Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941
7 harcát fogják némileg kiegyensúlyozni a versenyvizsgák. így fog részben elégtételt kapni az a derék pestkörnyéki vincellérmunkás, aki a tanító egyik ajánló pontja szerint már 3 jótanuló fiúgyermekét taníttatja véres verejtékéből, csak a negyedik fia után bólongat feléje az ingyenes tanítás igéretföldje, mert legkisebb fia a tanfolyam színe előtt megtartott versenyvizsgálaton első lett. A versenyvizsgák friss vérkeringést, szellemi megújhodást fognak évek múlva belevinni a sok tekintetben és több helyen már szellemi hitbizománynak nevezhető vezető középosztályba. Nem agitátorokat, izgatókat, hanem tehetségüknél és kiválasztottságuknál fogva hivatásos vezetőket fog taníttatni és nevelni ez a rendszer abból az osztályból és annak az osztálynak, melyet a belőle kikerült vezető ismerhet a legjobban, mely a fajtájából kitanult vezetőjéhez bizalmasabb és engedelmesebb. Nem patríciusok és plebeiusok harca ez, nem secessió ókori értelemben, csupán a magyar Cincin natusok fiait hívják majd az iskolák, mert az apai örökség, a négy holdnyi föld kevés ; hadd műveljék azt a derék apák, jóra- való fiaikat hívja a történelmi határokig a nagy magyar egység és szebb magyar jövő nevében egész Magyarország. Néhány szóval még arról szeretnék megemlékezni, hogy lett ez a társadalmi réteg a ma nevelése szerint ilyen értékek kincses- bányájává. Egyik nagy pedagógusunk azt mondja, hogy egymással ellentétes két tényező határozza meg a nevelés mai fogalmát; egyfelől a hagyományok megelevenítése minden következő nemzedékben, másfelől a jövő alakítása az elmúlt nemzedékek munkássága alapján. A múlt és a jövő, — a realitás és irrealitás — tehát egyformán tényezője a nevelésnek, mondja, az utóbbi különösen a nevelés eszményének kialakításában. Szerinte „az eszmény a jövőnek képe és kovásza, mintája és kifejlesztője is egyúttal. Benne a valóságot teljesebbnek, tisztábbnak, becsesebbnek képzeljük el a jelennél vagy akár a múltnál, tehát valamilyen értéket veszünk célba megvalósítása szándékával.“ Később szól az eszme dinamizmusáról, esetleges tespedéséről és bálvánnyá merevedéséről. Végül Nietzsche felfogását teszi magáévá; Man wird, was man ist. S ha áll az a meghatározás, hogy a mának az eszményei a holnap valóságai, hogy a szegény és tehetséges gyermekek éppen a Man wird, was man ist értelme alapján a ma eszményei, a holnap, a jövő valóságai, nagyon helytálló egy társadalomtudósunknak az a megállapítása, hogy a megmentésre érdemes múlt leginkább a parasztságunkban van meg, mint amely társadalmi osztály a rendi felbomlás után nem korcsosult el. S minthogy a végbement és végbemenendő társadalmi felbomlás nemcsak szociális, vagy politikai jelenség, hanem annál sokkal több; lelki válság, nagyon helyesen teszi a kormányzat, hogy 600 magyar szegény tehetség hóna alá nyúl, anyagilag segélyezi őket; a pedagógusok viszont a mai nagyarányú társadalmi átrétegeződés és a közelmúlt évtized többé kevésbbé sikerült iskolareformjainak hatása alatt úgy készítik el a szebb magyar jövőt, hogy azt az ifjúságot, melyet a hibás múlt az idő kelyhébe dobott, nem hagyják közönyösen magára, nem bízzák sor
