Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-09-05 / 36. szám
rék városi kapitányunk („en“-jét tekintve) a rend és közbátorság fentar- tásábau, a veszélyek megelőzésében nagy tevékenységet fejt ki, de mi haszna, ha a nappali és éjjeli őrök magok követik el a legnagyobb jogsérelmet. Mi haszna minden üdvös rendeletének, mikor a legtöbb esetben a „drabant urak“ az utczai komédiák kezdeményezői. S mi ennek az oka?! Őszintén megvalljuk, a drabantok megválasztásánál a fentebbi kellékeknek kellő figyelembe nem vétele. A mi őreinknél a „humanitás“ olyan ritka, mint a fehér holló. Legközelébb magunk voltunk tanúi egy jelenetnek, midőn ezen drabant urak egyike amúgy istenigazába puskqagygyal döngette embertársát, Ilyenkor a szenvedőnek segíteni annyi — mint kitenni magát készakarva a drabant ur embertelen gorombaságainak, annyi, mint hallgatni akarni az utálatos káromkodásokat. Aztán mondja valaki, hogy ezen „urak“ ilyetén tevékenységükért nem érdemlik-e meg a 25-öt. Gyakran elnézzük e közegeknél ama jókedvet, melyet bennük a bor s pálinka gerjeszt. Na! ez aztán a valódi élvezet, mikor a pipacspiros arczú „urak“ a rendet fentartani kívánják. Szép szóról szó sincsen; pofozó- dás, oldalba lökés, puskaagygyal való simogatás : ezek a rendlielyreállitó eszközök. Kurtavasat az ilyen „nemes“ buzgalomnak, aztán elcsapni ezt a tevékenységet. Nézetünk szerint a rendőri hatalom nem önkényiieg, hanem bizonyos elvek szerint töltendő be. A teendők — kell hogy pontosan körvonaloztassanak s az eszközök is kijelöltessenek a jogsérelmek elhárítására. Csak igy lehet a rendőri tevékenység üdvös. S ha némely eseteknél a „kényszernek“ alkalmazása elkerülhetetlen, legyen az humánus s nem embertelen. Jól tudjuk mi : hogy a mostani szolgaszemélyzetnél ügyes és humánus emberek is vannak, hanem a nagyobb részt „mustrálni“ kellene. AK ÉmV ANGTÄLÄ, — Életkúp. — Irta : ZÁDOÍtY XAVÉR. „Ehret.die Frauen, sie flechten und wehen, Himmlische Rosen in’s irdische Leben...!“ — Nem. angyali Emíliáin, nem feledlek soha; képed eltüriiilietleu vonásokkal vésve szivembe, miként a halál sem képes elsimítani; mert a léleknek nem állhatja útját; a lélek élni fog és szeretni örökké ... szeretni hiven ... téged Emiliám!... A távolban is csak te lészsz őrangyalom ... te minden gondolatom ... ajkaim hajnali és esteli imádságom gyanánt fogják lebegni nevedet___ Eogsz-e te is Béládra gondolni ? ... Oh de ne hosszabbítsuk a válásnak nehéz perczeit ___ Isten veled Emíliám... az eg őrködjék feletted... én elmegyek el... a messzi távolba, de a költőként : nAll az eskü! nézd az ó«r. Föld, mi messze nyúlnak, Végre mint ölelkezők Együvé borulnak!“ én is visszatérek, mint a vándor madár kedvelt fészkébe, boldogságom kutforrásához ... visszatérek. hogy te légy küzdelmeim legédesb pályabére ... isten veled... isten veled___ E gy bosszú, szenvedélyes csókban egyesült két szerető lélek : az isten ülés azon perezét élve, melyben a porhoz ragadt ember, hasonlóvá lészen urához, teremtőjéhez, nagy lévén és tiszta a szeretet által. — Béla elrohant, azon szilárd föltétellel szivében miszejint soha sem fogja feledni boldogsága kútfejét, Emiliát! Hadd menjen a „férgessé“, kik a rendet felforgatják; — aztán . . . Zabolát ezen „urak“ önkényének, s a rend ellen nem leend panasz. Lesz még e tekintetben pár szavunk... hanem csak jövő alkalommal. Nevelési ügy s egy kevés applicatio. Sokan hangoztatják napjainkban eme jelmondatot : „Nevelés jöjjön el a te országod!“ de előmozdításával keveson törődnék; a helyes nevelés s illem főszabályaitól oly gyakori az eltérés, hogy a nevelészet barátai aggódva kérdik egymást : vájjon mikor ébredünk fel az általános helyes nevelésnek rég óhajtott hajnalán?! A teremtőtől nyert szellemi s testi erőket s tulajdonokat párhuzamosan kell fejleszteni s ápolni, hogy azok rendeltetésüknek megfeleljenek. Jelenleg,a nevelészet általános fő elveiről s alapszabályairól szándékom röviden értekezni. Miként szép stylu és szilárd épületet — erős s biztos alapra lehet s kell illeszteni s emelni, úgy a szellemi kiképeztetést biztos alapelvből kell megkezdeni s folytatni; ha az alapelv helyes s a nevelési eljárás szabályos, azon nevelési művet rend, értelem, — igazság, jellemszilárdság, szivnemes- ség szempontjából Ítélve, helyesnek s biztosnak mondhatni. A szellemi kiműveléssel behatókig foglalkozó tudósok — különböző néz- pontból különböző alapelvet ajánlanak; egyik azt javalja : „Neveld a népet erkölcsiségre;“ —másik : „Neveld emberségre, becsületre;“ — mások ismét: „Neveld értelmessé s hasznossá az életre..“,— Mind szép s jó elv, de nem tökéletes. — Ügy. hiszem, hogy általános alapelvül ez szolgálhat rendeltetésükhöz képest : „Neveld a népet isteni félelemre, szeretetre, szoktasd rendhez, s' munkássághoz, szoktasd ön s mások megbecsülésére; — ezen elvek szerint lehet Ilii, munkás, megelégedett, hasznos honpolgárokat, a család s* emberiség számára alkalmas tagokat nevelni. A mely nevendék korán megtanulja s megszokja istenét mindenek felett szeretni, az önmagát s embertársait Istenért szeretendi; az ily neveltetésé szeretni fogja hazáját s hon- polgártársait; bizonyos vagyok aziránt Be vajmi erős föltételt nem ingatott már meg a/, élet!... Az élet, melyben a különféle érzelmek és szenvedélyek egymást űzik és kér getik,... egymás ellen vívnak irtó háborút 1... Béla feledett. —- A távolság növekedtével, mely közötte és Emíliája között fekiivék, apa- dott a hév is, melylyel azelőtt eszmény-képét által öleié. — A kör, hol eddig mozgott parányivá alacsonyult, az élet élveivel szemben, hol az inger, mi gyakrabban, pellengérre állítja legszentebb érzelmeinket. — Midőn élvmámorában, élvezetről élvezetre rohanván, néha elmosolyo- dék együgyű szerelme felett, ilyenkor intő árnyként feltűnt még emlékében Emília alakja, mely azonban lassan-lassan egészen elmosódék szivében. hogy újabb és njabb benyomásoknak helyet készítsen és engedjen. A vészes bir, minti a gondolat, szárnyal sebesen; és melyet szíven, gyökerén ütött : hervad a virág, a gyászos enyészet felé. Emilia tudomásul vévé kedvese hűtlenségét. hervadni kezdett, bévütötte virág gyanánt, de szeretni meg nem szűnt, még bánatában, bervadásában sem. Megérté a szivében kiáltó szózatot, hogy Isten által, ő van rendelve, a tévelygőnek véd- angyalánl. Béla — rohanván tévedésről tévedésre, — végre ott állt az örvény szélénél; kihűlt kebellel- hnmvadt reményekkel: az ünhitség és álbüszkeség. a tévedéseknek atyja elhagyd öt, midim bátorsága nem vala már, szembeszállani az élettel. így látta viszont azon tájakat, hol mint gyermek először pillantá meg a napot;... mint fürge flu, a kis lcánynyal együtt űzte, a természet hímzetté vzrányokon a tarka pillangót;... hol mint hő keblű ifjú, a szerelem édenében élt,... itt ejté ki az ábrándozó szűz első „igen“ szavát;... itt élvezé az istonülés peris, hogy nem fogja a hazának tiszteletreméltó egyik osztályát fekete seregnek — perinde ac cadaver — nevezni. Pfui! Das ist unaesthetisch — cet hőmmé n’a aucune culture. — For shame! Get about your business! Egy ifjú, midőn nevendéktársai csipős s illetlen kifejezésekkel bántalmazták, azt szokta mondani: ifjoncz! holt ön vacatiózni, vagyis : hol volt nevelésben? Kinek füle van a hallásra — értse meg! A nevelőnek, ki hivatása szerint lelkiismeretesén akar működni s haladni a nehéz pályán, sswem előtt kell tartani még eme általános főszabályokat : az Istentől nyert ész- és szivtu- lajdonokat gondosan megóvni, nehogy azok ferde irányt nyerjenek vagy el- gyengittessenek. E tehetségeknek kifejlesztését czél felé segíteni — vezetni. A gyönge tehetségeket erősíteni, — javítani. A nevendékeket szabályszerű önállásra tanítani és szoktatni. * * * A testi nevelésről általán s mindenek előtt megjegyzem, miszerint a korai halálozások — ferde idomú s gyenge testalkotások nagyrészben a hiányos testi nevelésnek róhatok föl bűnül. Pl czélból — mindent óvatosan távoztatni kell, miáltal a nevendék testi értje elgyöngülhetne. Minden tényezőt fölhasználni, miáltal a testi erő fejlesztessék s edződjék, mert való az, hogy korcs testben a légmüvéltebb lélek is lehangolt s i bágyadt : — „mens Sana in corpore sanol“ A nevendékét a tisztaságra és testgyakorlatokra tanítani és szoktatni, — ezt általán minden paedagog — még Weber is — nem a történész, sem a költő, sem a zeneszerző, — mert tizenkettőt ismertet meg a német irodalom története velünk, — hanem a jeles nevelő, később tanár kiválólag ajánlja főleg a vizbeni testgyakorlást s erőfejlesztést;'—- ez könnyen eszközölhető a folyókkal ellátott vidékeken, de némi költséggel — a folyó nélküli vidékeken is, — igy például tervben van a nyíregyházi Sóstón is ezét, midőn ajk, ajkon függött---- Oh ifjúságna k bűbájos, édes álma,... mint a lenge köd, mely korona gyanánt öleli körül a meredek hegy ormát... széjjel daraboltatik a nap beható sngarai által, hogy látszassák a merő valóság, a kopár és kietlen sziklacsoport. Béla esküszegése öntudatában kishitüvé lön. A múlt melyre az eltörülhetlen emlékezet, lelkünk ama szigorú bírája, — jelenjére utalván - - visszatekintett : kétségbe ejté öt, és Emilia szenvedő, megtört alakjának látása, határozattá növeld szivében ama sötét gondolatot, mely a halál karjaiban keresi a furdaló lelkiismeret megnyugovását. — A szerető hölgy leolvasó homlokáról a vészes akaratot és elhatárzá őrködni fölötte, élete fölött védő angyalként, hiszen szegénynek őrangyalára most oly nagy szüksége volt!... A jótékony éj lebocsátá barna leplét a földre : és a féltekén megszűnt zsibongni az élet; álmában a fáradt vándor, szülőföldjén szerettei hajlékában pihent; és az epedé leányka vágyait betöltő az éj angyalszelid tündére;___ A szív harcza megszűnt... sebei nem vérzettek, ... a serencsétlen is boldoggá lön___ m ily jótékony az éjnek szelleme!... Az ég boltozatján ragyogott a sápadt hold ; ezüstjével behintő a rezgő fűzeket, a csendes folyam paliján; bab nem zörgött, a folyam tükrében fénylett az ég csillagainak miriádja, s rajta boldog tündérekként lebegének a fűzek árnyai. néma csend mindenfelé ... szép holdvilágos éj volt... csendes éj !... Nem messze a folyam partjától, terepélyes hársaktól körülvéve, fehérlett Emília hajléka... . Fekete árny lebegett a harsak alatt,___ v égre megállt, egy sblakra függesztvén tekintetét ! egy uszoda létrehozatala, — pár szivattyús kút s nehány □ öl terjedelmű kő- vagy deszkaoldallal s talapzattal ellátandó medencze minden nagyobb községben uszodául szolgálhatna, — melyben az egészség fentartására ki- vántató tisztaság mellett, a vizbeni testgyakorlat, mely legjobban edzi az erőt, eszközölhető lenne. — így némely nem eléggé tiszta kezeket s iró- tollakat is tisztábbra lehetne mosni! Votre plume pour ecrire en gros! Vagy talán ez is szerecsenmosás lenne? s.+E. A (‘.-szabolcsi Is. b. tanítók gyáiu- intézetc. Épen szobámban andalogtam, ott merengve a f.-szabolcsi tanítók gyámintézete felett, midón olvasom, hogy az alap 2344 Ír. 69 kr„ mondhatni egy pár rövid év alatt, és semmiből! akkor köszönt be hozzám egyik régi ismerősöm ki Pi- lisy Lajosnak a felső-szabolcsi h. k. iskolai választmány elnökének egyik legőszintébb barátja, és látván gondolkodásom tárgyát, azonnal feltárja előttem naplóját, és olvas : „P. L.-nek rögeszméje a népnevelés, evvel kél, evvel fekszik. Szép és nehéz feladat, de még sem látszik oly kivihetetlennek, mint a perpetuum mobile feltalálása. Hogy a czélt megközelíthesse egyszerre fogja fel az ügy anyagi és szellemi oldalát. Most egy nagy dolgon töri fejét, hogy ösztönt ébreszszen; a tanitói gyámintézet alapját akarja letenni. Szegény fiú! oda dobja legelőször is 100 írtját, meglopja családját, saját élvét. Szegény fiú! elfelejti, hogy e hideg önző világban majd követőkre sem talál ábrándos terve valósítására. Be meglássuk, mi lesz e kicsiny magból.“ Ezeket olvasta fel naplójából az én jó barátom. Most már a kicsiny kedves eredménye 2344 fr. 69 kr., és már ez évben özvegy tanítónők is részesültek egy kevés segélyben. Nem vagyok ugyan megbízva e sorok írására, de némi részben ismerem én Pilisy Lajos urat, kinek egy régi .bibliája van melyet háza padján gondosan conservál, ő abból azt olvasta hajdan gyermekkorában : a mit a jobb csinál, ne tudja azt a bal kezed. Mégis, minthogy az ügyetlen tanitói karból senki sem vállalkozott, ki az ö javukra annyi önfeláldozással fáradozó elnökükről a világ előtt egy pár sorban említést tett volna; és minthogy az ö nyughatatlan izgatására sok jó emberek is rész.t vettek ezen önzetlen nemes ügy előmozdításában, hogy azok is meg tudják, miszerint adományuk el nem veszett, hanem áldástliozólag gyümölcsözik : azért vettem bátorságot e sorok írására. Ha bős költeményt akarnék, vagy inkább tudnék írni, igy kezdeném : Anna virumque cano, vagy : férfiat énekelek stb. De most a társadalom egyik szerény napszámosáról szólok, ki izzadó kézzel és homlokkal ültetett egy kicsiny csemetét, melynek nem csak árnyékában fognak majd az özvegyek, és árvák enyhülést találni, hanem gyümölcsöt is szalcaszhatnak ágairól éhségük, és szomjúságuk csilapitására. Oh 1 ma már a pulyának is szobrot emelnek. Ez léhaság, és a mai érdemekben dús kor mániája. De a ki a társadalom nemes és szent érdekét lelkében felfogta, és az ő gondolkozó lel— Emiliám, áldott lélek, — suttogd lassan, — alszol 1V A ház ablaka sötét volt. —• Aludjál, legyen álmod csendes... nyugodt. — Ne hervassza többé bánatköny angyal- szelíd arezod virágait... én elmegyek... el... messze ... soha vissza nem térendő ... bűnhődni fogok... és ha megtisztulok majd;... elvárlak ... ott... a csillagok felett,... legyen álmod csendes ___nyugodt____ B éla egészen a folyam partjára jött. — Ott leült és mélyen nézett a babokba. — A csillagok rezgő fénye oly csábítóan integetett ... feje sz édelgett... az a kis csillag úgy vonta őt lefelé.... — Megyek, igen ... ott megnyugszik majd e háborgó szív___hol a béke csiilag6Ugárból a lkotott magának lakhelyet,... vezess kis csillag ... oltsa el a jéghullám az égő szívnek lángjait. Búcsuzólag tekintett még egyszer a terepélyes harsak felé... még egy hosszú sóhaj reszkedteté meg a fűzek lombjait : — Emilia! — Aztán mintha nehéz test esése hallatszott volna, s többé semmi nesz___ A z ég boltozatján ragyogott a sápadt hold; ezüstjével behintő a rezgő fűzeket, a csendes folyam partján, hab nem zörgött, a folyam tükrében fénylett az ég csillagainak miriadja, s rajta, boldog tündérekként lebegének a fűzek árnyai........ A néma csendet most, a túlsó partról, nyíl- sebességgel haladó sajka, evező ütései zavarák fel; benne — eszméletét vesztve, — Béla, kevés perczek múlva, Emília karjaiban pihent (Vége következik.)
