Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-11-14 / 46. szám
nedvet úgy bóditó maszlagot teremhet. Óvjuk meg a sajtószabadságot, hogy legyen világitó lángoszlop a pusztábau, s ne legyen bolygó lidércz, mely a rágalmazás és sértegetés által posványba vezet. Az incri- minált hírlapi czikkben egy ilyen mérges terméket mutat be vádló az esküdteknek, mely egy egyszerű, szerény papi egyénnek jó hírnevét, becsületét akarta elrabolni. Hálátlan itt a vádló szerepe, mert egy oly egyént kell itt vádolni, a ki a felvilágosodás zászlójának lobogtatójaképen tüntetheti fel magát az esküdtszék előtt. Az incriminált czikk úgy íratott, mintha az csupán a közös iskolák ügye melletti fellépés volna, pedig ezen ügy tiszta leple alatt, a magánboszu ördöge, a kajánság van elrejtve. Magánembert, magáucselek- ménye miatt pelengérre állítani, főleg sajtó utján, nem lehet. Az ily cselekmény vagy jogsérelmet képez, vagy nem.-Ha igen, akkor van törvény és bíróság annak megtorlására; de arra, hogy valaki a maga birája legyen, senki jogosítva nincs. Ha a törvény és igazságszolgáltatás megengedik, hogy a sajtó utján sértegetni és piszkolódni lehet, ki fog akkor biztosítva lenni a sérelmek ellen ? E czikk megírására nem valami megvetést érdemlő cselekmény, hanem csupán nézetkülönbség adott okot, s a nézetkülönbség meggyőződésből és kötelességérzetből is származhatván, azt vádlónak bünül felróni nem lehet, s ebből kifolyólag szabad-e őt megbecsteleuiteni, rágalmazni, őt tiszttársai előtt gunytárgyává tenni, őt a hívek előtt a sötétség szolgájaként felmutatni, s határozott bűnnel, s fanatizálással vádolni, közmegvetés tárgyává tenni, mint álszenteskedőt, erkölcstelennek kinyilatkoztatni ? Nem a lelkész, hanem a polgártárs van itt megsértve, s ezen jelen per, ez nem panasz, nem vád, hanem védelem, s most a midőn az esküdtszék Ítéletét ez ügyben kimondja, 14 millió magyar nevében fogja nyilatkoztatni, ha Szent István koronájának országában védi-e a törvény a becsületében megsértettek Kéri ezek után vádlottat elmarasztalni. Erre vádlott ügyvéde, dr. Kola János, a követ kezőkben felelt: Nagy szó az, melylyel vádló ügyvéd beszédét végezé, megvallom, gondolkozóba estem, minő hangon feleljek arra, az esküdtek részvétéhez, rokonszenvéhez szóljak, vagy vallásos érzelmeiket gerjeszszem lel, de nem, én azt nem teendem, mert arra szükség nincs. Én nem részvétet, nem rokonszen- vet kérek védenczemnek, hanem igazságot, mondják ki azt mondják ki! s ne ragaszkodjanak a holt betűhöz, hanem hallgassanak lelkiismeretük szavára, mint a melynek és az istennek felelősek csupán Ítéletükért. Aztán Ígéri, hogy röviden felel a vádbeszédre, a mit azonban nem tart meg, mert igen hosszú, de remek védbeszédben igyekszik kimutatni azt, hogy a kérdéses czikkben nem foglaltatik sértés, é3 főleg vádló ellen nem, miután abban vádló megnevezve nincs, s ha magára értette, s ennek folytán pert indított, az nem vádlott hibája. Ugyanazon joggal bár melyik lelkész perbe foghatta volna vádlottat M.-Pécskáról. Majd a szabadsajtó feladatát fejtegeté, s felhozza, hogy a lapok sokat írnak a kimondott pápai csalha- tatlanság és legközelebb a herczegprimás ellen, még sem pereltetnek életre halálra, mert nézetkülönbség nyilvánítás nem rágalmazás. Ha ezen perben a vádmásba font karokkal gondolataiban elmélyedve a virágágyak előtt állani látta, fogadni mert folna reá, hogy b a kertész. S valóban Henrik Florette mellett szívesen lelt volna kertész. — És ha földre szegzctl szemekkel a virágágyak közötti utakon föl s alá járni látta volna valaki, fogadni mert volna reá, hogy az egy philosoph, ki a bül- cseség kövét keresi. — Ö pedig a kerti utak fövényén a kedve* gyermek nyomait kereste. Végre a hosszú várkerten végig menve, a de la Ga- renne forrásnál lábnyomokat fedezeti fel,melyeknek Florette nyomainak kelle lenniök. — Ő ugyan alig látta Florette lábacskáit, de Henriknek a legbiztosabb szemmértéke, s legfinomabb számitólehetsége volt, — mint azt a későbbi években több csatamezökön bebizonyilá. —A mint a nyom után ment, egy bokron túl pallót talált átvetve a csendes patak fölött. Túl a vizen csinos fehér házacska állt. Most szívesen kérdezte volna: kié az a kis ház, vagy kik laki benne? — De senkit sem látott, csak saját nyilát az átfúrt rózsával, mely a kis házacskának egyik ablakában volt állítva. — Megijedt, mintha valami rendkívülit látott volna az ablakban, gyorsan visszavonult, szive erősen dobogott, s futva futott vissza a kertbe, pedig senkisem követte öl. Estve ismét a kertbe ment. — Már fél homály terült a kertre, de neki éles szemei voltak. És a távolban, a Garenne forrásnál egy olyan alakú leánykát látott, mint Florette. Egy vízzel telt korsót épen akkor vitt fejére téve a forráson át a kis ház felé. E kép egész eslve szeme előtt lebegett. A várban bál tartatott; a herczegnők, nemes urak, nemes hölgyek, tánczollak. De egy urhölgy se lánczolt úgy, mint Henrik előtt a kertész leány képe, korsóval a forrás és a szikla felett. És ha Henrik tánczolt is, ritkán nézett tánezosnö- jére, hanem az ajtóra, hol a nézők álltak, noha hiúban nézett. -------------V . A kertész. Másnap korán reggel a várkertben volt Henrik, ásó a kapával vállain a Garenne forráshoz ment. A szép forráskút környéke elvadult s elhanyagolt vala; körülbelül azért, mert senkisem járt arra a vizhordókon kívül. A forrás igen távol volt a kertészlak közelében. Hihetőleg a lőtt elitéltetik, az a sajtó tényleges szabadságának megsemmisítése leend, mert igy el lesz nyomva a szabad vélemény szabad nyilvánítása. Aztán fejtegeté azt, hogy ezen szó, fanatizálni,nem izgatást jelent, s hogy a lelkész, a midőn a szeretet vallásával ellenkezőleg más felekezetek ellen türelmetlenkedik, valóban fanaticus, s ha a maga ilyen nézetét másokra erőszakolja fanatizál. Végre képtelenséget lát az egész perben, mert nem védenezének kellene itt jogosan a vádlottnak lenni, hanem a vádlónak,ki az által, hogyaperlett czikkben foglaltakat magára vette, elismerte, hogy ő a sértő fél. - Kéri vádlottat felmenteni. Erre vádló ügyvéd kitűnő beszédben válaszol, s igyekszik védő ügyvéd beszédének egyes pontjait czáfolgatni, s ismételve kéri vádlott elitéltetését. Védő ügyvéd viszonválaszában kissé hoszszadal- masan, de sikeresen felel meg a válaszra, s még egyszer ajánlja védenezét az esküdteknek, kérvén azt felmentetni. Elnök a tárgyalást befejezettnek nyilvánítja, reassummálja a dolgot, s felszólítja az esküdteket lelkiismeretes szavazásra, s azok % 12 órakor visz- szavonulnalc. 12 órakor megjelennek az esküdtbirak és a sajtótörvényszék, s ■ Oláh Károly, mint az esküdtbirák választott elnöke tudatja, hogy vádlott 12 szavazattal, tehát egyhangúlag nem vétkesnek nyilváníttatott. — Mit a közönség éljenzéssel fogadott. — Vádló 100 írt perköltség fizetésére Ítéltetett el. — Felperes ügyvéde semmiségi panaszt jelentett be. Sz. A. Egy ajánlat a t. ez. gazdaközönséghez. *) Az anyagyi vagyon társadalmi ólelünk egyik létfeltétele. Lehető legkevesebb beruházással, a lehető legnagyobb tiszta jövedelemre tenni szert. Ez a czél, melynek elérézére kell, hogy az egyes gazdászlől kezdve fel az államgazdászig minden gaz- dásznak összes munkaereje irányozva legyen. Ezen a czélnak inkább vagy kevésbé elérhetése, az utak s eszközök megválasztása — és az eszközöknek miként alkalmazásától van a szerencse hozzá járullával feltételezve. Amig a gazdásznál, aki az adott körülmények között czéljához az utat jól választól la, rajta az eszközöket helyesen alkalmazta, csekély érték tís munkaerő beruházása biztos sikerre vezet; ellenkező esetben a legnagyobb mérvű érték és munkaerő beruházása is — vesztegetve van. Ezek oly alapelvein gazilászalnak, illetőleg vagyonszerzésnek, minek nem lehel ellent mondani — mert gyakorlati érvényüket a mindennapi élet bizonyítja, S ha vulaki e sorokat olvasván önmagától kérdezni találná, hogy én a szerény gépgyárnok mi alapon fejtegetem a gazdászat alapelveit; megelőzöm kérdését s mellőzve a gazdászat fogalmának elemezését, egyszerűen azt válaszolom : mikép az általam fönnebb idézett alapelv: lehelő legkevesebb beruházással, a lehelő legnagyobb tisztajö- vcdelemre lenni szert, az anyagi éleiben minden embernek egyiránt aranyszabálya és igy nekem is, s hogy továbbá én mint gazdászali gépgyárnok, a ki a gazdászok- Ital naponta sőt óránként érintkezem, hazánkban a gazdáa) E czikkre különösen felhívjuk olvasó közönségünk figyelmét. Szerk. a bearni herczegnek az tetszett legjobban. — Felásolt egy nagy darabot a zöld pázsitból a kút körül. Ásott egész reggel. A veriték hullott nemes homlokáról. — Elfáradva szomjasan a kúthoz ment, mely tisztán buzogta ki ezüst habjait és ivott. — A hüs viz, melylyel megnedvesilette ajkait, jobban esett a legnemesebb bornál; mert talán belőle a kedves Florette is ivott. — A munka végezte után a várba tért, — s kicsiny zöldes szürke szobájának csúcs íves ablakából szomorú merengő arczczal nézet kifelé. Ha még egy negyed órával tovább maradt volna Henrik a kutnál, egy nézője is akadt volna; mert Florette a forráshoz jött. És a mint a felásott kort a pázsiton és az uj virágágy fekvését meglátta igy, gondolkozott: „ezt vagy atyámnak vagy az ö meghagyására a szolgának kellett csinálnja még korán.“ Florette mint hazaért, s az öreg Lukácsot kérdezte, ez csak csodálkozott, s nem tudott az egészből semmit. Azonban a Garenne kúthoz menvén, látá a munkát, és bosszankodva mondá: „a fiú tudtom nélkül csinálta.“ — Elöhivá a kertész legényt, és feddeni kezdé; de senki sem akarta n hívatlan kertészkedést magára vállalni. Lukácsnak sehogy sem fért a fejébe, s meg nem foghatta, ki az ki a vár kertben kontárkodolt. Élhatározá tehát lesheiyre állani. — Leste is egész este és egész nap, és sohasem tudta meglesni, mert a királyi család egy szomszéd várba utazott, és csak estve későn tért vissza. — Az ifjú her— czeg különben szívesen bonn maradt volna. — A következő nap ismét más ünnepély volt, s az ifjú herczegnek nem szabad volt annál hiányozni. — Azért nap költéig felhasz- i nálla a korai órákat a kertészkedésre; fölásta s rendezte az uj ágyakat, s virág plántákat ültetett a Garenne forráshoz. Ezt nem látta senki, s mi reá nézve még szomorúbb volt, ö sem látott senkit, legkevésbé pedig azt kit legszívesebben látott volna. Aztán a legközelebbi kerülő utón a várba ért. — Legközelebbi kerülő ut pedig lágivben húzódott a váron körül el egy csinos házacska előtt. — Pillanatai az ablakra tapadtak, melyben a múltkor saját nyílvesszőjét látta. Szive találva volt; mert az ablakban j egy bizonyos lányka állt. — Az ablak lárva állt mint egy nyitott mennyország, benne angyalával. 6zat mibenállásárol a legkissebb részletekig a leghitelesebb eredeti forrásból értesiltelem s e mellett személyesen is látok s tapasztalok sokat, következőleg némi illetékességgel szólhatok a gazdászat több ágazatához - s ezúttal jelesül szokott magyar nyíltságommal a mondó vagyok : Hogy ha anyagilag boldogulni akarunk, pedig kell akarnunk, minden erőfeszítéssel, különben a quota vas- i keze elzuz menthetetlenül — belterji (intensiv) gazdál- ! kodásra kell törekednünk, és pedig a legkissebb 'részle- I tokig. Vagyis oda kell törekednünk, hogy a mi a gazdá- szatunkhoz szükséges munkából saját erőnk és képessé- günklöl kitelik, érte senki fiának se fizessünk, de csak j egy árva fillért sem. Mert mindaz, a mi gazdászatunk forgalmából az [ idegenek által elvonatik, egyes gazdászainkat, s állatuk j nemzet gazdászalunkra nézve veszve van. Jövedelmünkből csak az miénk, csak az gyümölcsöző, o mi viszont beruháztatik. Az idegenek milliókat visznek ki évenként kazánból. Ezen világos romlást nagyban lehet mérsékelnünk, ha akarni tudunk. Az emberi teremtődsz a gépeket épen az általain ismételve idézelt gazdászali alapelv valósítása czéljáhól hozta és hozza naponként forgalomba. A szántó, vető, kaszáló, arató és cséplőgépek mind épen arra valók, hogy a gazdász kevesebb érték és munkaerő beruházása mellett több tiszta terményt takaríthasson öszszel magtárába. És a mindennapi élet bizonyilja, hogy az előszóm- Iáit eszközökkel, a hol azok czélszerüen alkalmaztatnak; oly mérvű siker éretik el, minőt a gazdász, a ki azokat alkalmazni nem képes, vagy nem akarja, vagy nem tudja, sokszorosan nagyobb érték és munkaerő beruházása mellett is megközelítőleg sem érhet el. A gépek alkalmazásánál tekintve az azokkali dolgoztatás minőségben van azonban egy nagy baj s illetőleg hátrány, a mely fájdalom aránylag igen kevés kivétellel gépekkel dolgoztató gazdászainknál általános. Egyikéről akarok ez alkalommal szúlani a cséplő gépekről. A cséplőgépeknél a vezetők legnagyobb részben idegenek, — igen drágán fizettetnek s a mellett, hogy keresményünknek a hazai forgalomból elvonásával a nem- zetgazdászalnak roppan! kárt okoznak ; a géptulajdonost legtöbb esetben, itt nem részletezhető tömérdek kellemetlenségnek teszik ki, de a mi födolog haszonlesésükkel s sokszor ügyetlenségükkel is hasznától, melyet pedig oly sok czimen kiérdemlőit, megfosztják. E bajon mely az egyes gazdász tiszta jövedelmén igen érezhető rést ül, a hazai összes gazdászatot véve pedig, a cséplő gépekkeli dolgoztatás immár nagyban elterjedve lévén milliókra rugó kárt okoz — a legegyszerűbben az által lehet segíteni — ha a czéplőgéppel biró gazdász saját családi, vagy gazdászatának segédszemélyzete köréből bírja gépének vezetőjét is. Az az, vagy n géplulajdonos maga — vagy családjának egy vagy t ö ti b tagja vagy szegödménye- seinck valamelyike — tehát molnárja, faragó, bérese, kovácsa, lakatosa, asztalosa, kerékgyártója szóval bármi néven nevezendő és bármi foglalkozású polgártársa — hozzá tartozóinak — vagy ismerőseinek köréből — a ki a gépvezetést elméletileg és gyakorlatilag megtanulni elég képzettséggel vagy természeti hajlammal bir •— azt sajátjává teszi — szerzett tudományát a gazdászalba beruházás állal értékesíti. A térszüke tiltja az alig kiszámítható előnyöket részletezni, de beláthatok is azok első tekintetre, miket gazdászatunk ezen mozzanata a működésben levő gépeknél a nyakunkon hízó idegenek helyeit saját polgártársaink lennének mindenütt a vezetők, magán és nemzetgaz- dászati szempontból elmaradhallanu! eredményezni fogna. Mind igaz és szép is — fogja mondani a tisztelt Florette állt az ablakban, és épen hajának szép fekete fonadékát körité feje körül. Ifjú keble födellen volt, fehér nyaka fénylett mint a hó sötét sejem hajának árnya alatt. Elölte az ablakban virágok hevertek, melyeknek gyanilhatólag már egy helyecskét gondolt hajában vagy kalapján, vagy keblen. Henrik barátságosan köszönt fel az ablakba, Florette szintúgy viszonzá. — Henrik egy pa- docskára lépett, s igy elérte Florettét. Pir futott el az an- gyalarczon, s ann»k fényes alabástromán. Henrik pajzánul kérdé: „ne segitsek-e neked az ékitésben?“ — A leányka kiléröleg válaszolt: „kegyed az ifjú ur ily korán?“ — A herczeg pedig úgy vélte hogy már nem korán van, s a leányka pedig tagadta, hogy segélyre volna szüksége, — Véli tovább a herczeg, bogy a leányka már magában is szép és semmi ékitésre nincs szorulva, hogy szép legyen; a leányka viszont azt állitá, hogy a herczeg gúnyolódik mi azonban neki egy cseppet sem áll jól. — A herczeg újra erösité, hogy soha életében nem beszélt igazab- bat mint most; s mióta neki a leányka a rózsát adta, feledni sem tudja. — Ama rózsa még kevés volna arra, hogy üt a herczeg előtt feledhetlenné tegye, — viszonzá a leány. — A herczeg kijelenté hogy megbánta, hogy a rózsát viszszaadta; mert meg kellett volna azt tartania emlékül; ismét a leány kezdi bánni, hogy az előtte fekvő virágokat gondosabban meg nem válogatta, melyeket azonban szívesen átadná a herczegnek, ha örömei szerezhetne. — A herczeg erősen hizonyitgatá — mialatt a virágokat egyenként kebelére tűzte,1—hogy azok közül a legcsekélyebb is mérhetetlen becset nyer adója állal. A leányka szintén valóban szépeknek találta azon virágokat, melyeket a herczeg tűzött az ö dobogó keblére. Így vélekedtek és hittek, — bánkódtak cs bizonyítgattak volna még sokáig, ha az öreg Lukács Florettét a mellék szobába nem szólítja. Ekkor kecsesen mosolyogva meghajtó magát a leányka az ifjú herczeg előtt s távozott. _Henrik ennan a várba ment, hol már keresték; de helyét sehol nem találta. — ( Foly. köv.)
