Tiszavidék, 1870 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1870-07-11 / 28. szám
IV évfolyam. 28. szám. Hétfő, julius 11. 1870. Szerkesztői iroda: NYÍREGYHÁZÁN, IV.-Kállói-ulr.iíábnn 1018. sz. a. lUadv hivatal ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben Debreezen és Nyíregyháza. Bénnentetlen levelek el nem foga (Untnak. Nyill tér alatt minden liárnm Iwsjdios garmondsnr 25 kr. és 30 kr. Iiélyegilij. Előfizetési díj: Kiadóhivatalban egész évié, ;>.50 Házhoz vagy postán hiiídvc, 6.— Félévre ................................3.— É vnegyedre..........................1,50 Vegyes tartalmú hetilap. Hirdetések dija : minden 5 hasábos petit sor egyszeri igta- tásánál 5, többszörinél 4, — bélyegdij 30 kr. Előfizethetni Nyíregyházán és Debreczenben ifj. Csáthy Károly könyvkereskedéseiben, Pesten Grill Károly ra. k. udvari könyvárusnál S.-A.-Ujhelyben Löwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Egy társadalmi fontos kérdés. I. A politika — Deák Ferencz igen találó hasonlata szerint - olyan, mint a — zsir, mondjuk hozzá, a felolvasztott zsir. Ha ebből csak egy kis csepp esik valamely tárgyra, azonnal szét fut, nagyobb foltot csinál. Épen igy a politika. Ez igen gyakran a társadalom szövetébe veszi magát, s csökkenti annak becsét. De téijiink a tárgyra. Tartsunk rövid szemlét a hazánkban létező katonaság szelleme és hatása felett — társadalmi szempontból, lapunk czéljához képest teljesen mellőzvén a tárgy politikai oldalát. Idegen katonaság lakja Magyarország nagy részét, a honvédelmi minister régi Ígérete daczára is; a mieink idegen földön nyomorognak. Most midőn átalánossá lett a hadkötelezettség, a tapasztalat megmutatta, hogy mily népszerű a nemzet fiainál ez intézkedés ? Mindenfelől nagy számú ifjúról lehetett hallani, hogy „hol léte nem tudatik.“ És miért? Mert népünk a közel múlt szomorú időkből tanulta megismerni a katonaságot, midőn a vitézségre hivatott ifjak ezen testületé a rabszolgaság iskolájává változott; midőn képzelt tekintélyűket barbar tettekben mutogatták, a polgárságot a katonai rendtől egy nem értett félelem szilárd fala választá el; egymással még gondolataikat sem cserélheték ki. És e körülmény mit változott? Semmit. Egy tekintet és azonnal meggyőződünk ez állítás valódiságáról. A társadalom mindeddig nem tudott megbarátkozni a katonaság eszméjével. Naponként emelkedik szárnyra itt-ott egy hir, mely a katonák és polgárok összeütközését jelzi. S e hir nem uj, csak igen gyakran megújul. Itt a legközelebbi példa, mely a leghívebben jellemzi a mai katonaság idegenitő szellemét. Horn Ede nagy lelkesedéssel fogadott képviselőjelölt tiszteletére a pozsonyi jogászok íáklyászenét rendeztek m. hó 26-kán: az egy évi önkéntes jogászok is — természetesen részt vettek az ünnepélyen. Meg is la- koltak érte. A boszantó eset jellemzését elhagyjuk, csak azon párbeszédet iktatjuk ide, mely más nap folyt egy hadnagyocska és egy önkéntes közt. — Hadnagy kérdi: „Ki volt tegnap a fáklyásmeneten?“ Önkéntes felel: „Én.“ H. „Nem szégyenlett tisztelegni Hornnak, annak a zsidónak? Ki adta azt a fáklyás menetet?“ ö. „Az akad. polgárság.“ H. „Micsoda polgárok?! hitvány ifjúság, söpredék lumpok, nem akad. polgárok.“........... S zóval, a jogászt egy napra elzárták. Azon absolitistikus rendszabályok, melyek a katonaságnál fenállanak, kioltják a szívből a legnemesebb tulajdonokat, elfojtják a természet-adta érzelmeket, fásitják a lelket embergyülölővé teszik a fegyelmezetteket, annyira, hogy csak annak lábát tanulják meg nyaldosni, kinek mogorva arcza rettegted. Ez az állapot pedig homlokegyenest ellenkezik az emberi lény magas rendeltetésével, nem egyezik a társadalom fogalmával. Es ez nem egyéb, mint egy terjedelmes zsúfolt, a politika zsirfoltja társadalmunk szőnyegén. Politikából erőszakolták hajdan a társadalomra az ily szellemű katonaságot, hogy veszítsen az tekintélyes értékéből, veszítsen erejéből. Ma e szellem táplálását a körülmények többé nem szükségelik, és mégis ápolják, terjesztik azt mostan is. Pedig ha az illető körökben felgondolnák, hogy közvetve, mily káros hatása van ennek a nemzettestre nézve, akkor bizonyára nem ápolnák azt oly kegye- letes hűséggel. Egyébiránt a tárgy ezen oldaláról értekezni jövő czikkünk feladata leend. Szatmári Károly. Szabolcsmegye monopjáphiája érdekében. Nagy-Kalló jul 5. Hazánk történeti irodalma kiváló lendületnek örvend az újabb időkben. És tagad- hatlan, — hogy e haladást főleg a megyei és városi monográphiák megjelenése segítette elő. A hazai történetiró sohasem lehet oly helyzetben, nem rendelkezhetik annyi idővel, hogy minden vidék eseményeit részletesen tárgyalhassa, és másfelől, a hon történeténeimének keretébe nem is tartozik szorosan egy megye, vagy város múltjának kimerítő ismertetése. De, ki mondaná azért, hogy engedjük a vidék történetét elenyészni a múlt homályában? Hálátlanság volna ez őseink szelleme iránt, s vétek az utódok ellen. A „Nyíri Közlöny“ utóbbi száma megtette indítványát megyénk monográ- phiájának elkészítése ügyében. Mi, és — úgy hiszszük — velünk együtt az egész megye közönsége a legforróbban óhajtja ez indítvány teljesedését. Ezen érzetünkből kifolyólag, csak polgári kötelességet vélünk telje- siteni, midőn e tárgy körüli nézeteinket nyilvánosság elé bocsátjuk. E megye monographiáját minden esetre a bizotmánynak kellene elkészíteni. Nem is kételkedünk, hogy e feladatát buzgalommal fogja teljesíteni. Azért szabad legyen tájékozásul az eljárásra vonatkozó egyéni véleményünket elmondani. Hogy az elkészítendő munka egyöntetű legyen, arra nézve megkivántatik, hogy egy emher dolgozza azt ki. De a megye pennás embereinek erkölcsi kötelessége e dologban részt venni. Tervünk e részben ide megy ki. Szólit- tassék fél minden iskolázott egyén falukban úgy, mint városon, hogy ha akár hagyomány utján, akar irásilag vau birtokában valamely történelmi adatnak, mely megyénk múltjára vonatkozik, közölje azt a munkára felkérendő, vagy vállalkozó férfiúval. E tekintetben sokat tehetnének a lelkészek és jegyzők, kik kezelni szokták — főleg helységekben — a levéltárakat. A nagyobb helyek, városok elöljáróinak még tisztelőt dij is aj állítathatnék közremüködésökért. Távol legyen tőlünk, mintha azon gondolatban lennénk, hogy ezzel már kész volna „Szabolcsmegye monográphiája.“ A források után messze kell még ezenkívül is tapogatózni, de ezt már az iró, részint összeköttetéseinél fogva, részint személyesen inkább elvégezheti. De a megyei polgároknak ennyit megtenni hazafias kötelessége. Eszme ébresztőül legyen elég ennyi elő- legesen. Ha ez ügy a bizottmány körében — mint hiszszük nem sokára — napi rendre kerül, akkor még — alkalmilag — elmondjuk nézeteinket részletesebben is, ha ugyan t. szerkesztő ur szives leend becses lapjában igénytelen sorainknak helyet adni. *) Egy Szabolcsmegyei. *) Szives közreműködéséi mindenkor köszönettel fogadjuk, sőt kérjük. Sz e r k. Egy örömnap Nyíregyházán. Múlt junius hó 30-án Nyíregyházán sok szülőnek, és a nevelés számos barátjának, a szó teljes értelmében öröm napja volt. — E napon tartá fényes közönség előtt, évi vizsgáját Palánszky Csapó Ida nevelő intézete. — Hogy ez intézet valóban az, a minek neveztetik, e vizsga is fényesen igazolá. — Ha voltak nehézségek, akadályok, előítéletek, balvélemények, melyekkel ez intézetnek kezdetben küzdenie kellett, azok ugyan, ily vizsga után kell hogy végképen elenyészszenek.— Nehogy ezen kedvező értesítés folytán, bármi oldalról is gyanú támadhasson, saját nevem alatt közlöm azt; csak a nevelés ügyének és a közönségnek s szülőknek vélvén jó szolgálatot tenni, ezen vizsga behatóbb jellemzése által. A mi reám e vizsga alatt legkellemesebben hatott, az a leánykák azon azon szelid és szerénységgel párosult bátorsága és fesztelensége volt, melyet mai nap a legtöbb leány- növeldében hiában keresünk. — Nem voltak ott betanított színpadi alakok, nem felczifrá- zott majmok; egyszerű fehér öltöny fődé az ártatlanságokat, egyszerű szalagokkal ékitve ; s a milyen természetű volt a lánykák külseje, ép oly volt azoknak egész modora és fellépése is. Bátran állíthatom hogy ezen intézet nem nevel női álarczokat. — A tanítás kiterjedt a leánysereg minden tudnivalóira; s itt ismét nem szajkók, nein gépek állottak előttünk, nem betű volt az, a mit tanultak hanem lélek és élet. — Látszott hogy nem csak az igazgatónő ismert szelleme, mint áthatott mindent, és lebegett az egész felett; hanem a kivétel nélkül kitűnő tanerők is mily ritka összevágással vezérelték és fejlesztették a gyermeki elméket, mintha csak kis méhecs
