Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-02-15 / 7. szám
II. évfolyam. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121. sz. alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden háromszor hasábzott garmond-sorórt 25 kr. fizetendő. i. szám.------------------------------------------v csütörtökön. azaz E lőfizetési <^ázán leszA kiadó-hivatali.au ogész évre /A\yT7irp Házhoz hordva vhgy'pósfán külc^^^^ * Félévre ....................................Egylet“ könyvtára É vnegyedre...............................ményezés folytán, H irdetések dija : minden ötíe^uSPjjctVí-iuí egyszeri igtatásánál 5 kr., többszörinél 4 kr. Bélyfegdij 3ü ‘kr. Szombat, február 1 SZABOLCSMEGYEI KÖZLÖNY. Vegyes tartalmú hetilap. — Megjelenik minden szombaton este. Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Haasenstein és Vogler Becsben, Hamburgban, Berlinben, M.-Frankfurtban, Baselben és Lipcsében. Néhány szó néptanítóink s a népneveles 'érdekében. Gyakran elszorult kebelem, midőn népnevelési ügyünk elhagyatottsága jut eszembe, midőn a népnevelés legmagasztosabb ügye, — mint valamely régi, de dicsőségünket ábrázoló festmény a lomtárba vettetett, s a nevelésügy kezelői, a néptanítók, a társadalom, ugyszólva figyelemre sem méltatott egyéneinek tekintettek s nem nagy kivétellel tekintetnek ma is, Azon egyének, kik az Isten képet visszaadják embertársaikra, kik a tudós világot szétbintik, s a közmivelődés- nek tényezői lenézett tagjai a társadalomnak, s midőn a fiain kondása 60—70 köböl búza fizetéssel dijaztatik a nevelés embere 10—20 köböl fizetés mellett nyomorog. Ha van valamely igazságtalanság a világon, ha a társadalom saját maga ellen vétett valaha, ez a legnagyobb bűn, hogy a népnevelés ügye egyéb ügyek közt úgy szólva mibe sem vétetett, ez a legnagyobb igaztalanság, hogy erre vajmi kevés gond fordittatott; mert inig azáltal, hogy megceuseáljuk még a ineg- vénhedt tanítókat is, azokat értekezletek tartására hajtjuk, papíron és szavakban fulmi- nans parancsokat küldözünk az árva tanítók fejére, s azonban, ha sem nekiek kellő fizetésről, miből gond nélkül megélhessenek, nem gondoskodunk, sem az iskolát kellőleg fel nem szereljük, sem a szüléket gyermekeik iskoláztatására nem szorítjuk, nem tettük meg, mit tennünk kellett volna, úgy ezek mind csak a külsőségekhez tartoznak. Ha sok tanítóink nyomorult helyzetükön áttekintünk, el kell bámulnunk a csekély eredmény felett is, mit a nevelés terén előállítanak; lelkünk fáj, ha állapotukat megtekintjük, mi nagy részint osztályrészekül jutott. A mulasztás, mi a nevelés ügyét hátráltatja leginkább és legtöbbször a tanítók rovására esik. Körlevelekben, egyházmegyei gyűléseken gyakran megróvatnak a tanítók, s a legutolsó bocskoros embertől a legfelsőig gyakran pálezát tör a tanító felett, ha a nevelés ügye köztük nem úgy áll, mint kelle- nék, azonban arról, hogy váljon a tanító csekély kis fizetésecskéjét avagy parányokban kapja-e, vagy van-e alkalmas tanterem, s abban alkalmas taneszközök, vagy a tanon- ezok gyakorolják-e a tanodát, vajmi keveset tud az Írás; akár honnan a hiba, csak a szegény tanitóé az. Vagy talán e kor, a szellemiség, a nagylelkűség kora, melyben az ember nem csak kenyérrel él, vagy plane feledi a kenyeret s a szellemi táp a testet is fenntartja, s elégnek tartják, ba valakit pontos tanításáért megdicsérnek, elégnek tartják az önmegnyugovást, ki saját keblében lielyhez- teti nemes tetteinek jutalmát! ez mind szép és mind jó, és ez nagy jutalom is; de urak! gondoljuk meg csak, hogy habár minő hivatalbuzgó legyen is valamely tanító, de ha magát, nejét s hat-hét gyermekeit nagy foszlányokban látja, s az Ínséget látja ülni a kétségbe esett arezokon; ha a szörnyű kísérteties rémkép jelenik meg a családatyja előtt éjjel és nappal: hogy mi lesz az ő nyomorult családjából, mely most is csaknem éhséggel küzd az ő holta után; mint fognak azok a világ minden részeiben szét szóratni; mint fognak azok mások kegyelem-kenyerén tengődni, — kérdem, ily körülmények között van-e Istennek olyan teremtménye, ki az ily árva sorsban lévő hivatalnoktól tökélyességet kivárnia, pedig ily kegyetlen sors-szabta állapotban vajmi sokan részesülnek! olvassák el csak uraim a f. évi „HetiPosta“ 4-ik számában a minisztériumhoz és delegátusokhoz irt czikket, egy pesti tanító bevételi kimutatását, meglátandják hogy egy fővárosi tanító is csak tengődik akkor, a midőn az ál- ladalonmak sok érdemeden egyénei pazar bőségben fuladoznak. Itt az idő, mondjuk ki nyíltan : hogy a népnevelés ügyének nem lehet és nem szabad ily állapotban maradni, alkotmány csak oly népet éltet, mely meg tudja azt becsülni, a szabadság a tudatlan nép kezében éles kés, melylyel magái megyém, ha tehát lesz, vagy van alkotmányos szabadságunk, kell lenni felvirágzó népnevelésünknek is. Ne felejtsük a leczkét jól megtartani, ne feledjük azt, mit több lapból olvashattunk, miszerint : a poroszok azt hirdetik, hogy az ő közelebbi győzedelmeiknek nem a gyútűs puska, hanem a helyes népneveles és a magasabb katonai képzettséggel biró tisztek általi vezénylés volt főoka és alapja. Hasztalan a legtapasztaltabb hadvezér, hasztalan annak minden üdvös intézkedése, ha egy demoralisált, egy kétségbe esett, éhségtől s ruhátlanságtól kiűzött, fegyverrel kellőleg el nem látott hadsereg felett vezényel, kétes ott a győzelem, sőt lehetlen; igy: hogy jelen állapotában a tanítói kar általánosságban, a jelen kor kívánalmainak s igényeinek kellőleg megfeleljen, az lehetetlen. Ha valósággal azt akarjuk, hogy csak északi Németország, Norvégia, Helvetia, de és főleg Eszak-Amerika egyesült-államaiban virágzó népnevelés magasságát elérjük, ily rideg tespedésben nem leiiet maradnunk. Azt hiszem, hogy az öreg Európa méltán csodálhatja a fiatal Amerika nemzet erejét, mely oly bámulatosan halad a jólét és tökély fokán. Tudom, hogy minden amerikai azt vallja, hogy államuk alapja, a szövetség forrása elemi tanodájuk, s az iskola volt a demokrata megmentője. Mi tette azt, hogy ott az olvasás mindennapi szokássá váljék, hol egy családra több jut a lapokból egy előfizetésnél, hol ritkaság az Írni és olvasni nem tudó. — A népiskola. Igen ez volt és ez lesz lényeges föltétele és védbástyája az alkotmány fenntartásának. És nálunk? hány falu van, hol a papon vagy tanítón kívül nem olvas senki egy árva lapot sein. Hány falu van honunkban, hol a belső embereken és jegyzőn kivül alig akad egy vagy két olvasni tudó ember,— s mire mutatnak mindezek? a népnevelés elhanyagolására s arra : hogy néptanítóink nagy része csak nem egyenlő figyelemben részesülnek a barompásztorokkal. Igazán el kell borzadnunk magunktól. Hát azt mi tette, hogy Amerikában a dolgok a népnevelésre nézve oly kedvezően állanak? az iskolák s tanítók pártolása. Hogy Európában egy ország sem bírta felülmúlni a népnevelés virágzóvá tételében Amerikát, főoka a fukar kodás, hiszen a tanítás ügyének mint minden másnak is főkérdése a költség, itt van a cardo rei; és pedig Európában akkor, midőn a hadseregekre oly pazar költekezés fordittatik, ugyanakkor a népnevelés ügyére mi áldozat sem hozatik, s ez képezi főakadályát a közvilágosodás elteijedésének. Meg kell engednünk, hogy a mi nagyrészt aristokratikus nézetű Európánkban régtől fogva foglalkoznak oly oktatás szervezésével, melyből a jómódú osztályok gyermekei a szükséges ismereteket megszerezhetik, azonban a néptanitás ügye nagyon kerülte a figyelmet s a népoktatás gondja a papság buzgalmára, vagy egyes emberek keresztyénszeretetérehagyatott. . . És Amerikában? Ott mindenekelőtt a népoktatás szerveztetik közköltségen, a papságra és magánosokra bízatván azon intézetek alapítása, melyekben a felsőbb tudományok taníttatnak. „Igaz, hogy az amerikai népiskolai szervezetben, a mennyiben a társadalom demokratikus alapokon nyugszik, több olyan intézkedés van, hogy az európai continensen lévő országok alig követhetnék teljesleg mindenben, de az alapelvet, melyen a szerkezet nyugszik, ellehetne fogadni.“ Hely és idő nem engedi részletezésébe bocs/tkozni az amerikai népnevelés iránt tanúsított áldozatkészségnek, olvasóim bizonynyal tudni fogják, hogy ott az oktatás nemzeti feladat, hogy ahoz járulni minden amerikai polgár legszentebb kötelességének tartja. .Mindenki tudja olvasóim közül : hogy különösen 30 évek óta minő óriási haladást tett Amerika a népneveles terén, és most csak is azon forró óhajtásomat fejezem ki, vajha mihamarább elérnők mi az időt, midőn népnevelési ügyünk országos pártfogásba vétetve, kellő virágzásnak indulna, hogy néptanítóinknak valahára társadalmi állás és tekintély s jó díjazás adatnék. Segélni part felé, egy csillag ugyan már felderült, a remény csillaga, hogy talán ez osztály sem lesz már örökké gyermeki korban tartva. A „remény csillag“ azon figyelem, miszerint : országos! költségen hazánkban minden népiskola tanítójának dij nélkül a „Néptanítók Lapja“ küldetik. Nagy hálával tartó- unit ez üdvös intézkedésért* de a szellemi táp mellé anyagi tápot is kérünk elegendőt, mert ha anyagilag jól leszünk, akkor szellemi tápjainkról is tudunk gondoskodni, s hogy tanítóink nagyobb része — mint a néptanítók lapja tervrajzában mondatik — az újságokat is csak hírből ismerik, mig a ezivilizált országok némely városaiban a bérkocsisok és napszámosok is a rendes
