Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941

20 akaratukat a jó és nemes felé hajlítsuk. Ennek a valláserkölcsi törekvésünknek két leghatásosabb eszköze természetesen a vallás- tani óra és az istentisztelet. Minden tanítási napon reggel három­negyed 8 órakor reggeli áhítatot tartottunk a rajzteremben ev. ta­nulóink részére. A tanítást imával és a Magyar Hiszekegy együt­tes elmondásával kezdjük és ugyanígy végezzük. Vasárnaponként és az ünnepnapokon külön ifjúsági istentiszteleten vettek tanulóink részt. Ezeket mindig a templomban tartottuk meg. Ugyancsak minden vasárnap bibliaköri összejövetelek is vol­tak külön a felső és külön az alsó osztályú tanulók számára. Eze­ken a bibliamagyarázatokon kívül egyháztörténelmi előadások és az egyházi sajtó korszerű kérdéseiről megbeszélések is voltak. A reformáció napján emlékünnepélyt tartottunk iskolánk dísz­termében, utána úrvacsorához járult a tanulóifjúság és a tanári kar. A reformáció hetében, a reggeli áhítatokon, a vallástanár minden napra Luther Márton életéből ismertetett egy-egy hiterősítő ese­ményt. Március 20. és 21-én voltak a csendes napok, amelyeken Güttler Vilmos budapesti ev. lelkész, Weiszer Gyula leánygimná­ziumi igazgató, Mátis Béla igazgató-tanító, Soltész István tanító és vallástanáraink voltak az előadók. Elvittük ev. ifjúságunkat a helybeli ev. egyházközség és Luther- szövetség Reményik és Tessedik-ünnepélyeire. Ev. tanulóink szá­mára vitéz dr. Zerinváry Szilárd országgyűlési képviselő külön is tartott diákkonferenciát, amelyen Tessedik Sámuel nemzeti jelentő­ségét méltatta. Az egyházi ének tanítása, a vallástani órák és a reggeli áhítatok keretében történt. Konfirmációban részesült 10 ev. tanulónk. A nem ev. vallású tanulók hitoktatóik irányítása alapján tettek eleget vallási kötelezettségüknek. *■ 6. Tanulmányi és fegyelmi állapot. Nyolc osztályban 1 igaz­gatóval, 12 rendes, 3 bejáró óraadó tanárral és 4 hitoktatóval folyt a tanítás. A tanulmányi eredmény általában jó. Az egész iskola tanulmányi középérdemjegye 2'21. Legjobb volt az V. osztály, leggyöngébb a III. osztály. A tanulmányi eredmény fokozása céljából 19 új sorozattal egészí­tették ki filmdiapozitív gyűjteményünket, amely most már 91 sorozat­ból áll és bőséges szemléltető anyagot nyújt a földrajz, természetrajz, egészségtan, művészettörténet, sőt az irodalom és a történelem taní­tásához is. A grammofónt is beállítottuk az élőnyelvi tanítás szolgálatába. Fegyelmi tekintetben nem volt nagyobb kilengés, egyetlenegy esettől eltekintve, amely tanárkari beavatkozást tett szükségessé. 7. Leventeképzés. A honvédelemről szóló 1939. II. t.-c. értel­mében a III—VIII. osztály tanulói hetenként egyszer, a tanítási idő alatt leventekiképzésben részesültek. A III. osztály tanulói szerdán 11 — 1-ig Barcs Rezső tanár, leventeoktató vezetése alatt, a IV. osz­tály pénteken 11 — 1-ig Tóth István tanár, leventeoktató vezetése alatt

Next

/
Thumbnails
Contents