Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-25 / 30. szám
II. évfolyam. 30. szám. Szombat, julius Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN, Széna-tér 121-ik szám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden négyszer hasábzott garmond-sorért 25 kr. o. é. fizetendő. Elöfi A kiadó-hivatalban Házhoz vagy postái. Félévre . . . Évnegyedre Hirdetések di; sor egyszeri rinél 4 k. i kr. 50 kr. ’ ábos petit többszőre kr. szabolcsiéi; és a hajdc-keMilet közlőmé. Külföldre ne'zve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. Pesten. A hátralékban levő előfizetési pénzeket kérjük már valahára beküldeni. GAZDASZAT. B e II e x i ó k. m. A trágyának megbeesülhetlen s nagyfontosságu szerepe, mely szerint a gazdászatban főtényezőkéut szerepel, általánosan el leven ismerve, — megengedi ezennel, t. szerkesztő barátom, hogy — elmondván velem a német tréfás, de találóan igaz mondást : „Wo du nicht bist Herr, und der Mist“ — a mezei gazdálkodás eme leghatalmasb rugójára reflectál- hassak. Minthogy a trágya növényt tápláló anyag, és a mívelt földnek magasabb termése, — hasonló viszonyok között, — egyedül és kizárólagosan csak ennek, a földben levő és feloldott, kisebb vagy nagyobb mennyiségétől függ : épen azért — a növények általános összetételének ismeretét elő- rebocsátva, — a trágyának közelebbi ismerete, készítése, kezelése, valamint alkalmazása az, mi a mezei gazda figyelmét első sorban megérdemli. Vessünk tehát, ez előrebocsátot- tak után, először is a növények általános összetételére nehány futó pillantást. A mint tudjuk, minden növényi testek általában két anyagból állanak, u. m. megéghető életműves, és ég- hetlenből, mi a növények életműtlen alkatrészének mondatik. — így a szalmának, fának stb. nagyobb része — az életmüves, — a gyertya lángjában, a tűz által megemésztetik, mig a kisebb rész — az életműden — a hamu visszamarad. A növényi testekben, e szerint, mindig az életműves rész az uralkodó, a minthogy súlyának is, körül-belül 90—99 százalékát teszi. A növények életműves része Ieg- főképen következő négy elemből, — egyszerű vagy eredeti anyagokból — u. m. éleny-, köneny-, légeny- és szénenyből áll; melyek közül a légeny gyérebben fordul elő, mig ellenben az éleny, köneny és széneny alkotja a legismertebb és legfontosabb növényanyagokat, t. i. a keményítőt, mézgát és farostot, az olajokat és zsiradékokat. Jgy = sulyrész eulyrész 36 széneny és 36 viz 36 . 45 „ 36 „ 49% „ 36 „ 27 „ eulyrész jji képez 72 farostot; g „ 81 sz. keményítőt vagy mézgát I’ „ 85% ezukrot és <2 n 63 revesavat. Az életműden alkatrészek a földnemek ásványi részei egy részről, eszközül szolgálnak a gyökerek megerősítésére s a növények egyenes állására ; mig más részről bizonyos meny- nyiségü tápszert nyújtanak azok számára; mit legfőképen a kovaföld és a mész, szénsavas haméleg vagy hamuzsir, szénsavas szikéleg, sziksó és keserföld, vaséleg, cseléleg, halvány (chlor), kénsav és vilsav. Ezek szerint világos, hogy — a mennyiben minden növény a földből nyeri és veszi táplálékát, — a földnek magában kell foglalnia, bírnia, elősorolt életműves és életműden alkatrészeket; és hogy ez alkatrészek apadtával, a növényéletnek is meg kell szűnnie diszleni. Innét önként következik, hogy azon — állati- és növényi anyagok szétbomlása által képződött, savtar- Áalmu tömeggé változott — földnemnek, a korhanynak, — a mely az életműves táplálékot adja, melyet a növé- nyek gyökereik által színak magokba, — a termő talajban érezhető hiányát, csakis szétbomlott állati és növényi anyagrészek által lehet kipótolni; azt csak ezáltal lehet megtartani, növelni és szaporítani. Mint ilyen — állati és növényi részekből alkotott — állomány, bir fontossággal a trágya, mivel ez az állattest minden részében folytonosan tartó anyagcsere (Stoffwechsel) által, midőn a testnek minden része, szakadatlanul felvesz képző-anyagokat, az ütéri piros vérből és szakadatlanul ad vissza elhasznált anyagokat a viszéri kék vérbe, — oly részeket is egyesit magában, miknek nyomai trágyává készitett takarmányban épen nem valá- nak fellelhetők. A trágya minőségére nézve, nagy fontosságú és nagy behatással van először az állatok természete, — melyekből a trágyát nyertük, — mivel hogy épen az bir befolyással az üri- ték nagyobb erejére, szárazságára, vagy nedvességére; annak nagyobb vagy csekélyebb elbomlására, az emésztés által; másodszor a takarmány minősége, mennyisége és összetétele; minthogy valamely háziállat annál több és jobb trágyát ad, mennél jobb és erőteljesebb volt a takarmány, a melyben részesittetett, és harmadszor annak kezelése mindaddig, mig álfáimén vén a forráson, — alkalmassá vált a föld termékenyítésére. A trágya kezelésénél kell hogy figyelmünket el ne kerülje, a felfogó eszközül használt szalmának tulajdonsága és mennyisége; hogy az először puha legyen és fris, nem pedig dohos avagy penészes; általán oly egészséges, hogy a szárak csővei az állati folyadékot könnyen felszívhassák, és az üritékeket kellőleg felfoghassák; másodszor, hogy tekintettel lévén a takarmányra, — értve annak száraz vagy nedves voltát, — csupán annyi szalmát hintsünk állataink alá, menynyi épen elég arra, hogy általa a tráTÁRCZA. A varsói menekültek. Történeti bcazóly Gyöngyösy SámueltőL (Folytatás.) Mikor a szárazság égető hevében szomjazó földre csendes jótékony esőcseppek hullanak, a tápnedvöktől már megfosztott s fejőket kimerültén a föld felé csüggésztö bágyadt virágok azonnal egyenesedni kezdenek, a tápláló élet- folyam megindul elrejtett ereikben s a reménynek már-niár a végfeloszlást jelző sárgába átmenő zöld színét visszanyerik : épen úgy voltak az elitéit foglyok a csak nehány szót tartalmazó papirgöngy olvasása után. — E nehány szó rájok nézve egy gazdag bánya volt, mely annyi kiállott zaklatás után a remény uj életet adó harmatát hullatá a csüggedő kebel bánatára, s fe- ledteté e fájdalomban gazdag négy hét folytonos tőrdöféseit; ah! hiszen őket nem a testi szenvedés törte meg, nem az éhség és a vallatások kínai tépdelék : hanem azon bizonytalanság, melyben a Hedvig és Adél sorsa felöl voltak, azt hívén, hogy a kínoknak általok kiállott minden nemein nzok is áthurczoltntánnk s ki tudja, gyengébb idegzetük képes volt-e ki- állaui annyi nyomort, annyi nélkülözést, annyi irtóztató szenvedést?! De most az ismeretlen baráttól nyert szavak eloszlnták aggodalmaik sötét felhőit, nyert kedveseiket egy uj hazába menekülni tudháták, és bár külön falak közzé zárva foglyaik egymással nem beszélhettek, de mindkettőjük lelke ugyanazon boldogító érzelmek árjában merengett, s ugyanazon forrásból merített erőt, bátorságot a jövőre. Ily boldogító ábrándok között találta őket az alkonyat, midőn a börtön ajtaja hirtelen feltárult s a felügyelő egy kozák kíséretében megjelent. A kozák kezében sajátságos fegyverek joltak : egy olló, egy borotva, az ezen utóbbi fegyver használatához megkivántató eszközökkel, t. i. fenő szíj , szappan és pamacscsal. Először a Wladiszláv börtönébe jöttek, a ki midőn meglátta a különös fegyvereket, egy kérdő tekintetet vetett a börtönfolügyelőre, mialatt a kozák vigyorgó képpel elkezdette a pamacscsal dörzsölni a szappant, majd a borotvát fente élére, s midőn készen volt, intett a börtönfelügyelőnek, ki némán intett Wladiszlávnak, hogy a székre üljön le. „De hát mit akartok?“ kérdé ez, még mindig bámulva és nem értve, hogy mit akarnak vele. „No csak te ülj le — válaszol szigorúan a felügyelő, kinek négy bét alatt most lehetett hangját először hallaui — csak egy kicsit a szakálladat leborotváljuk és a hajadat levágjuk, hogy megismerjünk, ha el akarnál szökni, he he be!“ „Gúnyos nevetése valami különösnek tetszett Wladiszláv előtt, de engedelmeskedett s helyet foglalt a széken. A kozák műértőleg fogott munkájához, előbb az ollóval nyírta le, a mennyire lehetett, a fő jobb feléről a hajat, az áll bal feléről pedig a szakállt és a fél bajuszt; azután elövette a szappant, a pamacsot bekente vele a lenyirt helyeket s a borotvával egész élvezettel vakarta lefelé a szakállnak, a bajusznak és a hajnak az olló-nyirás után megmaradt torzsáit. Wladiszláv észrevevén ezen az emberi alakot nevetségessé tevő eljárást, fogait csikorgatta dühében, s nagy önuralkodásra volt szüksége, hogy a kozákot és börtöufelügyelőt azon székkel, melyen ült, érintkezésbe nem hozta. De a kilátásba helyezett megszabadulás reményében eltűrte a megaláztatás e nemét is. Arthuvral hasonló eljárás követtetett el, s midőn a műtét végeztével katonai fedezet alatt börtöneikből kivezettettek, a félig borotvált foglyok alig ismertek egymásra, szemeiknek villáma mutatá csak a boszúság magas fokát, melyre e nemtelen eljárás folytán jutottak. Szótlanul követték őreiket keresztül a várudvaron a kovácsműhelyig; itt megállapodott a kiséret s foglyainkat leülni paraucsolák, itt egy- egy tizenötfontos vasat tettek lábaikra, a kovács kohójából egy darab tüzes vasat hozott, a bilincs szárnyaiba alkalmazta, pörölyével ráfejezte erősen, azután belökték őket egy sötét ronda, piszkos, fulasztó légii terjedelmes börtönbe, hol már vagy százan voltak hozzájuk hasonló szerencsétlen honfitársaik, megborotválva, kiéheztetve, elkinozva — halvány nrczczal, bánatos szemekkel, fájó kebellel. Január 28-ikánnk éjszakája sötét, hideg, fagyasztó éj volt, a vihar zúgott, a fagyos hó ropogott, a házak ablakai, ajtói zörögtek; Varsó lakói álomra hajtották fejőket s az álmok tündérei újból sorba járták azokat, kik aludni tudtak, de sok hajlékban virasztva halvány lámpája mellett a fájdalom s nem bocsátá be a tündéreket. Éjfél elmúlt s a szellemek légyottjának e titkos óráját, az éjfélt tompán, a vihartól szétkapkodott hangokban zúgták el Varsó tornyai; — csikorogva nyílik meg a várkapu s kemény fegyveres őrizet sorai között sötét tömeg lépeget, lánczaik borzasztó zörgését visz- hangozzák a paloták, viszhangozza a vihar, s e rémitő hangokat berepíti az ablakokon, felkölti vele az alvókat, elkergeti mellölök az álmok tündéreit; a gyászos menet a pétervári vaspályához vezető utczúkon vonul keresztül; a vihar zúg, a láncz csörög, az utczák lakói jól tudják miért csörög, az ablakok megnyílnak, jóllehet látni semmit sem lehet, azután ismét bezáródnak, s az emberek nyugtalanul forogunk vánkosaikon, nem tudnak elaludni, néhány honfitársuktól ismét meg kell válniok; a másik hajlékban jajkiáltással ugranak ki ágyaikból a szendergők, magokra hányják felsüöltnnveiket, rohannak az utczára a lánczzörgés után. nem érzik a hideget, csak a fájdalmat, mely szívókét összeszoritja; egyik gyermekét, másik férjét, harmadik atyját kiáltja; nem akarnak egyebet, csak egy Isten hozzádot mondani, csak meg egyszer megölelni, megcsókolni azokat, kiket soha sem látnak többé : nem szabad: ha a menethez közelítenek, a kozák kancsukák verdesik testeiket, nem szabad többé látni, nem szabad megölelni, megcsókolni a szerencséfloneketl Vissza, vissza ..gyászol o nők. őszült apák, gyámtalan magzatok“ clhurczolt kedveseitek után szűnjön siralmatok; vissza. vissza, mert hideg van. a vihar zúg, a lánczcsörgés távolból hallatszik már, mint a gyilkoló villámot sújtó felleg mennydörgésének a messzeségben elhaló moraja, — vissza, vissza, feküdjetek le és álmodjatok szabad hazát, boldog népeket, mert az ébrenlét nektek csak rablánczokat, bakót és vérpadot mutat! Az ily szivrázó jelenet Varsóban mindany- nyiszor meg szokott újulni, mikor a számüzöt- teket Szibéria felé indítják, a mennyiben ez mindig éjjel szokott megtörténni, azon lelketlen kinézésből, hogy a szegény számiizöttek még csak egy Isten hozzádot se mondhassanak tőlük örökre elváló kedveseiknek. Ily szivrázó jelenetnek voltak tanúi Wladiszláv cs Arthur is! ők csak annyiban voltak szerencsésebbek társaiknál, mert az ő kedveseik távol és szabadok valónak, s az ő megszabadulásoknak is egy halvány fénye ragyogta út a Varsótóli elválás sötét éjszakáját. A pétervári pályafőnél töltött nehány órai várakozás után. a vasúti kocsikba végre bezsu- foltattak a foglyok. sűrűn, szorongva. mint a hajófenéken tovaszállitott rabszolgák. Az indulást jelező haraugszó elzúg, a gőzóriás élesen sivít s morogva mozdul meg a mozdonygépezet, nagyot fú az óriás, füstfelleget okádva ki, a kocsik sorakoznak s ekkor neki indul mintegy elvadult szörny a viharnak — s rohan mint a fergeteg. A lánczok megzörrennek, a szivek elszorulnak, a kezek imára kulcsolódnak, a szemek könyeznek, az ajkak felzokognak „Isten hozzád. Isten'hozzád 1“ Még egy áldáskiáltása hazára, egy átok a zsarnokra, azután csendesek lesznek a waggonok, minden kebel saját fájdalmának árjában bányatik, csak a gőzóriás egyhangú moraja hallatik; és a legboldogabb, nem érez semmit, nem gondol semmivel, vakon rohan eióre az elnyúló síneken. Oh ha tudná kiket és hova viszen, talán nem sietne oly nagyon!!? A vonat reggeli hét órakor indulván meg, hosszasabb időre csak esteli bét órakor állapo- uolt meg a grodnói indóháznál, hol is két órai pihenés tartatván, a számiizöttek is kibocsáttattak szűk ketreczeikböl s tizenkét órai éhezés után kapták ki napi élelmöket, a mely állott személyenkint egy negyedfont húsból, két font kenyérből és kevés káposzta-levesből zabkásával ; sovány eledel, de az éhes ember jóízűen költi el, kivált ha tudja, hogy izletesebbet s táplálóbbat hasztalan kivan. Kilencz órakor tovább robogott a vonat, reggel nyolez órakor Diennburgba, nehány órai utazás után Pszkovba, s másnap estére, tehát háromnapi és két éjjeli utazás után az orosz fővárosba Pétervárra érkeztek. Minden jelentékenyebb esemény nélkül teltek az utazás szomorú napjai, nehány napi pihenés után Moszkva felé indíttattak a foglyok, s harminczhat órai utazás után, feltűntek előt- tök a Kreml császári palotának csillogó aranyozott kupolái, az emberi sors kiáltó gúnyja gyanánt, mely mig az egyiket arany tetővel fedezi a természet viharai ellen, a másikat meztelenül dobja ki a fagylaló tél hideg karjaiba;
