Nyír, 1868 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1868-07-18 / 29. szám
II. évfolyam. 29. szám. Szombat, július 18. 1868. Szerkesztői és kiadó iroda: NYÍREGYHÁZÁN. Széna-tér 121-ikszám alatti házban. Bérmentetlen levelek el nem fogadtatnak. Nyílt tér alatt 30 kr. bélyegdijon kívül minden négyszer hasábzott garmond-sorért 25 kr. o. ó. fizetendő. SZABOLCSINKÉ ÉS A HAJDII-KEBÍ LET Előfizetési díj : A kiadó-hivatalban egész évre . 5 fr. 50 kr, Házhoz vágj- postán küldve 6 „ Félévre .............................................3 „ É vnegyedre ...................................1 „ 50 kr Külföldre nézve kiadó-hivatalunk számára hirdetményeket elfogad : Zeisler M. Pesten. A hátralékban levő előfizetési pénzeket kérjük már valahára beküldeni. Előfizetési felhívás „NYÍR“ 1868. évfolyamának második felére. Előfizetési feltételek: Félévre, (jul.—dec.) . . 3 frt. Évnegyedre (jul.—szept.) 1 „ 50 kr. A „Nyír“ kiadó-liivatala. Tűrjük cl egymást. Bár e lap, ha jól emlékezem, prog- rammjában nyíltan kijelenté, hogy politikával foglalkozni nem lesz feladata; mindazonáltal úgy hiszem, hogy ezt alig kerülheti el most, midőn politikával még a lég is sátoréivá van; s annálinkább nem, mert a politika, épen úgy mint a vallás, mélyen belmt a családi, községi és más társadalmi viszonyokba is, s ezektől alig választható el. — Ily szempontból véve a dolgot, bátorkodom én is e pár sort ezen helyi lapunkban közrebocsátani. Hazánkban, s igy városunkban is újra kezdetűket veszik a politikai agi- tatiók, — mert a jelen országgyűlés törvényszerű tartama maholnap lejár, s uj választások következnek be ismét. — A politikai pártok országszerte alakulni kezdenek, s igy városunkban is. Ily körülmények közt, mi lehet kívánatosabb, főleg egy ily még csekély város polgáraira nézve, mint hogy vezérelvül e három szót fogadják el : tűrjük el egymást? Igen, tűrjük el egymást! azaz 1) óvakodjunk egymást gyanúsítani. Azért hogy én a bal, te pedig a jobb oldalhoz tartozói, ha testvérek, rokonok, szomszédok, barátok vagyunk, tiszteljük egymás politikai hitét, ne idegenedjünk el egymástól, ne keressük egymásban azért a hon ellenségeit, mert bizony mondom néktek : egy a czél, hazánk boldogsága, s a czélhoz egynél több út is vezethet; 2) ne akarjunk egymás fölött gyámságot gyakorolni. Ily szándékot árulnak el, a „Polgártársak“ czimü felhívás aláírói, szám szerint tizenheten, több százra menő „nyiregy- liázi polgárok“ irányában. Megérlelt bennünket az idő ; ha nem tudnók is felfogni, érezzük a helyzet mosto- haságát. — A magyar „független“ kultusz-miniszter nem látja még elérkezettnek az időt, melyben szabadelvű vallási törvényjavaslatot terjeszszen a ház elé, — és az 1868. XX. törvény- czikk 2. §-ának életet adhasson; 3) ne vigyük át politikai vitáinkat idegen térre. — Ezt teszi a tizenhét nyíregyházi polgártárs, midőn a „képviselői választást a (városi) tisztujitással“ összeköttetésbe hozza. — Amicus Platho, amicus Aristoteles, séd magis arnica veritas. — Salus rei- publicae suprema lex esto. — Miért ne lehetne városunk polgármestere vagy birája vagy kapitánya A. vagy B. — daczára annak, hogy jobb- vagy balpárti — ha arra érdemes és képesítve van? Nem fejezhetem be, jelen jószán- délui soraimat jobb „mottoval“, mint a tisztelt tizenhét nyíregyházi polgártárs szavával, hogy : Éljen a haza! és éljenek az igaz honszerető független (nyíregyházi) polgárok. Kelt Nyíregyházán, jul. 11. 1868. Barttioloinaeidesz János. Nyíregyháza, jul. 16. Tisztelt szerkesztő ur I A helybeli „Baloldali kör“ alakuló közgyűlésének f. évi julius hó 12-iki határozatánál fogva. — a Kör által elfogadott Programmot, — mely, a polgártársakhoz intézett Jobboldali óva intő {elhívásra úgy is a politikai elveket illetőleg közvetlen feleletül szolgál. — Legyen szives tisztelt szerkesztő ur, becses lapjába felvenni, s azt lehetőleg mielőbb közzétenni. Hazafiul tisztelettel Krasznay Gábor jegyző. \ uyiregyházi „Baloldali kör“ program inja. Az ország azon törvénye, mely a polgárokat országgyűlési követek választására feljogositja, ugyanazokra a haza irányában egyszersmind azon erkölcsi kötelességet is róvja, hogy önállóan, vagyis magok gondolkozz;! - nak arról, hogy micsoda elveket kívánnak a megválasztandó követ által az országgyűlésen képviseltetni, és mely irányban kívánnak választásuk által a törvényhozásba, s ezáltal a haza sorsára befolyni? — A választásijog tehát nem puszta jog, hanem a vele való élés a haza irányában egyszersmind erkölcsi kötelességgel is jár, — s kell, hogy minden választó majdan a választáskor számolni tudjon önlelkiismerete előtt, hogy választási jogát legjobb belátása, és tiszta meggyőződése szerint gyakorolta. Ehhez képest a választási jognak lelkiismeretes gyakorlása szükségessé teszi, hogy azon polgárok, kik e joggal törvény által fel vannak ruházva, egymás között értelmeződjenek— egy részről azon elvekről, melyeket az országgyűlésen képviseltetni kivannak, más részről aziránt, ki legyen az, kire mint követre, a vallott politikai elvek képviselését, s ha azok többséget nyernének, életbeléptetését bizni kívánják? A dolog természete hozza magáTÁRCZA. A varsói menekültek. Történeti beszély Gyöngyös)’ Sámueltől. (Folytatás.) Nem akarjuk hosszasabban leírni a grófnők galieziai utazásuk kellemetlenségeit, önként képzelhető, hogy a nagyobb kényelemhez szokott grófnőkre nézve, januári hidegben paraszt- szekereken , s többnyire csak éjjel s akkor is kerülve a föútakat — nem lehetett valami él- vezetdús az utazás, s bár n Gyurovics s általában az orosz rendőrség körén kívül voltok, de azon érdekközösségnél fogva, melyben ez időben az. orosz és osztrák kormányok állottak, a grófnőknek nagyon ovatosoknak kellett lcn- niök még Galicziában is, a mennyiben meg vol- tek róla győződve, hogy ezen osztrák tartomány rendőrségének figyelme is fel volt reájok híva, s annyival inkább, mert tudva volt, hogy Magyarországra akarnak menekülni. A grófnők hosszas utazásuk alatt ügyesen ki kerülték mindenütt a rendőrség figyelmét, s minden nagyobb kellemetlenség nélkül közelítették meg Magyarország határait A Kárpátok hólepte fehér totói, a batáróri óriások e csa- tárlánczai már közelben látszottak s a grófnők keblükben, midőn a begyek magasságával együtt növekedett a szabadulás reménye, egyszersmind növekedett a honfifájdalom is. mert minden lépés, minden szempillantás, mely a szabadság hazájához, közelebb vivé őket, egyszersmind nagyobb távolban mutatá az elhagyott szenvedő hazát. Ab hiszen az érező kebel mennél távolabb van égő szerelme tárgyától, annál óriási- abbá leszen benne a fájdalom! Azon időben érkeztek a grófnők a galieziai legszélsőbb határfaluk egyikébe, midőn Schlick osztrák tábornok felhasználván a kassai ütközetben a magyar sereg felett kivívott előnyét, seregét egy dandárnak Kassán hagyásával a Tisza felé indító, s az. elbizakodott sereg Tokaj és Keresztúr között Klapka által érzékenyen megveretett; a veszteség híre villámszárnyakon és nagyítva jutott a galicziában levő csapatokhoz is, honnan a Schlick hadserege szokta volt ere- Szerk. pl. bm. h. jét meríteni. Mig egy részről félelem fogta el a hátrahagyott csapatokat, más részről megket- tőztetett az őrvigyázat, annyival inkább, mert hirlett, hogy az északi magyar hadsereg Gali- cziába fog nyomulni. — Ily körülmények között igen nehéz feladat volt a grófnőknek kijátszani a határőrök éberségét, s már bárom napot vesztegeltek, mialatt még meg sem kísérthették az. átszökúst. Végre elhatározták magokat, egy jól megfizetett kalauz vezetése mellett az eldöntő lépésre, még pedig daczára a nagy hónak és metsző hidegnek. a járatlan Kárpátokon keresztül gyalog akarták megtenni n kísérletet. Már csak pár száz lépésnyi utat kellett volna tenniök, a midőn egészen kimerülve bár, de szabad főidőn érezhették volna magokat, az estsziirkiilet alatt már azt hitték, túl vannak minden veszélyen, midőn közelükben egy erős hang szólal meg s durván megállítván éket, útleveleik előmutatását parancsolja : a grófnők útlevelekkel jól clláttattak Babilas által, s ha nyíltan és nem ily gyanutgcrjesz.töleg kísértik meg az átmeneteit, talán minden nehézség nélkül mehettek volna tovább, de mert az őr a setétben nem vala képes az útleveleket megítélni, vagy talán utasítása folytán a grófnőket az örházhoz vezető; itt a parancsnok figyelmesen vizsgáló az útleveleket, és szúrós, átható, ravasz tekintettel kémlelte a grófnők arezvonásait, majd irományai közziil egy papir- csomagot vevőn elő, abból egy ivet húzott ki, s annak tartalmát olvasva újabb szemle alá vette őket: most bizonyos kétértelmű mosollyal nehány szót súgott az őrök egyikének, ki azonnal eltávozott, s azután fennhangon igy szóla a grófnökhez : „Hölgyeim! önöket nem bocsáthatom keresztül a határon, sőt mint varsói szökevényeket, vett szigorú utasításom folytán, kénytelen vagyok letartóztatni és szigorú őrizet mellett, mint politikai foglyokat illető hatóságaiknak kezei közzé szolgáltatni.“ A parancsnok e szigorú szaivainak hallattára a szabadulás reményének utolsó csilláma is eltűnt a menekülők kebléből, s éles fájdalom rázta meg elgyengült idegeiket, elannyira, hogy Adél grófnőt egy székre kellett leültetni, nehogy összeroskadjon, csak az erélyes lelkületű Hedvig állott meg bátran s bár minden kilátás nélkül a menekülésre, de határozott hangon szólott a parancsnokhoz : „Parancsnok ur! ön tévedésben van, azt hiszem útleveleink kellőleg igazolnak bennünket, s ön nem fogja hatalmát zsarnokilag védtelen nők felett gyakorolni; mi követeljük szabadon bpcsáttatásunkat, s kikérjük, nehogy bennünket másokkal téveszszen össze 1 „Asszonyom! engemet félrevezetni nem lehet, szemeim ritkán szoktak megcsalni. — Mit fog ön hozzá mondani, ha kijelentem, hogy ezen útlevelek, bár mennyire törvényszerűleg vannak is kiállítva, mégis hamisak; mit fognak hozzá mondani, ha kijelentem, hogy ön asszonyom Pothorodeczki Hedvig, ez itt testvére Adél, és a harmadik, komornájuk Jozefina. — Nemde asszonyom, jól vagyok értesítve, s ha nem csalódom, azon fekete ruhát viseli magán, melyet ugyanakkor öltött magára, a midőn ama bizonyos csárdában oly felségsértő szónoklatokat tartott a pórok között. Ismerjük mi önöket, s kötelességünket megteszszük!“ „Ám legyen — monda Hedvig — miszerint önnek igaza van, legyen igaz, hog}’ mi eg)’ zsarnok kormány véres boszúja elől menekülünk, de ön nem orosz alattvaló, önnek nincsen érdekében minket vérpadra hnrczoltatni s elleneink kezébe szolgáltatni! Uram, ön osztrák, ön tagja egy nagy nemzetnek, a melynek nincs érdekében a lengyelek kiirtása, nemzete nevében kérem önt uram, térdeimen kérem, bocsásson bennünket szabadon, mi tehetetlen nők vagyunk, férjeink, meglehet, már a vérpadon el is vérzettek; nekünk Istenen kívül nincsen más gyámolunk! Uram, könyörüljön rajtunk!“ . Szép volt igy látni a grófnőt a parancsnok előtt térdepelve, mintha egy büszke ezéd- rus hajtotta voina a földig koronáját a vihar előtt, hogy a port megcsókolja, csakhogy mél- tóságos derekát ketté ne törje s életét megmenthesse; és érző kebel meg is indult volna e mély fájdalom könyeinek láttára ; do a parancsnok hidegen maradt, s mig a grófnő térdein rimánkodott, azalatt az örök egyike, a kihez közelebb ama fülbesúgott szavakat intézte a parancsnok, súlyos lánczokat emelve megérkezett — Mint sebzett nemes vad riadt fel a grófnő, a mint a lúnczzörejt meghallotta, s cl- súppadva mereven uézte a zsarnokság e kinzó pokoli jelvényét, s egész testében összerázko- dott; — mire a parancsnok gúnyos szavakkal monda : „Nos, asszonyom, szép szavaira itt van válaszom; önök épen úgy ellenségei az osztrák, mint az orosz kormánynak, mindkettőt folytonosan nyugtalanítják, ezért sorsukat megérdemlik. Többé egy szót sem akarok hallani; fiúk, rakjátok a lánczokat e szökevényekre!“ „Csak rajta, csak rajta, hős osztrák vitézek, mutassátok meg a világnak, hogy ti is az orosz zsoldosai vagytok, s a nemzetközi jogok megsértésével hurczoljátok vérpadra a védtelen nőket! Csak rajta, rakjátok reánk lánczaitokat, van nekünk elég erőnk ezeket hazánkért elhordoznunk, de tudjátok meg, hogy Isten itélö- széke előtt egy napon e tettetekért számolnotok kell. mert ártatlanul kiontandó vérünk az égre fog boszúért kiáltani!“ Midőn a grófnő kétségbeesve e szavakat elmondó, a katonák elővették a lánczokat, s épen már lábaikra akarták azokat erősíteni, midőn a közeli erdő felöl mind hangosabban kivehető dobszó volt hallható, mire az őrök csakhamar figyelmesekké lőnek. s látszott nr- czaikról, miszerint az ily szokatlan időben és irányból hallatszó dobszó nyugtalanítja őket. A grófnő megértette ezt s egy ügyes cselfogást koczkáztatott. „Csak rajta rajta, osztrák vitézek — kiálta bátran — most már nyugodtan fogadom lánczaitokat; halljátok-e a dobok vidám pergését, ők azok a magyarok, kik meg fognak bennünket menteni; csak rakjátok szaporán reánk, hadd lássák e hős nemzet fiai, hogy ti minő liarczot folytattok itt a védtelen nők ellenében!“ A csel teljesen sikerült, az őrök azt hívén, hogy a grófnőknek biztos tudomásuk van valamely magyar csapat érkezéséről, félbehagyván munkájukat, fegyvereik után futottak; de mivel ezen időre a dobszó már nagyon közel hallatszott, vissza sem tértek többó, hanem a grófnőket magukra hagyván, parancsnokostul együtt elfutottak. A grófnők pedig felhasználva a kínálkozó alkalmat, nehogy a dobszó mellett közelgő katonák által feltartóztassanak — egészen inas irányt követve menekültek, és nemsokára magyar földön voltak. Mihelyt minden veszélyen túl gondolták magukat lenni vándoraink, leborultak az uj haza földén s áldva a gondviselést, mely annyi veszély után őket ide vezérlé, örömkönyeket sírtak, de ezen örömkönyek közzé sűrűén vegyültek az elhagyott haza és veszélyben maradt kedveseik utáni fájdalom kényei is!
