Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941

21 nyertek kiképzést. Az V—VIII. osztályok tanulóinak kiképzését szom­baton, 11—2-ig Dénes Ottó leventefőoktató parancsnoksága alatt, iskolán kívül álló leventeoktatók látták el. Hisszük és reméljük, hogy a leventeintézmény, mint katonai előkészítő, nagyban fog hozzájárulni az új, nemzeti Magyarország kialakulásához. Erről a helyről is az iskola legteljesebb elismerését nyilvánítom azért az eredményes munkáért, amelyet leventeoktatóink ebben a tanévben végeztek. 8. Érintkezés a szülőkkel. Hogy az iskola csak akkor érhet el értékes nevelési eredményeket, ha a szülői ház is belekapcsolódik az iskolai munkába, ezt ma már a szülők nagy többsége is átérzi. Iskolánkban különösen sok eszköz és alkalom van arra, hogy a nevelésnek ez a két legfontosabb tényezője: szülői ház és iskola egymással szoros kapcsolatba juthasson. A vidéki szülőkre való tekintettel a tanári kar mindennap fogadta a fiaik iránt érdeklődőket és írásban is készségesen válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Mint írásbeli érintkezési eszközt használtuk ezidén is a már évek óta bevált „Leckenaplót“ az I—IV. osztályban. Ebbe a kisebb tanulók óráról-órára a leckéjüket is bejegyzik, hogy a szülők ellenőrizhessék a megtanulni valójukat. A felső osztályosok „Ellenőrző napló“-ja nem egy esetben jó szolgálatot tett a hanyag tanulók szüleinek idejében való figyelmeztetésére. Ugyancsak a szülő tájékoztatására szolgált az az intézkedésünk, hogy minden házi írás­beli munkát a szülőnek alá kellett írnia. Szülői értekezlet három ízben volt. Nov. 29-én az I. osztály tanulóinak a szülői előtt az igazgató fejtette ki az otthoni tanítás „ pedagógiai feltételeit, az I. osztály szaktanárai pedig útmutatást adtak a szülőknek, milyen irányban és hogyan lehetnek segítségére az első hónapokban még tanulási nehézségekkel küzdő kisdiákoknak. December 1-én volt a 2-ik szülői értekezlet a II—VIII. osztályú tanulók szülői részére. Ezen az igazgató „A testnevelés mai jelen­tősége“ és dr. Belohorszky Ferenc tanár „A tanulók szociális neve­lése“ címen mondott el megszívlelésre érdemes gondolatokat és jó tanácsokat. A 3-ik szülői értekezlet április 28-án volt. Az igazgató meg­nyitójában két időszerű, iskolai kérdést világított meg a szülők előtt: a magyar tehetségmentés és a VIII. osztályt végző tanulók katonai szolgálatának a kérdését. Dr. Gacsályi Sándor ugyanekkor „Szokás és szoktatás“ címen tartott gyakorlati pedagógiai előadást. Mind a három értekezlet után a szülők és tanárok kölcsönösen felvilágosították egymást a tanulók egyéniségéről és tanulmányairól. A szülőkkel való közvetlen érintkezésre nyújtottak alkalmat a különös előszeretettel látogatott iskolai ünnepélyeink, farsangi mulat­ságunk, majálisunk, kiállításunk, ballagásunk, diákkaptárvásárunk. Örömmel állapítjuk meg, hogy ezeket a szülők és az érdeklődők olyan nagy számban keresték fel, hogy iskolai termeink olykor-oly­kor már be sem tudták fogadni a sok vendéget.

Next

/
Thumbnails
Contents