Evangélikus Kossuth Lajos-Gimnázium, Nyíregyháza, 1940
14 Kötelességünk azonban megjegyezni, hogy az itt ismertetett eljárásnak kétségtelenül meg van az az előnye, hogy a tankönyvvel együtt a verbálizmust is kiküszöböli, s ezenkívül közelebb hozza a tanulót a valósághoz. Amíly mértékben eltávolítja a tankönyvektől, ugyanolyan mértékben közelebb hozza az igazi tananyaghoz, a földrajzban a földhöz, a természetrajzban a természethez, a történelemben a múlthoz, az irodalomban az írókhoz, irodalomtörténészekhez vagy kritikusokhoz stb. Ez a közvetlen kapcsolat azonban — s ezt különösen hangsúlyoznunk kell — csak akkor lehet gyümölcsöző, ha az önálló munkához szükséges alapvetés előzőleg már megtörtént, tehát a tanítás felső fokán, az egyetemeken és főiskolákon, de még ott sem lehet az ismeretszerzés egyedüli módja. A középiskola feladata ezzel szemben épen a felsőbb tanulmányokhoz szükséges alap lerakása, s ezen a feladatán rendszerint nem is jut túl. Ez az alapvetés viszont jó részben receptív munkát kíván meg a tanulótól. Ha ennek ellenére az önálló, alkotó munkára való nevelést nem a középiskolai tanulmányok végső céljának, hanem kiindulási pontjának vesszük, s kellő alapvetés nélkül a fentebb ismertetett módon erőltetjük, akkor ez a módszer az elmondottakon kívül még az alábbi káros következményekkel is jár: 1. A tanuló a szaktudományokban járatos szerző tankönyve helyett kap egy rosszat, amelyet önálló dolgozatok formájában maga készít s munkafüzetében összegez. Ezek a dolgozatok rendeltetésüknek már csak azért sem felelhetnek meg, mert a képességek és előkészület hiányából származó hibákat a tanár nem javítja és nem is javíthatja ki. Ha ugyanis a tanár minden tanuló minden munkafüzetének minden dolgozatát átnézné, azzal munkáját megkétszerezné. Mivel jelenlegi munkája is épen eléggé igénybe veszi idejét és erejét, ennek a munkatöbbletnek az elvégzése reá nézve rendkívüli túlterhelést jelentene, aminek a következménye legtöbb esetben a 'felületes munka. A tanárok épen ezért rendszerint megelégszenek azzal, hogy átlapozzák, helyenként esetleg elolvassák, és láttamozzák a munkafüzeteket. A tanuló tehát nem jön rá azokra a különböző természetű hibákra, amelyeket munkája készítésekor esetleg elkövetett, s ezek mint igazságok maradnak meg emlékezetében. De tegyük fel azt az esetet, hogy a tanár rendkívül lelkiismeretes s a munkafüzetek javításával járó munkatöbbletnek is eleget tesz. Az eredmény lényegesen ez esetben sem változik, mert a javítás sajátos természeténél fogva főleg a dolgozat külső burkára, a kiugró hibákra korlátozódik. Az igazi belső tartalom legtöbb esetben csak úgy
