Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1871-07-09 / 28. szám
vei inkább halljuk panaszos kitöréseiket, kivált midőn egy kissé'vállokra nehezedik az élet terhe, gondja, hogy bizony sokan vagyunk, egymásnak keresetét elvesz- sziik, lehetetlen tisztességesen megélni, idestova éhen halunk. — Mindéhez felhozzák az iparszabadságot is, hogy ez is még neveli számukat, midőn ezáltal közzé- jök mind az, a kiben van egy kis vállalkozási szellem, a nélkül, hogy képzettségét, jogosultságát igazolná, beléphessen, keresetüket csökkenteni, kenyerüket elvenni. Mindez, miután ezreket meg ezreket közel érdekel, úgy hisszük, hogy nem lesz felesleges hozzá szólam, habár tudjuk is, hogy ezen panaszkodás nem minden tekintetben állja ki a bírálatot; annyival is inkább, miután az ember okát mind annak, a mi rósz, reudesen nem önmagában, hanem másban keresgéli. Miért is, tisztázandó a véleményeket — szükséges kimutatni azt röviden is, hogy ha oly jólétnek nem örvendhetünk is, mint a milyent óhajtanánk és tán megérddmelnénk, nem a fenntemlitett körülményekben, hanem másban keresendő Ugyan is. A mi iparosainknak egy igen nagy, gyengesége van, ez pedig nem más, mint az, hogy ha egyszer önállóságra vergődtek, nem igyekeznek tovább, meg- elégesznek azzal,hogy legyen annyi, a mennyi a mindennapi élet feutartásra szükséges. Hanem a helyet, a midőn már megvan vetve az alapja, a midőn már talán minden fenakadás nélkül tovább haladhatnának, a mennyiben egyfelől rendelkeznek a kereslettel, másfelől pedig volna hozzá pénz és alkalom, inkább bizonyos ábrándnak és rögeszmének adják magokat. Röviden kimondva, hívatlanul is „a közügynek sietnek élni“ inkább lesznek minden, csak nem iparosok; lesznek inkább utczakapitáuy, tizedes, kertgazda, képviselő, papbér szedő, végrehajtó biztos, temetési ügynök, kis biró, öreg biró, fogadatlau pró kátor stb. csakhogy menekülhessenek, szabadulhassanak műhelyeiktől. Az ilyen kipkedés-kapkodással utóvégre is nem másnak, hanem csak is maguknak ártanak legtöbbet, nem gondolván meg, hogyha egy iparos műhelyétől évenként csak egy pár hétig távol, — mint a nagy Széchényi mondá — világos a vesztesége; hát még midőn nem két hét, hanem egy év, több év van szóba, ugyan uem a végtönkrejutás fenyegeti-e őket. És mindezt főleg akkor teszik, mintelébb isem- liténk már, midőn haladásuknak meg volna törve az ut, volna némi pénztőkéjük a beruházásra, ismeretsé- gök a közönséggel megvolna kötve,jóhirnevök megalapítva, és igy akkor, midőn iparukat kétszeres haszonnal űzhetnék. A fent említett tiszteletbeli tisztségek édes kedvelt terhének viselésével — iukább lopják magoktól a drága időt, költik vagyonuk jövedelmét; mely any- nyival is inkább, mennyivel inkább szélesebb körben mozog az közügy szolgálatában; mert a másokkal való összeköttetés rendesen újabbnál-újabb költségbe viszi. Igaz ugyan, ennek okai részben még a mi kedvezőtlen társadalmi viszonyainkban keresendők, a mennyiben nálunk, nem úgy mint külföldön, a mintaállamokban nevezetesen, Angliában, Sweiczban és az egyesült amerikai államokban létezik — nincsen rendszeresítve még sem a rendőrség, közjegyzőség, végrehajtó bíróság, és más egyéb. Itt a polgár iparos, mint polgári oklevele isigazolja, egyszersmind titkos rendőr is, másfelől pedig éjeli őr, továbbá háza után mint tizházgazda kézbesítő, mint utczakapitány és tizedes pénzbehajtó, végrehajtó biró, stb. Ha majd a minden ilyenféle tisztségek állandósítva lesznek, törvények által körülírva, a mit csak a községi törvény végrehajtásával és a bíróságok és rendőrség szervezésével érendünk el, csak akkor várhatjuk, hogy a népség, illetőleg az iparos osztály leszokhatok az ilyesmiről, és láthat a maga dolga után Ily körülmények közt az iparos már tanoncz korában vérébe veszi mindezt, a mennyiben az éjeli őrzést teljesiti, a tizházgazdaságot folytatja stb. mit azután még segédi életébe is átvisz, hol ismét olyan rósz szokás van a czéheknél, rákapatni még inkább az ilyen tiszteletbeli hálátlan szolgálatra, hol rendesen vagy mint fiatal legény, vagy mint öregbizonyos szolgálatok teljesítésére van kötelezve. Újdonságok. — A Hamar liásxlo által szerkesztendő „Csokonai-emlény“ cziinü nagy képes alkum. E vállalat a Debreczenben október hó közepén leleplezendő Csokonai-szobor felállításának emlékére fog kiadatni. A derék szerkesztő, valóban igen szépczélt tűzött maga elé, midőn e becses kiadvány létesítését elhatározó, hogy t. i. a költőnek, ki az irodalomban hatolt nemzetére, —- irodalmi emléket állítson a hideg márványszobor mellé, oly irodalmi emléket, mely az ünnepelt nagy szelleméhez '»(dió legyen. Ne hagyják tehát figyelmen kívül t. olvasóink a mellékelt előfizetési felhívást; nem ígér ez nagy szavakkal, csak szerényen s magyar őszinteséggel mondja el, mit fog adni, melyek után újból ajánljuk t. olvasóinknak ez album anyagi pártolását. Előfizetési felhívását, mely lapunk mai számához van mellékelve — melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe. — A dehreczeni „jogászsegélyzö egylet“ majdan létrejövendő könyvtárához , mint első adományozónak Szántay Adolf ügyvéd urnák és Szabó Antal szerk. urnák ezennel köszönetiinket nyilvánítjuk szives adományukért, melyek a következő müvekből állanak: Szántay Adolf ur adott 10 darab jogi és történelmi könyvet s füzetet; — Szabó Antal : Döntvénytár I. évi folyama 1870 és Törvényjavaslatok 1870. Debrcczen 1871. julius 6. az egyleti választmány. — A dehreczeni „jogászseg. egylet“ alakítandó könyvtárára ezennel mi is felhívjuk t. olvasóink figyelmét; hogy azt szives pártfogásukkal gyarapítani méltóztassa- nak Az ajándékozandó könyvek a jogászsegélyzö egylet fáradhatatlan buzgalmu elnökéhez Komlóssy Arthur úrhoz küldendők. — Pénteken qsie érkezett Debreczenbe egy nagy szerű anatómiai muzeum, a műtárgyak három óriás szekéren vannak elhelyezve; — legközelebbi vasárnapon már szemlélhetök lesznek a csizmadia-czéh csapóutczai házának udvarán. A t. közönségnek méltán ajánlhatjuk e múzeumot, a mely a tudomány barátai előtt is mindenütt elösrneréssel találkozott. — A hegyaljai ág. er. egyházmegye rendes évi közgyűlését folyó jul. hó 11-én Tokajban fogja megtartani. Mérleg és v a g y o n á 11 á s 1871. év jan 1-én Cselekvő: Készpénz maradvány 1870 decz. 31-röl 551 frt 59 kr. Régibb kölcsönökben 32,942 frt. Újabb kölcsönökben 2310 frt. Váltókban 57,800 frt. Arany és ezüstben 49 frt 88 kr. Értékes felszerelésekben 913 frt 36 kr. Per előlegben 100 frt. Tiszti biztosítékban kötvényben 1500 frt, készpénzbe 100,160 frt. Kint lévő kamatokban 207 frt 17 kr. Tüzbiztositási dijjakban 76 frt 95 kr. Tiszti és szolgai előlegekben 75 frt. Visszatérítendő utazási költségeikben 327 frt 43 kr. Victoriának leszámítolásáért előre fizetett kamatokban 76 frt 94 kr. Kimutatott luezernás és brassóbeli követelésekben 5158 frt 12 kr. Összesen 101,291 frt 44 kr. Szenvedő: Alaptőkében 50,000 frt. Tartalék tökében 6455 frt 70 kr. Betételekben 7963 frt 30 kr. Betételek kamatjaiban 263 frt 59 kr. Reform, fitanitók fizetési javítására telt alapítványban 6000 frt. Yictoriának leszámítolási tökében 19,990 frt. Victoriának tüzbiztositási dijjakban 76 frt 95 kr. Jövedelmi adóban 1870-dik évről 94 frt 98 kr. Tiszti biztosíték 1600 frt. Váltók előre vett kamatjaiban 558 frt 19 kr. Tiszta jövedelem a múlt évről 3130 frt 61 kr. Luezernás és brassóbeli földekéi t 5158 frt 12 kr. összesen 101,291 frt 44 kr. fflagyar-Államvasntak menetrendé. Pest—Salgó-T arj án. Pestről ind. 7 óra 30 pr. 10 óra 33 p. é, 9 ó. 56 p. d. e Kőbánya „ 7 „ 36 „ 10 ,. 41 p. é. 10 ó. 7 p. d. e Gödöllő „ 8 „ 30 „ 12 „ 26 p. é. 11 ó. 42 p. d. e Hatvan „ 9 „ 50 „ 2 „ 43 p. é. 1 ó. 10 p. d u Pászthó „ 10 „ 39 „ 4 „ 15 p. é. 2 ó. — p. d, e S.-Tarján érk. 11 óra 20 p. r. 5 óra 32 p. r. 3 óra 24 p r — Míis honvédek Andrássy honvéd hadnagy Nyíregyházán egy nagy horderejű eszme létesítésén fáradozik, ö ugyan is egy iskolás gyermekekből álló „kis honvéd századot“ akar toborzani, a kiket a nyári szünidők alatt saját felügyelete mellett egy honvéd altiszt által szándékozik a honvéd hadgyakorlatok megismerésére bevezetni. — Minden a szülőik beegyezésével beirt gyermek, csekély dij mellett kap egyenruhát, fegyvert és a czéllö- vészethez később töltönyt is, úgy hogy rövid időn csupa mulatságból sajátjává teszi a gyermek a katonai gyakorlatokat. — Ez üdvös eszme méltán pártolást érdemel, de követei ez eszme keresztül vitelét hazánk jövőjének biztosítása, a mint azt belátták Pesten is hol már 150 begyakorlott kis honvéd örömmel teljesiti honpolgári kötelességeit s képezi a jövendő dicső honvédsereg alapját. A tapasztalás mutatja, hogy a gyermeket természeti hajlama korán ösztönzi a katonáséi játékra, fejleszteni kell tehát e hajlamot, hogy az fokonként szilárd akarattá létesüljön s a gyermek mintegy játék által vezettessék a katonai ismeretekre. Ha tehát e nyár folytán csakugyan inegalakuland a nyíregyházi „kis honvéd“ csapat, remélhető hogy a ,,Tiszavidéka számos községei felkarolják e nagy fontosságú ügyet s hazafiui lelkesedéssel követik a jó példát. — A nyíregyházi daláregylet választmánya, f. hó 5-én tartotta meg értekezletét, mely alkalommal a következő indítvány tétetett: miszerint szólittassanak fel levél által valamennyi közelvidéki daláregyletek, hogy mivel ez idén országos dalárünnepély nem fog megtörténni, lennének-e hajlandók e nyáron Augusztus ?0-kán Nyíregyházán össze jönni? s itt a „Széchenyi-liget“-ben dalárversenyben résztvenni? Ha az illető daláregyletek „igen“-nel nyilatkoznak a kellő lépések meg fognak tétetni, a szives fogadtatásról és szállásról gondoskodva leend, a kölcsönös eszmecsere utján megalapitott nemzeti dalok együttesen betanulva előkészítőül szolgálandnak a majd jövő évben N.-Váradon tartandó országos dalár hangversenyre. — Mint hírlik, Nyíregyházán részvények utján még ez évben egy „polgári lövölde“ is fog alakulni, e czélra már az aláírási ivek szétküldettek, nagyon üdvös volna biz ez, csak aztán csirájában meg ne halna ! — Polyo ho 5-én este 10 óra tájban Nyíregyházán a selyem-utezában cselédségnek vigyázatlansága következtében ifj. Galánfy Lajos házában tíiz támadt, mely csak hamar az egész épületet elhamvasztotta. — H.-Böszörményi takarékpénztár forgalma 1870. jan 1-töl decz. 31-ig: Bevétel: 1869. decz. 31-kén készpénzrnaradvány 1182 frt 64 kr. Betételekböl 10,253 frt 73 kr. Váltók kamatjaiból 2908 Irt 38 kr. Váltók beírás dijjaiból 1455 ft 76 kr. Régi kötvények után tökéből 2040 frt. Régi kötvények után kamatokból 1859 frt 10 kr. Régi kötvények után beirás dijjaiból 929 frt 56 kr. Uj kötvények után tökéből 60 frt. Uj kötvények után kamatokból 89 frt 17 kr. Uj kötvények után beirás dijjakból 44 frt 31 kr. Victoria biztositó társasággali szerződés szerint váltó leszámítolásból 20,000 frt. A) napló szerint luezernás földek árából 2350 frt Ol'A kr. B) Napló szerint régi kamatokból 266 frt 4273 kr. Tüzbiztositási dijjakból 80 frt 10 kr. Jég- biztositási 54 frt. Különféle bevételekből 35 frt. 34 kr. Késedelmi kamatokból 2 frt 83 kr. Összesen 207,982 frt 36 kr. Kiadás: Betételek visszafizetésére 6855 frt 43 kr. Betételek kamataira 179 frt 56 kr. Váltókra 193,940 Irt. Visszatérített valló kamatra 1 frt 20 kr. Újabb kölcsönre 1600 frt. Victória biztositó társaság visszaleszámilolási kamatra 993 frt 27 kr. Értékes felszerelésekre 67 frt 32 kr. Hivatalnokok fizetésére 1342 frt 50 kr. Úti költségre 131 frt 37 kr. Üzleti költségek! o 594 frt 69 kr. Visszatérítő kiadásokra 327 frt 43 kr. Tüzbiztositási kárért 85 frt. Victoriának leszámítolási töke visszafizetésre 10 frt. Igazgatói fisztelet dijjra 1 7« évről 980 frt. Posta és távirda dijjakra 36 frt 75 kr. Szolga fizetésre 135 frt. Szolga ruha illetményére 58 frt 37 kr. Arany és ezüst vásárlásra 49 frt 88 kr. Napi biztosok tisztelet dijjaira 43 frt. Készpénz 1870. decz, 31-kén 551 frt 59 kr. Összesen 207,982 frt 36 kr. S.-Tarján — Pest. S -Tarján Pászthó Hatvan Gödöllő Kőbánya Pestre érk ind. 10 ó. 47 p ind. H ó. 33 p ind. 1 ó. 10 p. ind. 2 ó. 6 p ind. 2 ó. 39 . 3 ó. 4 p. d. d. e. 10 ó. 20 p. éj 1 ó. 12 p. d. u d. e 11 ó. 37 p. éj 2 ó. 20 p d u u. 1 ó. 28 p. u. 3 ó. 6 p. u. 4 ó. 52 p. r. 6 ó. 48 p. Hatvan — Miskolez. d. d. p. d. u. 5 p. éj. 3 ó. 48 p. d. u éj. 5 ó. 16 p. d. u r. 6 6. 40 p. d. u d. d. u. Hatvanból indul 9 óra 40 p. r. d. e. 2 óra 23 p. r. éjjel Fiizes-Abony indul 12 óra — p. r. d. u. 4 óra 39 p, r. éjjel Miskolez érkezik 2. óra — p. d. u. 7 óra 20 p. r éjjel Miskolez - Hatvan. Miskolczról indul 8 óra 15 p, r. 8 óra — este. Fiizes-Abony indul 10 óra 10 p, r. d. e. 10 óra 40 p r este. Hatvan érk. 12 óra 25 p. r. d. u. 1 óra 8 p. r. éjjel. Zákány - Zágráb. Zákány indul 3 óra 35 p. d. u. 7 óra 22 p. r. Körös indul 5 óra 27 p. d. u. 9 óra 44 p. r d. e. Zágráb érkezik 7 óra 52 p. este 12 óra 39 p. d u. Zágráb -Zákány. Zágráb indul 7 óra 25 p. r. 9 óra 2 p. r. este. Körös indul 9 óra 35 p. r. 12 óra 7 p. éjjel. Zákány érk. 11 óra 22 p. r. d. e. 2 óra 25 p. r. éjjel Vámos —Györk Gyöngyös. Vámos Györk indul 11 óra 44 p. r. d. e. 3 óra 29 p. r. Gyöngyös érk. 12 óra 19 p. u. 4 óra 4 p, i. Gyöngyös Vámos — Györk. Gyöngyös indul 9 óra 47 p. d. e. 11 óra 53 p. éjjel. Vámos Györk érk. 10 óra 16 p. d. e. 1 óra 2 p. éjjel. Bécsi távirati börze-tudósitás. június. 28. Cs. kir. arany 5—87. — Ezüst 122.—. Felelős szerkesztő : ifj. Csáthy Károly. Nyíregyházi terménycsarnokban bejegyzett termények árjegyzéke. Év. 1871. Julius hó 8. Alsó-ausztriai mérő szerint Piaezi ár Vámmázsa L egalant Legfent frt. kr. frt. 1 kr. Búza — — — 4 50 — 460 Kétszeres — — — — — — Rozs 5 5 80/ / 80 5 12% 3 15 Árpa, serfőzésre _2 10 2 20 „ táplálékra 1 90 70# 2 — * 20 Zab 2 5 40/ /48 1 80 1 90 Kukorieza 3 10 — — 2 55 Bab 2 75 v. m. 3 45 4 20 Köles 2 2 — 2 10 Bükköny — 75 — — Mák — — — — Repcze — — — — Lenmag — 25 5 75 Vörös lóhere — — — — Luczerna — — — — Olaj 21 50 22 — Szesz, magvar iteze 227, 22 — — 21