Nyírségi Virrasztó, 1941 (5. évfolyam, 1-22. szám)
1941-07-15 / 14. szám
6 NYÍRSÉGI VIRRASTÖ UTÓMUNKA Az utó-munkáról. Azért nevezzük így, — elég rossz szóval, — mert a mi ébresztő és lélekmentő szolgalatunk után következik. Azaz: következne, ha volna. Sajnos azonban, mind a mai napig az a helyzet, hogy néhány örvendetes kivételtől, eltekintve, az evangélizációk után nem következik a „szak munkások“ által végzendő szolgálat. Több oka van ennek, de leginkább az, hogy rnég az az evangélizációk elvégzésére sincsen elegendő munkás, nemhogy az utómunkára. Egyikőnk előtt sem kétséges, hogy ilyenfajta munkára égetően szükség van. Aki részt vett egy-egy evangelizáción és látta a máskor közömbösen szendergő gyülekezet felkavarodását, a telkeknek önmaguk ellen fordulását, a kétélű Ige bátor pusztítását, amit a megszokott ,,vallásosság“-on és képmutatáson végez, annak nincsenek kételyei affelől, hogy segítségére kell sietnünk a vívódó telkeknek. Meg kell keresnünk őket, személyes gondozásba és testvéri támogatásba vennünk, hogy új életük biztos irányba induljon el. Be kell állítanunk a neki Istentől rendelt munkába s meg kell óvnunk a felébredt lélekre leselkedő veszedelmektől. Ezt a nagy gyöngédséget és tiszta szerétéiből származó tapintatot igénylő szolgálatot természetesen nem végezheti el az evangélista. Sem elfoglaltsága, sem az Ige után érdeklődők szétszórtsága nem engedi. Az evangélista munkája nem ellenkezik ugyan azzal, hogy egyénenként is foglalkozzék a hozzá bekopogtatok - kal, de nem járhat utánuk. Nem végezheti a lelkipásztor sem, hiszen ez még nem pásztori munka. Természetesen Ö már sokkal közelebb áll az utómunka végzéséhez, mint az evangélista, ha lelkileg erre már előzőleg felkészíttetett. A tapasztalat azonban az, hogy maga a lelkipásztor sem ér rá az evangelizáció alatt a vívódókat felkutatni, mert hiszen rajta ott van az egész gyülekezet gondja. A legelső meggondolandó kérdés tehát a munkás kérdése. Olyan valakiknek kell ezt a szolgálatot végezniük, akik Istentől a lelki munkára elhívást és ugyanerre gyakorlati kiképzést nyertek. Akik már az evangelizáció alatt szemmel tarthatják a résztvevőket és érdeklődőket. Akik az evangélizáció után szüksé ges ideig ott maradhatnak a gyülekezetben, a felébredteket otthonaikban meglátogathatják és lelki kérdéseiket velük Isten elé vihetik. Ezt a munkát a gyülekezet pásztorával imádságos közösségben úgy végzik, hogy az új lelkek befogadására és gondozására mintegy a lelkipásztor figyelmét is felhívják. Ez még nem pásztori munka. Átmenet ugyan abba, de mégis egészen más. Az evangélizáció eredményeit, vagy mondjuk jobb szóval, gyümölcseit akarja megragadni, a pásztor kezei alá adni, a gyülekezet számára használható értékké tenni. Számos szomorú tapasztalat indít arra bennünket, hogy a reánk nehezedő felelősség súlya alatt, újra és újra, a felmerülő akadályok és gátlások ellenére is a legkomolyabban foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. Hányán elindultak és most sehol nem találhatók, — elkallódtak. Hová lett sok megmozdult és bűneit bánó, kedves lélek? Ki a felelős érettük? Ki számol róluk? Két dologra indít bennünket most a Lélek ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Az egyikben mindjárt segítségül is jöhetsz. Imádkoznunk kell nagyon komolyan azért, hogy az evangelizáció gyümölcse megmaradjon, és hogy Isten adjon alkalmas munkásokat erre a nehéz é nagyon nagy fáradtságot és utánajárást követelő szolgálatra. A másik, hogy mivel fontosnak ismertük meg ezt a kérdést, ezután állandóan felszínen tartjuk és a Virrasztó olvasóit sűrűn figyelmeztetjük a hűséges imádkozásra, megvilágítva előttük a kérdés egyes részleteit. P. Tóth Lajos. EGYÜTT AZ UR SZÍNE ELŐTT NE AGGODALMASKODJATOK . .. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől, mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. Máté 6:34. Ez az Ige is azok közé az Igék közé tartozik, amit annyiszor hallottunk, olvastunk, sőt kívülről is tudunk már, de mindennapi életünkbe nem visszük bele. Ott hagyjuk a templomban, vagy bibliaórán, s ha el is sóhajtjuk: bizony igaz ez, így kellene, de szívünk mélyéig nem engedjük s nem hagyjuk uralkodni felettünk. Mert hát nem lehetetlen dolog-e a mai embertől azt kívánni, hogy ne aggodalmaskodjék? Mikor mindenhonnan veszély leselkedik, váratlan félelmek ígéretével virrad ránk minden nap? Igen nehéz időket élünk, terhe ránehezedik minden emberre. És mégis. Soha nem volt ez az Ige időszerűbb, mint éppen ma. Ez nem a jólétben, gondtalan vidámságban élő embereknek szól, hanem a gondterhelt, nehéz keresztű, igát hordozó embernek. Nekem, neked. Egészen természetes, hogy az a feleletünk rá, nem tudunk nem aggodalmaskodni, mert természetünk az aggodalmaskodás. De ha az
