Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-07-15 / 14. szám
4 NYÍRSÉGI virrasztó bennelévő erőket és lehetőségeket állandósulásra áthárítja. Ha égető anyagtól távol lobban a láng, elalszik. Állandó fényforrás nélkül- a villanó fény kilobban. Ha teljesítményre képtelen gépet lendít az indító sebesség, hiábavaló törekvés. Lelkiértelemben is itt van a baj. Lelkesedünk, lelkesednek sokan, anélkül, hogy hűségre, állhatatosságra adnák oda szívüket, lelkűket, testüket, önmagukat, erejüket s mindazt, amit odaszántak. A lelkesedés csak beindít Istenországa szolgálatára, de azt csak a felelősségvállalás végzi el. Ugyancsak az előbbi névsorból van előttem jónéhány arc, akiket nem lelkesedésükből, tüzes szemükből, fölajánlkozásukból, hanem állhatatosságukból és hűségükből ismerek. Ezek azok, akik minden kérdésre hűséggel és pontosan megadják a választ, minden megmozdulásban csendesen, de állhatatosan résztvesz- nek, akik alkalomról-alkalomra erejükhöz mérten, sőt gyakorta felette hozzák hűségés áldozataikat. Kik viszik előbbre és hordozzák a magyar ébredés ügyét, az evangélizációt és annak szolgálatait? A hűséges felelősségvállalók, akik nem fáradnak el az imádkozásban, akik nem feledkeznek meg arról, ami az ő dolguk, akik még „csalódásaik ellenére“ is tudják, hogy az ő részüket nékik kell megadniuk és pékik kell elvégezniük Téged mi kapcsol össze az evangélizáció ügyével? Ez az ügv most már nem a kezdeti lendület állapotában van, hanem terheket nyert, állandó feladatokhoz kötődött, állandósult szolgálat lett. Most azok veszik ki belőle igazán részüket, akik a felelősségben, annak vállalásában és hordozásában Isten színe előtt csendesen és állhatatosan osztoznak. Ezek között vagy-e? MEGBÉKÉLÉS HÁZA EVANGELIZÁLÓ CSENDESNAPOK. — Július 22—31. — Testileg, lelkileg megfáradva érkeztem meg a Megbékélés Házába, utolsó hónapjaim sok betegsége, szenvedése mély nyomokat hagyott bennem, főként lelkemben. Megérkezésemkor ' már valami nagy örvendezés töltött be, örültem, hogy az Űréi közé érkezhettem s viszontláthatom e kedves helyet, de még ezen felül is volt bennem valami inagy örvendezés; a Szentlélek által juttatott öröm és békesség, amit olyan csodálatos bőséggel adományoz itt az Ur az ő gyermekeinek. A következő napon megkezdődtek aztán a csendesnapok Czakó Jenő és Dizseri Sándor vallástanár urak vezetésével. Az előadások tárgyai a tanítványok élete és jelleme, továbbá az Apostolok cselekedeteiről írott könyv első felének magyarázata volt. Sorba vonultak el lelki szemeink előtt a csetledező-botladozó, később mennyei erőt nyert tanítványok, akik Judás kivételével megharcolták a hit szép harcát. Boldog örömmel örvendeztünk az első keresztyén gyülekezet megalakulásán, az Isten Szentlelkének hatalmas kiáradásán s azon, hogy Isten a rosszból, az övéi szenvedéséből, üldöztetéséből is jót hozott ki. Jó volt arra gondolni, hogy Isten nem azért engedte meg az első keresztyének életében a nagy nyomorúságokat, mintha keveset gondolt volna velük, hanem, mint ahogy a fák gyökere a viharban izmosodik, erősödik, úgy Isten egyháza számára is szükség volt viharra, hogy jó mélyre nyúljon le gyökere s megerősödve alkalmas legyen az Ur üzenetének továbbvitelére. Itt szintén találkoztunk a tanítványokkal, akik úgy a zsidók, mint a pogányok között tanítanak, betegeket gyógyítanak Jézus nevében, s akik állhatatosak maradtak halálukig, még pedig na- gvob brésze vértanú halálig. Igen szerettem volna magamban minden szót, ami az előadások és áhitatok alatt elhangzott, megrögzíteni, mint az én Uramnak hozzám való üzeneteit, figyelmeztetéseit, de ha ezek le is maradnak, tudom, hogy Jézus, aki most is megújított e napok alatt, továbbra is velem marad s Vele együtt vívhatom a világgal. a sátánnal és saját magammal való harcaimat. Szitka Marqit. NEKEM IS JÓ ITT LENNEM. Szeretem a Nyírségi Virrasztót, de megvallom, hogy mikor újra, meg újra olvastam a beszámolókat a Megbékélés Házáról, mindig volt bennem egy kis ellenkezés, nem azért mintha nem hittem volna, hogy igaz, de gondoltam: minek erről annyit írni? Ezzel megint úgy jártam, mint számtalan dologgal, mióta Istenemmel járok, ha valami nem tetszett, előbb-utóbb arra vitt az utam, s ami ellen tiltakoztam, azt idők múltával biztosan fel kellett vennem — de akkorra könnyűvé tette az Ö bölcs nevelő szeretete. így most is már kétszer mondta csendesen az Ur, hogy kell írnom a Megbékélés F" zárói, ha ugyanazokat mondom is talán, amit előttem tízen, vagy százan mondtak. Első csendes órámon itt (sorba olvasom a Bibliát) ez az ige biztatott: „Bő záport hintesz valct, óh Isten, a te örökségedre s a lankadót megújítod vala. Benne tanyázott a te gyülekezeted; te szerzéd jóvoltodból a szegényeknek, óh Tsten.“ Ezt tapasztalom itt najról-napra.
