Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-03-15 / 6. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó Jelentéktelen nagy esemény A nyíregyházi III. Országos Református Konferencia bizonyos vonatkozásiban jelentéktelen eseménye volt az elmúlt napoknak. Az újságok nem igen írtak róla. Nem folyt érdekében nagy propaganda. Sokszor felmerült bennem előtte és alatta is az a gondolat, hogy nincs-e ebben valami nagyképűség, hogy Országos Református Konferenciának neveztetett el ez az arányaiban az egészhez viszonyítva nem nagy jelentőségű konferencia. Hiszen a magyar református egyház hivatalos nagyjai közül senki nem volt ott. A legnagyobb egyházi méltóságot betöltő résztvevő egyetlen esperesünk volt. Csupa jelentéktelen szürke emberek, úgy az előadók sorában, mint a résztvevők között. Az ország különböző részeiből összesereglett, kétszáznál több résztvevő közül negyvenegynéhány lelkész volt, de nem a nagyok, nem az élen járók, nem az irányit szabók, akik jöttek, mint szomjas szarvas a hűs forrásvízre. De talán éppen ebben van nagv jelentősége. Mert nem a jelen képe mutatkozott meg, hanem a jövendőé. Az ébredező nép konferenciája volt ez, mert amellett tett tanúbizonyságot az a 200 vidéki résztvevő és az az ezret felül haladó nyíregyházi jelenlevő, hogy szaporodik immár nemcsak a „hivatalosak“ között, hanem a „nép“, a hívők között az üdvözülőfk, az Isten oldalára odaállottak száma. Nem nagv ágyuk dörögtek, nem kimagasló, említésre méltó előadások hangzottak el, sőt inkább olvan együgyű képet mutatott az egész. Mindig csak Krisztusról volt szó. A most vajúdó világ nagy eseményei, nyilt kérdései nem kerültek szőnyegre. Naivan csak egy tanító Mester neve hangzott, bölcsesége és tudománya taníttatott minden modernség nélkül: Krisztusé. 'Mégis felmérhetetlenül nagv dolog volt mindez, mert jelen volt Isten. De ezt szó- ról-szóra tessék érteni. Az emberek csodálatos eességben olvadtak össze, mert azt kellett megéreznie mindenkinek, hogy a másikban is munkálkodik az Isten. Vita nem volt. Az emberek örültek, vigasztalódtak és megbékéltek s a békességben megállapodtak. Volt ott ifjú, öreg, férfi és nő, a föld egyszerű népe, iparos és tanult ember, de mindezek egészen csodálatos és békés egységben megkapták, amire szükségük volt. Most, utána, mégis úgy kell látnom, hogy méltán és igazán Országos Református Konferencia volt, de nem az általános és megszokott konferenciai mérték szerint, hanem csodálatosan. Országos, mert minden táj, vidék és típus képviselve volt. Református, mert egy mérték volt az Ige, mégpedig vigasztalóan. Konferencia, mert akik egybegyűltek, eredményesen megegyeztek abban, hogy Isten kegyelmesen velük volt, hogv Krisztus az egyetlen megoldás, és a mi helyünk Isten oldalán van, ahová & hívogat berniünket Krisztusban és Ö általa, — de azért is, mert továbbható eredményei fakadnak és következményei áldottan megmutatkoznak a gyülekezetekben. A dicsőség Istené. Igv áldani csak Ő tűdül, gy résztvevő Koiiferencia után Valahányszor konferencián veszek részt, mindig eltölt annak a félelme: jaj, ennek is vége lesz és mi lesz akkor? Marad minden a régiben? ügy átérzem a tanítványok kérését, amivel a megdicsőülés hegyén kérték az Urat: maradjunk itt, építsünk itt magunknak hajlékot. Óh, de szívesen építettem volna én is egyet a nyíregyházi templom mellé, hogy ott maradhassak az áldások tövében. Egy héttel ezelőtt készülődtem a konferenciára. Sok munkám volt itthon, de az nem vonhatta el szüntelen odaszálló gondolataimat. De jött az ördög. Sok mindennel kívánta kedvemet elvenni, utamat lehetetlenné tenni, váratlan fordulatokba bekeseríteni. Én úgy éreztem, Isten elé készülök, semmi akadályom nem lehet, nem is volt. Most visszatérve a mindennapi munkámhoz, világosan látom: miért kellett nekem iá résztvennem. Hogy megtudjam, engem, az untauglichot hív, választ el. az Úristen, óh mennyit sírtam én amiatt, hogy nem vagyok alkalmas, semmire se lehet engem használni És hangzott felém irgalmasan, biztatón: A világ meovetettjeit választotta ki magának az Isten, a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse. Igen. Isten toborzásán én is alkalmasnak bizonyulok éüpen azárt, mert olyan untauglich vagvok. Isten oldalára állni hívott, biztatott minden előadás, minden bizonyságtétel, minden áhitat. Beláttam, hogy ez a legelső és legfontosabb életemben: teljesen, mindenben az Ő oldalára állani. Azért, voltak eddigi keresztyén életemben csúfos bukások, vereségek, gvötrel- mes vád alatt állások, mért megalkudtam sok apró-cseprő dologban is. Mintha köd szakadt volna fel előttem, úgy láttam meg, hogy az a megoldása életemnek: a szívembe elrejtett Ige, Jézus uralkodjék bennem. Csendesedjem el naponként, hogv ö vezethessen teljesen, boldogan Isten oldalán. Tanítónő.
