Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-03-07 / 10. szám
II. évfolyam. 10. szám. Szombat, marczius 7. 1868. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121. sz. alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden háromszor hasábzott garmond-sorórt 25 kr. fizetendő. SZABOLCSME.GYEI KÖZLÖNY. Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egész évre ... 5 ír. 50 kr. Házhoz hordva vagy postán küldve . 6 „ Félévre ........................................................3 „ Évnegyedre ..............................................1 „ 50 kr. H irdetések dija : minden ötliasábos petit-sor egyszeri igtatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyegdij 30 kr. Vegyes tartalmú hetilap. — Megjelenik minden szombaton este. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Haasenstein és Vogler Bécsben, Hamburgban, Berlinben, M.-Frankfurtban, Baselben és Lipcsében. Tessék elolvasni. (Vége.) —::— Nézzük már most népiskoláink működése eredményének egy másik tényezőjét. Ez okvetlenül az iskolai felügyelőség, melynek jogait nálunk az iskolai tanács, s ennek élén a dékán vagy körlelkész gyakorolja. A dékán iskoláinkban mintegy az építész, ki a tervrajzot adja, s a tanitó a kő- mives, ki a szerint dolgozik. Ha már most népiskoláink belső életének"'tervrajza, azaz a benne előforduló tantárgyak minősége (és mennyisége) nem elégít ki bennünket; első pillanatra úgy látszik, mint ha ezen elégedetlenségünk mindenesetre az iskolai felügyelőség ellen fordulna. Ez hazánk sok népiskoláira nézve tettleg úgy is van. De nem úgy van ez a helybeli s általában a hazai tótajkú egyházakban. Mert a felügyelő dékán működésének eredménye ismét két más igen hatalmas tényezőtől függ, s ez 1- ör a meglevő tankönyvek minősége s 2- or az egyház szelleme. Mit használ a dékán buzgósága, ügyszeretete, áldozatkészsége, szakképzettsége; mit használ, ha épen ngy mint mi, vagy még jobban nálunknál fel tudja is fogni a kor követelményeit s kész azoknak hódolni; mit használ mondom mindez, ha nem talál tankönyvet azon tantárgyak előadatására, melyekből az ifjúság csakugyan az életnek s nem pusztán az iskolának tanulhatna, s ha e hiányt pótolni egész idejét, erejét igénybe vevő lelkészi teendői nem engedik. Midőn azt mondjuk: nincsenek alkalmas tankönyveink elemi iskoláink számára; úgy hiszem nincs sem tanitó, sem iskolai felügyelő, ki ez állításnak keserű igazságát ne tapasztalta volna nem csak itt, hanem széles e hazában, nem annyira ugyan a német-, mint inkább a magyar- s főleg a tótajkú egyházakban. Tudjuk, hogy nem mondunk újságot népiskoláink vezetőinek, midőn ezen iskoláinkat neméletrevalóknak nevezzük, midőn azt mondjuk, hogy sem a népiskolából közvetlenül az életbe lépőkre nézve, sem a gym- nasiumba átlépőkre nézve nem teljesítik feladatukat; mert ez igazságot maga az iskolai tanács elismerte tavali nyári gyűlésében, egészen magáévá tevén a gymnasiumi tanárok ebbeli véleményét.. Uj, megfelelő tankönyvek! Ez volt tehát nt. Bartholomaeidesz Károly körlelkész ur első eszméje, melyet azonban valósítani nem oly könnyű, mint első pillanatra látszik. S itt jutunk most azon 3-ik már említett tényezőhöz — az egyház szelleméhez. Mily bajos az, egy uj tankönyvet hozni be,ha az egyház többsége nincs áthatva an-' nak szükségességétől! Erre egy példával szolgálunk : Dinter „Életében“ azt beszéli : Volt egyszer egy egyházban egy rég megszokott ábéczés könyv, melynek czimlapján egy kakas képe diszlett. A tanitó lelkészével együtt a syllabizáló módszert el akarván vetni s helyébe az irva-olvastatót elfogadni; készített egy uj ábécze-könyvet, melynek czim- lapjáról — tapintatos pastoralis okossággal — a viBgért sem felejtették ki a megszokott kakast. Igen, de a sarkantyúja nem volt meg az uj könyvön. Ebből oly háború támadott az egyházban, hogy a két hivatalnok alig birt megülni hivatala nyergében. Ha ezt tudjuk s tudjuk azt is, hogy nt. Bartholomaeidesz Károly körlelkész ur is tett már hasonló tapasztalást egy ártatlan káté egy lapja miatt, úgy nem fogjuk csodálni, ha látjuk, hogy úgy mint Fabius Cunctator, nem akarja egyszerre koczkára vetni az egész ügyet, hanem lassan, de biztosan kíván haladni különben lelkiismeretesen s buzgón kezelt felügyelői hivatalában. E működését elősegíteni, uj tankönyvek iránt fogékonyakká tenni az egyház tagjait azáltal, hogy azokat szükségeseknek ismerik : ez volt czélja e soroknak. Hiszszíik, hogy e város, mely oly sokat áldoz népnevelési czélokra, mint kevés város e hazában, iskoláinak felvirágzásában nemsokára meglelendi áldozatainak gyümölcsét. GAZDÁSZAT. JsiEtászaümk érdekében. Nincs szebb az életben az összetartásnál, ez egyik tényezője a műveltségi haladásnak, mit a jelenkor szintén követel tőlünk, hogy folyton munkálkodjunk és.munkálataink úgy a hogy lehet világosságra kerüljenek, hiszen megyénknek eljutott már azon szerencse, hogy hála a magyarok Istenének, van lapja, melybe mindenkinek szabadságában áll, saját tapasztalatait, mit önmaga szerez, vagy T Á R C Z A A varsói menekültek. Történeti boszély Gyöngyösy Sámueltől. (Folytatás.) VI. Mig a féktépett állatok neki vadult rohanásban repülnek Varsó felé, s a sötét éj fekete palástot borit a távozó hintóra; mintha a pokolnak minden ördögei széttépték volna lánczaikat s feljőve bahotázuának az emberek szerencsétlensége felett: oly kisértetien borzasztó ama gúuy-kaczaj, mely egy szörnyeteg torkából üvölt a távozók után. Pokoli öröm, irtóztató gúny, kielégített boszu, rémes fenyegetés vegyülnek itt egy hangban, kebelrázó harmóniává, mit az elragadottak mind inkább csendesülő segélykiáltása, a rengeteg vadainak ordítása, a kocsiból kibukott szerencsétlen halál nyögése és a mindezeket eltakaró sötétség még iszonyatosabbá teszem Szomorú, szomorú látni, hogy ember ily ördöggé leheti — Hol van az ily emberen Isten képe V — Hol van a nemesebb emberi érzelmeknek csak egy parányi maradványa, a kebel ártatlanságának tisztaságának csak legkissebb zománczaV . . . Ember? . . . bűn e nevet reájuk alkalmazni, még az állatoknál is alantabb fokon állanak az ilyenek. Egy oktalan állat jóltevöje iránt bá- ladatos tud lenni : de az ily vérszopók hasonlatosok a nadályokhoz, melyek becsületes és gazemberek vérét egyaránt kiszívják, csak hogy önhasukat megtölthessék, jólehet a mohó jólakás többnyire életükbe kerül. Hogy ama két lövés nem jöhetett mástól, és a gúnyosan kaczagó ördögi lény nem lehetett más mint Gyurovics Antal százados, azt felesleges is mondanunk. De hát honnan, miért ez iszonyatos boszuvágy, hiszen az eddig történtekből ez ki nem magyarázható? Iíikosaraztatni, visszautasittatni egy nőtől, habár éle- Szerk. pl. bm. h, tünk boldogsága dulatott is fel ez által, nem adhat jogot a legnemtelenebb a legvéresebb boszura mind azok irányában, kik az elutasítóval közelebbi viszonyban állanak. Itt bizonyosan még más, mélyen elrejtett, s mind ezideig felszínre nem juttatott okoknak kell működniük, hogy lélektanilag igazolva legyen a századosnak eddigi kimagyarázhatatlan viselete. A minthogy csak ugyan nem sokára lesz alkalmunk megismerkedni azon messzebb kiható tervekkel, melyek a századost mint szenvedélyeitől lelánczolt rabszolgát fogva tartják és önakarata nélkül is tovább vonszolják. De hagyjuk most a századost egész kedvteléssel gyönyörködni művében, midőn az úton segedelemért jajgató s halálos kínok közt vonagló szerencsétlen felé intézi lépteit, a kit golyója terített volt le; emberi kebel gyönyört nem talál oly látványban, minő itt tárulna fel előtte! E találkozás kimenetelét úgy is nem sokára meg fogjuk ismerni. Addig is tehát tekintsünk be ama csárdába, mely a kebellázitó küzdelem e borzadalmas helyétől nem messze létezik. A varsó-krakkói út egyik azon pontján, hol a közelebbi falvakról vezető mellékutak folynak be a nagy országúiba : egy elhagyatott s félig már romokban heverő csárda búslakodik, nehezen várván eg)’ erős jóltevő vihart, mely szúett s alapjáig fából készített falait ösz- szedöntvén, megpihentetné. Midőn a csárdához értünk korom sötétség takai’ja el azt szemeink elől, s a nélkül hogy észrevettük volna sietnénk el mellette, ha két parányi ablakból kilövellő gyér világosság nem szólítana meg bennünket a betörésre, ha t. i. a pihenésre szükségünk van. E csárda ronda és elhagyatott külsejének leírásával mint czélunkra nem tartozóval nem fárasztjuk olvasóink türelmét, s annyival inkább nem, mert még egyszer fogjuk e helyet csupán meglátogatni s akkor is éjjel, és így ha csak költői phantazia nem ad neki valami alakot, a sötétségben semmit sem láthatunk belőle, csupán azon két ablakot, melyekről már emlékeztünk. Különben is a csárda nem valamely látogatott helyiség, látogatói nagyobb számban csak akkor vannak, ha vagy a kegyetlen idő oda szorítja az utasokat; vagy midőn a hegyekben tanyázó csavargók, szökevényeit tartanak itt egy kis pihenést, ha a zord és viharzó éjszakákat nem képesek a szabadban kitartani. Különben épen ezen elhagyatottságánál fogva titkos összejövetelek tartására a legalkalmatosabb már csak azért is, mert Ábrólt a csárda bérlője olyan néma mint a sir, olyan siket mint a tenger, felőle beszélhetnek akármit, ő nem figyel semmire; ott van vendégei között, fáradhatatlan ügyességgel teljesiti szolgálatait; — ha vendégei valami oly titkot akarnak elbeszélni a mit Ábrókra bízni minden ballgatagsága mellett sem akarnának : rendesen borovicskáért küldik, —- a mely ital nála a legtisztább minőségben kapható — ő jól tudja miért küldik borovicskáért, mikor még az ivók előtt az üveg majd tele van, de túl jár eszökön, mert italát ő pincze nem létében a pádon tartja, itt pedig olyan alkalmatos nyílás van, hogy Ábrók mindent jobban meghall, mintha a szobában volna, s ezért nincs titok előtte, de ő senkit sem árul el, még szeretett Rákbelének sem. Nem jó az asszonynak mindent tudni, — szokta mondani. Hogy azonban Ábrókról némi fogalmunk lehessen — ki tudja hátha még többször is találkozhatunk vele ? — nem lesz megvetendő dolog külsejével is megismerkedni, ha már mindentudási vágyát felfedeztük. Ábrók a szó teljes értelmében magán hordja nemzete, különöse;! lengyelországi bélyegét. Ilosszudad ar- czán bajusz és szakái szőke vegyületben egyesül, s keblére két ágban simul, s e két ágú vasvilla hegyességben végződő álldisznek azon különös tulajdonsága van, hogy mozgásáról mindig meglehet ismerni Ábrók ke- délyhangulatát. Mozdulatai lassúk és méltóságosak rendes állapotnál, de mint szélkelep nagy sebességű hullámzásban verődik előre és hátra, ha a szenvedély vagy boszuság élénkebb accordjait pengeti, kivált midőn szeretett élete párjával Rákhellel perpatvarkodik. Szőke, baja borzas és füsüt vajmi ritkán látott tollas két csigában nyúlik fülei előtt arczán végig, barátságosan csókolgatva a rokon bajuszt és szakáit. Most ha mind ezekhez egy pár élesen látó sárga szemet, egy már az évek pusztításai miatt bizonytalan szinüvé alakított sarkig érő kaftánt, mely alól ha menés közben szárnyai két felé
