Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-04-04 / 14. szám
VI évfolyam. 14. szám. Hétfő, április 4. 1870* Szerkesztői iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Egyház-uleza 170. sz. a. Kiadó hivatal ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben Debréezen és Nyíregyháza. Ujírmentctlen levelek el nem foga (Halnak. Vegyes tartalmú hetilap. Nyill tér alatt minden három hasábos garuiondsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdjj. Előfizetési díj: Kiadóhivatalbán égési évre 5.50 Házhoz vagy postán küldve 6.— Félévre . . . . . . 3.-—■Évnegyedre..........................1.50 Hirdetések dija ; minden 5 hasábos pelil sor egyszeri igta- tásánál 5, többszörinél 4, bélyegdij 30 ki. Előfizethetni Nyíregyházán és Debreczenben ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben, Pesten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál S.-A.-Ujhelyben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Előfizetési felhívás! Évnegyedes előfizetőinket tisztelettel kérjük előfizetéseik megújítására, nem különben mindazokat, kik lapunkat elfogadták, s még elő nem fizettek, a lapunk homlokán kitett dijak beküldésére. A kiadó hivatal. Miután folyó 6-kától kezdve, lakásomat N.- Kállóba teendem át, tisztelettel kérem mind munkatársaimat, mind azokat, kik a lap szellemi részét érdeklöleg óhajtanának velem ériilközni, hogy a kéziratokat, vagy bérmentetlen leveleiket hozzám N.-Kállóba méltóztassanak czimezni. Gyöngyösy Sámuel, fel szerkesztő. Kalászatok, gyűjtve a g-azdászat mezején. I. A kor, melynek gyermekei vagyunk, mé- hében hozta és gyermekeibe oltotta a boldogság utáni vágyat, futunk, fáradozunk ezen árny után; és végtére is a költő szavaira ébredünk, kiábrándítva, elfáradva. „A boldogságért születtünk s nélküle halunk meg?“ Miért van ez!? Azért, mert télre ismerve azt, árnyat kergetünk ; ott keressük azt, a hol nem létezik; félreismerjük az életet; műveletlen hagyjuk a tért, parlagon hevertetjük a hantot, melynek áldása — okszerű kezeléssel, — szemünk előtt tartva a jövőt, s a változhatlan TARCZA. Kertben. A nap kissé már délről elhaladt; Kertben ülök hüs lombos fák alatt. Hajam játszik friss szellő lágy ölében, Lelkem kalandoz a jövő ködében Vájjon ha czélt érhetek egykoron: Hol merre köt ki roncsolt horgonyom Lesz-e számomra egy kicsinké hely? És lesz-e mellé vig őrömkehely? Haj lesze nekem egy ily kisded kertem? És benne fák miket magam neveltem? S e fák gyümölcseit magam élvezpndem? Vagy lesz egy kedves bájos feleségein? Kinek szive gyermekdeden örül Lágy karját fűzvén majd nyakam körül Megcsókolja majd égő homlokom, Beszélünk lágy szerelmes hangokon. Édessé lesz a múltnak bánat árja. Egyetlen egy szerelmes szép szavára. A mi keserves ért az életen Egy szép mosolytól mind elfeledem. igazságot, melyszerint mi földi életünkben, a jövőre kihatólag, mások — utódaink — boldogságáért is köteleztetünk fáradozni, — boldoggá tenné az egyest, és az egyesekben az édes hazát. Már pedig a haza boldogságát is mindnyájan óhajtjuk! Minthogy ez azonban boldog csak tagjaiban és által lehet; első teendőuk tehát, művelni mit nyújt, az édes anya földet; művelni azt okszerűen, a takarékosnak gyarapodni vágyó, fokozódó- és körültekintő szorgalmával; nem pedig a pillanat élveit hajhá- szó tékozló zsákmányolási rendszerével, mely tisztán magáért tesz; a jövővel nem gondol! Csak igy vethetjük meg alapját egy tartós boldog jövőnek, ha nem csupán a jelenben magunkért, hanem a jelenben a jövőért is — utódainkért — teszünk és fáradozunk, küzdünk, rombolunk és épitünk. Hja küzdés az élet, s mi gyarló emberek mindannyi harezosok! — Es „pugnare Thra- cutn est!“ — szerkesztő ur barátom enge- delmébói elfoglalom tehát a megindított szel- lemcsatában, régi helyemet; engedvén a költő szavainak, melyekszerint: „Tegye minden azt, amit tehet! és quantum potes, tantum aude?-1 Czélom ez úttal, — mint ezek czime mutatja, — megvilágítva megszokott, divó gazdasági viszonyainkat, tájékozással lenni gazdaságunk körül kifejtett ténykedésünk okszerű volta, és helyesége felől. Hogy vidékünkön több oldalú gazdaság kevés létezik, mely öszhangulag kiterjedésével, jövedelmi forrásául képes lenne — növényi termesztményeken kívül, • felmutatni egyéb, pl. állati productumokat: ezt alig vonhatja kétségbe valaki. Tartunk ugyan sertéseket juhokat, de Meleg csókjától a jövő enyém, Annak gondját bátran kiállóm én ! Vagy földét járom idegen hazának Mig egykor a sírba lenem zárnak? S ha bujdosom majd hévtől likkadottan, Vizet se lesz ki nékem nyújtson ottan ? S ha rám borul éjfél komor sötétje, Mcgnyughalom-e egy bokor tövébe? Vagy a vihar majd s a vad szélvészek Felráznak s én tovább megyek. Mig végre a kietlen pusztaság Tépett szivemnek nyugodalmat ád. S ott nyomtalan, embertől elfeledten Viraszatand a nagy természet felettem? 0 mondd meg nékem édes Istenem Melyiket tészed egykoron velem?! (Eperjesbe 1868.) Lukács Ödön. épen oly térségeken, hol siker- és haszonnal csak is szarvasmarha- és lótenyésztés lenne űzhető; ily rendelkezéssel, mi természetésb, oda jutunk, hol reális haszonról szó sem lehet. Juhunk, a tulságig vitt szeintermelés miatt, fényüzési czikknél nem egyéh; mely teljeséggel nem jövedelmez, sőt ennél is több, alig hozza meg kamatját az általit képviselt tőkének; gyapja csekély, halandósága nagy, csak nem szaporuságával egyenlő, és ivadéka character nélküli, erőtlen. És ennek oka mind, ama régi tiiegszp- kottságban gyökerezik, mely látszólag: a bajiadó korral kíván ugyan lépést tartani lényegi~ telenekben, — de lényegesekben „a more- patrum“ eltérni nem tud, és avval komolyán szakítani nem akar. Amaz örökös ingatagságbaiq mely remeg letenni, — gyökeres és czélszerü újításoknak alapjául, a jelennek csekély nyereményét, S folytonos kételyekben jobbnak tartja a biztos keveset: mint az okszerűen rendezett gazdasági viszonyok - kiapadhatlan forrásul - jövedelmező, elmaradhatatlan erndményét; Ama megbocsáthatlan egoismusban melylyeljelenben mindent magunkért teszünk de a jövővel vajmi keveset gondolunk. Petőfink szerint: „Ha az ember zsebje üres: üres a hasa is!“ Itt csakugyan jellemzöleg alkalmazható ezen hasonlatosság: mert éléstáraink valóbán üresek lesznek, ha a föld, ezen óriási kincses zsák, termő erő tekintetében kiürül. Már pedig a legmélyebb kút is kimeríthető ! Ellenben látva természetben, mint lesz apró csermelyek által, nagygyá a folyó, - ha mi is eként fogjuk összevetni és összhangA hös-dalárok. Egy kép a nagyidöböl. I. 1848 őszén, midőn már az ujbor javában kiforrott, uz *-i iskola egyik tágas lakszobájában mintegy 24 ifjú mulatott. piros, pozsgás, eleven fiuk voltak mindannyian, egy részük még alig töltötte be 15 évét, a legkorosabbak uiég alig számítottak 18-at, csak kevésnek álián mutatkoztak a férfiuság pelyhei; a kiket most itt együtt látunk vigadni. azok az úgynevezett „cantus“ tagjai, most jöttek elő a temetésről, s az ősi szokás szerint divatozó „collatio“ elköltésével foglalkoznak, melyet számukra minden jobb módú halottas háztól szoktak küldeni. A puha fejér kenyér és az ízletes pecsenye meglehetős étvágygyal takariltatik el nagy hirtelenséggel, azutáa sorra jár a l'akupa a jó hegyi uj borral, jólesik a lágy kenyérre és pecsenyére! egyik boros edény a másik után ürül ki, miközben az ifjú arezok tüzesedni, a kehiek emelkedni kezdenek, a tartózkodás lánczai lehullanak, a szivek áradoznak, s a ,.preses“ kezdeményezésére megcsendül a bordal : „Igyunk, igyunk barátim, rövid az élet örök a sir! stb. A dal végeztével kezébe kapja a nagy fakupát egy barna ifjú s magasra emelve kiállja : — E pohár hor a szép szűke Lolliért ! — Éljen a Csöngei Kálmán szép szőke Lollija f — kiállja egyhangúlag uz egész vidám társaság! Most egy szőke magas halvány diák veszi fel a kupát, s hangosan kiáltja : — Éljen a kis barna Juliska, a Kazonyi Laczi ideálja! — Éljen soká s legyenek boldogok I - rivalgja ai egész társaság. Legyen Laczkó minél elébb pap vagy prókátor — kiállják némelyek, — hogy Juliskája meg ne vénüljön a várakozásban 1
