Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-11-15 / 22. szám
3 nyTrséGi vFrrasztó lekért. Talán éppen azért volt az, hogy meglepett, milyen kevesen jártak el az összejövetelekre. Két magyarázata volt: Az egyik az, hogy a túlnyomó részben munkásokból álló gyülekezet tagjai úgy le vannak foglalva, hogy bizony külön áldozatot jelent az összejövetelekre eljárni, mert hiszen napi 12—18 órát dolgoznak nemcsak a férfiak, hanem az asszonyok, sőt a legtöbb helyen még a gyermekek is. A másik pedig az evangélizációellenes propaganda volt. A Sátánnak is megvannak a maga útjai és eszközei arra, hogy visszatartsa, akiket lehet, az evangélium életforrásaitóL Erős vigasztalást jelent az, hogy a győzelem mégis és mindörökké Jézusé és az Ö evangéliumáé. Örömöm az volt, hogy a kis sereg hűségesen kitartott, sőt kb. duplájára szaporodott az evangélizáción részt vettek száma a személyes hivogatásra. A résztvevők maguk tettek bizonyságot arról, hogy számukra életet megoldó áldásokat hozott. Nekem még külön öröm volt az is, hogy úgy a fiú, mint a leány ifjúság aránylaigosam feltűnő szép számmal vett részt az evangélizáción, sőt engedelmesen fogadta annak áldásait. Borza Erzsébet testvér volt a segítségem, aki az evangélizáció alatt látogatásokat végzett, hívogatott és utánna még ott maradt 5 napra, hogy az evangélizáción végig résztvet- tefcet még meglátogathassa- Tartsuk meg imádságunkban a gyülekezetét. Békefi Benő. EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT | Mi lesz velünk? Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is. Csel. 15:11. Mi lesz velünk? — Ez a kérdés élesen vágódó! bele szemlélődő gondolatunkba egy nemrégiben tartott lelkész! konferencián, amikor a résztvevők egyházunk jövendőjéért aggódó lélekkel tárgyaltak meg bizonyos jelenségeket, amelyek ránk nézve veszedelmet rejtegetnek. Mert hiszen, ha a jövendőt nem bekötött szemmel és rózsaszínű szemüveggel próbáljuk az eseményekben felhasadó réseken át kutatni, akkor nem lehetünk derülátók s a reánk következő időket nem várhatjuk diadal- saomjasan. Nincs ideje a károgásnak, nem keresztyén magatartás a vésztjósló kuvikolás, de azért minden eshetőségre készen kell lennünk. Három nap leforgása alatt volt alkalom beszélgetni négy olyan szülővel, akiknek gyermekeit aggodalomra okot adó, ismeretlen betegség támadta meg. Láttam a szülők hitének szabadi fásban való reménykedését viaskodni a vészt jelentő, sötét gondolatokkal és lehetőségekkel. Mind a négy gyermeket magam is szeretem szüleikkel együtt s bennem is bent sajgóit nyolc óráig tartó utazásom egyhangúságában a kérdés: Mi lesz velük, ha.. .? Az a kérdés is felmerült bennem: mi lenne velem, ha az én gyermekeimmel történnének meg hasonló esetek? Mi lesz velünk ... ? Megoldhatatlan kérdés, mert arra már van elég tapasztalatunk, hogy az általunk ismert lehetőségek nem merítik ki az összes lehetőségeket. Újra és újra jöhetnek meglepetések, amelyek új veszedelmet, új próbát, új kísértéseket rejtegetnek magukban. Vájjon el tudunk-e készülni minden lehetőségre? Ez az, ami lehetetlen! Olyan nagy békességet árasztóan oldotta meg lelkemben ezt a kérdést mai csendesórám Igéje: »Sőt inkább az Ur Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.« A megtartás az Ur Jézus Krisztus feladata, hiszen ö az, Aki született nekünk Megtartóul, ö ezt mindenképen meg is cselekszi, mert hiszen elkötelezte magát rá: »És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.« (János 10:28.) Az én, a mi dolgunk csupán az, hogy higyjünk, bízzunk meg Abban, Aki az ígéretet tette, hogy ö hű és meg is cselekszi azt: »Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ö egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.« (János3:16.) —nő. Hűséges vagy-e az imádkozásban? Minden lelki munka, minden evangéliumi szolgálat sorsa, eredménye attól függ, hogy mennyire őszinte, alázatos, engedelmes és mennyire Lélek szerint való imádkozó sereg hordozza azt. Ha az Apostolok Cselekedetedről írott könyvet figyelemmel olvassuk, akkor egészen világosan kitűnik, hogy tulajdonképen, az imádság az, ami élteti azt a sok diadalmat és csodát termő munkát. Imádságra jött feleletképen kapják meg a legnagyobb ajándékot: Isten tulajdon Lelkét. Imádság által töltik be a hiányzók helyét, osztják szét a munkát. Az első gyülekezetek összejövetelein jutott elég idő arra is, hogy foglaiatosak legyenek a könyörgésben, nemcsak a magánosban, hanem a közösségiben is. Vájjon a mai egyházi, missziói életünk nyomorúságainak nem ott van-e az egyik legmélyebben fekvő oka, hogy kevés az értük való igaz és őszinte imádkozás? Ma az imádkozok hiányoznak. Pedig addig igazán nem fog eliörani a magyar ébredés, amíg meg nem tanulunk igazán és hűségesen imádkozni. Vannak ma már mozgalmak, szolgálatok és intézmények a magyar evangéliumi életben is,
