Nyírségi Virrasztó, 1942-1943 (6. évfolyam 1-24. szám - 7. évfolyam 1. szám)
1942-11-15 / 22. szám
4 aimelyek hátból és imádságból élnek. Csodálatos bizonyságok bizonyítják;, hogy így valóban Sehet élni és Isten hajlandó ilyen úton bőségesen közölni áldásait. A mi evangélizációs mozgalmunk is nyil- tem és őszintén ezen az alapon indiilt el. Hű maradhat-e elgondolásaihoz és Istentől nyert látásához szolgálatára és anyagi gazdálkodására vonatkozólag? Nagyon nagy és komoly kérdés ez! És hidd el, hogy nem másokon, hanem elsősorban éppen rajtad fordul meg. Miért? — kérdezheted. Azért, mert nem egyeseknek az imádságaira épült fel, indulásánál nemcsak egyeseiknek, mondjuk az exponált munkásoknak az imádságaira számított, hanem mindig, mint közösség volt szem előtt. Ha valaki valamilyen módon beletartozik ebbe a közösségbe, a felelőségnek egy része reá háramlik; hűtlensége azonnal megérezhető, mert benne a lánc megszakad. A hűtlenség ott szokott kezdődni, ahol legkevesebb az ellenőrzés, az imádság marad el legelőször. A baj és tragédia ott van, hogy ez a hűtlenség mégsem maradhat titokban, mert az egész megérzi azt. Nehézségek mutatkoznak a munkában, eredménytelenebb az igehirdetés, nem olyan áldásdúsaik: az evangélizációk, anyagiakban is zökkenő mutatkozik. Miért? Mert valaki hűtlen lett' az imádságban. Kicsoda? Erre felelj te! . . . tő. MIT OLVASSUNK A BIBLIÁBÓL ? November 15. Siralmak : 3. Ap. csel. 16:13—40. tt 16. Siralmak 4. Ap. csel. 17:1—9. ti 17, Siralmak ; 5. Ap. csel. 17:10—15. * 7 18. Ezékiel 1. Ap. csel. 17:16—34. ?J 19. Ezékiel 2. Ap. csel. 18:1—17. 7» 20. Ezékiel 3. Ap. csel. 18:13—22. ti 21. Ezékiel 4. Ap. csel. 18:23—28. ti 22. Ezékiel 5. Ap. csel. 19:1—22. 23. Ezékiel 6Ap. csel. 19:23—40. ti 24. Ezékiel 7. Ap. csel. 20:1—b. n 25. Ezékiel 8. Ap. csel. 20:7—15. a 26. Ezékiel 9. Ap. csel. 20:17—38. a 27. Ezékiel 10. Ap. csel. 21:1—26. { Vt 28. Ezékiel 11. Ap. csel. 21:27—40. iO 29. Ezékiel 12. Ap. csel. 22:1—30. 57 30. Ezékiel 13. Ap. csel. 23:1—11. December 1. Ezékiel 14. Ap. csel. 23:12—35. rt 2. Ezékiel 15. Ap. csel. 24:1—27. d 3. Ezékiel 16. Ap. csel. 25:1—12. 1 HÍREINK . — A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI misz- SZIÖI államásunk felállítása ügyében folytatott tárgyalásokat Békefi Benő az ingatlant adakozó özv. Nagy Imre Jánosné testvérünkkel, és a hódmezővásárhelyi egyház vezetőségével. Természetesen még a presbitérium dönNYIRSÉGI VIRRASZTÓ tése hátra van és attól függ, hogy ez a terv é* lehetőség miként valósulhat meg. Ez alkatommal Somkúti Ilonka Szegeden működő testvérünket is meglátogatta felelős szerkesztőnk. — DR. ECSEDY ALADÁR lelkipásztoi testvérünk november 16—18-ig Hajdúböszörményben tart háromnapos evangélizációt Imádkozzunk ezért a szolgálatért. — A CEGLÉDI EVANGELIZACIO november 16-tól 24-ig lesz délután 5 órai kezdettel az ottani gyülekezeti nagyteremben. Imádkozzunk azért, hogy Isten kegyelmesen készítse el és áldja meg az egybegyűlő gyülekezetét. — CINKOTÁN az állami tarütónőképzft- ben november 21—22-én lesznek a protestáns, tanulók csendesnapjai, melyeken munkásaink xözül Békefi Benő, Fábián Éva és ifj. dr. Szabó Aladár is tartanak előadást ; — NOVEMBER 23-ÁN dr. Ecsedy Áladat testvérünk Bánhídára megy, ahol Nádasát József, a vasúti állomás forgalmivezető testvérünk vezeti a vasárnapi iskolai munkát és missziói ügyeket. Imádkozzunk érte. — SZOMBATHELYEN november 29461 december 6-ig lesz evangélizáció és ezzel kapcsolatban gyülekezeti munkásképző tanfolyama is. Az igehirdetés szolgálatát Békefi Benő látja el. Az evangélium csak akkor éltet, ha Isten együtt munkálkodik annak hirdetőjével. Kérjük ezt Istentől. — PECSENYE MARGIT testvér megh kezdte az őrségi egyházmegyében a szolgálatot, Szombathelyen kívül Körmenden és Nagyrákoson. Gondoljunk rá imádságban. — KARÁCSONYRA MEGJELENNEK & következő könyvek: Bereczky Albert: »MIÉRT?« A szenvedés problémáit tárgyalja. Ara 80 fillér és portó. — Bereczky Albert: AZ IGAZI VIGASZTALÁS«. A Heidelgergí Káté első kérdése alapján tatott 6 előadás. Ara 1.20 és a portó. — Dr. Victor János: »SZOL AZ IGE«. Lelkészi konferencián tartott; három előadás. Ára 1.60 és a portó. — Békep Benő: »Ml HASZNOD BELŐLE?« A HeidaL- bergi Káté magyarázata. Ára 4.70. Megrendelhetők Békefi Benő Nyíregyháza 17.079 számú csekkén a pénz előzetes beküldése mellett. Kiadja a Református Gyülekezeti Evangélizáció Barátai Társasága, Nyíregyháza. Felelős szerkesztő és kiadó: BÉKEFI BENŐ oki, ref. lelkész, a R. Gv. E. B T. ügyvezetőbe Nyomatott GROSZ KÁROLY nyomdaüzemébe» Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Telefon 25 77