorú szavak hangzanak felénk, a gyászos ravatalról, melyen nemzetünk nagy halottját, s szellemi egyik jelentékeny kincsét, iparkodik a kérielhetleu halai, megsemmisíteni. De valyon lehet-é ez? — az örök lét hatalmas szava azt válaszolja reá: nem lehet! A halál csak az elporlandó testet ölte meg, de a nemzet szellemi úttörőjének magas röptű lelkét, a láng keblű költőt és irót, az örök életre karolta fel s koszoruzta meg, az elösme- rés s kegyelet szent babérjaival, melyeket a halál nem képes elhervasztani; mert a valódi érdem jutalma örök és hervadóban. Mi nem a miniszter elvesztését fájlaljuk; mert először nem foglalkozunk a politikával, másodszor pedig annak helye betölthető ; mi báró Eötvös Józsefet sajnáljuk, a lelkes magyar irót és költőt, kit a megszomorodott nemzetnek, a jövő századok alig fogják kipótolhatni. A boldugult hosszas betegeskedése után folyó hó 2-án éjjel féi tizenegy órakor Pesten, Erzsébet téri lakásán, szerető nejes gyermekei karjai között, szenderült jobb létre. .A.XC2ÄS ős isőlsio Nyíregyháza, tebr. 12.1871. Nem csalódunk akkor, midőn t. olvasó közönségünk iránt, azon jó véleményt tápláljuk, miszerint az nem csak felfogja, de kellően méltányolni is tudja azon üdvös czélt, melynek elérésére a közönség szellemi és anyagi emelésével, a szabadsajtó és igy lapirodalmunk irányául. Századunkban a közvéleményt tartjuk ama nagy hatalomnak, melytől mindenki retteg, melynek hatalmas keze áld, sújt, gyógyít és megsemmisít. Hogy a közvélemény leginkább a journalistika terén nyilvánul, ez kétségbe vonhatlan és hogy mi journalistikán- kat, s általa a közvéleményt helyi lapjainkban találhatjuk fel, melyekuek czélja a közönség anyagi és szellemi érdekeinek előmozdítása, a netaláni káros kinövések eltávolítása, és megakadályozása, a szép s nemes tettek méltánylása, s azokra való buzdítás, ezt valóban felesleges volna argumentálni. Hogy azonban a lapok szerkesztőségei közön- ségöknek ne csak szellemi élvezetett szerezhessenek, de anyagi jogaikat is kellően meg védhessék, az olykor nyilvánuló káros eshetőségektől, okvetlenül szükség, hogy azok lapjaik szerkesztőségéhez kellőbizalmat tanúsítsanak. A vidéki lapok érdekében a „Jász-Kunság“ a közönséghez nehány igen érdekes szót intéz, melyet lehetetlen hogy mi is több előkelő lappal együtt, magunkévá ne tennénk, annál is inkább, miután ezen kétségbe vonhatlan igazságok újbóli nyilvánítása által, közönségünkre szellemileg reményiünk hatni, a hivatok lap vezérczikkének egyrésze ekként szól: A jászkun nép a haza védelmében történelmi nevet vívott ki akkor, még midőn a „derék“ melléknevet a vitézség és személyes bátorság érdemelte ki csupán, de most, midőn többet észszel mint erővel, —• most midőn a műveltség, ipar, kereskedelem teszik uagygyá és tiszteltté a népet, most, mondom, a vitézség és személyes bátorság érzetének tudatával uem elégedhetik meg a jászkun nép. Vannak érdekei, melyeket agyonhallgatni nem engedhet; vannak bajai, melyekről hallgatni gyávaság; vannak terhei, melyeken könnyíteni akarni kötelesség, vannak reményei, melyekről nem beszélni élhetetlenség. S llQl tehetné ezt, mint saját lapjában, mely ha nem volna, hát rögtön kellene alapítanunk, de mivel I van, töltsük tehát tele tudósításainkkal a vidéki hi- ! reknek szánt helyet. Támogassuk lapunkat szellemileg és j anyagilag. Szellemileg, mert, hogyan is mondjam csak? igen eléggé nem szép dolog biz az, midőn egy különben derék nép tollforgalásra képes inteligentiával nem bir, vagy ha bir, hát az olyan, hogy restel életjelt adni. Ismerjük be, ez igy van, kevés kivétellel. Egy vidéki lapot magának a vidék közönségének kellene Írni, mert a vidék ismeri a maga baját, tehát ha gyógyítást akar, neki kell megmondania, hogy hol fáj. Csak ugy lehet egy lapot érdekesen, sokoldalú- lag, nem az elvekre értem, szerkeszteni, szóval, vonzóvá tenni, ha sok munkatárssal támogattatik a szerkesztő. Mert ha a szerkesztő minden rovatot maga kénytelen betölteni, a lap egyoldalúvá lesz, melyből unalom s igy pártoláshiány származik. Különben a szerkesztő a központban nem is tudhatja, hogy mi történik egyes községekben, vagy mit óhajtanának megtörténtté tenni, mit iparkodhatnak elhárítani, ha ő erről tudósítva nincs. Nagy hatalom a sajtó, de csak akkor, ha a közönség erőlködik. Egy sokat szenvedett szabadságharezos azt állítja egy helyen: „Vegyetek cl a nemzettől I mindent, nyomjátok le a földig, csikarjátok ki kezéből az önkormányzás utói- só eszközét is: csak szabadsajtot hagy- j játok meg nekem, és én ezzel mindent : viszsza fogok szerezni.“ Sokat, valóban sokat lehet a sajtóval tenni, de csak ott, hol érdeklődnek a közügyek iránt, *) mert ha semmivel sem törődünk, ha az egykedvűség terjeszti fölénk álmothozó sötét szárnyait, akkor bizony mindig rólunk, nélkülünk fognak határozni s mindig az fog elmaradni, amit óhajtunk, s az fog megtörténni, mitol legjobban félünk. De anyagilag is támogatnunk kell lapunkat pártfogásunk által. *) Nem ugy ám mint nálunk Nyíregyházán, hol midőn egyik munkatársunk egy helybeli polgártárstól újdonságot kérdezett, ez. egész nyersen azt válaszolta neki: ,,szomszédomban megdöglött egy kutya, kidobták az utczára, azt lesz jó alapba lenni. Mi ezen polgártársunk kívánságának is eleget teszünk, megemlítjük öl kutyájával együtt, más haszon ló modorú társainak visszariasztó példájára. Szerkesztő. Azt jól tudjuk, hogy minden, még szellemi vállalat is anyagi támogatással állhat csak fenn. Csodálatos szellemiségünk annyira sok anyagi- ságba van burkolva, hogy azt elválasztani csakis a lélekbúvárok képesek; de ók is csak akkor, ha hasuk nem korog, mert ilyenkor búvárkodásuk az emberi lélek rejtelmeinek tömkelegéből kibontakozva — a húsos fazékak felé irányul. Vegyük fel például, hogy egy vidéki lapnak nem több csak 400 — 500 előfizetője legyen; ez már évenkint, a mi lapunk árával számítva 1200—2000 frt jövedelmet teszen. Leszámítva a nyomási és postai költséget, maradna egy kis összeg a szerkesztő tisz- teséges dijjazásra is, lehetne juttatni néha-néha egy kis tiszteietdijt a munkatársaknak is, kis ösztönzésül. Én itt a legszükkörübb számítást tettem, annyira szükkörüt, hogy félek a szerkesztő vörös plajbá- szától miatta. Számításomat a legalsóbb fokon kezdettem, de ha reményünk még igy is csalódnék, akkor kiadjuk magunkról a szegénységi bizonyítványt mind anyagi, mind szellemi tekintetben. Az angol kézműves inkább nélkülözi kedvencz vizes pálinkáját (grog), csakhogy napi lapot olvashasson, az amerikai uem tudja elkölteni kávéját, ha asztalán kiterítve nincsen kedves lapja; közöttünk pedig vannak sokan, kik az újságot csak arravalónak hiszik, hogy szalonnát takarjanak bele. Ébredjünk v a 1 a h ára! Szép feladat vár e tekintetben a községek elő- járóira *), ők a nép szabadon választott tisztviselői; mutassák meg tettel, hogy a nép helyesen választott olyanokat, kik a haladás, műveltség, szóval a mai kor emberei.**) Kérdezzük meg csak az angol nemzetet, minek köszönheti alkotmányát? — Merte megszerezni vérrel, s megtudja tartani szabadsajtóval. Az igaz, hogy csodálatos egy lármás hangszer a szabadsajtó, mely, mint a falu dobja, hangjával fölzavarja egy kedvüségökből az embereket, kiváncsivá teszi megtudni, hogy mi az újság. Ne köss ki vele; jó nyelve van; majd oda borsói; majd kifizet; odaüt, a hol fáj stb. így szoktak a jó nyelvű emberekről szólni. *) Hallod, Nyíregyháza város hatósága?! Hallod, Nyíregyháza város hatósága?! Szerk. Steril.
