Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-10-03 / 40. szám
HIRDETÉSEK. Hirdetési dijak előre fizetendők'. Ilii® fillflei fűszer, festék, anyag-kereskedésében a Takarékpénztár épülete alatt. Leukenczében (Firrneiss) törött mindenféle kész festék, valamint pamacsok és parafinkenő- csök fűszeráruk jutányos áron jótállás mellett kaphatók. IVidéki megrendelések pontosan teljesitetnek. Ilarang'édi tanya kállai város alatt nyíregyházi és ujfehértói vasúti állomáshoz egyórai járás kilencz száz hold területi föld, melyben 700 szántó 150 kaszáló 50 pedig erdő bérbe kiadandó f. évi Sz. Mihály naptól 6 évre. A bérleni szándékozók Kállai AkosnŐő nagyságánál Kállóban értekezhetnek. 3 — 3 POPP J. Cf. gyakorló fogorvos urnák Pécsben, Stadl, Bognergasse Nr. 2. Az öregbedő kórról (ugbusom gyengébb és beteges, gyuladt, fájdalmas és dagadt lett, a daganat még a szájpadlásig is elterjedt, mely a rágást és nyeldeklésl is megnehezítene; a fogaim mozogtak, előre tálottak, húst és más egyéb ételt nem voltam képes megrágni — Sok elldicsért fogszert használtam, többnyire minden balás nélkül, nehá- fnyat nem elégséges, gyenge eredménynyel. Végre megkaptam özön Anatberin-szújvizét, és már az első használat után észrevehető kön- nyebülést éreztem; egy párszori használattal azonban a daganat és gyu- I ladás elmuta ; a fogak, melyeket ezelőtt ujjaimmal kihúzhattam volna, [ megerösődölk, úgy, hogy ismét magát a kenyérhéját éa más egyéb étkeket is segrágkatok. Megörülve ezen feltűnő gyors, csudálatosán kitűnő hatóm, felett az ön A n o t b e r i n-a z áj v i z é n e k, nem rau: lasztliatom cl önnek legforróbb bálámat nyilvánítani, a mennyiben I kitűnő jótékony hatásait, melyek fogfájdalmakban az illetökuél bebizo- nyultnk mindenkinek ajánlom Draliotusz, május 1-én 1Ö67. Tisztelettel maradván Zawadzky József, lovag. *) Kapható Debroczenbcn: Borsos és Bothsoh• neck gyógyszortárában, Csatiak József füszerkercskedé- sében. Nagyváradon: Janky Antal, Huzella A., Knorr uraknál, Nagy-Károlyban : Jelinek gyógysz. Nyíregyházán Reich és Pau- lovics uruknál. Böszörményben: Lányi M. Nagy-Bányán: Papp S. gyógysz. Szinyór-Váralján: Gerber gyógyszert. Zilah:Weiss gyógysz. Somlyó : Ruszka lg. és Társa. Tokajban: Kröczer A. S. A. Ujhely Reichnrd testvérek és Deutsch János. Török Sz. Miklóson: Mkó M. Szolnokon: Harapszky A. Kecskcrnélen. Macltleid gyógyszertárában. __________ _____ jljáMttetozás* Óvári gazdasági inlezet végzett, s több uradalmi jeles gazdásza- t okban gyakorlatilag működött legjobb korabeli gazdatiszt óhajtana uradalomnál mint gazdaképviselö vagy számtarló alkalmaztatni, vagy egyes nagyobb birtok kezelésével — szerződés szerüleg megbizatni. — Szükség esetén 1000 frt cautiét képes nyújtani. — Bővebb tudomást vehető T. V, czim alatt a nyíregyházi posta hivatalhoz intézeti levolek utján. 3—3 M ms^ombérletihirdetmény* A néh. Elek Salamon liagyatékához^lartozó Sima-pusztai részbirtok, 1870. évi Sz-M Italy naptól egy évi időtartamra, Nyíregyházán a városházánál alulirt hivatalos helyiségében^, évi október hó 5-dik napjának reggeli óraiban nyilvános árverés utján haszonbérbe adandó lévén, erről a bérleni szándékozók oly figyelmeztetéssel értesitlelnek, hogy a bérleti föltételeket id. Elek Gábor Uimeggondnok urnái Pazonyban addig is megtekinthetik. — Kecsemét, í 870. szept. 23. Mik ecz Tamás, főszolgabíró. Hirdetmény Benczúr örökösök kérvénye folytán, helyben N. Orosi utczában fekvő 911. sz. egész telkes ház f. év október 8-kftu d. u. 3 órakor a városháza udvarán önkéntes árverés utján elfogadatni — a feltételek alulírott kiküldöttnek hiv. szobájában megtekinthetők. Kait Nyíregyházán, 1870. Szepteber 30-kán. SzéMiiig Gusztáv* tanácsnok. ülni sziámiinkhoz a „^agyas-ország-és a Nagy világ“ előfizetési felhívása van mellékelve. írj. Cs&tliy Károly liif.tlá tulnJiloiioM. Debrecucn 1870. Nyomaton a város könyvnyomdájában.