Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1941

19 vány nem mindig nyújt biztos felvilágosítást a tanuló képességeiről, még inkább állíthattuk ezt a tanév végén, amikor kiderült, hogy nem egy jelesrendű elemi iskolai bizonyítvánnyal rendelkező I. osztályú tanuló alig bírta elérni az elégséges tanulmányi eredményt. Ezen az ellenőrző értekezleten foglalkozott a tanári kar, a tan­kerületi kir. főigazgatóságtól kísérletképpen megengedett, 45 perces tanítási órák és a reggel fél 9 órakor kezdődő téli tanítás ügyével és azt teljes mértékben magáévá tette. A téli tanítás így tartott nov. 1-től febr. 28-ig, a két első. órán majdnem mindig villanyvilágítás mellett, de elértük vele azt, hogy a tanulók délutánja nem rövidült meg, nem kellett egész télen át egy órával hamarább felkelniük és a bejáró tanulók is pontosan megjelenhettek a tanítás kezdetére. A tananyag elvégzésében semmiféle nehézség nem mutatkozott. A II. félévi módszeres értekezleten beszámolt az igazgató „egy megszakításoktól ugyan mentes, mindamellett igen terhes fél­évnek a tapasztalatairól.“ A tanári kar 8 tagjának volt 18-nál több heti órája és ez, túlzsúfolt osztályainkban, a nyelvi szakos kartár­saknak igen nagy többletmunkát jelentett, a helyettesítéseknél pedig olykor leküzdhetetlen akadályokat. így jutott a helyettesítésekből a legnagyobb rész az igazgatóra, aki az egész tanév folyamán egymaga 40-nél több órában helyettesített. A tanév végéig a helyettesített órák száma elérte a 160-at. Ez az értekezlet állapította meg a II. félév munkarendjét és bírálta el a tandíjkérvényeket. A tanári kar, a megfeszített iskolai munka ellenére is, részt vett minden egyházi és társadalmi munkában. Barcs Rezső és Tóth István az elmúlt nyáron leventeoktatói tanfolyamon voltak Kassán és egész éven át részt vettek az ifjúság leventeképzésében, mint oktatók. Barcs Rezső a tankerületi főigazgatóság felhívására részt vett a Szatmárnémetiben tartott aeroköri vezetői tanfolyamon, a hon­védelmi minisztérium rendezésében Budapesten tartott híradóképző- tanfolyamon és a Vallás- és Közoktatásügyi minisztérium meghívá­sára Valent József kartársunkkal együtt a Budapesten tartott gimná­ziumi képességmegállapító vizsgálatra képző tanfolyamon. Dr. Belo- horszky Ferenc a nyíregyházi népfőiskolái tanfolyamon és a Szabolcs- vármegyei Bessenyei-Társaságban tartott előadásokat. Máczay Lajos a nyíregyházi cserkész segédtisztképző tanfolyamnak volt vezetője és előadója. Ifjúsági egyesületeink vezetésében tanári karunk ezidén is a legteljesebb odaadással működött közre. Tíz ifjúsági egyesületünk­ben minden tanuló megtalálhatja a maga különleges érdeklődési körének színhelyét. Es mivel az egyesületekbe önkéntes belépés útján vesszük fel a tanulókat, nem tekinthető túlterhelésnek, ha egyik-másik tanuló, hajlamainak megfelelően, több egyesület munkájában is vesz részt. Célunk sokféle egyesületünkkel, éppen a sokoldalú érdeklődés fel­keltése és ha ezeknek az egyesületeknek a keretében értékes tulaj­donságokat látunk felcsillanni a tanulókban, úgy azoknak tartalmas kimélyítésére törekszünk. 5. Valláserkölcsi nevelés. Minden eszközt és alkalmat meg­ragadtunk, hogy tanulóinkban a meggyőződéses hitet erősítsük,

Next

/
Thumbnails
Contents