Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1868-03-21 / 12. szám

fészkünket, — mi áhítozunk jó és elégséges viz után, benn a városban.

Tudjuk mi azt, hogy a városház nem a mindenhatóság városháza, sőt azt is tudjuk, hogy annak terme és egyes hivatalszobái nem az örökös láblógázás helyiségei. Mert hiszen már a minap is a vitézlő város csaknem győzelmes hadjáratot folytatott a házak előtti korlátfák ellen, — nagy mocsokfoltok lévén azok egy főváros Ázásában. Hanem azt is tudjuk, hogy legelső az embernél a lét, azután következik a kényelem; előbb a szükségesről, azután a szépről, kényelmesről gondoskodni, ajánlaná az okos államgazdászat, nem megfordítva. Szükségesb volt volna -itt is a kút, mint a házak (nálunk még eddig nélkülözhetlen) védelmének elpusztítása.

Azt is tudjuk, miszerint gondoskodott már a város, azaz egyetlen embere a városnak, 10—15 év előtt, országra és egyes községekre a legterhesben nehézkedő korszakban, arról, hogy legyenek ellátva e város suj- tolt lakosai, legalább az élet ezen első szükségletével, jó vízzel; fúratván tetemes költséggel, egymásután, a város különböző részeiben, három kutat. Legyen áldott azon egy ember buzgalmas emlékezete! Vajha az idő által elkoptatott ember is úgy volna megfejelhető, mint az elnyűtt csizma : akkor sok egyéb baj sem nyomorítana bennünket, — alig ha szorittatnék ki belőlünk e jelen kiáltó szó is. De fájdalom! hogy nem úgy van. A három kút előállításánál csak a kezdetleges szorgalom nagysága dicsérendő és a költekezés aránylagos tetemessége kitűnő; — de az eredmény szomoritó. Először, mert a vállalat kimerítette buzgalmunkat is, úgy hogy azóta e tekintetben — a folytonos meddő kútreperátziókon kívül — egy pehelynyit sem tettünk; azaz — ne hazudjunk ! — annyit tettünk, hogy egy negyedik fúrandó szú-lyuknak helyét, vagy másfél év előtt szerencsésen meghatároztuk. Másodszor elcsüggesztő az eredmény : mert számtalan az eset, hogy torlódnak a szomjas edények az egyik kúthoz; óh de az épen már pár hét óta szétszedve van; — fordulnak a másikhoz, fokozódó aggodalommal, — ah, de az épen megbomolva gyászban áll! — verekednek, tördelőznek a harmadik körül, — jaj, de az már ma hajnalban kiürült! — és az edények szárazon és szomorúan, vagy akármi gödörlével megtöltve kerülnek, fél nap múlva, haza.

Kétségbe 'esni hajlandó a nemcsak kenyérrel és kásával, sőt nem is csak szentlélekkel, hanem vízzel is élő ember, ily saharái vizinségben. Az ördög adott enni maka- csul-kegyes ellenségének, de rá inni nem, hogy megejthesse azt.

Az a szerencsétlenség történt ugyanis meglevő három kútaink előállítása mellett, hogy elegendő előismeret tapasztalt mester és szükséges pénz hiányában, mindazok csekély átmérőüek és kevéssé mélyek; s mihelyt annyi a mennyi viz, jelentkezett ben- nök, hivatalosan késznek constatáltatott a kút; a helyett, hogy fúratott volna legalább egyikök, kétszerié öblösebbre és legalább 20 öllel mélyebbre.

15, mondd tizenöt hónapja már annak, hogy egy polgártárs, saját szakállára, bátorkodott Pesten, figyelmét és önzéstelen barátságos jóakaratját megszerezni, közinséges ügyünkön való segithetésre, az ország legderekabb kútmesterének, a földkebel tudós búvárának, Zsigmondy Vilmos bányamérnök urnák, kinek most is Pest városa egy kútfú- ratási tiszteletdijban 20,000 frtot fizet, mig a kútköltségekre 30,000 frtot határozott. így gondolkoznak ott a viz becse felől. És ezen férfiúnak becses levelében Írott tanácsa, szives ajánlkozása, általadva, megbocsáthatlan ixxdolentiával, használatlan ott hever a teljesítésre sovárgó tömérdek papirmalnsztok közt — ha már régen a szemét meg nem emésztette — a város házánál. De ott — úgy látszik — ily dologra nem jut idő!

Városunk atyái! Vizet adjatok nekünk, — már csak kártékony hevünk csillapítása végett is. Egy kielégítő, azaz bőséges vizű kút; de annak megkezdéséhez értelmes eljárás és mindnyájunk ily nélkülözhetlen czélra való adókészségének felhasználása — miután nemcsak lángra és füstre tudunk mi adózni — kiengesztel és elhallgattat bennünket.

De már most tessék ezt is elolvasni!

(Vége.)

A második abban áll, hogy szerző iskoláinkat, a németországi iskolák mintája szerint akarná rendezni, a hol egy tanítóra 40 gyermek esik. Nem tagadom én, hogy nyíregyházi ev. elemi tanítóink, a gyermekek nagy számával túl vannak terhelve — de ossza csak el, a jelen évi iskolásgyermekek 1512-re rugó létszámát, 40-nel, s azt fogja találni, hogy ennyi gyermek tanítására, az ő számítása szerint mintegy 37 tanító kiván- tatnék meg, holott most az egyház 8 rendes, ugyanannyi rendkívüli, tanyai, és 9 segédtanítóval, összesen 25 egyénnel kénytelen beérni, s ha a még hiányzó 12-őt alkalmazni, és csak 400 írtjával díjazni akarná, az eddigi szükségleten felül 4800 frtra, mely összeg egy évi szükségletének ‘A-ét felülmúlja, volna szüksége. Itt is tehát csak azt kell és lehet követnünk : „Man muss sich strecken nach der Decke“.

A harmadik téveszme, melyet czikkiró nyilvánít az, hogy az iskolai tantervet, az isk. felügyelőség adja ki. Mellékesen jegyezve meg azt, hogy nálunk Nyíregyházán, az iskolaügyet, az iskolai tanács, — melynek élén az isk. felügyelő és az egyik lelkész áll, — vezeti, csodálkozom, hogy czikkirónak figyelmét kikerülte azon körülmény, miszerint népiskoláink szervezetét és tantervét, az egyetemes egyházi gyűlés, Pesten 1863-ik évi szept. 23-án alapította meg. Egyházunk ezt el is fogadta, s csak helyi körülményeihez alkalmazva némi részben módosította, a felügyelőség teendője e szerint csak az : felügyelni arra, váljon a felsőbbségileg megalapított tantervet az egyes tanítók követik és megtartják-e? Adécánpedig az iskolákra mint esperességi hivatalnok ügyel fel. — Az igaz, hogy a felügyelőség buzgó eljárásától igen sok függ, mert az nem csak a tanítók munkálkodására ügyel fel, hanem a rendes iskoláztatásról, a tanodák felszereléséről s más többekről gondoskodik, — de valamint a tanterv megalapításába be nem folyt, úgy csak annak kivitele és alkalmazása felett őrködik.

Czikkiróval egyetértek abban, hogy jó és czélszerii tankönyvek nélkül, a tanítás sikeres eredményre nem vezethet. De nálunk nem az a hiba, hogy tankönyveink egyáltalában nem volnának, hanem az, hogy saját és ólcsó tankönyveink nincsenek. Csak egy adatot hozok fél. Olvasó osztályainkban, a Varga-féle olvasó-könyvet használjuk, melynek ára 52 kr. Kérdem, nem lehetne-e hasonló minőségű olv. könyvet, itt helyben is lévén már nyomdánk, kiállítani 40 krért ? —

S csak ez egy esetben is mennyire volna könnyítve a szegénysorai! szüléken ? — Ennek czéljából az iskolai gyűlés e napokban bízott meg egy választmányt azzal, hogy a szükséges tankönyvek szerkesztéséről gondoskodjék, s van reményünk, hogy jövő iskolai évre, saját és olcsóbb tankönyveink lesznek.

Felemlitendőnek tartom, az iskolai gyűlés e napokban hozott azon határozatát, hogy az egyháztanács felhívandó lészen, miszerint

a múlt évben elmaradt előkészítő és a központban szükséges elemi osztály felállítását eszközölje, — egyszersmind pedig egy önálló orgona és ének vezetői állomás létrehozása által a három tanítót a templomi és más egyházi szolgálattól mentse fel, hogy idejöhet egészen az iskoláknak szentelhessék.

Végül legyen szabad annyit megjegyeznem, hogy az iskolaügy vezetésével megbízott iskolai tanácsunk, elemi iskoláinkat is, a kor kívánalmaihoz képest évről évre előbbre viszi, s habár iskoláinkat nem tartom a tökély non plus ultrá-jának, mégis bátran kimondom; vajha, hozzájok hasonlók, s a korral úgy haladók lennének, más községek és hitfelekezetek iskolái! —

Bartholomaeidesz Károly

nyíregyházi ev. leik.

Nyiifalombok.

VI.

(Miért nem halad a népnevelés? — statisti- kai táblázat — tévedések vigjátéka — és még valami — doktori tanács, m e ) y e t be nem veszünk.)

„Népnevelés jöjjön el a te országod!“ évtizedek óta naponként hangzik e szózat a négy folyam és hármas bérez hazájában, —■ és a szózat még mindig csak „kiáltó szó a pusztában“. — Az igaz, hogy sokan nem is bánnák, ha ezen „ország“ soha nem jöne el; sőt lehetőleg oda működnek, hogy a világosság hazug és ámító ezége alatt a sötétség rémszörnyeit és 6Úlyos átkát importálják onnan „túl a hegyeken“. Azonban midőn kétségtelenül számosán vannak, kiknek lélekvilágá- ban hő vágy és szent eszmény a népnevelésnek s általa e balsors sújtott hazának felvirulása, — erős kérdés : miért nem létesül e hő vágy, miért nem valósul meg e szent eszmény? Hja bizony erős kérdés ez uraim és hölgyeim! és épen ezért én nem is felelek reá önöknek. Hanem megfelel majd azon statistikai táblázat, mely majd — anno boldogabb időben valamikor — az illető miniszter ur által a közönség használatára átadatván, kimutatja egyfelől : hány százezer gyermek marad árván a nevelés áldásaitól, és más részről — majd nem hihetlen, de igaz — hogy vannak tanítói állomások, melyeknek egész évi jövedelme az éhhaláltól alig menti meg a szegény mártyr tanítót, az állam e legfontosabb leghasznosabb szolgái egyikét ! Megfelel önöknek ezenkívül az a nem annyira Shakespearei mint inkább miniszteri „Tévedések vigjátéka“ (tragoediának is ugyan beillik), melyet közelebbről a közoktatási miniszter ur rendezett; midőn a helyett, hogy a fejszét egyenesen a fa gyökerére vetve erélyesen kimondaná és végrehajtaná a népiskolák epedve várt szép jövőjének egyedüli conditio sine qua non-ját: „ingyen iskola, kényszeritett iskolázás“ — az iskolaegyletek amabilis confusiójának delegatiószerü tekervényes apparátusával akarná és véli évszázadok mulasztását és bűnét orvosolni, s az emberi önzés és gonosz szenvedély ezerkaru polypját el- bénitaui. — Megfelel önöknek végül az a tömérdek szeszgyár és korcsma, mely eddig is oly fényes sikerrel „nevelte“ népünket, s valószínűleg, sőt teljes biztossággal még nagyobb dimensiókban nevelendi jövőben, ha csak a törvé;iyhozás bölcsesége nem segitend e részben nagy nyomorúságunkon. De miként? Úgy, miként a csillaglobogós dicső köztársaság azon államai, melyek a szeszes folyadékokkal kereskedést végkép eltiltván, oda emelkedtek, hogy midőn e tilalom kibocsátása előtt a börtönük és szegények házai nem voltak elégségesek a szükségnek megfelelni, alig két évvel a tilalom után a börtönöket és szegények házait el kellett adniok, mivel gonosztévők és szegények többé nem voltak s az említett épületek üresen állottak! (lásd „Budapesti Hírlap“ 1855. máj. 16) Hohó atyafi! — zajong körülünk a hitetlenek serege mint Machbethben a boszorkányok kara — mese ez, vagy philantrop ábránd? És ha nem is az — micsoda képtelen gondolat ? Poéta ön vagy mi? Hát az államot ki kárpótolná az eképen megszü- nendett tetemes „acciz“ jövedelemért? Aztán mit mondanának reá ott, hol „az ország, hatalom és dicsőség“ — Bécsben ? Hátha e köztársasági rettenetes merényletért még alkotmányunkat is visszavennék ? No meg azt a jó kis sinecura hivatalt is, mely bizony bizony többet ér valamennyi ábrándnál, mely éhes proletárok lázgyötört agyában szülemlik! Maradjunk egy szóval a

réginél!--------Jól van, bölcsen van édes Acciz-imádi,

F

élszi és Maradi barátink! csakhogy aztán ne mondják önök többé, mennyire szivökön fekszik a nevelés szent ügye, mert könnyen megteszszük önökkel, hogy rájok olvassuk a franczia példabeszédet :

Madár vagyok, — nézzétek szárnyamat,

Egér vagyok, — éljenek a patkányok!

Z. Y.

Egy gazdatiszt elmélkedése— egy laikus ábrándozása felett.

Tisztelt szerkesztő ur barátom! — Mint a szegény publikánus, lehajtott fővel közeledem szerkesztői itélőszékéhez, vervén mellemet, s elrebegvén a „mea culpát“, hogy „a dolgok rendjének“ oda se nézvén, a „Nyír“ ez évi rendéit nem nagyon híven öleltem keblemre.

Ezen töredelmes megbánás után, csak az bánthatna még, ha tiszt, szerk. ur barátom. — mellőzvén ezen rendeimet, — „a priori“ rám húzná a vizes lepedőt, s „in contumatiam“ elitélne, mint megrögzött, tö- redelemre nem képes egyént, azon emberek sorába