Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-03-15 / 6. szám
NYTRSÉGI VIRRASZTÓ' 3 1 EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT Isten elutasítása Vajha valaki köz illetek bezárná az ajtót, hiába ne tüzelnétek az én oltáromon! Nem telik kedvem bennetek, azt mondja a Seregeknek Ura; az ételáldozatot sem kedvelem a ti kezetekből. Malakiás1 1:10. Ma reggel, hogy olvastam ezt az Igét, mint éles (tőr hasított bele ílelkembe. Rettenetes dolog az, amikor Isten utasítja vissza azt, amit az ember Neki szánt. Folyik az áldozat, az istentisztelet, mintha minden rendbe volna. Nyugodt a nép lelkiismerete, mert imé Isten megkapja azt, ami őt illeti. Igen ám, de megjelenik Isten prófétája és kérlelhetetlen nyíltsággal kihirdeti, hogv Neki mindez nem tetszik, hogy ő mindezt visszautasítja, hogy ez őt nem elégíti ki semmi körülmények között sem. Miért? Azért, mert nem a legjavát, nem a zsengéjét vitték áldozatul Istennek. Rettenetes helyzet: „isten tisztelő és kegyes“ népnek mondja ezt a Seregek Ura: nem télik kedvem bennetek. . . Istentisztelő, kegyes ember vagy. Szoktál imádkozni, istentiszteleten résztvenni, talán konferenciákra is eljársz, most legutóbb is ott voltál. Meghozod áldozataidat, megadod adományaidat Isten dicsőségére. Vájjon nem utasítja-e el Isten mindezt? Bizony elutasítja, ha nem ö az első, ha nem javaid elejét viszed neki. A napokban panaszkodott valaki nekem, hogy hiába imádkozik, hiába próbálja Isten felé kiépíteni a maga életét, mert úgy érzi, mintha Istennek nem kellene, pedig közben (sokszor hallja hívását. Beszélgetésünk során kiderült, hogy csak ha ráér, akkor olvas Bibliát, csak ha eszébe jut és ha van valami feleslege, akkor adakozik. Nem az volt a baj, hogy ment Istenhez, hanem az, hogy nem jól ment. Borzasztóan nagy dolog, kiváltság és megmérhetetlen kegyelem az, ha valaki közeledhetik Istenhez, ha valakihez Isten hivoga- tása elérkezett. Isten szent és Ő éppen ezért igényű, hogy ha már fogadja, kegyelmesen hívogatja és Krisztusban dlyan drága áron váltotta meg, akkor ennek a meghívott, kegyelembe fogadott embernek legfontosabb, legsürgősebb, legdöntőbb és legelső dolog legyen az, hogy neki Isten az Istene, sőt több: Atyja. Méltán' utasít el Isten, ha nem először és nem egészen vagyok az övé. Megalkuvásaim és az engedelmesség nem komolyan vevése következtében történik meg, hogy nem iár velem az Ur sem az élet, sem a szolgálat útján, hogy visszautasítja felajánlkozásomat, szolgálataimat A megoldás a Krisztusban van, úgyis, mint engesztelés, úgyis, mint út. Az ő keresztje a méltán elutasító Isten jókedvét felém hajtja, engem pedig úgy odabékít Istenhez hogv legyen mindenem újra, egészen és először az övé. Szolga. MIT OLVASSUNK A BIBLIÁBÓL? Március 15. Malakiás 4. I. Péter 4:1—19. «j 16. Ésaiás 1. I. Péter 5:1—4. > j 17. Ésaiás 2. I. Péter 5'5—9. fi 18 Ésaiás 3. I. Péter 5:10—11 19. Ésaiás 4. I. Péter 5:12—14. ii 20. Ésaiás 5. II. Péter 1:1—11. i, 21. Ésaiás 6. II. Péter 1:12—21 ,, 22. Ésaiás 7. II. Péter 2:1—22. 23. Ésaiás 8. II. Péter 3:1—10. J: 24. Ésaiás 9. II. Péter 3:11—16 1' 25. Ésaiás 10. II. Péter 3:17—18 26. Ésaiás 11. I. János 1:1—10. ii 27. Ésaiás 12. I. János 2:1—17. ,, 28. Ésaiás 13. I. János 2:18—29. 29. Ésaiás 14. I. János 3:1—24. ,, 30. Ésaiás 15. I. János 4:1—21. fi 31. Ésaiás 16. I. János 5:1—5. Április 1. Ésaiás 17. I. János 5‘6—13. •fi 2. Ésaiás 18. I. János 5:14—<21. HÍREINK — A GÖDÖLLŐI GYÜLEKEZETI KONFERENCIÁN február 28-án és március 1-éfl Társaságunk tagjai és munkásai közül Be- reczky Albert, Békefi Benő, dr. Pogrányi Gé- záné és Vajda Erzsébet szolgáltak. — BÉKEFI BENŐ, lapunk felelős szerkesztője március 1-én Budapesten a Pozsonyi- uti templomban hirdette az Igét, utána * presbiterek bibliaóráján szolgált. — VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS. A Református Gyülekezeti Evangélizáció Barátai Társasága választmánya március 6-án Nyíregyházán tartotta meg ülését Bereczky Albert elnöklet« alatt, melyen a vidéki tagok közül is többen részt vettek. Az évi rendes közgyűlés előkészítésén kívül 8 új rendes tagot vett fel és foglalkozott a folyó ügyekkel