Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1940
6 szellemű iskola hívei ezen a bajon a tankönyv háttérbe szorításával, illetve mellőzésével segíteni, majd az ajánlott pedagógiai eljárások bírálata után megkíséreljük a tankönyvet megillető szerep meghatározását. * * * I. A cselekvő szellemű iskola a tanuló aktivitásának egyik legfőbb akadályát a tankönyvekben látja. E szerint a tankönyv anyagának „bemagolása“ legjobb mód arra, hogy a tanuló leszokjék minden önállóságról. A tanuló a tankönyvben mindent készen kap, önmaga semmit sem ad hozzá. Magatartása tehát teljesen passzív, sőt mi több, olykor egyenesen értelmetlen is, mert csak szavakat tanul, a nélkül, hogy a szavak mögött rejlő gondolatokat felfogná. Az ilyen tanulás eredménye kevesebb a semminél, — mondják a modern pedagógia hívei, — mert a tanuló idejét és erejét céltalanul vesztegeti el, s agyát tudás helyett csak szavakkal, olykor egészen értelmetlen szavakkal tölti meg. Kétségtelen, hogy ebben a szigorú bírálatban van bizonyos fokú igazság, viszont más oldalról az is bizonyos, hogy a verbálizmus nem a pedagógiai rövidlátás, hanem a történelmi fejlődés eredményeképen szükségszerűen alakult ki. Magyarázatai az alábbi okok adják. 1. Iskoláink a középkor iskoláiból fejlődtek ki. Ezek rendszerint egyházi alapításúnk voltak, s legfontosabb tárgyuk a hittan volt. A hit tételeit viszont kívánatos volt szó szerint megtanulni, nehogy az emberi gyarlóság az isteni kinyilatkoztatással összekeveredjék. A középkor egyébként is bizalmatlanul tekintett az emberre, aki eredendő bűnei folytán tökéletlen, gyarló és esendő. A tekintély szelleme, amelyet a középkor annyira ápolt, az emberről vallott pesszimista felfogásban leli magyarázatát. A gyarló ember ugyanis leginkább úgy védekezhetett saját gyarlósága ellen, hogy olyan tekintélyre támaszkodott, akik a „siralom völgy‘‘-én átvezető földi életében egészen a sírig elkalauzolták. Vallásosi tekintetben a szentek élete s az egyházi atyák iratai, világi tekintetben pedig egy pár ókori író művei mutatták az élet nagy rengetegében helyesnek elfogadott utat. A tudásra törekvő ember tehát nem tehetett mást, mint fenntartás és egyéni hozzá- toldás nélkül elfogadta, és megtanulta azt, amit a tekintélyek hirdettek. Ezzel egyúttal megóvta magát attól, hogy vallási vagy tudományos eretnekség bűnébe essék. A verbálizmus szelleme tehát hosszú időn keresztül, mint a középkori megkötöttség következménye, szükségszerű volt,
