Tiszavidék, 1869 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1869-05-03 / 18. szám
III. Uj évfolyam. 18. szám. Hétfőn, május 3.1869. Előfizethetni Nyíregyházán a kiadó-hivatalbíés ifj. Csáthy Károly nyíregyházi és debreczeni könyvkereskedéseiben, S.-A.-Ujhely- ben Lőwy A. könyvkereskedésében, Bereghszászban Csauder Mórnál, hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Tokaji-uteza 381. szám. Bénnentetlen levelek el Dem fogadtatnak. Nyílt tér alatt minden háromhasáhoB garmondsor 25 kr. és 30 kr. bélyegdij. dij : egész évre 5.50 küldve . 6.— . , 3 — . . . . 1.50 díja: minden öthasá- igtatásánál 4, bélyegdij 30kr. Észrevételek Eszéki ur itwíitvauyára. II. Mielőtt az indítvány gyakorlati oldalára térnénk át, az volna még itt hátra, hogy E. ur utóbbi nyilatkozatát a törvény és jog szempontjából is bonczke's alá vegyük. Azonban ez, azt hisszük, teljesen fölösleges. Ma már mindenki tudja, hogy hazánkban úgy a-birtokszerzés, mint egyéb polgári magánjogok tekintetében a hon lakosaira nézve semmi külömbség nem létezik; mindenki tudja, hogy napjainkban az árveréseknél nem a dogmákra, hanem egyedül a pénzre van tekintet, rendszerint az maradván az árverezés tárgyának tulajdonosává, a ki azért legtöbbet adott. Törvényhozásunk már 1840-ben feladatának magaslatára emelkedett, midőn zsidó polgártársaink helyzetét gondoskodása tárgyává tette. Hogy később ez irányban hosz- szu időkön át törvényhozási zöldasztalunk mellett mi sem történt : alig lehet a mi rovásunkra Írni. Nagy elmék foglalkoztak hazánkban is időként e tárgygyal; egy Deák, egy Eötvös, egy Gorove már rég előharczo- sai voltak az egyenjogositás eszméjének; s valóban ez eszme, úgy szólván, annyira vérünkbe ment át, s az ez iránybani gyors, át- alakitó intézkedés mi nálunk is olyannyira mélyen érzett szükséggé vált, miként a korszellem ezen áramlatának már az 1861-iki országbírói értekezlet sem állhatott ellent, kimondatván az értekezletben, hogy „a vallás különféleségéből kifolyó, az osztrák törvények uralma, alatt b övi tett magánjogok jelen állapotukban meghagyatnak.“ — így haladt, igy érlelődött e kérdés egész napjainkig, mígnem múlt országgyűlésünk a tárgyat újból szőnyegre hozván, kiengesztelte irántunk a korszellemet, övé lévén a dicsőség, hogy az izraeliták egyenjogositá- sának nagy eszméjét, úgy polgári, mint politikai tekintetben, törvény által biztosította. Úgy hisszük, elég lesz ennyi annak bebizonyítására, bogy E. ur utóbbi állítása a törvény és jog szempontjából is tarthatatlan. Napjainkban politikai és polgári előjogok mellett harczolni annyi, mint a haladó korszellemnek állani útját; s bizonjmyal a mi árveréseinken mai napság egyáltalán nem jöhet tekintetbe : minő hitelveket követ az illető vevő; mert kérdjük : ha épen Mózes vallását követi az, ki az eladás tárgyáért legtöbbet Ígér : nem ép oly joga van-e törvény szerint ezen zsidónak birtokszerzés minden törvényes módját igénybe venni, mint a haza bármely más polgárának? Átmentünk volna ezekkel E.ur indítványának előzményein; lássuk most a következtetéseket, lássuk az indítvány gyakorlati részét. A legszebb elméleteknek néha azon végzelmes sorsuk van, hogy midőn a való életben alkalmaztatni akarnak, a gyakorlat őket menthetlenül kineveti. Es ez ekként van gyakran az ember legjobb szándékaival is. így például mi erősen hisszük, sőt meg vagyunk róla győződve, bogy E. ur tollát a legjobb szándék vezérelte, midőn kérdéses indítványát papírra tette, s mégis mi azon meggyőződésben élünk, hogy indítványa a gyakorlati életben nem lenne kivihető. Abban sarkallik E. ur indítványának lényege : miként „nevezzen ki megyei bizottmányunk egy állandó küldöttséget, melynek feladata legyen : minden végrehajtás alá kerülő földbirtok eladásáról tudomást szerezni; azok megvételéhez a nép között consortiu- mokat alakítani; ezek pénzerejét számba- venni, s a hiányzó pénznek hazai hitelintéze- teknéli megszerzését előségiteni stb. stb.“ Ha E. ur indítványát bővebben kifejti, ha a kivitel módozatait s azoknak a gyakorlati életben való alkalmazását részletesen praecisirozza : mi is azon helyzetben lennénk hogy indítványához ez oldalról is tüzetesen hozzászólhatnánk; miután azonban ezt nem tette, s ekként indítványa nem nyújt elegendő támpontot arra nézve, hogy azt a gyakorlati élet szempontjából minden tekintetben kellő objectivitással tárgyalhassuk : engedje meg, hogy ezúttal, csak pár kérdésre szorítkozzunk indítványa gyakorlati oldalára nézve. Legelőször is azt kérdjük E. úrtól : kiket ért indítványában a „nép“ kifejezés alatt? Mi a szó irodalmikig elfogadott értelmében a földműves s legfölebb az u. n. kisbirtokos osztályt értjük. Ha már E. ur is ezeket érti, a minthogy másokat nem is érthet — kérdjük : olyanoknak képzeli-e ezen osztály tagjait, a kiknek tekintélyes pénztőkék állanak rendelkezésük alatt földbirtokok vásárlására? Fájdalom! mi ezt az élet és tapasztalatból ellenkezőleg tudjuk. Mert elég sajnos, de iiigyje el E. ur, hogy az ön küldöttségének, midőn a nép közt alakíttatni kívánt consortium pénztőkéjének számbavételével megbi- zatnék, legelőször is azon szomorú tapasztalattal kellene eredménytelenül visszatérnie, hogy nem volt mit számbavenni! És ekkor aztán mi lenne a teendő? Ott vannak a hazai hitelintézetek — mondja E. ur — lehet azoktól kölcsönözni. Persze hogy lehet, csakhogy ezek a mi hitelintézeteink, épen létérdekünk szempontjából, olyannyira körültekintők, hogy a kölcsöntőke fedezetéül rendszerint kétszeres, háromszoros biztosítékot kívánnak és pedig ingatlan vagyonban, — olyan pedig egy sem akadt még eddigelé köztük, a melyik egy dologra, t. i. a semmire, kölcsönt nyitott volna. Mindezeket E. ur is tudja; tudja, hogy a mi szegény népünk minő kevés ingatlan vagyonnak van birtokában : honnan és miből képzeli hát csak kevésbé tetemes kölcsöntőke biztosítékát is előteremteni? Talán ő maga fogja kimutatni a kölcsön alapját? vagy talán azon solidans ösz- szeköttetésnél fogva, mely az indítványozott részvény-társaság és a megyei állandó küldöttség közt létrejönne : majd ezen küldöttség tagjai ajánlanák fel nagylelkűkig saját birtokukat hypotliekául? Őszintén megvalljuk, nem szeretnénk az E. ur állandó küldöttségének tagjai lenni. De tegyük fel, hogy elvégre is sikerülne az E. ur népből alakított részvénytársaságának valahonnan pénzt teiemteni s azon birtokot vásárolni : kérdjük, hogy ez esetben micsoda alapon, micsoda kulcs szerint osztaná fel e birtokot E. ur a részvény-társaság tagjai között? Mind oly kérdések, melyek E. ur megoldására várnak. Sok olyasmit említ még ezeken kívül E. ur, melyek a kritika szemüvegén vizsgálva igen kétes értéküekké vállnak, — nekünk azonban se időnk, se kedvünk nincs rá ez alkalommal, hogy azok mindegyikére re- flectáljunk. Van mindazonáltal egy része indítványának, melyet mi is szívesen aláírunk, és ez indítványának utolsó része. S valóban, ha szabad lenne hasonlattal élnünk — engedjen meg E. ur — de alig tudnánk indítványát valamihez inkább hasonlítani, mint egy csudaszülötthöz melynek csak végtagjai épek. Némi fentartással bár, de szives örömmel aláírjuk E. ur inoitványának azon utolsó passusait, melyekben a népnevelés égető szükségét és nagy jelentőségét hangsúlyozza. Aláírjuk, mert mi is úgy vagyunk meggyőződve, hogy népünk szellemi és anyagi gyarapodásának magva iskoláinkban rejlik; s aláírjuk, mert erősen hisszük, miként hazánknak is csak úgy lehet jövője s úgy lehet jogosult élete a művelt nemzetek sorában, ha arra fiainak szellemi fensősége s erkölcsi tartalma által méltónak mutatkozik. S ez a tér az, a melyen mindnyájunknak vállvetve kell munkálkodnunk; s ám munkálkodjék megyei bizottmányunk is e téren, karolja fel a népnevelés szent ügyét, s hasson, alkosson, gyarapitson ez irányban rendeltetéséhez képest : de azt igen sajnálnék, ha az olyféle indítványok gyakorlati kivitelét, mint az E. űré, még ha életrevalók lennének is, működése körébe vonná. Közérdekek, megyei alkotmányos életűnket érintő közügyek azok, a melyekkel bizottmányunknak foglalkoznia kell : az pedig a mit E. ur indítványoz, utoljára is nem egyéb, mint privát-kérdés, magánüzlet dolga, melylyel foglalkozhatnak egyesek, sőt foglalkozhatnak társulatok is, de nem foglal- kozhatik egy megyei közönség a nélkül, hogy tanácskozási termét Geschäfts-bureau- vá ne tegye. Ennyit ezúttal E. ur indítványáról, melyet vajha sikerült volna e soroknak megyei bizottmányunk előtt is örökre — eltemetni! F. B. 51 » s 1 i ns i fii íi o. (Nyiregyházr., april 30.) Lejárt a képviselőválasztási' idény, megyénk és városunk polgárai — re bene gesta — pihenik az országos elvharcz küzdelmeit s kik még el nem fáradtak figyelemmel kisérni a közügyeket, betekintenek a megyei bizottmányi gyűlésbe s ott 1G—18-an intézik a vármegye dolgát. Miként határozhatnak ezen valóban tiszteletre méltó 18 tagja, kik eléggé kitartók a gyűléseket végig szónokolni s a közügyeket elintézni, az egész megye nevében ? — holott az 1848. 23.^ t. ez. szerint 5000 lakossal biró kis városban is legalább 20 képviselő cgyüttléte szükséges a határozat hozatalhoz; — vagy hogy miként lehetne a megyei bizottmányi tagokat arra kényszeríteni, hogy a gyűléseken bizonyos számban megjelenjenek? oly kérdések, melyekről értekezni nem engedi e lap szűk kerete; do épeu azért, hogy a megyei bizottmánynak megemlített döntő minimuma a megye közvéleményével isincrkedliessék meg,
