Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)

1871-12-10 / 50. szám

VII. évfolyam

Kiadó hivatal

ifj.CSÁTHY KÁROLY

írj,/,!, akad. könyvkereskedése

RERRECZENREN.

Iiovú HZ előfizetési pénzeket és 6* hirdetéseket kérjük küldeni.

Mi irdetések előre fize- il tendök: minden 5 hasábos {& petit sor egyszeri igtatásnál 5, |( i! I többszörinél 4 kr. — Bélyeg- íb —

dij 30 kr. |

V- . r.-. . r-----<•- ..p - -Z

5

0. szám.

Vasárnap, decz. ÍO. 1871.

^Jt'~Tr^tg"^^r^íí'7^rr'ÍÍB ^

Szerkesztői iroda:

S Debrecenben, Főtér 7-ik sz- Hová minden a lap szellemi

részét illető közleményt kérünk küldeni.

Delireczen, Szabolcsmegye és Hajdúkerület vegyes tartalmú

HETI KÖZLÖNYE.

}g .Myilltér alatt minden három ha- Ä sábos garmondsor 10 kr. és jj jf 30 kr hélyegdij. . ^

i

Klölizetési diji

Postán küldve . . . . 4.—

Hagyobb terjedelmű , mint »zíiiién íöbb ízben megjelenő hirdetések , alkui Éynegjedre

..................1 20

s

zerint a legjuläiiyosabbßn Közöltéinek.

Előfizethetni 1$ ebreczenben ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. 11.-[Böszörményben Lányi Márton kereskedésében. Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, (Kigyó-utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek, üyiregyllázán és iVagy-KállÓbnn a postahivatalnál. Egyébiránt a postahivatalok utján, legezélszerübb

ötkrajczáros utalvány által.

Tudomány és munka.

E két szóban benne foglaltatik az összes mive- lődésnek előlöltétele és tartalma. E két dolog képezi a népek szabadságának és vagyonosságának alapját, ez tette alig fél század alatt a terméketlen, kevés népességű, zord, sziklás Skócziát aránylag Európa egyik legszebb és leggazdagabb országává, s ez tehet egyedül, jövendőben is, bármely népet virágzóvá és hatalmassá. Mindaz a physikai vagy erkölcsi jó, — nagyobb kényelem, több emberszeretet, kevesebb nyomor, nagyobb vagyonosság. az ember fogalmának szélesebb kifejlése és értékének növekedése, Ízlésben és erkölcsökben való nemesedés, — a mikben saját korunk a megelőzött századoktól különbözik : e két dolognak lassan, de miudegyre ért és érő gyümölcse. E két szó az, mely letörölt minden egyéb jelszót a művelt nemzetek lobogójáról, hogy azok helyét kizárólag maga foglalja el; lu.gy emeljen, lelkesítsen, áldjon és boldoggá tegyeu. Két olyan erős fegyver, a mely egyént vagy nemzetet, ha kitartással iorgatja azt, biztosan diadalra juttat. E két dolog az, mely a mai nemzedék szájába a fennen hangzó és büszke, s bár még nem mindenben beváltható, de a kivívott eredmények által a múlttal szemben eléggé igazolt mondást adia : nincs lehetetlenség! A tudomány megadja a módot, s az iszonyatos erejű munkás kéz végrehajtja. Valami megdöbbentően vakmerő, de egyszeismind nagyszerű van ama mondásban, mely a törpe embert még egyszer gygássá teszi, de a ki többé nem a felhőkön túl levő eget, hanem a lóidét hódítja meg magának.

Tudomány és munka, e két erősen marquirozott vonása az, — egyik a homlok, másik az arcz és kéz redőiben, — a mai nemzedéknek, mely azt a múlt alakjaitól megkülönbözteti; a melyre ez méltán büszke, mert neki sokjába van; és az embeiiség történetében nincs érdekesebb pont, miut annak vizsgálata,

TARCZA.

A viiágr felett..

A világ felett nap arcza ragyog, Sugaras a lég, a tény özötiig; óh lenn a porban szenvedés között A gyarló ember remél, küzködik.

Olcsó itt minden, szerelem, gyönyör, Eladó a szív, mosoly, ölelés ;

Csinált virág és az arezra festék,

Még az éj is, mely a bűntől reges.

A kalmár világ alkuszik, dobol,

Titkos vágyakért sóvár raindeuik ;

A bukott erény, képmutató had,

Örült versenyben egymást kergetik ; Orgia barlang nappal is nyitva,

A nagy országút virágos, csodás ;

Földi angyalok előtiinése A mennyországról uj uj álmodás. Hervadt arczommal, összetol t vérttel. Én is bolyongom, a nagy tömeget Látom, mint habnak uj tódulását,

Örök Tantalust, ki mindég eped. Léptem ingatag, mint a tört úrbocz,

A szélvész után, örök tengeren ;

A tág világban egy pont sincsen hát Hol megpihenhet bus tekintetem. Körükéin zaj van, emberek jőnek Mint S/.ön yii örvény, körben lejtenek ; Vágyaik szárnya készti, biztatja,

Csak az én lelkem borult, csiiggeteg! Gyász gondolattal szánom magamat, Itt lenn a porban, mily törpe vagyok ; Soká keresem arezon, szivemben Az Isten képe rajtam hol ragyog IV Utánnam jönni egy árnyat látok, Szárnya lenn csüng a porban feketén;

hogyan fejük ki e két tulajdon a népek között, hogyan válik általánossá, jelszóvá, csaknem mindenné és hogyan igazolja magát eredményeiben.

Nincs oly magas kamatra kiadott töke, mely kamatos kamatjaival együtt oly roppant arányban jövedelmezne, mint a hogy jövedelmezett az emberiségnek a tudomány, egy-egy felfedezett igazság tőkéjével. A mint a XV-dik század vége felé a vizsgálódó és kutató emberi ész kezdi meghozni a kutasas első gyümölcseit; a mint az emberiség súlya egy : eddig mellőzött pont felé kezd nehezedni; a minta j tudás, az ismeretek, az uj, az igazság utáni vágy i kezdi megragadni a lelkeket í a fölfedezéseknek, az uj igazságoknak egész sora következik gyorsan egymás után. Egyik szüli a másikat, mint a hogy a meggyujtott cserjésben harapódzik a láng, s a mint tovább terjed, úgy növeli önön erejét.

E fölfedezések és azoknak következményei rövid időn megváltoztatják a világ ábrázatát; az emberiség érzülete, gondolkodás módja, erkölcsi politikai, társadalmi élete egy roppant forradalmon megy keresztül. A tudomány és ismeret terjed szakadatlanul, mind | szélesebben és leebb az emberek közé; felaprózódik i ezer parányokra, részivé válik mintegy a levegőnek, i melyet beszívunk, befurakozva mindenüvé, rombolva, javitva, változtatva és alakítva mindenütt. Az ember í és ember közötti távolság szembetüuőleg megkiseb- ; bül; uj keresztvíz adatik a világnak, és egy uj embléma, mely alatt mindenki‘ küzdhet és nagygyá lehet. Azután kezdik az emberek érezni, majd hirdetni is, hogy a tudomány hatalom, s rövid időn belátják, hogy az első hatalom a világban. Urává teszi az embert a természet erőinek, képesíti rá, hogy felkeresse és kikutassa az anyagviiág belsejét, és annak elemeit a maga hasznára fordíthassa, sőt képesíti arra, hogy az ártó és káros elemeket fordítsa áldásra i és haszonra, s jólétet és boldogságot teremtsen maÁlmomban jelent meg ily gyász alak A sirgödörben, rémek éjjelén.

Bámulom hosszan, szemem rátapad,

Mint egy szobor ő is néz mereven;

Ha tovább megyek ő nyomban követ,

Véres ösvényen együtt jő velem.

Fáradt fejemet kezembe hajtom, ő is utánoz rögtön engemet;

Majd bosszankodva mosolygora rajta,

Nem jő zavarba, s ő is jót. nevet.

Néha merengek, ő is elmereng, ő is haragszik, ha bánt uj harag;

Ha mint gyász oszlop, csenben búsulok, ő is akkor oly síri, hallgatag, óh de a napra nagyon haragszik,

Ha a fény szárnya arezomra hajol,

Örök gyászában ő hátul marad Mert legjobb szállás számára a por.

Te iszonyú árny, hagyj el engemet 1 Mint szolga kisérsz, bár ez szép erény,

Óh mond, miért van, hogy jössz utánnam, Örökké búsan, gyászban feketén.

Szerettem egykor, arczom ragyogott, Zarándokolni eljárt sóhajom;

Ajkamhoz vontam az üdvnek kelyhét,

S szenderegtem lágy altató dalon!

Kedvesem zengett, ah boldog valók !

Ez árny odajött, békét nem hagyott ;

Ráborult szívre, mosolyra, fényre,

S kedvesem szíve, köunye megfagyott. öh‘ te kisérted őt, s elkárhozott,

A te fátyolod titkon fedi el;

Az éjszakának szörnyű titkait Véri'ertőzetek uj regéivel.

Orgián ott zeng az ördögi dal,

A ruha redő súg rejtélyesen;

Tündöklik az arcz s a hold is fényt szór,

Lenn egy gyászol, az örök szerelem Szép szemeiből könny se gördül ki;

Örök a gyönyör, szive tárva van,

Ajkai syrén dalra zendülnek,

gának mindenből. S a legmagasabb fokon a íudömáuv úrrá tesz bennünket önmagunk és mások íölött, s képesít bennünket a százak és milliók kormányzására.

Az ismeretek és értelem terjedése s általánoso- dása mellett, s azzal együtt egy másik nagy eszme kezd előtérbe lépni, s mind fontosabbá válni q társadalomban : a munka eszméje. A fejlődés azon két pontja közt, a hol a munka teher és büntetés, s a hol már kötelesség és élvezet, évszázadok feküsznek; de szerencsére a mi veit világ eljutott már ez utolsó pontra, s ez az elv is kivívta a hódolatot saját eredményeivel.

Az emberiség tagjainak meg kellett osztozniok j a munkán, mely az igények, ismeretek és követelmények növekedésével szükségessé vált. Az önfentartás követelte, az eredmény elvezetté és gyönyörré tévé,

| s nagyszerűségében nem ritkán csodásán meglepte I magát az alkotót. A millió kéz megmozdult, hogy a ! milliókért dolgozzék, hogy a szív vágyait, az agynak eszméit valósítsa, hogy a világot szebbé, jobbá, gazdagabbá tegye. Ember ember mellett, egyformán küzdve, fáradozva, mind ugyanazon czélért, a közegész boldogsága és jóllétiért, a munka mellett meg egyszer egyenlővé, egygyé válva. Megosztakoztak a munkán, kicserélték egymással fáradságuk eredményeit, s igy nyert mindenik hasznot a másikéból; de tett, de tesz, munkál mindenik, a kiben életösztön és erő van; s a ki e folytonosan előre törő sürgő rohamaiban nem mozdul, az elmarad vagy elgázolta tik. A munkának óriási eredményeit nincs miért el’őp | számlálnunk.

Nézzétek meg az utóbbi másfél század nagy- i szerű müveit; nézzétek meg a nemzetekét, a hol jóllét, vagyonosság és kényelem van; nézzétek indg a sivatag, erdőségek és mocsárok helyén képződött virágzó helységeket és tartományokat; nézzetek meg minden nemű emelkedést az egyénétől fogva az állaóh csak az én fájdalmam szótalan!

Hova bujdossam, óh merre menjek?

Az árnynak szárnya földtől égbe ér;

A nagy világnak homloka felé Zordul borul, mint szörnyű szemfedél.

Megyek, óh hívnak ! sötét az ösvény,

Majd egyszer ennek is tán vége lesz;

Összetört barezban, küzdve, elbukva,

A szenvedésnek gyászrnenete ez. őriző angyal! hozzad vértedet Rólad regéltek, óh hívlak jere !

Kinoz engemet ez a sötét rém ;

Fehér szárnyaddal harezolj meg vele.

Fürösszd meg fényben sötétlő arczát,

Mint éji ködöt, kergesd tőlem el,

Régóta kértem, de egyre követ óh semmisítsd meg, mást úgy sem érdemel.

Óh minő gyáva! nappal elbuvik ;

Éjjel növekszik, ha a fény kihal,

Mig fátyla vége a porban pihen;

Égig hatalmas nagy szárnyaival.

Nappal is azért gyakran beborul,

Ő sötétlik a fellegek között;

Mert ez a rém a bűnnel, éjjel óh rég időtől már frigyet kötött.

Földi mennyemet gyászba borita,

Kitépte szivem zordul, véresen ;

Hasztalan várom az őrző angyalt Ki vezetne, hol lesz helyem nekem.

Látom az ember kontár alkotás!

A földi porból, sárból születik ;

Ha reggel súgár éri homlokát,

Szivéből a fény kihal esteiig.

Csak perczig ragyog ajkunkon mosoly,

Elég ha arczunk a napba tekint;

Az örvény szélig az árny elkísér,

Óh álmunk, szivünk porba tér megint.

Az üdv elveszett, széllyel tört minden Mit szerelmem szent regéibe szőtt;

Örökké vérzem, hulljak bár éjbe,

Vagy ragyogjak az ur trónja előtt. — r.