Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941
8 sára, hanem a múlt időálló tartalmaival és a jövő biztató ígéretével tanítják és nevelik született nevelői érzékkel. így fogják kialakítani a ma még zűrzavaros magyar jelenből a biztatóbb, szebb magyar jövőt, intézményesítésre törekvő korunk így fog a mozgalom testté- alakulásával egyik betegségétől megszabadulni. A falu és a tanya tehetséges gyermeke pedig be fogja bizonyítani, hogy igazi értéke a nemzeti közösségnek. Apái sem tolakodtak, ő sem tolakszik az őt meg nem illető helyekre ; de ha az idő sora úgy kívánja, ott lesz, ahol ezidőszerint a helye. Nem azért, mert vágyik oda, megelégedett a sorsával. Hisz Cincinnatus is vissza tudott térni a számára kijelölt feladatkör elvégzése után az ekeszarvához. A magyar műhelyek, gyárak, mezők munkásainak a gyermekei is visszatérnek oda, ahonnan elindultak egy kis vándorút tapasztalatai után, ha megérdemlik, vezetőknek. Valent József. Iskolánk múltja. 1806-ban Nyíregyháza alig volt idősebb 50 évesnél és lakói máris szükségét érezték annak, hogy fiaiknak egy, az elemi iskolánál magasabbfokú, tudományosabb iskola nyújtson oktatást és műveltséget. így született meg az evangélikus egyház 1806. augusztus 20-iki tanácskozásán, az ott egybegyült lelkes hívek 3500 forintos adományából, az ú. n. „professzori iskola“, amely tanítási anyagában alig nyújtott többet az elemi iskola legmagasabb osztályánál, de amellett igen jó alkalmat nyújtott a latin nyelv elsajátítására. Egy-egy professzor vezetése alatt 1851-ig állott fenn ez az iskola. Az 1849. után bekövetkezett osztrák önkényuralom elnéme- tesítő törekvése és az evvel együttjáró anyagi nehézségek miatt ev. egyházunk megszüntette a külön professzori iskolát, illetve összeolvasztotta az elemi iskola legmagasabb fiúosztályával. A magasabbfokú iskola felállítása azonban csakhamar közös óhajtása lett Nyíregyháza egész értelmiségének. Több esztendei huza-vona után végre ismét az ev. egyházközség szánta rá magát, hogy a maga erejéből gimnáziumot szervez. Ennek I. osztályát 1861. szeptemberében meg is nyitotta. Az iskola első professzora Palánszky Samu. Hogy ez az új gimnázium tovább haladhatott, fejlődhetett és megerősödhetett, az örök érdeme marad Nyíregyháza akkori, bölcsen előrelátó, hazafias érzelmű képviselőtestületének. Ez a városi képviselőtestület létesített, az új gimnázium fenntartására, egy 100.000 forintos alapítványt és ennek a kamataiból és a város sok lelkes