Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-11-07 / 45. szám
VI. évfolyam 45. szám Hétfő, november 7. 1870. Kiadó hivatal Illincz Gyula könyvkereskedésében nyíregyházán. Szerkesztői iroda: ifi. Csáthy Károly könyvkereskedésében DEBRECZENBEN, Bérmentetlen levelek einem foVegyes tartalmú hetilap. i\'yilf tér alatt minden három hasábos gnrtnoiMjsor 25 Kr. és 30 kr. bélyegdij. Előfizetési dij: Kiadóhivatalban égés/, évre 5.50 Házhoz vagy postán küldve 6.— Félévre ............................3.— É vnegyedre .... 1.50 Hirdetések dija : minden 5 hasábos petit sor egyszeri igta- tusánál 5, többszörinél 4, — bélyegdij 30 kr. Előfizethetni Myir egy házán Illincz Gyula (előbb ifj. Csáthy Károly) könyvkereskedésében főpiacz. DehreczenlHn ifj. Csáthy KároJykönyvkereskedésében,Pesten Grill Károly m. k. udvari könyvárusnál és PetrikGézánál hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek T. Előfizetőinkhez! Lapkihordóm tapasztalt lassúsága miatt, lapjaimat ezután minden helybeli előfizetőnek posta utján küldőm meg. Ez sokkal czélszerfibb és kényelmesebb leend az előfizetők részére, mivel az egész városban hétfőn mindenki megkapja lapját. Szíveskedjenek tehát előfizetéseiket a kiadó hivatalban minél előbb megtenni vagy megetetni. ifj. Csáthy Károly, kiadó. Észrevételek az Sz. K. ur recootrájára. (Folyt, és vége.) Különben lehet, hogy a világ valamelyik zugában, melybe az Sz. K. ur ismeretségi köre kiterjed, nagy számmal lehetnek a „képtelen“ tanítók! Nagyon sajnáljuk elmaradottságukat, nálunk nincsenek oly feles számmal a képtelen tanítók, itt mindenféle peregrinusoknak és mesterlegényekuek nem szoktak tanítói állomásokat adni; sőt nálunk az egyházmegyei gyűlésen „képességi vizsgát“ kell kiállani minden alkalmazást igénylő tanítónak, végezte légyen bár a képezdei tanfolyamot a világ bármelyik zugában vagy mutasson elő bármily kitűnő osztályzatot; még azt is megsúghatom Sz K. urnák, hogy ezen képeségi vizsgák az „uj tanmódszer“ értelmében tartatnak meg. Mindezeket csak azért hoztam fel, hogy meggyőzzem Sz. K. urat, miszerint nemcsak hogy nem erősitem „képtelen“ szavainak igazságát, sőt nagyon is távol állunk egymástól. Tovább menvén „sajátságos felfogásnak“ nevezi Sz. K. ur részünkről azon állításunkat: „hogy régibb időben képezdék nem lévén, a régi tanítók nem sajátíthatták el az uj tanmódszert.“ Mi meg azt tartjuk különösnek, hogy a világ valamelyik zugában, miként lehet ezt sajátságos felfogásnak tartani. Nagyon jóltudjuk mi azt, az Sz. K. ur magyarázata nélkül is, hogy egy tanítónak minő ismeretekkel kellene bírnia; de mielőtt pálezát törnénk felettük, mentségül be kell számítani, az elfogadható körülményeket. Mi különb séget teszünk e tekintetben egy debreczeni, és egy kakucsi, vagy szalmadi tanitó között; mert mig az első nehány forint áldozattal lépést tarthat a korral, melyben él; olvasó egyletek, könyvtárak sat. állanak rendelkezésére, addig a másik távol minden központtól, elzárva az előhaladás minden eszközeitől, lenyűgözve nyomorának békójiba, sokszor a legjelesebb tehetséggel kénytelen a porban vesztegleni; ennek folytán, még megbocsáthatlan bűnnek tartjuk az elmaradást amott; itt beszámítom a körülményeket, s nem mondok halálos Ítéletet a tanitó felett elmaradásáért, sőt alk Imát kívánunk neki szolgáltatni, hogy hivatásának nagyságát átértve, igyekezzék előre haladni; — s ha már pénzt csakugyan nem adhatunk neki a Bach huszárok miatt, a mit én is jobban kívánnék, adjunk legalább oktatást, habár nehány hétig is. A szomju föld mohon issza az esőt, a szomjazó lélek is sokat tanulhat, habár csak neháy óra alatt is. Azt mondja Sz. K. ur „Tehát Gy. ur azt óhajtaná, hogy minden évben gyűjtsük össze a tanítókat és magyarázzuk meg nekik, mennyit haladt egy év alatt a nevelésügy, egy évig aztán ők otthon heverhetnének !“ Igen is azt óhajtjuk, s óhajtjuk mindaddig, mig egyetlen tanitó lesz, a kinek erre szüksége van; sőt még többet kívánunk, kívánjuk, hogy évenkint legalább kétszer tanítói értekezletek tartassanak, a hol a tapasztalatok egymással közöltetvén, az erősek a gyengébeket emeljék; nem azért, hogy Sz. K. ur szerint otthon heverjenek, hanem hogy az elméletben tanultakat átültessék a gyakorlat mezejére; mert a tanítónak nemcsak elmélkedni és búvárkodni, hanem az iskolában tanitni is kell. Vagy a tanítást ön heve- résnek tekinti? Avagy a világ felkai zugában, a hideg levegő tengerében bölcselkedő Sz. K. ur, a ki, a mint minden sorában igazolja, „tapasztalásait" épen semmire sem vitte, azt hiszi, hogy ha hő kívánsága szerint a gazdag fizetéssel ellátott tanítói állomások szakképzett erőkkel lesznek betöltve, már akkor minden tanitó a bölcseség szárnyain fog járni, s maga magában mindenik egyaránt fog a korralhaladni, a nélkül, hogy a bölcsebbek és előhaladottabbak támogatására szüksége lenne? .... Mi ezt csak akkor hihetnők el, ha valamely életpályán az emberi bölcseség bevég- zett lehetne, azaz tökéletes: de minthogy az idők és történetek bizonysága szerint, csak isten az egyedül tökéletes, az emberi bölcsesség pedig folytonosan fejlődik : mi azt tartjuk, hogy ha korunk irányát kissé figyelemre méltatjuk, s látjuk, miszerint az emberiség legnagyobb vívmányai a társulás, a socialismus által érettek el, e tekintetben is szükségesnek tartjuk a tanitók társulását, már csak azon elvnél fogva is: „több szem többet lát, több fül többet hall!" És épen azért lesz nevetségessé már Sz. K. ur, mivel azon tanítókat tartja képteleneknek, a kik tanulni akarnak, holott tanulni nem szégyen, sőt minden élet pályán köt« lesség Mi pedig azon tanítókat tartjuk üres kalászoknak, a kik elbizakodottságukban a kínálkozó alkalmat visszautasítják. Egyoldalii és elfogult góndolkodásuaknak nevez bennünket Sz. K. ur azért hogy mi dicséneket zengtünk Eötvösnek, mert a képezdébe felekezet nélkül hivta be a tanítókat, s nagy büszkén kérdi: „hogy van-e ebben valami szabadelvüség ? Ez kötelessége volt a miniszternek — úgymond — a kötelesség teljesítése pedig nem érdem 1 Tökéletes igazsága volna Sz. K. urnák, ha történetesen ő nem volna egy oldalú és elfogult! Mi úgy a szabadelvüséget, mint a kötelességet más szempontból fogjuk fel mint Sz. K. ur. Ugyanis tudhatja ön azt, ha ugyan a világ valamelyik zugába eljutott hozzá a hir, hogy az 1868 dilti közoktatási törvényeket a cultusminiszter javasolta s vitte keresztül, hogy azok törvényerőre emelkedtek. Mi ezen törvényeket nem tartjuk elég szabadelvűeknek, és még is, és épen azért, midőn a miniszternek amaz intézkedését szabadelvűnek nyilatkoztattuk, volt reá némi okunk. A miniszternek kötelessége a törvénynek érvényt szerezni, a kezében lévő hatalom minden közegeinek felhasználásával. A közoktatási törvényeken keresztül húzódó veres szalag, a közös iskolai rendszer életbeléptetése, meghagyatnak ugyan a felekezetek iskolái, de nyiltan ki van mondva, hogy ha a törvény kívánalmait nem teljesitik, bezáratnak. Ha már a miniszter a közösiskolai rendszert, átalánosságban és pedig mielőbb keresztül akarta volna vinni, mi sem lehete rá nézve czélszeriibb, mint tétlenül nézni a felekezeti iskolák haldoklását, s a törvényben kiszabott megintsek után bezáratni azokat. De a miniszter jól látta azt, miszerint a közös iskolai rendszer keresztül vitele hatalmas érdekekbe ütközik, melyet figyelmen kivül hagyni nem lebet. U tehát bár kötelességszerüleg teheti vala, nem indít harezot a felekezetek iskolái ellen, hanem a törvény szigorú alkalmazásánál elébb valóvá teszi a nevelés ügy emelését, alkalmat nyújt a felekezetek szegény tauitőinak némi képzésére, tesz annyit, a mennyit szűk pénztárából tehet. Ezt a törvény a miniszternek nem parancsolja; ha nem parancsolja, nem volt kötelessége ; és mivel nem volt kötelessége, követte ezen eljárásban lelke jobb ösztönét, s ezért neveztük ezen intézkedést szabadelvűnek. A mi pedig a „dicséneket“ illeti, a Sz. K. uram tiszteletére azt még soká fognak zengeni Az is bántja önt? Hiszen azzal talán becses úri személyét nem sértettük ? 1 De legérdekesebb az Sz. K. uram mérges „re- contrájában“ az, midőn ő „felkai világ-zugából“ elméje mélységének iszaptermékeit csak azért csapkodja a másokarczához, mert, ő aíángész, a csalhatatlan szélmalom — harezos, s levegővagdaló ellenében bátor-, kodtunk azt állítani, hogy a káliéi id képezdében je. lentek meg oly tanitók is, a kik égi házinegyeileg, mint kitűnők több Ízben voltak körözve. De ezt ő nem hiszi, hogy is hinné, mikor „másutt“ azt mondatja velünk, hogy „ezek az uj tanmódszerben nem birtak jártassággal;“ de hát lr.1 mondottuk mi ezt? Ugylátszik bogy Sz. K. uram mély elméje nagy zavarban lehetett, midőn recontrázott, mert hogy a játékot megnyerhesse „hamisan“ játszik, egymással hozván összeköttetésbe oly mondatainkat, melyeket különböző helyen és különböző értelemben vettünk. Igaz, mondottuk mi azt, hogy „bejöttek“ több kitűnő tanitók, és másutt mondottuk azt is, hogy „bchivatak“ azok a kik az uj tanraódszerben nem birtak kellő jártassággal, azaz, be kelle a dolog természeténél fogva azoknak hivatni , a kik nem voltak „képtelenek“ örökre alkalmatlanok, mert ezek nem érdemlik, hogy az állam kenyerét csak egy napig is egyék; az uj tanmódszerben otthonos tanítóknak pedig nem vala szükségük képezdére; de különbséget tettünk azon tanitók között, a kik „bejöttek“ és azok között, a kiknek „bekelle jönniök,“ és mi a „bejöttökről“ mondottuk, hogy közöttük voltak „kitűnő tanitók.“ De mi még keveset is mondottunk, midőn akkép nyilatkoztunk, hogy „az uj taumódszerben nem eléggé jártas“ tanitók hivattak be, mert Szabolcsmegye tanfelügyelőjének 1870 jun. 27-kéről kelt s e lapok 27-dik számában is közzétett értesítésében, világosan ez áll: „ezen tanfolyam élvezetére a Szabolcsmegyei tankerület minden kitfelekezetü néptanítóját szívesen meghívom:“ — ezen értesítés értelmében tehát, a néptanítók minden különbség nélkül hivatván meg, csak a világ felkai zugában lehetett azt kibölcselked- íii, hogy ízen tanfolyamon csak képtelen tanitók nyertek oktatást, hanem voltak ott középszerű, és voltak „kitűnő“ tanitók is. így értettük mi a fentebbieket, s hogy czikkünk izelleme, és a tanfelügyelői felhívás szerint másként nem is érthettük: azt csak Sz. K. uram tagadhatja. Mi mondottuk azt, mert „láttuk,“ Sz. K. ur tagadja, mert „nem látta.“ És épen azért, mert ezt Sz. K. ur nem látván tagadja, egy marok sarat dob az egyli. megyei iskola vizsgáló küldöttség arczához, mondván, hogy arról „szegénységi bizouyitványt“ állítottunk ki: „mert — azt mondja Sz K. ur — mit kellett jelenteni a kö- röztetéssel való kitüntetésnek ? — Azt, hogy tanitók! itt a példa kövessétek, ez felettetek áll, igyekezzetek utúlérui! És hol mondottuk mi azt, hogy a köröztetés nem azt jelenti, sőt még többet is jelent, egyh.me- gyénkben a kitűnő tanitók köröztetni szoktak azért is, hogy a tanítói változásoknál, az egyházak figyelme felhivassék, hogy a jövedelmezőbb állomásokra az ily tanítókat léptethessék elő; miután az cgyh.megye egyéb jutalmat úgy sem nyújthat nekik, mintha előlépteté- söket erkölcsi befolyásával munkálja. Igen de Sz. K ur az ő csalhatatlan nézetéhez merően ragaszkodva, tagadja azt is, hogy ilyen kitűnő tanitók lehetnének, mert ő igy fűzi okoskodását tovább : „már pedig azt Gy. sem hiszi, hogy azon tanitók, kik nem ismerték az uj taiimódot, sikeresebben működtek volna azoknál, kik eszerint tanítottak?“ De hát kimondotta, hogy ezek a tanitók nem ismerték az uj tanmódszert cs nem a szerint tanítottak? Fentebb kimutattuk, hogy egyházmegyénkben csak az uj tanmódszer szerinti tanításban képességgel biró egyéuek alkalmaztatnak, s nem mindenféle csavargó peregrinusok, mesterlegények, és kicsapott diákok. Ezen pont alatti élezeskedése tehát Sz. K. uramnak csak üres szélmalomharcz, melyet eszmezavarában indított meg. Azonban, feltéve de meg nem engedve, ha mi csakugyan azt mondottuk volna is, hogy az uj tan
