Nyírségi Virrasztó, 1940 (4. évfolyam, 1-19. szám)
1940-06-01 / 6. szám
2 NYÍRSÉGI virrasztó szükség. Mintha csak egy család lett volna együtt, ahol minden gyermek az Atyára figyelt; elmondva Néki s egymásnak, mi történt velük azóta, hogy utoljára találkoztak. Amikor istentisztelet után; „Hogyan állunk?“ kérdés kapcsán lelkiéletünk nyomorúságait beszéltük meg, úgy éreztem, hogy szinte maga Jézus kéri most számon tőlünk, hogyan élünk abban a kegyelemben, amelyet Ő drága vérén szerzett meg nékünk. Mert nem közömbös Őelőtte, hogy azok, akik Öt Megváltójuknak vallják, vájjon valóban le tudnak-e mondani a szégyen takargatásáról, vájjon nemcgak a kegyesség álorcája bujt-e meg bennük. Bár én a magam részéről szólni nem tudtam, de Aki előtt lelkileg álltam és állottunk, azt hiszem, megértette a néma könnyeket, mert meg kellett látnunk, hogy a régi kovász hogyan akarja itt is, ott is megposhasztani a mi Krisztusban lévő életünket. Tisztítsuk hát el a régi kovászt, hogy lehessünk új tésztává. „Mi a megoldás?“ E kérdés az evangélizáló munka helybeli továbbfolytatásának megoldását tárta elénk. A sok terv és gondolat közül különösen a „Magdalénum“ felállításának terve volt az, amelyik felelőségérzésünket felrázta és eggyé tett imádkozásban, hogy az, Urunk segítségével meg is valósulhasson. Nekem a legtöbbet az úrvacsorával való élés jelentett, mert nagy kegyelmet nyertem. Én, aki összetört szívvel, nyomorúságom tudatában, úgy éreztem, nem vehetem magamhoz Isten kegyelmi jegyeit, s valósággal élet-halál harcot vívtam a Sátánnal; az utolsó percekben győzött a hit az Isten Fiában s békességet nyertem, mert éppen egyik lelki-testvérem segítségével láttam meg, hogy Isten engem, mint bűnöst hív Magához, a bűnösök asztalához. Jó volt az együttlét, mert egyakarattal votunk együtt, jó volt a szeretet, mert Istentől jött, jó volt a nyíltság, mert megértésre talált, jó volt a bűnbánat, mert tisztulást hozott és áldott a cél, melyet Isten tűzött elénk. Mint az első keresztyének idejében, „mindenütt köz vala“, így kell lenni mi közöttünk is. Csak így fakadhat áldás a csendességből, ha bennünk megtermi azt a gyümölcsöt, ínely mindnyájunk drága lelki kincseit kínálja és adja tovább azoknak, akik reászorulnak. Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a munkának én is egyik imádkozó tagja lehetek, s megköszönve a csendesnap áldásait azt hiszem, mindnyájunk kívánságát juttatom kifejezésre, ha azt írom ide: ne ez legyen az utolsó ! Mindenek felett pedig Istennek legyen hála az irgalomért, hogy ma, amikor életek, országok sorsa dől el szinte pillanatok alatt, s amikor a világon százezrek halálhörgésének tompa, fájó zokogása hallatszik mindenfelé. minékünk még jutott egy ilyen csendesnap, ahol békességben és testvéri szeretetben, egyakarattal lehetünk együtt. Kecskeméthy Berta oki. tanítónő. UTÓMUNKA Női bibliakörünk. Mikor evangélizáció után hívogattunk a bibliaórára, egyik testvérem örömmel kérdezte: — Ugy-e minden nap lesz ez a bibliaóra ? Akkor mosolyogva feleltük: nem, csak hetenként egyszer. De ez a kérdés nyugtalanított és Isten meg is mutatta: naponként legyünk együtt Őelőtte. Egy közös vezérfonal alapján olvastuk a Bibliát újév óta, lassanként mindnyájan hozzászoktunk kis naptárba feljegyezni napi aranyigénket. Ezeket a pénteki órán felolvastuk, elmondtuk sorba az elmúlt hét örömeit, kudarcait, kísértéseit, kérdéseit. Aztán közösen olvastunk egy részt az Igéből s megbeszéltük. Nekem nagy áldást jelentett így az óra. Együtt tudtam asszonytestvéreimmel növekedni. Mily jó volt reggelenként olvasni az Igét s tudni, ezt ma ők is olvassák. Milyen öröm volt, ha közös volt a napi Ige. Egyik testvérünk egyszer összetörve jött el órára, a karja csupa kék folt, alig birt járni. „Mi bajod?“ — vettük körül. „Nem olvastam kora reggel Bibliát“. Nem értettük. — „Igen,, igen. Arra gondoltam, majd ráérek később is, előbb kitakarítok. Nagytakarítást csaptam, s amikor a könyvtárt töröltem, a létra kicsúszott alólam, én földre zuhantam. Rögtön tudtam, miért. Feltápászkodtam, nagy- nehezen odavánszorogtam az asztalhoz s megtartottam a csendesórámat. Ügy kellett nekem. Miért kezdtem mással a napot !“ Sokszor eszembejut ez, mikor sürget a reggeli munkám s elvonna a Bibliámtól. Másik testvérem beszélte, hogy férje sétálni indult a gyermekekkel, őt is hívta. „Nem megyek, bibliaórám lesz", , Aztán használ az neked valamit, javulsz?“ — Azt feleltem csak: „Erre legjobban te tudsz felelni, te tudod, van-e változás bennem, mióta bibliaórára járok“. Dehiszen folytathatnám akármeddig. Minden óra tele volt annak bizonyságával, hogy az Ige él, Jézus hatalmas Űr, aki diadalt vesz bűnön, kísértésen, kegyelmes és szerető Isten, ő az, aki elkezdette bennünk a jó dolgot s el is végzi a Krisztusnak napjáig. B. B.-né.
