Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1870-02-28 / 9. szám

érdekében követelnék a vád leigazolását s ellenkező esetben a közvélemény megvetésének adnák át a rágalmazót.

így áll közlünk a dolog I

En részemről nagyobb csalást és visszaélést gondolni sem tudok, mint ha valamely társulat elnöke megrabol- Ván a tagok jogait, bárminő érdekből csak kiválogatott embereket hivatna közgyűlésre: mert mig egyrészről egy ily közgyűlésnek minden határozatai érvénytelenek lennének másrészről egy ily elnök nem csak a társulat, hanem általában az emberiség megvetésére tenné magát méltóvá.

Ezt állították önök a polg.olv.egylet volt elnökéről! És én nem hallgatok el oly könnyen nyugodt, tiszta öntudatom ily vádat meg nem tűr magán. Ugyanazért ismét és újólag felhívom az illetőket: „Tessék beigazolni kétségtelen adatokkal, hogy én az egyleti közgyülésrentagoknak csak egy bizonyos cenzushoz kötött részét hívtam meg s ha ezt be nemigazolják mint rágalmazókat a közvélemény megvetésének adom ót.

Azonban a tárgyilagosság tanárait hallgassuk csak tovább, mit beszélnek?

Neki rontanak a „Tiszavidék“ szerkesztőjének, neki rontanak az „iparbank“ ügyvivőjének, s ugyan csak elkezdik leczkéztetni. A „Tiszavidék“ — mondják — és Így szerkesztője Gy. S. ur következetesen az olvasó egylet ügyében adott válaszában, egy nyilvános intézet tisztviselői hivatalos eljárásának bírálatában az illető intézet megbuktatására szándékol lát. ... önöktehát identific alják becses személyüket az illető intézettel, holott mi azt hisz- szük, hogy egy életképes intézet létele soha sincs egy személyhez kötve. A szabad sajté és az alkotmányosság érdekében tiltakozunk a „Tiszavidék“ eme téves felfogása elleni

Ez aztán tárgyilagosan van mondva 1

Ugyan kérem t. szerkesztősége a „Ny. K.“-nek méltóztaltnk olvasnia „T i s z a v i dék e t“ vagy önök fel vannak hatalmazva arra, hogy olyanokat olvassanak a mi meg nem íratott? . . • Az egylet volt elnökétől, vagy ha jobban tetszik a „TiszaVidék“ szerkesztőjétől, olvastok e tárgyról csak egyetlen egy betűt is e lapban? A „Tiszavidék szerkesztője e lapok melyik számábanidenlificálla magát az iparbank ügyvivőjével? Ugyan kérem szíveskedjenek ezt kimutatni 1 pályadijul kitűzök egy ócska okulárét és egy ábéc-ét, bogy jobban tanuljanak meg olvasni!

És önök „egy nyilvános intézet tisztviselője hivatalos eljárása bírálatának, nem szégyenlik mondani azon rágalmat mely ellen felszóllaltam ? No ha önök minden nyilvános intézet tisztviselőinek eljárásáról ilyen bírálatokat szándékoznak adni, akkor jaj nektek szegény tisztviselők I

Az is nagyon tárgyilagosan van mondva, mintha alulírott idenlificálta volna „becses személyét“ az illető intézettel.

Vannak esetek midőn valamely intézet meglámadta- tik, s az elnöknek hivatásszerű kötelessége azt védelmezni; de lehetnek esetek midőn az elnökség megsértése, megsértése egyszersmind az intézeteknek is, midőn ilyenkor az elnök védelmezi magát, védelmezi az egylet becsületét is, mer egy intézet, a maga lélele felett törne pálezát ha hecsetclen embert választana elnökének.

Azonban («nyilatkozatomból valami ilyen indetificatio

kiolvasható volt, eztcsaka „Ny.K.“ szerkesztősége tehette tudván olvasni a tiszta papirosról is ! mert « sorok írója, midőn nyilatkozatát köztölte, már akkor meg szűnt az egylet élén állani, segyátalában nem lehetett oka az idenlifi- eatiora.

De telő ponton áll a „Ny. K.“ tárgyilagossága, midőn idenlilicálja magát az általam neheztelt közlés íróival; s azon kívánságomban, hogy nyílt sisakkal szeretném őket látni az alkotmány és sajtó szabadság meglámadóját fedezik fel. Ez igazán nevetséges I

Az igen szép önöktől, hogy felelősséget vállalnak névtelen munkatársaikért, de nem érdem, a törvény is úgy követeli, nincs vele mit dicsekedni, de azzal sincs mit dicsekedni, hogy önök egy a lapjokban megjelent beíga- zolatlan rágalom megczáfolásaban magokat érzik sértve és felfortyuuva indignalódnalt; mert ha már én is a sorok közölt akarok olvasni, ez a tüzeskedés, nem magyarázható egyébbre, mint hogy önök tacite beismerik hogy a kérdéses rágalom tölök származott.

A mi azun nevetséges feltevést illeti, hogy ha valaki rágalmazóját a ki a nyilvánosság elölt támadta meg ismerni akarja, ezen óhajtásával az alkotmányt és sajtószabadságot támadná meg, — mint oktalan következtelést utasítom vissza.

Értsük meg egymást! Hogy ki rejlik az önök lapjában Plátó, Mercur, Minerva. Cassius st álnevek alatt, azt én sohasem keresem: de midőn valaki rágalmat ir, ez egészen más dolog, ez a sajtó szabadság nemtelen kinövése ha nevét elhallgatta, de egyszersmind jogilag is elítélendő. Ugyanis ha valaki nevét eltitkolva támad meg éiigemel; két eset adja elő magát t. i. a vád vagy beigazol- tatik, és akkor ennem a közvélemény megbüntet elitéi ;ha be nem igazoltat:!: én ártatlan leszek ekkor bűnhődni kellene a rágalmazónak, már hogy egy közvélemény mikép bün- telhet ineg egy emberi a kil nem ismer, a kinek a nevét nem tudja, ha csak a Ny. K. szerkesztősége meg nem tanít én nem értem, neui tudom.

De azt sem tudom hogy valamely vádat álarcz alatt miképen lehet beigazolniI

Becsületes emberek között a párbaj nyíltan szokott meg történni, az orgyilok mindig nemtelen fegyver volt.

A sajtó szabadság köpenye alatt orvtámadásokal intézni, nem egyébb visszaélésnél, és az ily orvtámadók vé- delmezése nem e legirigylendöbb ügyvédi feladatok egyike mire e lapok szerkesztője ugyan soha sein fog vállalkozni: jólehet hogy ha valaha a sajtószabadságot öntudatosan megtámadná még csak gondolatban is, Scaevola- ként engedné jobbját elégettetni.

Gy. S.

Nyirfalombok.

VI.

(Idézés. Nem akarnak kemparealni. A döczögös hexameterek is hasznosok — néha. Üvegágyu és a Bocche. Fényképek — ingyen, melyikei talán jó pénzért is örömest váltanának magokhoz az érdeklettek. Rövid de épületes intés azokhoz, a kiket illet.)

Jüjetek elő a sötétből, lépjelek ki az éji homályból ti sivár agglegények, ti rideg egyhangú betűi a társadalom ábécéjének, ti nem szorzó és nem oszló mennyiségek az élet számtanában! Egy . . . kellő . . . bárom! . . Mit?

hát még sem akartok mozdulni? Most mindjárt drabanto- kal lódinlunk ulánalok, vagy plane a Jökai Kesclyö Péterének valamelyik utódát biztatjuk neki, hogy rontson Teátok és elöltetek mindaddig szavalja még a Klopstok német hexametereinél is döczögősebh verseit, inig csak tömegesen be nem rukkoltok . . . A lián 1 fogolt rajtatok az aranyos Ígéret“ 1 No csak közelebb . . . még is, még is . . . jól vaui Most már elő azzal az „üveg ágyúval“ Jenéi bácsi! ne fel jen, nein fog úgy járni, mint a Bocclie-ben a Gartenlaube rajzolója , . . . uraim 1 még csak nehány má- sodpereznyi türelem 1 . . . most elbocsátjuk önöket, miután becses arezukat élethíven adhatjuk át a halhatatlanságElethiven? Aligha, miután a fényképezés tartama alatt folytonosan izgettek-mozgottak, tagjaikat rángatták nyakukat tekergették, orrukat frntorgalták ... No de ha egyiknek vagy másiknak torz-arcza, s két kéz-két láb helyett csak is négy lába lett, vagy talán épen fejnélkül jelent meg az üvegen, — az ők hibája, snem a fényképészé de nem is mienk, ini mindenesetre meg mossuk kezeinket . . .

. . . Ecce 1 legelőször is Vastagnyak Kricsi „urfi“ porlraitja került kezünkbe. Úgy circiler a magvar szabad- ságharcz éve körül leltet a dominus, bár a ki'knzelebröl nem ismeri, s nem tudja toilellje rejtelmes titkait, alig mondaná nogyvenesnek. Hjah de mi ismerjük réges régen s keresztlevél nélkül is eldudolhaljuk biztosan felőle: „állal ugrotta az L-el“ I Különben szeretőire méltó egyéniséggé nőhette volna ki magát egy lelkes és szetlemgaz- dag nő prometheüszi működése mellett, ámbár most is ta- gadhatlanul nem utölsó ember ... a teritett aszta! mellett (er frisst wie ein Augusztiner, sault wie ein Franeiskaner) továbbá a preferencze és tarok-kluhban (soha nem bont kompániát) s végül mint a nyulak Torquemadája és a rókák Árbuez Pátere,- . . különösen akkor igazán csókolni való gyerek midőn e kedélyesen kifejezeti eszmét: „hogy hamis az asszony, Adóm apánk óta ismeretes nóta, nem kell hozzá kóla“ — magvas élezek és mosdatlan elméncz- ség it kíséretében, száz meg száz alakban variálja és illustrálja. — Egyébiránt mit lehet róla az, árva, ha teljes világi életében olyan nőkkel barátkozott csak kik alul állanak a női fönség színvonalán, s ezen „olcsó szépségek“ miatt megmaradt a gorilla-fajban s elvesztette hitét az emberiség egyik még pedig azon felében, melyben „a ki nem hisz nem idvezül“ bizonyára sem földön sem égen ? Ha aztán azt mondjuk róla, hogy rideg magányában egészen megfásult és elzüllött, nem ismer sem embert sein Istent; hogy barátság, elvhuség. honszerelem, áldozatkészség az 5 észjárása szerint mind csak ábránd és Ureshang, — még akkor csak igen kíméletesen nyilatkoztunk felőle. Hanem ha majd „kirántják alóla a pokróczot,“ mindenesetre szolgálunk fejfájára vagy siroszlopára a misanthrop Társosi Dyonis sirvcrsével.

Vastagnyak Kricsi a nevem; éltem hatvanad évén

Haltam s nem nősztem, — bár csak apám se tévé . . .

...De már Boxbier Stillfried polgártársunk jóval szelidebb kiadású „behemóth.“ A fetish—imádás ugyan, valamint a potrohosság is nálu szinte feltalálható (a fetish önmaga, s mint neve mutatja, nagy tisztelője Gambrinus- nak, és az ő prófétájának Drehernck), azonban az igazsághoz iiiven ki kell mondanunk, hogy öl nem keserű csaTARCZA.

Fejér galamb, fejér rózsa.

Eredeti beszély

Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.)

VI.

Nem tartozik feladatunkhoz, hogy Gyulát hadi pályáján minden nyomon .kövessük, osztozott ő is a hadsereg győzelmeiben, fáradalmaiban küzdelmeiben, mint a többiek olyan' volt mint mindenik, bátor, vitéz kitartó. A sza- badságharcz utólsó napjaiban a sereg melyhez ő is larto• zott, erős harezot állott ki, s Gyulát egy ágyugojó leütötte lováról lába térdénél szét volt zúzva, eszméletlenül ma' radt a csatatéren a halottak között; Péter is könnyű sebet

* kapott, de a csata után Gyulát nem látván sehol, könnyeden bekötöztette sebét, s nehányad magával a csatatérre sietett Gyulát felkeresni, nem soká kellett fáradnia, Gyula ott feküdt még mindig eszméletlenül, szétzúzott lábából kiomló vére pirosra festette a barna földet, a vérzés még mindegyre tartott, Péter tehát amint lehetett összekötötte a zúzott lábat, Gyulát maga mellé emelte a nyeregbe, s a táborba vitte.

Az orvosok megvizsgálták a sebet s egyértelmüleg oda nyilatkoztak, hogy az élet megmenthető, de a sérült részt le kell vágni, a műtétet még a Gyula eszméletlen állapotában vitték véghez; s midőn felébredt nyomorék volt, erős láz rohanta meg s a kórházban sokáig lebegett élet és halál között Ez alatt inár a harczi zaj is lecsöndesült, a magyar seregek lerakták fegyvereiket, halálos némaság uralkodói! minden felé, hiába ömlött a sok drága vér, hiába volt minden áldozat, a küzdelem dijja könnyek, ínség és nyomor levének.

Már az ősz hervaszló szele rázta a sárga lombokat midőn Gyula hazaérkezett, haloványun mankójával támogatva lépteit, még mindig olgyengülve ha kissé felkelt ágyából, s alig érkezeit szülei házához, ismét lekellelt feküdnie, láza újra viszalért s aggódni kellett élete felett.

Gabriella tökéletesen fejér rózsáihoz lett hasonlóvá arczárói az élet minden szine elköltözött, gyászruhát vett tnsgári, mert azt hitte hogy Gyula elesett s a valót akarják eltitkolni elölte, midőn azt mondják hagy csak lábát vesztette el. Péter fogságban volt vigasztalast nem adhatott, a Gyula szüleihez nem mehetett kérdezősködni, nem voll senkije csak a fehérgalamb és virágai, most ezek is

hervadásnak hajtották szomorú fejőket, meleg könnyeit hullatta a virágokra, de ezék életet nem adhattak nekik, hidegebb volt azöszi harmat, sein hogy ellentállhattak volna pusztító erejének; és édes anyja? Olt ült karos székében lánya könyeil látta, vigasztalta, minden nap ugyan azon szavakkal; azokra már Gabriella nem is hallgatott.

Midőn meghallotta hogy Gyula visszaérkezett, egy örömsikoltásl hallatott levele fekete ruháját és a Gyula előtt annyira kedves égő veres színűbe öltözött, aztán a nélkül hogy csak hívta volna is bámuló anyját egész ön- kivüli állapotban sietett Gyulához.

Hajfürtéit a szél szét zilálta, de ö nem gondolt semmivel Gyulát akarta látni; de midőn a nagy sietségtől egészen eltikkadva a szoba ajtajához ért s keble hangosan dobogott a viszontlátás örömétől, szembe véle egy szigorú arczu ősz embert pillantott meg, komor bangón intézvén hozzá szavait.

— Mit akar kisasszony?

— Látni öt! válaszoló Gábriella.

— Megtiltom! mond az öreg, ki nem volt mása Gyula atyja, s egyszersmind útját elállotta,

Gabriella pedig eszméletlenül rogyott a folyosó padozatára.

Az öreg Ecsegi, eszméletlenül látván összerogyni Gabriellát, minden résztvevő megindulás nélkül, megtartva szigorú arisztokratikus hideg arczkifejezésél, egyenesen szobájába ment, Íróasztala mellé ült, néhány szót irt darabka papira, azután előcsengetle inasát és Szenveiné- hez küldötte a levéllel.

A levél larlalma csak ennyiből állott:

„Asszonyom 1 leánya itt fekszik elájulva a folyosón, siessen és szállítsa haza I“

Gyula az egész eseménynek sejtelmivel sem birt, erős láz által kinozva eszmélet nélkül feküdt, de mintha lelkének szemeivel keresztül látott volna a vastag lolgy- ajtón, láasan égő szemeit meredten szegezte egy pontra, összefüggés nélküli szavakat mormogott, melyekből a Gabriella nevet gyakran kilehetett venni, midőn atyja durva szavait meghallotta, s azután nyomban valami lest zuhanása következett: szivéhez kapván, felsikollolt, s hihetetlen erővel hagyta el betegágyát; de mielőtt az ajtót elérhette volna, lábai ingadozni kezdettek, s homlokát a szoba közepén levő asztalba ütvén a padozaton elterült.

Oly közel egymáshoz és mégis oly messze 1 A viszontlátás pillanataiban oly messzire dobálni egymástól! Ki tudja hat ha mig testeik eszméletlenül heverlek a kemény deszkán, leikeik egymást ölelték olt fent a ragyogó testben a fényes csillagban. Talán visszn sem kívánkoznak milyen holdodok lehelnének ha olt maradnának. Minek is kell nekik visszajöni? A játék be volna végezve; kitudja, igy itt e földön mikor lesz ^z és miként?

Szenveiné néhány perez múltával leánya mellel! volt s midőn heves szív fájdalmak között igyekezett a szerencsétlent eszméletre költeni, bent a szobában az öreg Ecsegi csaknem ugyan azon fájdalmakat élte át, inidőn'fiá- nak véres fejét megpillantotta.

— Ali! szép leányom; ha atyád az én kedves férjem élne, majd megtanítaná e gőgös urat e durva megaláztatásért! — kiálta a folyosón Szenveiné. '

— Ah! Szenveiné asszonyom, ez a te müved, de meglakolsz érte — dörmöge a szobában Ecsegi. *

— Leányom! egyetlen gyermekem, az égre kérlek ébredj, anyád, a te jó, a te szerető édes anyád van itt! —

— Édes fiam ! egyetlen gyermekem, térj magadhoz, jöjj feküdj ágyadba, uj sebed tetézni fogja fájdalmaidat I Hangzott egyszerre kint és bent.

Egy pohár hideg viz használata után Gabriella magához tért, égszin szemeit kérdőleg hordozta körül, gondolkozni kezdett, hogy mi volt a valóság s mi volt az álom.

Ah az álom oly szép volt, a valóra gondolás megrázta idegeit.

— Menjünk anyám, — monda locsüggesztett fővel s túlvilág! hangon — menjünk (anyám, Isten nagyon megbüntetett könyelmüségemért!

— Menjünk gyermekem, e házban dögleletes a lég, itt nem laknak emberek 1 Ah csak szeretett férjem élne! . . Jaj támaszkodj karomra, gyenge vagy!

Ezalatt Gyula is eszméletre tért, alvja karjaira emelte, s ágyához akarta vezetni, de hirtelen kiragadja magát atyja karjai közzül s mielölt az útját állhatta volna, épen azon pillanatban jelent meg a folyosón midőn Gabriella anyjával távozni indult.

— Gabriella 1 —

— Gyula 1 kiáltanák csaknem egyszerre, s mitsem törődvén az öregekkel egymás karjai közzé rohantak, s csókjaikkal halmozók el egymást, egyik a véres, másik márvány, fehér homlokot.

Szenveiné szemében a győzelem sértő, szúró lekin- tetével nézett Ecsegire.

Ecsegi szemében pedig a bosszú gondolata sötétlett.

Harcz ismét volt mind a kétrészröl, életre halálra. Érzette mindenik hogy a harcznak áldozata egyikük gyermeke leend. De elvoltak határozva.

A két szerelő szív végre elvált egymástól, s a viszont találkozás édes reményében mondtak egymásnak Isten hozzádot!

Ab ha mind a kellőjük kehiének szerelme egyenlő tiszla, égi árlatlanságu lett volna, a viszontalálkozás ulán, ugyanazon indokból sóvároglak volna, a vósz elvonulandott fújok felett, s a szülék harcza elnémul vala. De igy egyiknek áldozatul kell esni. Melyik lesz az áldozat, az erény-o vagy a bűn, vagy talán mind a kettő? , . . (Folytatjuk.)